-

Tanulmányunk második részében bemutatjuk a vajdasági/délvidéki magyarok harmadik generációjának, az 1990 után színre lépettek nemzeti identitásának politikai-állampolgári és
kulturális-történeti összetevőinek átalakulási folyamatait. A jugoszláv állam megszűnésével a
vajdasági magyarok szerb állampolgárok lettek. Az új államhatalom ellenségesen viszonyult a
vajdasági magyar kisebbséghez egészen 2014-ig, amikor az uralkodó szerb politikai elit politikai identitást váltott: oroszpártiból nyugat-európai párti lett. A magyar kormánynak a vajdasági magyaroknak nyújtott kulturális és gazdaságfejlesztési támogatásának a célja a szülőföldön
való boldogulás és a nemzeti identitás erősítése volt. Akik támogatásban részesültek, azok előtt
megnyílt egy pozitív jövőkép. A könnyített eljárással megszerezhető magyar állampolgárság
nemcsak a magyarság összetartozásának tudatát, de az amúgy is nagymértékű népességfogyásban szenvedő délvidéki magyar közösség elvándorlását is felerősítette. Míg a továbbtanulási célú kivándorlás Magyarországra, addig a munkavállalás döntően Nyugat-Európába tart.

-

-

A tanulmány áttekintő jelleggel mutatja be a székelyföldi társadalomtudományi kutatások 1989
utáni helyzetét, ismerteti a kutatások szerveződésének intézményi kereteit. Bemutatja a székelyföldi térségi társadalom fontosabb jellemzőit azzal a céllal, hogy értelmezési kontextust kínáljon a Metszetek számára készített összeállítás egészéhez. Jelzi azokat az elemzési területeket is,
amelyek kapcsán térségi kutatások zajlottak, de ebbe az összeállításba terjedelmei okok miatt
nem kerülhettek bele.

A munkavállalás céljából történő migráció napjaink egyik fontos társadalmi jelensége. Az
alábbi tanulmány a székelyföldi munkamigráció rendszerváltás utáni helyzetébe nyújt betekintést. Vázolja azokat a legfontosabb trendeket, amelyek 1990-től napjainkig meghatározzák ezt
a társadalmi folyamatot, és jelzi azokat a változásokat, amelyek mentén a munkamigráció egyes
korszakai elkülöníthetők egymástól. A tanulmány kitér a migráció és a fejlődés kapcsolatának
változó megítéléseire. Az utolsó alfejezet egy elemzésrészletet tartalmaz, amely a migráció következtében megmutatkozó új életvezetési tendenciák közegében vizsgálja a migrációs döntések
meghozatalának jelenségét.

A vidéki térségek új kihívásai olyan szakmai elemzések tárházának bővítését támogatják, amelyek a fejlesztés egyik minőségi tényezőjeként a helyi vagy regionális identitásszerkezetek működésére irányulnak. A vidéki térhasználat változásait jelző megközelítések figyelembe vétele különösen fontosnak mutatkozik a posztszocialista országok vidéki térségeiben, amelyekre ez
idáig többnyire csak centralizált fejlesztési programok irányultak, és amelyek az endogén fejlesztési paradigmában rejlő lehetőségek felismerésének kezdeti szakaszában vannak. Románia
vidéki térségei közül jellegzetesen ilyen a kisebb-nagyobb tájegységekből álló székelyföldi térség,
amely esetében az új vidékfejlesztési paradigma alapján fejlesztési potenciált jelenthet az adott
tájegységekhez kapcsolódó téralapú identitás. Tanulmányom célja egy kisebb székelyföldi tájegység, a Felcsík kistérség kapcsán bemutatni a téralapú identitásszerkezet fontosabb dimenzióit a térségi elit körében végzett kutatás alapján.

A gazdaságilag és társadalmilag is hátrányos helyzetben lévő rurális térségek, illetve azon periférikus települések számára, amelyek kimaradtak a fejlődés fő áramlatából, új esélyt, alternatívát jelenthetnek azok az irányzatok, amelyek az endogén erőforrások kiaknázását, a közösségfejlesztést, a társadalmi befogadást támogatják. Az új vidékfejlesztési szemlélet és az ehhez
kapcsolódó térségfejlesztési megközelítések, mint a marketingorientált településfejlesztés, egy
újfajta, piaci szemléletet feltételező, közösség-alapú irányzatra hívják fel a figyelmet, ahol sokkal jelentősebb szerepet kapnak a helyek, a helyi közösségek, megváltozik a helyi vezetőség funkciója és az endogén tényezők válnak a fő erőforrásokká. Középpontba kerül a kommunikációs
tevékenység és a pozicionálási gyakorlat.

A tanulmány a felnőttképzés helyzetét tekinti át a romániai rendszerváltást követő évtizedek
társadalmi folyamatai, valamint a kapcsolódó szakmai elemzések alapján. Röviden szól az országos kontextusról, a térségi folyamatokról, részletesebben pedig a Hargita megyei felnőttképzés feltételrendszeréről és működésmódjáról. A feldolgozott szakmai elemzések alapján egyik
következtetés, hogy az első két évtizedben kialakult „alap” mindmáig meghatározza a térségi
felnőttképzés helyzetét, működését. A térségi fejlesztéspolitikai tervezésben és gyakorlatban
egyelőre nincsenek kellő mértékben kihasználva azok a lehetőségek, amelyek a felnőttképzéshez
kapcsolhatóak. Ugyanakkor további kutatási feladatok és lehetőségek is vannak a felnőttképzésben.

A tanulmány roma gyerekeket oktató pedagógusokkal készített interjúk alapján mutatja be
azokat a pedagógusi attitűdöket és magatartásokat, amelyek a mindennapi oktatási gyakorlatot alakítják. Intézményes programok, infrastrukturális és személyi feltételek hiányában a
pedagógusoknak személyesen kell megoldásokat találniuk az adódó nehézségekre. Így válnak
az integrációs folyamat kulcsszereplőivé, és ezért viszonyulásaik, attitűdjeik meghatározóak a
roma gyermekek iskolai eredményességének szempontjából. A kutatás célcsoportját olyan pedagógusok képezik, akik a Csíki-medence (Hargita megye, Románia) olyan általános iskoláiban
tanítanak, ahol a roma tanulók aránya meghaladja a 25 százalékot. Az országos szakpolitika
fontosabb irányainak jelzése és a székelyföldi magyar-roma viszonyt vizsgáló szakirodalom bemutatása szélesebb értelmezési keretet kínál a vizsgált témakörnek.