Évf. 15 szám 1 (2026) Aktuális szám

Megjelent június 30, 2026

Metszetek Társadalomtudományi Folyóirat (Cross-Sections Social Science Journal) lektorált, nyílt hozzáférésű tudományos folyóirat, amely publikációs fórumot biztosít a társadalomtudományok különböző területein születő kutatások számára. Célja, hogy a szociológiai megközelítésekre építve olyan elméleti és empirikus tanulmányokat közöljön, amelyek egymás mellett és egymásra reflektálva járulnak hozzá a társadalmi folyamatok megértéséhez. A folyóirat az elméleti és empirikus kutatások mellett teret ad elemző, szintetizáló és kritikai munkáknak is, amelyek hozzájárulnak a társadalomtudományi diskurzusok értelmezéséhez, valamint a szakirodalom rendszerezéséhez és újragondolásához. A folyóirat kiemelt törekvése, hogy a magyarországi és a közép- és kelet-európai empirikus kutatásokat tágabb nemzetközi és összehasonlító összefüggésekben tegye értelmezhetővé. Egyúttal örömmel fogad más országokra és régiókra irányuló tanulmányokat is, amennyiben azok elméleti, empirikus vagy összehasonlító megközelítésben járulnak hozzá a kortárs társadalmi folyamatok megértéséhez.

Teljes szám

issue.tableOfContents6aa25dccf35f4

KÖZELKÉP – Tanulmányok

  • Kohézió és szakpolitika az Európai Parlamentben
    5-24
    Megtekintések száma:
    2

    Az Európai Parlament (EP) mint nemzetközi intézmény korántsem tipikus esete a pártrendszerekről szóló szakirodalomnak, így jellegzetességeinek feltárása további szempontok megvilágításával is gazdagíthatja a pártrendszerekkel foglalkozó tudományterületet. Az EP vizsgálatát és működésének feltárását a szervezet belső dinamikájának legfontosabb szereplőin, a politikai csoportokon keresztül végezzük el a tanulmányban. A politikai csoporton belüli kohézió megmutatja, hogy a csoport mennyire egységes, mennyire tart össze és szavaz együtt. A politikai csoportok vizsgálatával egyértelműen Simon Hix, Abdul Noury és Gérard Roland megközelítését kívánjuk folytatni. Jelen tanulmány keretei között a politikai csoportok kohézióját vizsgáljuk a 2004–2021 közötti időszakban, szakpolitikai területek szerint. A tanulmány egyik következtetése, hogy 2019-et követően megváltoztak a politikai csoportok szakpolitikai kohéziós mutatói.

  • Values of Hungarian Society at the Turn of the 2010s and 2020s
    46-71
    Megtekintések száma:
    0

    This paper examines the value structure of Hungarian society at the turn of the 2010s and 2020s, based on data from the 9th and 10th waves of the European Social Survey, interpreted through the theoretical framework of Shalom H. Schwartz (2006, 2012). The analysis reveals that, at the aggregate level, collectivistic values with a strong social focus according to Schwartz’s (2012) theory – particularly Security, Benevolence, and Universalism – occupy the highest positions in the Hungarian value hierarchy. At the same time, the relatively small differences between value means suggest the presence of value pluralism in society. To further investigate this phenomenon, cluster analysis was applied, identifying five value-based respondent groups: Indecisive, Open and Self-Directed, Value-Affirming, Collectivist, and Anomic. The findings also suggest that Hungarian society is characterized by the coexistence of multiple value systems. Sociodemographic analysis shows that the valuebased clusters differ significantly in terms of age, education, settlement type, and subjective financial status.

  • Egy dél-alföldi község gyártósori munkásainak társadalmi helyzete
    159–177
    Megtekintések száma:
    0

    A tanulmány egy dél-alföldi község gyártósori munkásainak társadalmi helyzetét vizsgálja 18 félig strukturált interjú alapján. A kutatás célja annak feltárása, hogy milyen iskolai és munkaerőpiaci életutak vezetnek a gyártósori munkavégzéshez, hogyan értelmezhető a munkások társadalmi pozíciója, valamint milyen tényezők járulnak hozzá helyzetük újratermelődéséhez. Az eredmények alapján a válaszadók többségét alacsony iskolai végzettség, korlátozott mobilitási lehetőségek és szűkös anyagi mozgástér jellemzi. A gyártósori munka ugyan stabil foglalkoztatást és rendszeres jövedelmet biztosít, de kevés előrelépési lehetőséggel, alacsony autonómiával, három műszakos munkarenddel és a megbecsültség hiányának tapasztalatával jár együtt. A válaszadók gyermekei esetében részleges, többnyire egylépcsős iskolai mobilitás figyelhető meg, amely azonban nem feltétlenül eredményez érdemi társadalmi pozícióváltást. A tanulmány következtetése szerint a vizsgált gyártósori munkások viszonylag stabil munkaerőpiaci integráció mellett is sérülékeny társadalmi helyzetben vannak.

  • A politikai kultúra felülírása: a vezetők kultúraformálása
    106–124
    Megtekintések száma:
    0

    A tanulmány a politikai kultúra és a politikai vezetés viszonyát vizsgálja, különös tekintettel a válsághelyzetek alatti tudatos kultúraformálásra. A kutatás elméleti keretét a politikai kultúra klasszikus és dinamikusabb, orientációközpontú megközelítései alkotják, amelyek lehetőséget adnak a politikai „mérnökösködés” folyamatának megragadására. Az elméleti alapvetést egy aktuális esettanulmányon, az orosz–ukrán háború (2022–2024) magyarországi politikai recepciójának elemzésén keresztül teszem próbára. Az eredmények azt igazolják, hogy a politikai elit – különösen a domináns kormánypárt – a centralizált kommunikáció és az affektív elemekre építő narratívák révén képes volt rövid távon is sikeresen átkeretezni a társadalom háborúhoz való viszonyát, szemben az ellenzék morális alapú, de fragmentált és kevésbé hatékony kísérletével. A tanulmány konklúziója szerint a politikai kultúra nem csupán lassú szocializációs folyamat eredménye, hanem erős sokkhatások idején az elit által vezérelt, stratégiai cselekvéssel is formálható konstrukció.

  • Láthatatlan ifjúság – NEET-fiatalok a társadalmi struktúrák árnyékában
    125–142
    Megtekintések száma:
    58

    A tanulmány a NEET-fiatalok (azaz az oktatásban, képzésben és foglalkoztatásban részt nem vevő 15–29 évesek) társadalomszerkezeti pozícióját vizsgálja a strukturális egyenlőtlenségek, az intergenerációs tőketranszfer és a politikai reprezentáció összefüggésében. A tanulmány érvelése szerint a NEET-fiatalok nem csupán statisztikai vagy munkaerőpiaci értelemben jelentenek kihívást, hanem egyre inkább egy társadalmilag és politikailag láthatatlan csoportként értelmezhetők, amelyet a társadalmi kiszorítottság, a korlátozott érdekérvényesítési lehetőségek és a politikai kirekesztettség együttesen jellemez. A tanulmány elméleti kerete Bourdieu tőkeelméletére, Piketty és Atkinson egyenlőtlenség-elméleteire, valamint a Goldthorpe-féle mobilitásmodellre épül, amelyet kiegészít a prekariátus fogalmának alkalmazása.