A generációkutatás témakörében az elmúlt években nagy mennyiségű – ugyanakkor változó minőségű – írás született. A téma iránt töretlen az érdeklődés, noha egymásnak egyre inkább ellentmondó és módszertani szempontból is megkérdőjelezhető eredmények látnak napvilágot. A médiából tájékozódás nyomán az emberekben előítéletek, hiedelmek alakulnak ki, amelyeket tudományos igényű munkák ellensúlyozhatnának, ám ezekkel szemben számos, megalapozott kritika vonul fel. Mindmáig kérdés, hogy a generáció válasz-e egyes jelenségekre, vagy ezt csak „generáltuk” magunknak és a háttérben például életkor-függő, vagy az emberi életciklushoz kötődő jellegzetességek lapulnak? A körültekintő kutatás bonyolult, hosszadalmas, ezért sokan felszínes vizsgálatokat végeznek, vagy épp túlzottan elmélyedve nem tudják megválaszolni a problémákat, visszajutnak az egyéni különbségekhez, esetleg teljesen el is vetik a generációs megközelítést. E helyzetben leginkább egyfajta „felelős generációkutatás” javasolható, amely a már bejárt tévutak helyett a tudományos megalapozottság felé fordul és a megközelítés kritikáit is szem előtt tartva igyekszik megtalálni végre a „rációt a generációkban”. Munkám ezen irány megtalálásához összegzi a szempontokat.

A tunéziai politikai rendszer több mint ötven éven keresztül szekuláris alapokon szerveződött, amely számos jogot biztosított a nők számára. A családpolitika mellett az oktatás, az egészségügy, valamint a gazdasági és politikai szektorok is kedvezően alakultak nemek egyenlősége szempontjából. Ugyanakkor a rendszer autoriter elnyomást gyakorolt minden más politikai erővel szemben. A Ben Ali rezsim 2011. január 14-én történő elsöprése után a tunéziai társadalomnak új gazdasági, társadalmi és politikai kihívásokkal kellett szembenéznie. Az új szekuláris-Iszlám diskurzus vitákat indított, mind a nyilvános, mind pedig a magánszférával kapcsolatban (Zeghal 2013). Ezen viták egyik legégetőbb témája a nők jogainak kérdésköre volt. Az iszlamisták közéleti részvételének következtében az országban új, komplex és az eddiginél kétértelműbb politikai mező jött létre. Ebben a mezőben a nőket – bár a „nőkérdést” eltérő módon tematizálták az egyes politikai szereplők, lényegében a szembenálló és versengő felek egyaránt instrumentalizálták. Ennek a kontextusnak a vizsgálatára a diskurzuselemzés módszerét alkalmazza a kutatás, mely a demokratikus átalakulás alatt zajlott eseményeket, és elhangzott beszédeket elemzi. Célom a forradalom utáni politikai helyzet jobb megértése, annak érdekében, hogy a nők társadalmi és politikai szerepének és lehetőségeinek politikai peremfeltételeit feltárjam Tunéziában.

A 20. század Hangja Archívum és Kutatóműhely kezelésében levő gyűjtemény egyedülálló lehetőségeket kínál a társadalomkutatók számára. Az idő múlásának természete révén egyszeri, megismételhetetlen és visszahozhatatlan pillanatok végtelennek tűnő sora várja kutatók tömegeit, hogy új szemlélettel, friss rálátással vegyék kezükbe az egykori vizsgálatokat. A gyűjtemény nem csupán a 20. századból fennmaradt kutatások anyagainak idézésére, hivatkozására nyújt lehetőséget. Tervezhetjük azok újraelemzését vagy akár folytatását, ismétlését is.  A Magyar Tudományos Akadémia megbízásából, H. Sas Judit vezetésével végzett Orion-kutatás az archívum egyik olyan kincse, mely a munkáséletmód területe iránt elkötelezett kutatók számára kínál forrást. Tanulmányomban az írógéppel írt, eredeti forrásanyagok rendezésétől és digitalizálásától kezdve, a kutatás részbeni megismétléséig terjedő legfontosabb személyes gyakorlati tapasztalataimról számolok be.  Az államszocializmus tilalomfái között nehéz munkával lavírozó kutatók olyan örökséget hagytak ránk, mely kitüntetett figyelmet érdemel. Hiszem, hogy ezen kutatók a 21. századból visszatekintve is megérdemlik a figyelmet, és hogy kutatásaik alapját képezzék napjaink vizsgálatainak

-

-

A tanulmány az elérhető legfrissebb statisztikai adatokat felhasználva kívánja bemutatni a huzamos ingázásban résztvevő munkavállalók legfontosabb demográfiai jellemzőit, illetve a kirajzolódó területi egyenlőtlenségeket. Az ingázás, ezen belül a huzamos ingázás fő motivációja napjainkban is a megfelelőnek ítélt munkahely elérése, mintegy negyedmillió ember ugyanakkor az átlagosnál sokkal nagyobb terheket vállal fel ennek érdekében, és csak hetente vagy ritkábban utazik haza. Többségük kényszerből dönt így, mivel lakóhelyükön nincs munkalehetőség, a családjuknak viszont nagyon fontos az általuk biztosított bevétel. A huzamos ingázók javarészt szezonális munkát végeznek (építőipar, vendéglátás stb.), és fizikai munkakörben dolgoznak. Nem meglepő módon sokkal inkább a férfiak vállalják fel a fokozott fizikai és lelki megterheléssel járó életformát, azonban nem csupán a negyvenes éveikben járó családfők, hanem a családjuktól még nem függetlenedő huszonéves fiatalok is nagy létszámban képviseltetik magukat. A huzamos ingázás markáns területi egyenlőtlenségekkel jellemezhető, és az érintettek döntően falvakból indulnak útra annak ellenére is, hogy a leghátrányosabb helyzetben lévő térségekben a közfoglalkoztatás magas szintje a munkaerő helyben maradásának irányába hat.

A tanulmány a belső vándorlók azon csoportját mutatja be, akik optimális esetben is csak hetente tudnak hazautazni családjukhoz. Alapját egy 2019-es interjús vizsgálat adja, amelynek keretében 24 ingázót és otthon maradt családtagját kérdeztek meg arról, miért döntöttek a távolsági munkavégzés mellett. Az interjúk elemzése a megkérdezettek iskolai végzettsége alapján történt, keresve az azonos és eltérő sajátosságokat. A kapott válaszok meggyőzően bizonyítják, minél alacsonyabb iskolai végzettséggel rendelkezik interjúalanyunk, annál inkább jellemző, hogy csökken a választási lehetősége és nem csak a munkahely esetében nem tud válogatni, de
még abban is kiszolgáltatott, hogy hol lakjon, mivel töltse szabadidejét, mikor és mivel utazzon haza.

A tanulmány egy 1600 fős tiszaháti falu esetén keresztül mutatja be a hetelés jelenségét napjainkban. A település gazdasági helyzete, munkaerő felszívó képessége, a munkavállalási esélyek az országos átlag alatt maradnak, ami a falu élhetőségére is rendkívül erős hatást gyakorol. Az elsődleges munkaerőpiac csak kevesek számára jelent jövedelemszerző lehetőséget, a környékbeli településekre is csak néhányan járnak át dolgozni napi ingázással, mivel kistérségi szinten problémát okoz a munkanélküliség. A településen elsősorban a mezőgazdaságban van lehetőség szezonálisan dolgozni, illetve a közfoglalkoztatás teremt a legtöbbek számára hosszútávon munkát. A falu szűkös munkahely kínálatára a munkavállalók egy jelentős csoportja a heteléssel reagált. Interjúk segítségével megvizsgáltuk, hogyan vált népszerűvé a hetelés a településen, s mindez hogyan hatott a helyi családokra és a helyi közösségre.

Az egyént körülvevő társaknak fontos szerepe van a társadalmi integrációban, a minőségi élet
kialakításában. Az életkörülményekben végbemenő változások, mint a munkavállalás vagy a
munkahely változtatás lényegesen alakítják át a személyes kapcsolatokat. Egy új munkahelyi
környezetben új kapcsolatok alakulnak, ugyanakkor, a kapcsolatok bővülése mellett valószínűleg lesznek olyan kapcsolatok is, melyek kikopnak a korábbi kapcsolatrendszerből. A tanulmányban hetelő munkát végzők szempontjából vizsgálom meg a társas kapcsolatok rendeződését.
Hetelő munkának a tanulmány során azt tekintem, amely esetén a munkavállaló otthonától
távol végzi kereső tevékenységét heti több napban, jellemzően heti-kétheti, esetenként ettől ritkább hazalátogatási gyakorisággal. A témát interjúk készítésével vizsgáltuk, melyek 2019-ben készültek (N = 24). A válaszadók elbeszélései alapján egyrészt tágas és bizalmas családi, rokoni kapcsolathálózatot tártunk fel. Másrészt azonban úgy tűnik, hogy az otthonról „kiszakadt” családtagnak esetenként sikerül a családi kapcsolatok mellé új, hosszú távú és bizalmassá váló baráti kapcsolatokat is kiépíteni, melyek elsősorban a munkahelynek köszönhető. Ezzel növekedhet az egyén kapcsolati tőkéje is, melynek további pozitív hozadékai lehetnek.

Távkapcsolatok mindig léteztek, de a globalizáció, modern kommunikációs eszközök és utazási
lehetőségek még inkább teret engednek ezen kapcsolatok elterjedésének. Jelen tanulmány a hetelőkre fókuszál, akik távoli munkavégzés miatt csak hétvégén vagy több hetente találkoznak.
A kutatás 24, kisvárosokban és falvakban élő hetelővel készített interjút ölel fel. A megkérdezett
párok körében a kapcsolattal való elégedettség volt az egyik fő vizsgálati kérdés. Az interjúalanyok többnyire nem számoltak be elégedetlenségről, kivéve néhány nőt, akik megszaporodott otthoni feladataikra panaszkodtak. Az elégedettség megteremtésében nagy szerepet kapott a mindennapi kapcsolattartás és modern kommunikációs eszközök. Utóbbiak ahhoz is hozzájárultak, hogy a hetelők közös virtuális teret és időt tudjanak teremteni maguknak. A rendszeres kommunikáció, különleges programok, valamint a közös tervek a párkapcsolati szolidaritást is erősítették. A távollét átvészelésére és az együtt töltött idő megszépítésére a hetelők hasznára
vált az úgynevezett időmunka, amit a párok együtt végeztek el, hogy az időérzékelésüket öntudatlan, szubjektív módon befolyásolják.

A tanulmány olyan családokat vizsgál, melyek egyik vagy mindkét partnere hosszabb időtartamú távoli munkavégzés céljából hetel. Kutatási kérdéseink azokra a családokra irányulnak, akik gyermeket nevelnek és ennek eredményeként a családi életüket nagymértékben meghatározza az a sajátos működési mód, melynek alapja a fizikai, érzelmi közelség és távolság változó dinamikája. A kvalitatív eredményeket feldolgozó elemzés a gyermekeket középpontba állítva igyekszik feltárni a hetelés következtében végbement változásokat a családban. Ezek között hangsúlyosan megjelenik a kötődés a családban, a gyermekek gondozása és nevelése, valamint
a gyermek helye és szerepe a családban. A vizsgált családok életében különböző szülői attitűdökkel és szülő-gyermek kapcsolatokkal találkoztunk.