Tanulmányomban a népszavazás intézményének 2013 utáni hazai szabályozásának egyes anyagi jogi elemeit vizsgálom. A rövid bevezetőt követően a népszavazás alkotmányos rendszerben
betöltött helyével, a közvetlen és közvetett hatalomgyakorlás viszonyával, majd a népszavazás
alanyaival, tárgyával, a népszavazáson feltenni szándékozott kérdéssel és a népszavazás következményeivel foglalkozom. Külön tárgyalom a 2016. október 2-ai érvénytelen népszavazással
kapcsolatos – a témában felhasználható tudományos művek hiányában kizárólag kúriai eljárásban és alkotmánybírósági különvéleményekben megjelenő – érveket és ellenérveket.

A kelet-közép-európai demokratikus átalakulás kedvező lehetőséget nyújt a választástudomány
megállapításainak új dimenzióban történő érvényesülésének vizsgálatára. A tanulmány 23 ország 167 választása alapján mutatja be az új választási rendszerek kialakulását, fejlődését és
politikai következményeit. Hipotézisünk szerint a régióban a választások és választási rendszerek nem mindenben felelnek meg a konvencionális megállapításoknak. Elemzésünkben a régiót
öt alcsoportra (Közép-Európa, Nyugat- és Kelet-Balkán, Baltikum és a többi szovjet utódállam)
osztva vizsgáljuk. Ennek segítségével árnyaltabb képet kapunk az új választási rendszerek létrejöttéről és változásaikról. Országonkénti bemutatással az alcsoportok közötti és azokon belüli
hasonlóságokat és különbségeket is érzékeltetjük. Végezetül típusok szerint országonként, majd
alcsoportokként három ismert mutató segítségével (legkisebb négyzetek indexe, effektív választási és parlamenti pártszám) összegezzük az arányosságra és pártstruktúrára ható politikai
következményeket. A 167 választás elemzése azt bizonyítja, hogy Kelet-Közép-Európa nem mutat egységes képet a választási rendszerek politikai következményeit illetően. Hatásuk mérsékeltebb, mint a bejáratott demokráciákban. A választási rendszerek sokkal változékonyabbak is.
Változásaik az elmúlt negyedszázadban inkább divergáló, mint konvergáló tendenciát mutattak. A választástudomány megállapításait tehát a régióra nehéz alkalmazni, azok csak részben
érvényesek, különösen a pártrendszer alakulására vonatkozóan térnek el az eddigi tapasztalatoktól. Összességében a kelet-közép-európai választások nem érvénytelenítik a választástudomány konvencionális bölcsességét, de sok esetben nem azoknak megfelelő képet mutatnak. Így
jelentős mértékben járulnak hozzá a korábbi megállapítások továbbfejlesztéséhez, pontosításához.

Throughout the campaign and following the elections of 2016, the two major political parties
cherished stories about what happened, and why it happened. Some of these stories have some
basis in fact, while others are completely mythical, and nevertheless believed. These stories, or
myths, arise from the political desires and belief systems of those who tell them. In what follows
we will examine these stories in the lights of the facts

Írásomban azzal foglalkozom, hogy a rejtett, alt-right-hoz köthető internetes csoportok hogyan
manipulálták a közösségi médiafelületeket álhírekkel és mémekkel a 2016. évi amerikai elnökválasztási kampány során. Bemutatok néhány olyan médiafelületet és fórumot, ahol ezek a tartalmak megjelentek a kampány folyamán, a csoportok korábbi akcióinak anatómiáját, és ezekből következően megpróbálom igazolni azt a feltételezést, hogy tevékenységük koordinált, és
módszereik fokozatosan váltak egyre kifinomultabbá.

A különböző érdekek mentén tagolt és értékpluralizmuson nyugvó modern társadalmak kihivó
kérdései közé tarozik a közügyi döntéseket meghozó személyek (vagy testületek) mibenléte, a
döntési folyamatok mechanizmusa, illetve a döntések tartalma. A demokráciák fejlődéstörténetében egyre elfogadottabbá vált, hogy a társadalom egészére kiterjedő kollektív döntéshozatalnak a többségi elven kell nyugodnia, a többségi (mennyiségi szempont szerinti) döntést
helyezve előtérbe, míg az alkotmányosság a döntések tartalma alapján ítélte (és ítéli) meg annak elfogadhatóságát. Ennek kapcsán legalább két alapvető kérdés merülhet fel: egyrészt, hogy
a többségi döntés mennyire mondható hatékony, vagy az „igazságoz” a lehető legközelebb álló
döntésnek, másrészt, hogy a többségi döntés valóban a többség akaratának érvényesülését jelenti-e. Számos kutatás mutat rá arra, hogy a többségi döntéseknek lehetnek kevésbé hatékony,
az „igazságtól” távol eső kimenetelük, és arra is, hogy a modern demokráciák szerves része a
többség által elfogadott kisebbségi akaratok érvényesülése, „többségi” döntés címszó alatt. Jelen
tanulmány e két kérdés részleges megválaszolására tett kísérletet.

A modernitás egymásra kölcsönösen ható fragmentált kulturális jelentésrendszerek, folyamatosan változó és átalakuló gazdasági és politikai viszonyok összessége, amely komplexitás a (világ)
kockázati társadalom szerkezetében egészen az egyén szintjéig megnyilvánul. A késő modern
fordulatát követően hatványozódik az a jelenség, hogy sem a globális szereplők, sem az identitás megválasztásának, a kockázatok észlelhetőségének, és azokkal való szembesülésének esetében nem egyenlően vannak megosztva azok az eszközök és lehetőségek, amelyek a választás
képességét meghatározzák. A tanulmány az új egyenlőtlenségi faktorokat és a késő modernitás
aszimmetrikus hatalmi viszonyait a globalizációelmélet két közelmúltban elhunyt szociológusa (Ulrich Beck és Zygmunt Bauman) vonatkozó munkái mentén mutatja be. A világkockázati
társadalomban a kockázatokat nem egyformán viselik az egyes közösségek és egyének. Ennek
megfelelően a tanulmány megállításai szerint a manőverezés szabadságával sem ugyanolyan
mértékben rendelkeznek a globalizált gazdaság és a lokalizált szegénység alanyai. Ennek bemutatására, illetve az egyes posztmodern életstratégiák beazonosításához a tanulmány a tárgyalt
szociológusok identitásra vonatkozó munkáira támaszkodik. Utóbbiaknak megfelelően a vizsgálat arra a következtetésre jut, hogy a kockázat reflexivitásából leginkább azok profitálhatnak, akik az új egyenlőtlenség fenti pozíciójában vannak, akiknek van hatalmuk ahhoz, hogy
az általuk létrehozott konfliktusokat meghatározzák, és áttolják azokat a kockázati definíciós
küzdelemből kizártakra.

Replika, 2015/1–2, 90–91. sz.

K. Horváth Zsolt: Az emlékezet betegei. A tér-idő társadalomtörténeti
morfológiájához. Kijárat Kiadó, Budapest, 2015, p. 384.

Borsos Béla: Az új Gyűrűfű
Az ökofalu koncepciója és helye a fenntartható
település- és vidékfejlesztésben
L’Harmattan, Budapest, 2016, p. 247.

Stefano Bottoni: A várva várt Nyugat. Kelet-Európa története
1944-tól napjainkig. MTA Bölcsészettudományi Kutatóközpont,
Történettudományi Intézet, Budapest, 2014, p. 362.

Debreceni Egyetem Állam és Jogtudományi Kara – DELA Könyvkiadó Kft.,
Debrecen, 2014, p. 145.

Scheibner Tamás: A magyar irodalomtudomány szovjetizálása. A szocialista realista
kritika és intézményei 1945–1953. Ráció Kiadó, Budapest, 2014, p. 316.

Rácz Andrea: Gyermekvédelem mint fragmentált társadalmi intézmény.
Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 2016, p. 190.