Az elmúlt két évtized gazdasági és politikai válságaihoz nagyban hozzájárult az, hogy különféle
manipulatív hatásoknak engedve az emberek józan eszük és racionális gondolkodásuk helyett
döntéseiket különféle érzelmi és ösztönös alapú csábítás, félrevezetés hatása alatt hozták meg.
Mára e manipulatív hatások uralják a kereskedelmi vagy a populista politikai kommunikációt. Az alábbi dolgozat a szerző hezitálását osztja meg arról, hogy miközben mind az emberek
döntéshozatalában, mind a másik emberre gyakorolt kommunikatív hatások körében nemhogy
megkerülhetetlenül jelen vannak a racionális mérlegeléstől és érveléstől eltérő, nem racionális
tényezők is – de, vajon szabad-e egyáltalán ilyen manipulatív hatásokkal élniük az ügyfeleikre
gyakorolt hatásgyakorlásuk közben a segítő szakembereknek? És ha bármiben is igen, akkor
milyen feltételek mellett, milyen speciális korlátokat betartva szabad élni az ilyen hatásokkal,
az ilyen hatások „hatalmával”? Ugyanígy: vajon mikor mit lehet és kell tenni a manipulatív hatások enyhítésére, az azok alól felszabadító, bölcs döntésekhez segítő józan ész térnyeréséhez, a
racionális mérlegelés alapján történő felelős „képessé tevésre”? A cikk nem vállalkozik az igaz
és helyes válaszok megadására, szempontokat ad és igyekszik olvasóját arra provokálni, hogy
járuljon hozzá e fontos probléma tisztázásához.

Kétrészes tanulmányunk első része Pataki Ferencnek abból a megállapításából indul ki, hogy a
nemzeti identitás egy olyan kollektív identitás, amely két – politikai-állampolgári és kulturális-történeti – összetevőből áll. A nemzeti államok állampolgárai esetében ezek az egyének tudatában egybeesnek. Viszont nemzeti kisebbségek esetén szétválnak. Tanulmányunk fő kérdése,
hogy a Trianon óta elmúlt száz évben hogyan változott a vajdasági magyarok három nagy nemzedéke – a két világháború közöttieknek, a szocializmusban felnövekvőknek és az 1990 után
színre lépőknek – nemzeti identitásának e két összetevője. Megállapítottuk, hogy az első nemzedéknek volt (illetve megmaradt az első világháború előtt kialakult stabil) kulturális-történeti
identitása, de nem alakult ki sem a magyar, sem a délszláv állam iránti politikai-állampolgári
azonosulása. Ez utóbbi „pótlására” formálódott ki a Vajdasághoz kötődő regionális identitás.
A második, tehát az 1945 után született és felnőtt nemzedék már egy új világrendszerben szocializálódott és ebben a rendszerben alakult ki a jugoszláv politikai-állampolgári és a vajdasági
magyar identitás, amely ekkor már a magyarországi magyaroktól való másságot, elhatárolódást jelentette. A kulturális-történeti identitásuk megrendült és széttöredezett, majd ennek a
folyamatnak nemkívánatos „mellékterméke” volt az asszimiláció, melynek során a vajdasági
magyarok közül sokan elveszítették magyar kulturális-történeti identitásukat és szerb vagy jugoszláv identitásúak lettek. A harmadik – az 1990 után színre lepő – nemzedékről tanulmányunk második része szól.

Gyakran tapasztaljuk, hogy az azonos családban felnővő testvérek személyisége teljesen eltér egymástól, pedig szüleik ugyanabban a családi környezetben, megegyező
elvek és értékrend mentén nevelik őket. A közvélekedés szerint a legidősebb testvér
általában vezető szerephez jut családon belül, ő szolgál viselkedési mintaként kisebb
testvérei számára. A legkisebbek gyakran dacosak, akaratosak, hiszen meg kell küzdeniük a szülői figyelemért, az érvényesülésért, ugyanakkor sokszor túlkényeztetettek is. A középső gyerekek talán a legalkalmazkodóbbak, hiszen ők szinte egész gyermekkorukat testvéreik „szorításában”, kisebb és nagyobb testvéreikhez folyamatosan
alkalmazkodva élik.

Számlálni az időt, hallani a mendemondákat, szorulni az emlékektől, s félni a jövőtől – kinek ne lenne saját élménye, közvetett vagy szomszédos tapasztalata, kor-közérzete és felelőssége? Lesz-e nyugdíj, elegendő, akad-e, aki
majd gondoz, fáj-e majd az elmúlás, küzdeni kell-e a túlélésért?

„Minden gyerekben, mikor megszületik, ott van egy zenei
kotta, egy partitúra. De sok feltétele van annak, hogy a
kottából muzsika legyen. Másként fog szólni jó zenészekkel, jó akusztikával, várakozással teli közönséggel, megint
másként, ha a karmester, a terem, a hangszerek rosszak.
És lehet, hogy egyáltalán nem szólal meg. Mai tudásunk
mellett a partitúrát nem is ismerjük. Csak a feltételeken
tudunk változtatni, ha azt szeretnénk, hogy a gyerekek
zenéje szebben szóljon. Ezzel a metaforával világítja meg Albert Jaqurd, korunk egyik legnagyobb genetikusa, a környezeti feltételek és a genetika, az öröklött gének kölcsönhatását. Minél egyenlőtlenebb egy társadalom, annál nagyobbak a gyerek fejlődésére, ’megszólaló zenéjére’ ható
környezeti különbségek.”

A pszi-komplexum diszciplínái – pszichológia, pszichoterápia, pszichiátria – a modernitás egy
mély ellentmondásának képződményei. Létük egyszerre alapul azon a belátáson, hogy a lélek ontológiailag különböző státuszú, mint az anyag. Ugyanakkor mind a három diszciplína fő sodra
osztozik azon a tudományos-technikai attitűdön, amely a lélek jelenségeinek megismerését a
természettudományos módszerből eredezteti, befolyásolásukat pedig technikai-technológiai
módszerekkel véli megvalósítani. Az írás célja, hogy ezen ellentmondás néhány fontosabb következményére felhívja a figyelmet.

A tanulmány a kortárs fenomenológiai pszichiátriában nagy népszerűségnek örvendő ipszeitás-hiperreflexió modellt vizsgálja meg és veti össze R. D. Laing néhány korábbi megfigyelésével. A Sass-Parnas szerzőpáros munkáinak köszönhetően a szkizofrénia spektrum szerteágazó
szimptómái egy a személyfogalomnál egyszerűbb minimális szelf zavarára redukálódnak. A tanulmány arra keres választ, hogy vajon mennyire tisztázott a minimális szelf és az életvilág
közötti viszony a modellben? Sass és Parnas amellett érvel, hogy a szkizofrénia prodromális fázisában már egy endogén szelfzavar jelentkezik, melynek felismerése terápiás intervenciókat
léptethet életbe a teljes pszichotikus összeomlás előtt. Más szerzők az életvilág elsőbbségét és az
életkörülmények által meghatározott identitászavarokat hangsúlyozzák a minimális öntudat
szerepe mellett vagy azzal szemben.

A tanulmány célja a pszichiátriai diagnózissal, illetve akadályozottsággal élők életminőségének
bemutatása. Az akadályozottsággal élők életminőségének bemutatása kvantitatív adatokra támaszkodik, a 2014-es European Social Survey standard és Egészséggel kapcsolatos egyenlőtlenség modulján alapul. A pszichiátriai diagnózissal élők életminőségének sajátosságait kvalitatív
eszközök (narratív életútinterjú) segítségével ismertetem. A kutatások eredményei szerint azok
az emberek, akik saját magukról úgy gondolják, hogy egészségi állapotuk miatt akadályozottsággal élnek, elsősorban az érzelmi és testi szubjektív jól-lét indikátoraiban mutatnak jelentős
eltérést a nem akadályozott populációtól. A narratív interjúk elemzésének eredménye, hogy a
pszichiátriai diagnózissal élők életminőségét alapvetően befolyásolja az általuk kialakított alkalmazkodási és megküzdési stratégia, mely azt a cél szolgálja, hogy mentális állapotuk és életük kiegyensúlyozott maradhasson.

Tézisünk szerint a pszichodrámaként elterjedt Mérei-féle csoportcentrikus pszichodráma társadalmi problémák kezelésére is alkalmas módszer, csak ez a lehetőség, elsősorban társadalomtörténeti okokból, nem forrhatta ki magát. Cikkünkben meghatározzuk a társadalmi kérdésekkel
foglalkozó csoportmódszer, a szociodráma differentia specifikáját, majd annak alapján elemzünk két Mérei-módszerrel vezetett csoportcentrikus pszichodráma ülést, hogy megfigyeljük, a
benne alkalmazott technikák milyen változtatásokkal lehetnek alkalmasak szociodráma vezetésére. Eredményeink a Szociodráma Műhelyünk folyamatos módszertani kísérletező munkájában
születtek.

A jelen esszé körüljárja a technokapitalista nyugatias modernitás öncélú hatékonyságkultuszát,
bemutatva annak profitvezérelt, kompulzív, teljesítménykényszeres trendjeit, amelyek természetszerűleg vezetnek mind az egyének, mind pedig a globalizált világtársadalom dehumanizációjához, dekontextualizációjához. Ezen esszé egyben egy felkiáltás is, az emberért, az emberségért, amelyet a jelen írás „impresszionista” stílusa és humanizált narratívája tesz talán még
érzékletesebbé.

A tanulmány középpontjában a felsőoktatásban tanuló női hallgatók párválasztását befolyásoló tényezői állnak. Kutatási kérdésként jelenik meg, hogy a házasság intézménye továbbra is
kiemelkedő helyen szerepel-e a felsőoktatásban résztvevő női hallgatók körében, mint tervezett
kapcsolati forma? Illetve a magasabb iskolai végzettséggel rendelkező egyén magasabb iskolai
végzettségű személlyel alakít-e ki párkapcsolatot, ezzel kapcsolati homogámiát megvalósítva? A
párválasztás alakulása ezáltal a házasság, az élettársi kapcsolat valamint a halasztási mechanizmus vizsgálata mellett kerül bemutatásra, a partnerszelekciót befolyásoló tényezőkön túl,
melyek elemzésére egy tíz fős kvalitatív kutatás keretében kerül sor. A faktorok között pedig
megjelenik az életkor, a lakóhely, a származás és a vallási hovatartozás, illetve a szülőről való
leválás, valamint az iskolai végzettség, az anyagi tőke és munkaerőpiaci helyzet, a párkapcsolat
tervezett időtartama és az információs kor hatásai

A XXI. században fokozatosan elmosódik a határvonal a tradicionális foglalkoztatás és az atipikus foglalkoztatási formák között. A munkaerőpiacon fokozódó létbizonytalanság nehezíti
a jóléti állam működését, egyre többen szorulnak ki a bérmunka társadalmából, így szűkebb
körre fókuszálnak a jóléti ellátások, melyek főként munkához kötődő juttatásokat jelentenek.
Ilyen társadalmi és gazdasági környezetben merül fel az alapjövedelem mint a társadalmi javak elosztásának új modellje. Ez a koncepció nem kötődik jövedelemteszthez, és nem vizsgálja
a munkavállalási hajlandóságot. Ezen előnyök ellenére bevezetése nem jut tovább a kísérleti
fázison, mivel alapvető félelmek fogalmazódnak meg vele szemben. Jelen kutatás kísérletet
tesz az alapjövedelemmel kapcsolatos várakozások és félelmek vizsgálatára. Egyrészt a tartalomelemzés módszerével elemzésre került néhány hírportál online felülete, fókuszálva az alapjövedelemmel kapcsolatos értékítéletet tartalmazó írásokra. Másrészt egy online kérdőívvel igyekeztünk megismerni a Debreceni Egyetem hallgatóinak értékválasztását e témában, a
tartalomelemzéssel kialakított szempontok mentén.