Keresés
Keresési eredmények
-
Politikai fejlődés: mi, miért, hogyan? A mai Magyarország előtörténete összehasonlító keretben
5-26Megtekintések száma:61A tanulmány középpontjában az 1989–90 előtti Magyarország politikai fejlődésének komparatív vizsgálata áll. A szövegben a szerző nem foglalkozik az elmúlt 32 évvel, sokkal inkább az a kérdés izgatja, hogy a politikai fejlődés fogalmának hányféle értelmezése létezik. Ezek közül külön is kitér a fejlett országok (például az Egyesült Államok), valamint a fejlődő országok (azon országok köre, amelyek a gyarmati sorból szabadultak fel az 1960-as években) politikai fejlődésére, és kiindulópontja az, hogy Magyarország nem írható le sem a fejlett, sem a fejlődő országok esetében használt kategóriákkal. A tanulmány ugyanakkor elismeri, hogy a magyar fejlődés mindenkori mércéje a nyugati fejlődés, de nem fogadja el azt a megközelítést, hogy mivel a magyar fejlődés számos ponton eltér a nyugatitól, ez egyben azt is jelenti, hogy zsákutcás. A dolgozat hipotézise a magyar politikai fejlődés „normalitásának” tézise.
-
A vidéki térségek pozicionálási lehetősége a Csíki-medence településeinek példáján
50-74Megtekintések száma:25A gazdaságilag és társadalmilag is hátrányos helyzetben lévő rurális térségek, illetve azon periférikus települések számára, amelyek kimaradtak a fejlődés fő áramlatából, új esélyt, alternatívát jelenthetnek azok az irányzatok, amelyek az endogén erőforrások kiaknázását, a közösségfejlesztést, a társadalmi befogadást támogatják. Az új vidékfejlesztési szemlélet és az ehhez
kapcsolódó térségfejlesztési megközelítések, mint a marketingorientált településfejlesztés, egy
újfajta, piaci szemléletet feltételező, közösség-alapú irányzatra hívják fel a figyelmet, ahol sokkal jelentősebb szerepet kapnak a helyek, a helyi közösségek, megváltozik a helyi vezetőség funkciója és az endogén tényezők válnak a fő erőforrásokká. Középpontba kerül a kommunikációs
tevékenység és a pozicionálási gyakorlat. -
A rurális elit téralapú identitásszerkezetének elemzése egy székelyföldi térségben
32-49Megtekintések száma:24A vidéki térségek új kihívásai olyan szakmai elemzések tárházának bővítését támogatják, amelyek a fejlesztés egyik minőségi tényezőjeként a helyi vagy regionális identitásszerkezetek működésére irányulnak. A vidéki térhasználat változásait jelző megközelítések figyelembe vétele különösen fontosnak mutatkozik a posztszocialista országok vidéki térségeiben, amelyekre ez
idáig többnyire csak centralizált fejlesztési programok irányultak, és amelyek az endogén fejlesztési paradigmában rejlő lehetőségek felismerésének kezdeti szakaszában vannak. Románia
vidéki térségei közül jellegzetesen ilyen a kisebb-nagyobb tájegységekből álló székelyföldi térség,
amely esetében az új vidékfejlesztési paradigma alapján fejlesztési potenciált jelenthet az adott
tájegységekhez kapcsolódó téralapú identitás. Tanulmányom célja egy kisebb székelyföldi tájegység, a Felcsík kistérség kapcsán bemutatni a téralapú identitásszerkezet fontosabb dimenzióit a térségi elit körében végzett kutatás alapján. -
Társadalmi-gazdasági folyamatok a Derecskei járás területén
105-130Megtekintések száma:24Hazánk számos határ menti térségében tapasztalhatjuk a társadalmi-gazdasági folyamatok kedvezőtlen alakulását, melyek a jövőbeni fejlődés ütemére, a településeken várható folyamatokra is hatással vannak. A határok, különösen az ország keleti részén, akár több alkalommal is megváltoztak, újra és újra megakasztva egy-egy térség fejlődését (Pénzes et al. 2011). A határok elszigetelhetik egymástól a településeket, így inkább gátolják fejlődést, mint a kapcsolatokat ösztönzik (Reichman, 1993). Számos esetben magának a határnak az átjárhatatlansága, a határátkelők hiánya, vagy távoli elhelyezkedése miatt a kapcsolatok nehezen tehetők újra funkcionális egységgé (Pénzes, 2012).
-
Egész(séges) életem: egészség- és készségfejlesztő program a gyermekjóléti alapellátásban
109-122Megtekintések száma:85Tanulmányunkban egy egészségnevelő, készség- és képességfejlesztő programot mutatunk be. A program célcsoportjához tartozó iskoláskorú gyermekek esetében a primer prevenció az egészséges életmód területén kiemelt területként jelenik meg. Családjaik életvezetési nehézségekkel terheltek, ezért a családi „társadalmi kultúrájuk”, azaz életmódjuk (Wessely 2003) sok esetben gátolhatja a gyermek egészséges személyiségfejlődését. A mezőberényi családsegítő és gyermekjóléti szolgálat gondozásában álló családok iskoláskorú gyermekei körében megvalósított program a fizikai-lelki-mentális egészség fejlesztésére irányult, az egészség holisztikus értelmezését szem előtt tartva. A 7–14 éves korcsoporthoz tartozó gyermekek számára két 15 fős csoportban valósult meg. Tanulmányunkban egy-egy programelem ismertetésén keresztül rámutatunk azokra a készségekre, képességekre, melyek fejlődése a tréning során egyes gyermekeknél beindult, másoknál fejlesztendő területként került rögzítésre. A kidolgozott program hatékonyságát jelzi, azaz pozitív eredménynek minősül, hogy a részt vevő kisiskolások körében magasabb szintű együttműködési készség alakult ki, az egészséghez fűződő kognitív ismereteik gyarapodásán túl, fejlődött kommunikációjuk, bővült érzelmeik, önkifejezésük eszköztára és gátlásaikat leküzdve a csoporttagok előtti megnyilvánulás képessége is fejlődést mutatott. A felső tagozatra járó iskoláskorúak csoportjában a tolerancia, empátia, az alkalmazkodás képessége mellett a problémamegoldó képesség is fejlődött. Körükben nagy eredményként tartjuk számon a továbbtanulási szándék megjelenését, a jövőképük formálódását és az életcéljaik megfogalmazását.
-
Területi integráció és fejlesztéspolitika: Esettanulmány a Vértesi Natúrpark példáján
41-63.Megtekintések száma:32Tanulmányunkban arra keressük a választ, hogy a fejlesztési kezdeményezések milyen hatást gyakorolnak a területi integrációra. Kutatásunkban a Vértesi NatúrPark példáján keresztül azt vizsgáltuk, hogy egy területi alapú fejlesztési kezdeményezés képes-e átalakítani az érintettek térbeli kapcsolatait. Jelen tanulmány célja, hogy egy fejlesztéspolitikai tárgyú esettanulmány segítségével mutassuk be a területi integráció mechanizmusait.Eredményeink azt mutatják, hogy a részvétel mértékét alapvetően meghatározza a szerep-lők státusza, a legaktívabbak az alapító tagok. A Vértesi Natúrpark programjaiban való rész-vétel és aktivitás mértéke növeli az egyéb jellegű térbeli kapcsolatok kiterjedtségét is. Az in-volváltságra hatással van a Vértesi Natúrparkhoz való térbeli közelség, ebből következően erős Csákvárnak és a környékének a szerepe az összefogásban. A térbeli közelségen alapuló integrált-ság a kezdeményezéssel való azonosulást is meghatározza és csökkenti a versengő elképzelések kibontakozását.
-
Időszemlélet és politikatudomány: Váltógazdálkodási ciklusok a jelen-centrikus és a történelmi szemléletmód között
94-130.Megtekintések száma:24A kétrészes tanulmány első részében a szerző abból indul ki, hogy a politikatudomány számára
izgalmas kihívás az elmúlt 50 év tudományos paradigmáinak áttekintése időszemléleti perspektívájuk alapján. A tanulmány kizárólag az időszemlélet alapján tekinti át az elmúlt 50 évet és
emeli ki ebből a korszakból a legfontosabbnak tekintett négy paradigmát: a politikai fejlődést,
a tranzitológiát, az új historicizmust és az amerikai politikai fejlődés iskoláját. A dolgozat áttekinti az egyes paradigmák reprezentatív szerzőit és érvelésük legfontosabb elemeit. Az 1960-as
és a 80-as évek között a politikatudósok fogékonyak a történelmi szemléletre, hogy aztán a 90-es
évektől a 2000-es évek közepéig az értelmezési nézőpont a jelen legyen. Az utóbbi évtizedben
viszont mintha ismét növekedne az érdeklődés a történelmi látásmód iránt. A szerző arra a következtetésre jut, hogy a politikatudományon belül egyfajta váltógazdálkodás mutatható ki a
két szemléletmód között, és ennek logikáját célszerű tanulmányoznunk. -
Sikeres és eredményes soft skill fejlesztő tréningek
54-70Megtekintések száma:30A soft skill fejlesztő tréningek segíthetik a multinacionális szervezetek különböző nyelvi háttérrel rendelkező alkalmazottai közötti kommunikáció fejlesztését a mindennapi tevékenységek
ellátásához szükséges feladatokkal és felmerülő ügyekkel történő együttműködésben. Elképzelhető, hogy a tréningekkel kapcsolatos munkáltatói és vezetői elvárások nincsenek összhangban
a munkavállalókéval, amely munkavállalói ellenálláshoz vezethet, valamint a menedzsment
kérése alapján fejleszteni kívánt főbb tréningpontok elsajátításának és hasznosításának megtagadását válthatja ki.
A soft skill fejlesztő workshopokat tartó társtrénerek több éves szakmai tapasztalata és a
rengeteg európai multinacionális cég munkáltatói és munkavállalói visszajelzései alapján a
szerzők megvitatják mindazon kritikus mérföldköveket, amelyeket a menedzsmentnek el kell
érnie annak érdekében, hogy megalapozzák a jövőben tartandó soft skill tréningek növekvő sikerét munkahelyi szervezetükben. -
A rejtett tanterv szerepe a nemek szerinti horizontális szegregáció kialakulásában, egy pedagógusokkal végzett interjús kutatás tükrében
72-97Megtekintések száma:40A pedagógusok és az oktatási rendszerekben használt taneszközök hatása és befolyásoló ereje nemzetközileg kutatott terület, mivel kulcsfontosságú szerepet játszanak a tanulók személyiségének kialakulásában és tanulmányi előmenetelében. A szakirodalom szerint a hivatalos tanterv mögött rejlő rejtett tanterv egyik legjelentősebb „eszköze” a pedagógus, azonban a jelenség taneszközökben való megmutatkozása erősíti a nemi sztereotípiákat és csökkenti a nemek közötti egyenlőség kialakulásának lehetőségét. Jelen tanulmányban a rejtett tanterv szerepét vizsgáljuk a nemek szerinti horizontális szegregáció kialakulásában, különös tekintettel a pedagógusok és a tankönyvek befolyásoló erejére. A tanulmány empirikus részében nem valószínűségi szakértői mintavétel által, 18 általános iskolában tanító pedagógussal készítettünk félig strukturált interjút, amelyek elemzése kategorizáció és interpretáció által történt. Eredményeink azt mutatják, hogy a pedagógusok családjában a hagyományos nemi szerepek érvényesültek. Tanulmányaik alatt észleltek különbséget nemtől függően a pedagógusaik részéről viselkedés és elvárások tekintetében – azonban úgy vélik, ők maguk nem differenciálnak a nem alapján a tanulók között. Meglátásaik szerint a pedagógusok személye kiemelt jelentőséggel bír a diákok személyiségfejlődését és tanulmányi előmenetelét illetően, azonban a gyerekek pályaorientációját leginkább a szülők, és a családban megjelenő minták határozzák meg.
-
Kiút a gazdaságilag fejletlen és depressziós térségek válságából egy befogadó, lokális, zöldgazdaság építésével
1-30Megtekintések száma:38A globalizáció mindent átható folyamata következtében bármilyen nagy vagy kis területi egységre koncentráló fejlesztési projekt esetében egyaránt figyelembe kell venni a nemzetköziés a hazaitársadalmi-gazdasági folyamatokat, mert ezek meghatározóak mind a lehetőségek, mind ezek kiaknázásának hogyanját illetően. Különösen áll ez a válság által leginkább kedvezőtlenül érintett gazdaságilag fejletlen, vagy a gazdasági szerkezetváltás következtében leépülő, korábban a nehézipar bázisának számító területekre. E tanulmányban ezeketösszefoglalóanhátrányos helyzetű térségeknek nevezzük. A rendszerváltás után erősödő területi egyenlőtlenségek kezelése céljából a területfejlesztési politika különféle kedvezményeket próbált nyújtani e leszakadó térségeknek, ezért törvényekben határozták meg azt, hogy mely térségek kerülhetnek be a kedvezményezettek körébe. Az 1996. évi XXI. sz. törvény társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott térségeket, tartós munkanélküliséggel sújtott térségeket, az ipari szerkezet átalakítása miatt érintett térségeket, valamint mezőgazdasági és vidékfejlesztési térségeket különböztetett meg. A 24/2001. (IV.20.) Országgyűlésihatározat szerint a következők tartoztak a kedvezményezettek körébe: társadalmi-gazdasági szempontból elmaradt térségek, az ipari szerkezetátalakítás térségei, mezőgazdasági és vidékfejlesztési térségek. (VÁTI) Az elmúlt években a fogalmi megnevezés érdemben nem változott, legfeljebb a kezdeményezettek összetétele.
-
Munkamigráció a székelyföldi térségben: Migráció és fejlődés, a migrációs döntések meghozatala
17-31Megtekintések száma:31A munkavállalás céljából történő migráció napjaink egyik fontos társadalmi jelensége. Az
alábbi tanulmány a székelyföldi munkamigráció rendszerváltás utáni helyzetébe nyújt betekintést. Vázolja azokat a legfontosabb trendeket, amelyek 1990-től napjainkig meghatározzák ezt
a társadalmi folyamatot, és jelzi azokat a változásokat, amelyek mentén a munkamigráció egyes
korszakai elkülöníthetők egymástól. A tanulmány kitér a migráció és a fejlődés kapcsolatának
változó megítéléseire. Az utolsó alfejezet egy elemzésrészletet tartalmaz, amely a migráció következtében megmutatkozó új életvezetési tendenciák közegében vizsgálja a migrációs döntések
meghozatalának jelenségét. -
A gépjárműiparban dolgozók motivációinak, munkatapasztalatának és határidőtartási szokásainak összefüggései a termékfejlesztési projektekben
37-53Megtekintések száma:26Napjainkban számos új gépjárműmodell fejlesztése történik a világ különböző részén található
járműipari vállalatoknál és beszállítóiknál. Az autóipari szegmensben a termék életciklus rövidülése és a globális piac hatása miatt az időtényező kulcsszerepet játszik a projektek sikeres
megvalósításában, és ezzel a termék értékesítésében. A jelen tanulmány az emberi tényezőre fókuszálva a projekttagok magatartását vizsgálja. Elsődleges célja nem az erőforrások hiányából,
vagy a tervezés helytelenségéből adódó időveszteségek miatt bekövetkező hátráltató tényezőket
feltárni. Az ilyen nyilvánvaló okok, veszélyek kimutatása és kezelése a projekt portfólió menedzsment testület hatáskörébe esik, ami jól működik a nagyobb projektszervezetekben. A projekttagok egyéni módon viszonyulnak a határidők betartásához és a feladatok végrehajtásához kapcsoló motivációjuk is eltérő. A szakirodalomban fellelhető és általános kutatások eredményein
túlmutatóan azt vizsgálom, hogy azonosítható-e az aktuális járműipari szervezeti projektmunkában önálló jellegzetesség. A kutatás az autóipari fejlesztési projektben szerzett tapasztalat,
motiváció és a határidők betartásának összefüggései alapján a munkavégzés hatékonyságát
befolyásoló csoport (team) összetételt vizsgálja. -
Felnőttképzési helyzetkép a székelyföldi térségben: Összefoglaló tanulmány a rendszerváltást követő évtizedek vonatkozó szakmai elemzései alapján
93-108Megtekintések száma:18A tanulmány a felnőttképzés helyzetét tekinti át a romániai rendszerváltást követő évtizedek
társadalmi folyamatai, valamint a kapcsolódó szakmai elemzések alapján. Röviden szól az országos kontextusról, a térségi folyamatokról, részletesebben pedig a Hargita megyei felnőttképzés feltételrendszeréről és működésmódjáról. A feldolgozott szakmai elemzések alapján egyik
következtetés, hogy az első két évtizedben kialakult „alap” mindmáig meghatározza a térségi
felnőttképzés helyzetét, működését. A térségi fejlesztéspolitikai tervezésben és gyakorlatban
egyelőre nincsenek kellő mértékben kihasználva azok a lehetőségek, amelyek a felnőttképzéshez
kapcsolhatóak. Ugyanakkor további kutatási feladatok és lehetőségek is vannak a felnőttképzésben. -
Képzés és foglalkoztatás: Információ és tudásáramlás a képzőintézmények és a foglalkoztatók között
31-48Megtekintések száma:31Egy térség gazdaságifejlődéséhez elengedhetetlen, hogy olyan integrált működési formák alakuljanak ki, amelyek hatékonyan gazdálkodnak a rendelkezésre álló erőforrásokkal. Különösen érvényes ez a megállapítás egy határmenti, többnyire alacsony lélekszámú településekkel rendelkező mikrotérségben, ahol a gazdálkodás évtizedeken keresztül alapvetően a mezőgazdasági önellátásra épült, s a foglalkoztatási lehetőségek kialakítása korlátozott volt. A foglalkoztatási és képzési szerkezet illeszkedése, a kereslet és kínálat egyensúlyának kialakítása a képzési és foglalkoztatási rendszerben egy hátrányos helyzetű mikrotérség gazdasági és társadalmi fejlődését is előnyösen formálhatja. A határ menti kistérségek fejlesztése a rendszerváltást megelőzően komoly hátrányt szenvedett. A határ két oldalán lévő kis- és középméretű települések elnéptelenedtek, lakóik elöregedtek. Az elmúlt évek során a helyi szükségletekre és a még meglévő erőforrásokra építve indult meg a térségfejlesztés, melynek eredményeként a kutatás helyszínén, Érmellék kistérség 21 településén közel 2500 kis- és középméretű vállalkozás jött létre. A létrejött szervezetek gazdasági és foglalkoztatási funkcióinak fejlesztése azonban csak akkor valósulhat meg, ha a vállalkozások szakemberszükséglete atérségben, a megfelelő mennyiségben és minőségi szerkezetben biztosított.
-
A közigazgatás reformirányzatai Közép-Kelet-Európában
124-142Megtekintések száma:36A tanulmány egyrészt a közép-kelet-európai közigazgatási reformirányzatok fejlődését kívánja összefoglalni a rendszerváltástól kezdve, másrészt a következő időszakot a térségben is meghatározó techno-gazdasági trendekre tesz kitekintést. Az új közmenedzsment (NPM) és a poszt-közmenedzsment doktrínák elterjedését és alakulását az egyes országcsoportokban Drechsler és Randma-Liiv (2014) korszakolása alapján tekinti át. Ezt követően arra vállalkozik, hogy bemutassa a technológiai fejlődés okozta főbb kihívások és lehetőségek tág értelemben vett közigazgatási és kormányzati aspektusait. A vállalkozó állam koncepció beemelésével megmutatja, hogy az egyes átfogó problémák (wicked issues) megoldása aktív állami szerepvállalást igényel, amely várhatóan a közigazgatás reformirányainak alakulására is hatással lesz.
-
Cívisek és Basahalmán túlról jöttek: Az ipari modernizáció térbeli mintázatai Debrecenben (1870)
186-241Megtekintések száma:47Debrecen történeti fejlődésével foglalkozó kutatók érdeklődése évszázadok óta arra irányul, voltak-e sajátosan egyedi vonásai a város fejlődésének, és ha voltak, hogyan definiálható, miben ragadható meg a Debrecen sajátos fejlődésének jellege. Volt-e, van-e „debreceniség”?Tanulmányom az 1870. évi népszámlálás térinformatikai relációs adatbázisba (DTTTA 1870) rendezett anyagának vizsgálatával elemzi, hogy két évtizeddel a korszak rendszerváltása (1848/49) után a politikai és a háttérben zajló ipari modernizációs folyamatok hogyan jelentkeztek a cívisváros hagyományos tér- és társadalomszerkezetének átalakulásában, milyen sajátosságok ragadhatóak Debrecen induló polgárosodásában. Az elemzés fókuszában az áll, hogy a „tősgyökeres debreceniek” (cívisek) és a betelepülők társadalmi státuszát meghatározó tényezők (lakóhelyi szegregáció, szomszédság, felekezeti elkülönülés és együttélés térbelisége és hierarchikus sajátosságai) alakulása mutatott-e a szakirodalomban leírt típusos vagy pedig egyedi sajátosságokat.
-
Start-up stúdió: üzleti modell innováció(Az INNONIC Zrt. példája)
66-83Megtekintések száma:56A közbeszéd leginkább gyűjtőfogalomként használja a start-up kifejezést a technológiai újdonságok értékesítésére alapított vállalkozások jellemzésére. Ugyanakkor az új vagy újszerű ötlet piacra vezetésén túl, a legtöbb üzleti funkciót (marketing, értékesítés, termék/szolgáltatásfejlesztés, HR stb.) innovatív és proaktív módon látják el, valamint a bizonytalanság és a szűkös
erőforrások mellett a gyors szervezeti fejlődés és gazdasági növekedés ígéretét hordozzák magukban. Az intenzív növekedéshez és a fenntarthatósághoz azonban a támogató társadalmigazdasági és intézményi környezet elengedhetetlen feltétel. Esettanulmányunkban egy, a debreceni régióban található, nemzetközi piacokon működő vállalkozás példáján mutatjuk be az úgynevezett start-up stúdiók jelentőségét a vállalati innováció katalizálásában. Hasonlattal élve, azt vizsgáljuk, hogy a stúdió mint „anyahajó”, milyen szervezeti-vezetési módszerek, kulturális minták használatával és milyen mechanizmusokon keresztül járul hozzá a start-up vállalkozások sikeréhez. -
Eldologiasító, zárvány-gyermekvédelem
34-46Megtekintések száma:50Jelen tanulmány azt vizsgálja, hogy a gyermekvédelmi szakellátás hogyan képes a gyermekvédelemmel érintett gyermekek és fiatal felnőttek problémáit kezelni, a gyermekkori hátrányokat kompenzálni, valamint a sikeres társadalmi integrációt elősegíteni. Mindezen –1997-es Gyermekvédelmi törvényben deklarált – célok megvalósításához mennyiben adottak az állami struktúrában a szakmai eszközök. A szolidaritás, mint érték gyermekvédelemben való értelmezése egyértelmű, hiszen a gyermekvédelem a gyermekvédelmi problémákkal érintett családok helyzetének javítására, egészséges személyiségfejlődésük elősegítésére törekszik. A szakemberekkel, szakértőkkel készült interjúkra és egy eset rövid bemutatására épülő tanulmány a rendszer hiányosságaira és sok szempontból korlátozott mozgásterére hívja fel a figyelmet.
-
A gyermeknevelés késő modern kihívásai
5-24Megtekintések száma:27A tanulmány célja betekintést nyújtani a késő modern kor azon jellegzetességeibe, melyek a gyermekneveléssel kapcsolatba hozhatók. Ennek érdekében a részletes elemzés igénye nélkül kísérletet tesz e sajátosságok feltérképezésére, kihívásként történő azonosíthatóságukra, a nevelés mibenlétének körülírására, a személyiségformálásként meghatározható nevelés okán az identitás és self, valamint azok kialakítása és kibontakoztatása témakörének bemutatására, és végül bevezetést adni a kihívásokra adható válaszok problematikájába.
-
Pécsett és Debrecenben tanuló külföldi orvostanhallgatók: egyetemválasztási és beilleszkedési kérdések
22-43Megtekintések száma:50A globalizáció és a tudásalapú gazdaság térnyerésével egyre inkább előtérbe kerül a nemzetközi hallgatói mobilitás, mint a felsőoktatás nemzetköziesedésének legfontosabb indikátora. Hazánkban a külföldi hallgatók száma – a globális trendekhez hasonlóan – növekedést mutat, jelentős nemzetgazdasági érdeket képviselve ezzel. Emellett az egyetemek székhelyéül szolgáló
városok fejlődésére, gazdasági és kulturális életére is egyre nagyobb hatást gyakorolnak a nemzetközi szintérről érkező hallgatók.
Empirikus kutatásunk során a Debreceni Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem idegen nyelvű orvosi, fogorvosi és gyógyszerész képzésein részt vevő külföldi hallgatókat vizsgáltuk anonim, önkitöltéses kérdőív segítségével, személyes megkeresés formájában (n=602). A saját fejlesztésű kérdőív három kérdéscsoportra fókuszált: a hallgatók motivációira, az egyetemmel való elégedettségükre, továbbá beilleszkedésük folyamatára. A kutatásra mindkét egyetemen a 2015/16. tanév tavaszi félévében került sor. Az eredmények alapján elmondható, hogy a nemzetközi hallgatói mobilitás során Magyarországra érkező hallgatók motivációinak és elégedettségének feltérképezése, valamint integrációjuk elősegítése a közép- és hosszú távú egyetem- és várospolitikai fejlesztések szempontjából elengedhetetlenül fontos. A Pécsi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem orvosi képzései nagyon népszerűek a külföldiek körében, de jelentős különbségek érzékelhetők egyetemválasztási döntéseikben, amelyek mögött az húzódik meg, hogy a beiskolázott hallgatók eltérő kultúrákból érkeztek, és ez meghatározza személyes döntéseiket, későbbi terveiket. A kezdeti nehézségek vonatkozásában az eredmények alapján megállapítható, hogy a német nyelvű képzés hallgatói számára az eltérő magyar nyelvi közeg, valamint a helyi bürokrácia jelent nagyobb kihívást, míg az angol nyelvű képzésben részt vevő heterogén kohorsz számára az oktatókkal való kapcsolatfelvétel, és a szociokulturális közegbe való beilleszkedés okoz valamivel nagyobb nehézséget. A beilleszkedés vonatkozásában kiemelendő, hogy a származási ország szempontjából homogénebb német nyelvű képzésben résztvevők számára a beilleszkedés valamivel kisebb kihívást jelent, mint a heterogén összetételű angol nyelvű képzésben résztvevők számára, melynek hátterében feltételezhetően többek között az akkulturációs (beilleszkedési)
folyamat stabilizálódása áll. -
Kárpátalja turisztikai vonzerőinek nyelvi tájképe
91-118Megtekintések száma:21A nyelvi tájkép változása különösen érzékenyen érinti a kisebbségi helyzetben lévő lakosokat,
akik ennek köszönhetően akár ki is szorulhatnak a virtuális nyelvhasználati térből. A nyelvi
tájkép nemcsak egy terület vagy régió lakosságának nyelvi vitalitását jelzi, hanem akár a valóságbeli
nyelvi etnicitást is tükrözheti. A nyelvi kiírások két alapfunkciója és a nyelvi tájkép
elemeit magyarázó modellek mellett azonban a nyelven kívüli tényezők sem hanyagolhatók el.
Ilyen tényező egy-egy térség, kisebb régió gazdasági, esetünkben turisztikai fejlődése. A megnövekedett
többségi lakosok turisztikai kereslete számos olyan jelenséget hív elő a kisebbség által
lakott területen, amelyek mindenképpen jelentős hatást gyakorolnak a kisebbségi terület nyelvi
tájképére.
Jelen tanulmányomban arra szeretnék rávilágítani, hogy az adott terület nyelvi tájképének
alakulására milyen hatást fejt(het) ki egy kistérségi gazdasági beruházás. A nyelvi tájképben bekövetkezett
változást a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont 2011–2012. évi fényképes adatbázisa
és a 2016 februárja és szeptembere, illetve 2017 hasonló időszakának saját magam általi megfigyelése
és fényképes rögzítése alapján szeretném bemutatni. -
Oktatási módszerek az általános iskolások körében, a Covid-19 járvány idején
78-102Megtekintések száma:90A kutatás középpontjában a kisiskolások körében megmutatkozó Covid-19 járvány hatásai, az oktatási keretek átalakulásai állnak, melyen belül a tanulmány a pedagógusi nézőpontokra fókuszál. A kötelező online oktatási keretek felhívták a figyelmet a tantermi órák és a digitális tanítás közötti különbségekre, a tanári hivatás háttérdimenzióira, melyek a mai oktatási rendszer kihívásaiként is értelmezhetőek. Ennek megfelelően a tanulmány reflektál a pandémia által generált társadalmi és mentális problémákra, az oktatás területén szükségessé vált digitalizációra, a pedagógusokat érintő tananyag átadási nehézségekre, azaz a pedagógiai szükségállapotra, a karanténpedagógiára. A tanítási módszerek változására egy kis- és nagyvárosokban tanító pedagógusi adatbázis biztosít alapot (n = 12). Eredményként általuk bemutathatóvá váltak az online oktatás iskola-specifikus esetei, a digitális tananyagok átadására vonatkozó törekvések, a számos esetben megmutatkozó nehézségekkel és a későbbiekben beépíthető újításokkal együtt.
-
Az apák otthoni iskolai bevonódásának típusai egy interjús kutatás tükrében
119-139Megtekintések száma:92Tanulmányunkban az apák otthoni és iskolai bevonódását vizsgáljuk gyermekük fejlődése és eredményessége érdekében. A nemzetközi szakirodalom szerint az apák kevésbé vonódnak be, mint az anyák, illetve a bevonódásuk formája is eltér. Azonban az is kimutatható, hogy otthoni és iskolai részvételük hasonlóan pozitív hatással van a gyermekük iskolai eredményességére. A szülői bevonódás formáit Epstein és Sanders által alkotott tipológia mentén vizsgáljuk. Empirikus munkánkban 14 félig strukturált interjút készítettünk kisgyermekes apákkal és célunk az volt, hogy az interjúk típusanalízisével a bevonódási formák mentén apa-típusokat határoljunk körül. Eredményeink szerint az apák első csoportja a csak otthon bevonódók, akik nem vesznek részt a gyermekükkel kapcsolatos iskolai eseményeken, de otthon saját elmondásuk szerint aktívan részt vállalnak gyermekük nevelésében és az otthoni iskolával kapcsolatos tevékenységekben. Az apák második csoportja viszont nemcsak otthon, de az iskolai életbe is bevonódik. A harmadik típust az elvált apák alkotják, akik egy kivétellel az iskolában és otthon is bevonódnak, mely összhangban van az egyedülálló gyerekes apákra vonatkozó szakirodalmi megállapításokkal. Dolgozatunkban arra is megpróbáltunk választ adni, miként lehetne növelni az apák iskolai részvételét. Az alanyok válaszai szerint az anyák támogatása, a nagyobb önbizalom és az iskolák által szervezett apákhoz jobban illő programok (sportrendezvények, közös főzés) segíthetik elsősorban elő a nagyobb aktivitást.
-
Az üzleti kapcsolatok erkölcsi újjáépítése: Menedzsment szemlélet keresztény nézőpontból
71-90Megtekintések száma:22A globalizáció történelmi időkön átívelő, igen összetett folyamat. A nagy földrajzi felfedezésekhez köthető a kezdete, a világkereskedelem és a világpiac kialakulásával folytatódott és jutott el
jelenkori állapotáig. A globalizációnak pozitív és negatív hozadékai egyaránt vannak. A pozitív
hozadékok között ki kell emelnünk, hogy a világ egyre nagyobb területein élvezik a tudomány és
a technika vívmányait, egyre több ember jut tanulási lehetőséghez, alapvető szükségleteket kielégítő javakhoz. A vállalkozások hatékonyságát növeli, új lehetőségeket kínál, hiszen gyakorlatilag határok nélküli hozzáférést biztosít nyersanyagokhoz, munkaerőhöz és tudáshoz. A negatív
hatások között meg kell említeni a bioszféra pusztulását, a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek fokozódását, különösképpen a fejlődő országokban. Számos vállalat az egész világra kiterjesztette működését és olyan hatalmas gazdasági erővel, befolyással rendelkezik, hogy felettük
korlátozott a kormányok szabályozó képessége. A profitért folytatott küzdelemnek magas ára
van, amit a vállalatok gyakran a társadalmi-természeti környezetre hárítanak. Tanulmányunk
célja áttekinteni, hogyan lehetne ember-, illetve környezetbarátabbá tenni napjaink üzleti kapcsolatait – a keresztény filozófia szellemében. Meg kell jegyezni, hogy habár tanulmányunk a
keresztény alapú nézőpontra fókuszál, természetesen globalizált világunk üzleti kapcsolatainak
vizsgálatakor nem szabad kihagyni az egyéb világvallások meghatározó szerepét sem. -
Munkajog és biztosítás a patriarchális viszonyoktól az államosítás kezdetéig
279-282Megtekintések száma:18Ha az olvasó kézbe veszi Bódy Zsombor Az ipari munka társadalma című munkáját, a címlap alapján valószínűleg hosszas fejtegetésre számít az iparosítás által okozott újtípusú gondokról, feladatokról, valamint az ez által megváltozó társadalmi viszonyok struktúrájáról, helyzetéről.
Az első oldalakat elolvasva azonban megértjük, hogy Bódy – a mélyebb társadalmi összefüggéseket is érintve – a kor ipari társadalmának összetett problematikájából csak egy szeletet választ ki, a munkához kapcsolódó intézményrendszer kialakulását és változását a 19. század közepétől a második világháború végéig. A nemzetközi és hazai szakirodalom releváns köteteit, számos levéltári és nyomtatott forrást széleskörűen feldolgozó szerző több, kisebb tanulmány után szintetizálta megállapításait ebben a kötetben. A munka számos új megközelítést és problémafeltevést tartalmaz, melyekre az alábbiakban szeretnék reflektálni. A könyvből megismerhetjük a kor munkaügyi vonatkozású nézeteit, terveit, a megszülető rendelkezéseket a patriarchális szemlélettől az államosítás korának kezdetéig. A munka nagy előnye, hogy hosszan elemzi az egyes korszakok uralkodó társadalompolitikai elképzeléseit, ütköztetve egymással az eltérő véleményeket. Nemcsak a kormányzati elgondolásokkal foglalkozik, hanem ismerteti az ellenzéki felvetéseket is, valamint az érdekképviseletek, és nem utolsósorban a korabeli szaktekintélyek és egyesületeik álláspontját. Vizsgálja, hogy az egyes korokban milyen ereje volt az egyes szervezeteknek, valamint hogy milyen hatást tudtak gyakorolni a döntéshozókra, érhettek-e el különféle eredményeket akár más csoportokkal szemben is. Mindezek a dolgozat előnyeire válnak, sőt talán néha túlságosan is részletezi a szerző az egyes nézetek közötti csatározásokat.