-

-

A legutóbbi, 2001-es ukrán népszámlálás szerint Kárpátalján 152 ezer fő vallotta magát magyar
nemzetiségűnek, azonban az azóta eltelt időszak népesedési és etnikai viszonyairól nagyon
keveset tudni. Különösen a magyar lakosság kivándorlása az, aminek számbavétele nehézséget
jelent, és aminek a jelentősége a 2010-es években – elsősorban a 2014-ben Kelet-Ukrajnában kirobbant
fegyveres konfliktus hatására – megnövekedett. Éppen ezért jelen tanulmányban különböző
adatforrások: az ukrán és magyar hivatalos statisztikai adatok, valamint két reprezentatív
felmérés eredményeit bemutatva keressük a választ arra, hogy hogyan alakult a legutóbbi népszámlálás
óta a kárpátaljai magyarok állandó és ideiglenes migrációja, és hogy mindez hogyan
befolyásolta a kárpátaljai magyarság létszámát.
Az adatbázisok összehasonlítása rávilágított arra, hogy a különböző módszertannal, különböző
aktorok által gyűjtött adatok jelentősen eltérő képet festenek az – egyébként meglehetősen
komplex – migrációs folyamatokról. A reprezentatív felmérések szerint, amelyek módszertanuknál
fogva vélhetően jobban tükrözik a mobilitás nagyságrendjét, a kivándorolt magyarok száma
2001 óta 9–14 ezer fő; ez alapján 2017 elején a kárpátaljai magyarok létszáma 130 ezer körül
lehetett.

A tanulmány célja, hogy a kárpátaljai üzleti környezet bemutatásával, valamint egy sajátos
szektor (hitelszövetkezetek) kiemelése révén bemutatásra kerüljenek az elmúlt években megjelenő
vállalkozások versenyképességét javító magyarországi gazdasági támogatások sajátosságai.
A tanulmány készítésének az időszakában még nem áll rendelkezésre olyan mértékű
statisztikai adat, hogy egzakt módon bemutassuk a támogatások hatásfokát, viszont az első
évek tapasztalatai alapján le tudjuk szűrni azokat a devianciákat, kisebb kiigazításra szükséges
elemeket, amelyek javíthatják a tervek megvalósulását. Másik oldalról – s ez jelenti a tanulmány
központi súlyát – az a szerzők meglátása, hogy fontos a vissza nem térítendő támogatásokon
túl olyan mikro, kvázi szövetkezeti hitelek folyósítása is, ami a gazdaságélénkítés folyamatát
önjáróvá teszi, s ezzel hosszabb távra biztosítja a mikro-, kis- és középvállalkozások tőkeellátottságának
fokozását. Erre jó eszköz lehet az Ukrajnában már elterjedt, Kárpátalján is honos,
de a magyar térségben, napjainkban, nem jellemző hitelszövetkezeti rendszer felélesztése, s a
gazdasági rendszerünkbe való beágyazottságának a javítása. E rendszer helyzetértékelését és
jövőre vonatkozó elvi javaslatait fogalmazza meg ez az írás.

Egy rövid történelmi bemutatást követően a cikk a szlovákiai (Felvidék) és ukrajnai (Kárpátalja)
magyarlakta területek falusi turizmusának fejlődésére és annak perspektíváira összpontosít.
A kutatás több szakaszban valósult meg: 1) a témával kapcsolatos szakirodalom áttekintése;
2) a falusi vendégfogadók felkutatása; 3) a falusi turizmussal kapcsolatos vendégfogadói kör
felmérésére szolgáló kérdőív összeállítása, kitöltetése Kárpátalján és Felvidéken; 4) az adatok
feldolgozása, kiértékelése.
Az empirikus kutatás fő célja volt összehasonlítani a felvidéki kérdőíves felmérés eredményeit
a kárpátaljai adatokkal, melyek alapján kimutathatjuk a térben és a különböző államok
hatásai alatt fejlődött területek falusi turizmusában rejlő hasonlóságokat és különbségeket.

A nyelvi tájkép változása különösen érzékenyen érinti a kisebbségi helyzetben lévő lakosokat,
akik ennek köszönhetően akár ki is szorulhatnak a virtuális nyelvhasználati térből. A nyelvi
tájkép nemcsak egy terület vagy régió lakosságának nyelvi vitalitását jelzi, hanem akár a valóságbeli
nyelvi etnicitást is tükrözheti. A nyelvi kiírások két alapfunkciója és a nyelvi tájkép
elemeit magyarázó modellek mellett azonban a nyelven kívüli tényezők sem hanyagolhatók el.
Ilyen tényező egy-egy térség, kisebb régió gazdasági, esetünkben turisztikai fejlődése. A megnövekedett
többségi lakosok turisztikai kereslete számos olyan jelenséget hív elő a kisebbség által
lakott területen, amelyek mindenképpen jelentős hatást gyakorolnak a kisebbségi terület nyelvi
tájképére.
Jelen tanulmányomban arra szeretnék rávilágítani, hogy az adott terület nyelvi tájképének
alakulására milyen hatást fejt(het) ki egy kistérségi gazdasági beruházás. A nyelvi tájképben bekövetkezett
változást a Hodinka Antal Nyelvészeti Kutatóközpont 2011–2012. évi fényképes adatbázisa
és a 2016 februárja és szeptembere, illetve 2017 hasonló időszakának saját magam általi megfigyelése
és fényképes rögzítése alapján szeretném bemutatni.

A tanulmány nyelv és gazdaság összefüggésében vizsgálja Kárpátalja jellemzően magyarok lakta
részeinek nyelvi tájképét. Azt mutatjuk be, hogyan jelenik meg a területen a nagy presztízzsel
rendelkező világnyelv, az angol, illetve az egykori Szovjetunió közvetítő nyelve, az orosz. Bemutatjuk,
hogy a gazdasági realitások miképp írhatják felül a kisebbségi közösség nacionalizmusát,
illetve utalunk arra, hogy a nemzeti kisebbség nyelvmegtartását támogató nyelvpolitika
nem lehet sikeres, ha nem jár együtt a gazdaság fejlesztésével. Hipotézisünk szerint ha többnyelvű
környezetben javítani szeretnénk a kárpátaljai magyarok gazdasági helyzetén, akkor nyelvoktatás
az egyik olyan terület, ahová feltétlenül szükséges invesztálni.

Az utóbbi évtizedek társadalomföldrajzi kutatásai behatóan foglalkoznak a köztér és a politika
viszonyának elemzésével (Massey 1994, Mitchell 2003). Ezen kutatások feltárták, hogy a város
köztérnevekből, szobrokból és emlékművekből álló szimbolikus tere egy-egy politikai fordulat
alkalmával jelentősen átalakul (Light 2004).
Az Euromajdant követően, 2015-ben került elfogadásra Ukrajnában az ún. „kommunizmustalanító
törvénycsomag”, amely minden korábbinál átfogóbban rendelkezett a szovjet múlt
szimbólumainak közterekből való kötelező száműzéséről. A dekommunizáció kiterjedt a település-
és köztérnevek mellett a városi tér egyéb elemeire, jelentősen átformálva azok arculatát.
Jelen kutatás homlokterében a dekommunizáció térbeli vonatkozásainak vizsgálata áll. Célunk
annak áttekintése, hogy a dekommunizáció nyomán milyen fő változások következtek be
egyrészt az ukrán fővárosban, Kijevben és ezzel párhuzamosan az ország politikailag és gazdaságilag
egyaránt perifériáján lévő Kárpátalja település- és köztérneveiben. Vizsgálatunk másik
célja – Ungvár, a Beregszászi járás és Beregszász város példáján – rávilágítani arra, hogy a
dekommunizáció nyomán hogyan valósul meg a lokális emlékezet térbeli reprezentációja.

2017 tavaszán 338 kárpátaljai gyakorló pedagógus között végeztünk felmérést anyagi és szakmai
elégedettségükről, illetve a migrációval kapcsolatos terveikről. A kutatási eredmények rámutattak,
hogy az egyik legsúlyosabb probléma az alacsony keresetekkel van összefüggésben. A
migrációt fontolgatók leginkább az anyagi elégedetlenség miatt hagynák el az országot, ezt követően
a családi, párkapcsolati okok a mérvadók. Szakmai kiégésről azonban nem beszélhetünk
a pedagógusok között. A megkérdezettek 72%-a, bár elégedetlen helyzetével, nem gondolkodik
a kitelepedésen, vagy elutasítja ennek a gondolatát is. A veszélyeztetettebb kategóriát az a 84 fő
jelenti (25%), akinek már vannak elképzelései a kitelepedéssel kapcsolatban, illetve az az 5 fő
(2%) aki már konkrét lépéseket is tett. Ebben a két kategóriában főleg a fiatalabb pedagógusok
képviseltetik magukat. A legfontosabb célországnak Magyarország számít. A maradók és a menni
szándékozók között is magas a magyar állampolgársággal rendelkezők aránya, ezért ezt nem
tekinthetjük a kivándorlás egyértelmű katalizátorának a pedagógusok között.