-

A tanulmányban a magyar médiavilágot elemzem, három 2018 őszén megjelent politikai ügy
kapcsán. Az Orbán–Simicska-konfliktust követően jelentős változások történtek a médiavilágban. Több új médiumot ekkor alapítottak meg a Fideszhez informálisan kapcsolódó üzletemberek, miközben más médiumok hirtelen gyorsasággal megszűntek. 2018 őszére a Simicska -birodalom lényegében felmorzsolódott. Ezzel ellentétben a Fideszhez informálisan kapcsolódó
médiumok száma megugrott. Hipotézisem szerint az átalakulás következtében a magyar médiavilág továbbra is polarizált képet mutat. Az őszi ügyeket háromféle módszerrel vizsgáltam. Először a leíró statisztika elemzéséből kiderült, hogy a kormánypárti és nem kormánypárti médiumok napirendje jelentős eltérést mutat. Másodszor az egyes ügyekben megjelent tudósításokat
szisztematikus tartalomelemzésnek vetettem alá, amelynek eredménye azt mutatja, hogy a két
csoport tartalmi értelemben polarizált. Végül a médiumok egymás közötti interakciói révén
hálózatokat hoztam létre. Ellentétben az első két módszerrel a hálózatelemzés nem erősítette
meg a polarizáció tézisét.

-

-

Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy az észak-magyarországi régió egyik hátrányos helyzetű kistérségében különböző településnagyságú területeken, illetve a budapesti agglomerációhoz tartozó településeken élő gyermekes családok hogyan vélekednek az elérhető oktatási,
gyermeknevelési, egészségügyi és szociális ellátásokról és szolgáltatásokról, ezekről egyáltalán rendelkeznek-e információval, valamint a gyermekes családokkal dolgozó szakemberek mit
gondolnak a nyújtott szolgáltatás szakmai tartalmáról és minőségéről, valamint arról, hogy
ezek a családok jól-létét, társadalmi mobilitási esélyeit mennyiben tudják szolgálni. Kutatásunk keretében készült egy lakossági kérdőíves lekérdezés, valamint interjúk készültek szakemberekkel és gyermekes családokkal. Eredményeink jelzik, hogy a gyermekek képességeit
fejlesztő, tehetségük kibontakozását célzó, jól-létüket előmozdító szolgáltatások hiányában, a
meglévő, igen korlátozott kapacitásokkal és így alacsony minőségben működő oktatási, egészségügyi, szociális szolgáltatások és a szűkösen elérhető kulturális és szabadidős lehetőségek
elérésével a hátrányos helyzetű családokban felnövő gyermekek mobilitási esélyei nagymértékben korlátozottak. A gyermekjóléti szociális munka eszköztára szűkös, a szociális intervenciók a tűzoltásra épülnek.

Az elemzés célja, hogy egy esettanulmány keretében mutassa be, milyen ideáltipikus szolidaritási paradoxonok bukkanhatnak fel egy falusi közösség életében. Az elemzés során különböző
integrációs logikák (rendies-konzerváló, egyéni és interszubjektív reflexív, rendszer-kibernetikai – Sik 2015) keretei között szerveződő segítési interakciókat vizsgáltunk, hangsúlyt fektetve
a segítő és segített perspektívák rekonstrukciójára. Az összegyűjtött interjúk (n = 22), kérdőívek
(n = 95) és megfigyelések (1 hét terepmunka), több interpretációs körben kerültek feldolgozásra.
A kutatás eredményeként az egyes szinteken megfigyelhető szolidaritási paradoxonok bemutatása mellett azok egymásra épülő szövetének bemutatására is kísérletet teszünk. A tanulmány
konklúziója szerint mind a spontán, mind a célzott intervenciók szintjén kulcsfontosságú e rejtett összefüggések figyelembevétele – ennek hiányában ugyanis félő, hogy az esetlegesen megoldott szolidaritási paradoxonok helyére egy másik integrációs szintről származó látens ellentmondások lépnek.

Ifjúkoromban arra lettem figyelmes, hogy abban a kis Nógrád megyei faluban, ahol éltem, a
cigányok nagy része már nem jár szentmisére és szakít a római katolikus vallással. Ez a tendencia ma is tart, s ezt tapasztalom Pest megyében élve, napjainkban is. Vajon mi lehet ennek
a szakadásnak az oka? A választ a váci egyházmegyében eltöltött húszéves hittanári múltam,
valamint eddigi empirikus szociológiai kutatásaim segítségével kerestem. Követett-e el hibát a
papság, hogy cigányok és nem cigányok tömegesen hagyták s hagyják el az egyházakat? Személyesen szerettem volna hallani a választ, maguktól az érintettektől. Így a váci megyéspüspök
engedélyével római katolikus civil teológusként szolgálati helyükön, plébániájukon kerestem
meg a történelmi egyházak lelkipásztorait, hogy kérdéseket tegyek fel nekik a cigány néppel
kapcsolatban.

Talán tőlem hallottak először debreceni egyetemi kollégáim – köztük a Metszetek
szerkesztői is – Youval Noah Harariról, az izraeli történészről, illetve magyarul is
megjelent könyveiről (Sapiens, Homo Deus, 21 lecke a XI. századról). Rám mély benyomást tett különösen első, és szerintem legjelentősebb könyve a Sapiens. Letagadhatatlanul tetszett szarkasztikus és önreflexív, könnyed és elegáns, provokatív, sőt
szemtelen mesélő stílusa, élvezetes olvasmányossága – no meg, elgondolkodtató okfejtése.
Ezzel együtt, Harari sztorija nem egy szokványos tudományos sikersztori, hanem
sokakat zavarba ejtő egyensúlyozás a tudományosság határvonalán, amely sajátos
mondandó és stílus korábban elképzelhetetlen, legfeljebb krimi és romantikus bestseller-szerzőkével összemérhető sikert hozott a példányszámokban szerzőjének.2
Azután kollégáim is elolvasták Harari könyveit, és ez jól érzékelhetően elgondolkodtatta, sőt zavarba is hozta őket. Amikor gyanútlanul, egészen más ügyben keresve őt, bementem tanszékvezetőm irodájába, és ott a Metszetek szerkesztői tartottak
szerkesztőségi ülést – egyszer csak valaki megszólalt, hogy nem lenne-e kedvem
röviden összefoglalni és megírni gondolataimat erről a „Harari-jelenségről”? Mivel
e jelenség engem is foglalkoztatott, könnyelműen rávágtam, hogy „miért is ne? Természetesen igen”. Meg is állapodtunk egy határidőben, ami már réges-régen elmúlt
– pedig gyakran gondoltam adósságomra. Azután meg, sok-sok töprengés után – hát
mégis megírtam…