A négy határmenti településen zajló kutatás eredményeit közreadó tanulmány azt a
kérdést járja körül, hogy a peremhelyzetű gazdasági térségekben milyen együttélési
formációk, munkamegosztási gyakorlatok jöttek létre a rendszerváltás után. Vagyis,
hogy a gazdasági szerkezetváltozás következtében jelentőségüket vesztő mezőgazdasági és ipari központok vonzáskörzetében található települések hogyan rendeződtek át demográfiai, etnika és életszervezési szempontból, illetve hogy az egyes
társadalmi csoportok boldogulásában milyen mértékben meghatározó az informális
gazdaságban való részvétel.
A szerzők a településtípusok leírásával arra keresik a választ, hogy az átalakuló
körülmények miként befolyásolták a határmenti községek3
lakóinak identitását, a
kooperációk és kizárások mechanizmusai milyen szerepet játszanak a falusi szomszédságok hétköznapjaiban. A társadalmi folyamatok vizsgálata nem elsősorban a
kultúrára, sokkal inkább a közösségi szerveződés formáira koncentrál. A peremhelyzet hármassága – országhatár, etnikai határok, az informális gazdaság határai – ha
különbözőképpen is, de a vizsgált települések mindegyikére hatással van.

A bemutatott kötet tipográfiája, szövegképe, stílusa, szellős szerkezete könnyen olvashatóvá teszi az elsőre robosztusnak látszó könyvet. Könnyű tájékozódni benne, a
témában nem, vagy kevésbé jártas olvasók számára is, ezt könnyítik a nagyobb és
kisebb fejezeti egységek. A Sik és Surányi által összegyűjtött tanulmányok betekintést engednek egy speciális földrajzi és társadalmi egység – a határ – legfontosabb
dimenzióiba. Külön erőssége továbbá a kötetnek, hogy a szerzők írásai a maga komplexitásában is helytállnak, azonban megfelelő közeget és értelmezési keretet kap az
olvasó, amennyiben áttanulmányozza a Határhatások teljes repertoárját.

A kötet tematikus szerkezete lehetőséget nyújt az olvasó számára, hogy a kezdeti
elméleti felvezetés után a terepmunka módszerének köszönhetően egy-egy fejezeten keresztül részese legyen az adott térség lokális közegének. A néprajzi megközelítés eredményeként nem csak a fizikai határ jellemzőit ismerhetjük meg közelebbről, hanem betekintést nyerhetünk a helyi közösségek identitásformálásának
legfontosabb mechanizmusaiba. A széleskörűen és változatosan vizsgált hármas
határ blokkok igyekeznek megragadni és hűen ábrázolni a kisebbség-többség kapcsolatból adódó másság és önmeghatározás kérdéseit. Mindemellett olyan alapvető
témákat is középpontba állítanak a szerzők, amelyek a tapasztalt lokális jelenségek
mellett kiterjedtebb és komplexebb kérdéseket is felvetnek, úgymint a regionális
identitás, az informális kereskedelem és a határon túli kisebbségek jövője.

Tegnapi és mai „civil társadalom”

Fogalom-história, megújuló köntösben, röviden

Mannheim szerint (Mannheim 1969) egy korcsoport akkor tekinthető generációnak, ha valamely közös immanens tulajdonság, nemzedéki tudat, közösségi jegy jellemzi őket, s ehhez három
feltétel szükséges: a közös tapasztalat (élmény); a tényleges egymásra orientálódás és a közös
helyzetértelmezés, attitűdök, cselekvési formák (Mannheim 1969). Strauss és Howe (Strauss –
Howe 1991) erre építkező modellje szerint nagyjából 15-20 évente megy végbe a társadalomban
a mannheimi értelemben vett generációváltás. Az információs társadalommal való viszony alapján kirajzolódik az X, Y és Z generációk értelmezése, ugyanakkor már meghatározásra került az
ezt követő Alfa-generáció fogalma is. Cikkünk az Alfa-generáció elnevezés keletkezés-történetét,
a generációnak tulajdonított tartalmat járja körül és megpróbálja megválaszolni a kérdést: értelmezhető-e ez az a fogalom a generációs korszakolás paradigmájában?

A tanulmányban a fiatalok vallásos önjellemzésének változásáról írtam. A XXI. században megváltozott a fiatalok társadalmi helyzete, s ezzel együtt világfelfogásuk is. Ezek a változások a vallásossághoz fűződő viszonyt sem hagyják érintetlenül. A vallásos önjellemzés kategóriának korábbi és jelenlegi jelentéseit vizsgáltam meg. Azt a kérdést fogalmaztam meg, hogy vajon mihez képest tekintik önmagukat maguk módján vallásosnak azok a fiatalok, akik ezt a kategóriát tekintik jellemzőnek önmagukra. Kiderült, hogy az átmeneti kategóriák választásának erősödése, az egyértelmű, határozott kategóriák csökkenését hozta. A fiatalok körében a „maga módján vallásosak” mögé fokozatosan felzárkózott, s a második legnépesebb kategória lett a „nem vallásosak” csoportja. Ahogyan növekedik ezen csoportok létszáma, úgy válik bizonytalanná a fogalmak jelentése. A fogalmak tartalmát a „maga módján vallásosak” esetében vizsgáltam meg részletesebben egy kvalitatív kutatás segítségével. Az elemzésből kiderült, hogy az átmeneti kategóriákat választók szívesen tekintették magukat „keresőnek.” A megkérdezettek elmondása alapján megfogalmazható, hogy céljuk az élet értelmének a megtalálása. Keresésük, kategóriákba való önbesorolásuk ennek a célnak rendelődik alá.

A demokratikus állampolgári nevelés demokrácia minőségére gyakorolt kedvező hatását illetően konszenzus érhető tetten a tudományterület kutatói között. Az állampolgári nevelés folyamatának egyik releváns színtereként a felsőoktatás intézménye hozható fel, sőt egyes szerzők
szerint az egyetemek, főiskolák jellegüknél, szerepüknél fogva éppen önmaguk testesítik meg a
demokrácia lényegi tartalmát. A tanulmány éppen ezért az egyetemista és főiskolás hallgatók
körében végzett adatfelvételekre támaszkodik, amikor arra a kérdésre keresi a választ, hogy
beszélhetünk-e egy olyan demokratikus generáció megjelenéséről, amelynek politikai aktivitása
először az egyetemi, illetve felsőoktatási hallgatók körében jelenik meg? Több mint negyedszázaddal a magyar demokratikus átalakulást követően a hallgatók körében megfigyelhető kampányszerű politikai aktivizálódás vajon az egyetemista társadalom demokratikusságáról szolgál-e bizonyítékkal?
A demokratikus állampolgárság empirikus keretein belül kidolgozott elemzésünk igyekszik
számos tanulsággal szolgálni a magyar esetről, bizonyítva, hogy a demokratikus intézmények
létezése a polgárok demokratikus attitűdjeinek szükséges, de nem elégséges feltételét képezik.

Nemzetközi szinten jelentős változások történtek ez elmúlt években a gyermekvédelem terén,
hiszen a globális verseny, a tőke és munkaerő széles körű mobilitása, a gazdasági folyamatok
felgyorsulása és a nemzeti gazdaságok egymástól való függősége, mint ahogy 2007. óta a gazdasági válság is hatással van a jóléti rendszerek működésére. Jelen tanulmány azt vizsgálja,
hogy az 1989-es Gyermekek jogairól szóló egyezmény óta milyen tendenciák, trendek figyelhetők meg a nemzetközi gyermekvédelem gyakorlatában, milyen gyermekvédelmi orientációkat
különíthetünk el egymástól, ezek milyen jellegzetességekkel bírnak, illetve milyen út látszik körvonalazódni – közös kihívásként – általában az állam gyermekvédelemmel kapcsolatos teendőinek ellátása terén. A tanulmány a nemzetközi diskurzusban központinak számító néhány téma
fontosságára hívja fel a figyelmet, mint a kliensek komplex szükségleteinek kezelése, partneri
együttműködések fontossága, szülőség támogatása és mindezek megvalósításához szükséges
szakmai készségek és kompetenciák köre.

A gyermekek helyzetének vizsgálatát számos nemzetközi és hazai szervezet állította figyelmének középpontjába. Jelen tanulmány azon fiatalok vizsgálatát tűzi ki céljául, akik a gyermekvédelmi szakellátás lakóotthonaiban élve speciális csoportot képeznek a gyermekek és fiatalok
között. A családtól való elszakadás – akár rövidebb, akár hosszabb időtartamra– alapvetően
meghatározza a fiatalok jövőképét. A felnőtté válás több dimenzióját vizsgálja a tanulmány,
különös hangsúlyt fektetve a fiatalok családtervezéssel és munkavállalással kapcsolatos elképzeléseire. A fiatalok elvárásait és vágyait külső és belső tényezők egyaránt determinálják, melyben különösen a lakásotthon közege és a vér szerinti családhoz fűződő viszony meghatározó
erejű. Annak ellenére, hogy a tudatos és kevésbé tudatos jövőtervezés eltérő elvárásokat és vágyképeket takarnak, azoknak megvalósítása hasonlóan komplex feladat az összes fiatal számára.
A szükséges feltételek megteremtése érdekében azonban a támogatói háttérrel nem rendelkezők
többszörös hátrányt szenvednek, melynek kompenzálásában jelentős szerep jut a gyermekvédelmi szakellátás intézményeinek. A tanulmány összességében igyekszik a felnőtté válás előtt álló
fiatalok jövőképét felvázolni a családtervezés a munkaerőpiaci aspirációk mentén.

Tanulmányomban a fővárosi roma szegény családok jövedelemszerzési és gazdálkodási viszonyait kívántam feltérképezni a Magdolna-negyedben megfigyelhető háztartási stratégiák dokumentálásával. Arra voltam kíváncsi, hogy a főváros szegregátumszerű bérház és utcacsoportjaiban élők miként reagáltak a gazdasági szerkezetváltozás során beszűkülő lehetőségekre, az
itt élő családok és háztartások milyen stratégiák mentén próbálnak bevételre szert tenni. Kutatásom arra is megpróbált választ adni, hogy a kirekesztettség érzésén túl létezik-e közöttük
bármilyen gazdálkodási vagy életszervezési közösség.
A megélhetési formák áttekintése után a fogyasztási szerkezet sajátosságaira koncentráltam. Interjúalanyaimat hétköznapi és ünnepi kiadásaik mellett a kiadáscsökkentés lehetséges
eszközeiről is kérdeztem. Igyekeztem megvizsgálni, hogy a kiterjedt nagycsaládok együttműködése milyen hatást gyakorol az egyes részcsaládok hétköznapi életvitelére.

A tanulmány kiemelkedő nőtudósok történelmi példáján keresztül vizsgálja azt a társadalmi
örökséget és ideológiát, melyek még mindig fogva tartják a szabad gondolkodást a tudományban, a politikában és minden más területen. Többek között Maria Michell, Marie Curie, Lise Meitner, Vera Rubin tudományos pályafutásának fontosabb állomásaival alátámasztva mutatom
be, hogy a teljesítményen kívül mennyire meghatározó a nem kérdése a tudományos pozíciókba
kerülést illetően. A témát a nőkérdés elméleti keretein belül ragadom meg, melyet megannyi
kérdés és meddő vita jellemez, pl. a biológiai és a kulturális determináltság apóriája, azaz, hogy
a természetnek vagy a nevelésnek, vallásnak, kultúrának, szocializációnak van-e nagyobb befolyása a nemi szerepeket illetően.