Évf. 13 szám 2 (2024) Aktuális szám

Megjelent December 17, 2024

Teljes szám

issue.tableOfContents6766ab2aa92d3

Közelkép

  • „Hogyan lehet innen elmenni? Hogyan lehet ide visszajönni?” – Kortárs magyar építésznők szakmai helyzetképe
    5-31
    Megtekintések száma:
    62

    Az elmúlt években megélénkült az építészeten belüli szakmai diskurzus a nők helyzetéről. A fokozott figyelem oka, hogy a 2000-es évek eleje óta a diplomázók között egyre inkább a nők kerülnek többségbe, mely ellentétes a köztudatban meggyökeresedett sztereotípiákkal, miszerint az építészek általában férfiak. A nemekre vonatkozó pontos arányokkal kapcsolatban mindezidáig csak becslések álltak rendelkezésünkre, így tanulmányom első felében levéltári dokumentumokon és egy digitális adatbázison keresztül rekonstruálom az idővonalat, hogyan változott a nők számbeli aránya a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karának hallgatóinál 1941 és 2023 között. Ezt követően kutatásom második felében arra kerestem a választ, miért nem látjuk a nőket a szakmai közéletben, építészeti díjazottak köreiben és tu­dományos, művészeti akadémiák tagjaiként – milyen strukturális akadályok gátolják őket a szakmai előmenetelben. Ennek vizsgálatát építésznőkből álló fókuszcsoportok segítségével végeztem.

  • A hosszú távú nemzetközi kutatói mobilitást befolyásoló tényezők – résztvevők, motivációk, célországok
    32-58
    Megtekintések száma:
    21

    A felsőoktatás nemzetköziesítésével foglalkozó tanulmányok jelentős része hallgatócentrikus, az egyetemek nemzetközi hallgatói létszámát, idegen nyelvű képzéseit, nemzetközi együttműködéseit, illetve Erasmus típusú hallgatói-, oktatói csereprogramokban való részvételét helyezi kutatásának fókuszába, az oktatói, kutatói mobilitások, különösen a hosszú távú mobilitás vizsgálata kevésbé kutatott terület. Mivel a hosszú távú mobilitások általában az oktató, kutató saját szervezésében, egyéni pályázat útján valósulnak meg, az intézmények nem rendelkeznek központi adatbázisokkal a mobilitások résztvevőit, létszámát, irányait illetően, a téma kutatása gyakran nehézségekbe ütközik. Jelen tanulmány célja a hosszú távú nemzetközi oktatói, kutatói mobilitás nemzetközi szakirodalmának, több országra kiterjedő, átfogó nemzetközi kutatások eredményeinek áttekintése, összefoglalása. A hivatkozott kutatások eredményeiből kirajzolódnak a mobilitásokra vonatkozó nemzetközi tendenciák: a mobilitás irányai, a résztvevők aránya, kora, tudományterülete, a nemek aránya, a mobilitás célországai. A tanulmány rámutat az országok közötti jelentős különbségekre.

  • Women’s Work and Land Reform in Zimbabwe: A Feminist Political Economy of Social Reproduction
    59-80
    Megtekintések száma:
    17

    While the future of work in Africa is increasingly becoming an important area of research, a feminist political economy of social reproduction holds potential to illuminate the gendered and geographical nature of women’s work in a context of radical land reform. Time-use surveys data was gathered across three study areas, two land reform and one non-land reform sites. This was complemented with in-depth and focus group discussions in the land reform sites with participants drawn from participating female and male-headed households. While literature on women’s work is accumulating, this has not been extended to integrate a feminist social reproductive lens on African rural women’s work in a context of land reform. The none or malrecognition of social reproduction by the State makes the latter an agent of depletion – a gendered form of structural and everyday violence on women. While liberating, radical land reforms, of their own, do not necessarily improve the care burden of women. This is compounded by the debt crisis crippling many countries of the global South. 

  • Vallásosság megélése a börtönben: Hosszúidős fogvatartottak körében végzett kvalitatív kutatás első eredményei
    81-103
    Megtekintések száma:
    62

    A vallás számos pozitív hatást fejt ki a fogvatartott életében, segíti a börtönkörülményekkel való megbirkózásban, képes jelentősen csökkenteni a bebörtönzéssel járó problémákat. Kvalitatív kutatásunkban hosszúidős fogvatartottakat kérdeztünk meg 3 magyarországi büntetés-végrehajtási intézetben félig strukturált interjú módszerével arról, hogyan vélekednek a vallásosságról, gyakorol e hatást a vallás életvezetésükre, illetve, hogy milyen szerepet prognosztizálnak a vallásnak büntetésük lejártát követően. A szakirodalom feltárását követően három kutatási kérdést állítottuk fel. Feltételeztük, hogy a börtönbüntetés olyan válsághelyzet az egyén életében, amely nyitottá teszi őt a vallási értékrend felé; a vallásosság befolyásolja az egyén értékrendjét, ezen keresztül világ jelenségeihez való viszonyulását; a vallásos fogvatartottak alacsonyabb biztonsági kockázatot jelentenek. A fogvatartottak társadalomba történő visszailleszkedésén túlmutatóan az interjúk elemzése során a narratívák némelyikéből nemcsak a reintegráció igénye rajzolódik ki, hanem a szolgálat célként történő megfogalmazása is tetten érhető. 

  • A szociális dominancia lehetséges megnyilvánulásainak vizsgálata az online térben: Diskurzuselemzés a Finnek Pártja képviselőinek videós tartalmai alatt
    104-127
    Megtekintések száma:
    41

    A tanulmány során diskurzuselemzéssel vizsgáltuk a Finnek Pártja három legnagyobb YouTube követőtáborral rendelkező képviselőjének videói alá írt megjegyzéseket. A kutatás célja volt, hogy a szociális dominancia diskurzív megnyilvánulásai megállapíthatóak legyenek a kommentmezőben. Emellett szintén célul tűztük ki egy szociálisan domináns szavakat tartalmazó szólista validálását is. Ennek érdekében a szociális dominancia szakirodalmi előzményei szerint négy olyan nyelvi kategóriát állapítottunk meg, amelyek képezhetik a szociálisan domináns kommunikáció alapját. Az egyes kategóriák legnagyobb elemszámban előforduló szavait szófelhőn ábrázoltuk. A leggyakoribb kifejezések összegyűjtését követően három olyan külső csoport került meghatározásra, amellyel szemben a szociális dominancia releváns lehet. Ezek alapján az Európai Unió, a bevándorlók, valamint a hazai baloldal képezhetik a populista támogatók szemében az out-group kategóriáját. A hierarchikus kifejezések végül nem nyertek bizonyítást, mivel elenyésző elemszámban fordultak elő a mintában. A sikeresen validált kategóriákat egy kereszttáblán ábrázoltuk, amelyből megalkottuk a Finnek Pártja támogatóinak négy különböző típusát aszerint, hogy milyen külső csoportot neveznek meg, illetve milyen gyakori szavak, kifejezések dominánsak az adott kommentkategóriákban. A szociális dominancia azonban nem olyan módon fejeződött ki, ahogyan eleinte feltételeztük, és a kommentelők az „igazi finn” személyeket tekintették egy szociálisan domináns szituáció elszenvedőinek. A jelenség hátterében feltehetőleg a Finnek Pártja populista politikai retorikája áll, ami a finneket, mint hátrahagyott, leértékelt helyzetben lévő személyeket igyekszik ábrázolni. Az autoriter, politikailag kirekesztő kategória jelenléte rámutat a politikai polarizáció finnországi terjedésére. Mivel mind a szociális dominancia orientáció, mind a politikai polarizáció hátterében a szociális identitás áll, ezért a későbbi kutatásokban releváns lehet ezen tényezők egymásra hatásának vizsgálata is. 

Recenzió