A kétrészes tanulmány első részében a szerző abból indul ki, hogy a politikatudomány számára
izgalmas kihívás az elmúlt 50 év tudományos paradigmáinak áttekintése időszemléleti perspektívájuk alapján. A tanulmány kizárólag az időszemlélet alapján tekinti át az elmúlt 50 évet és
emeli ki ebből a korszakból a legfontosabbnak tekintett négy paradigmát: a politikai fejlődést,
a tranzitológiát, az új historicizmust és az amerikai politikai fejlődés iskoláját. A dolgozat áttekinti az egyes paradigmák reprezentatív szerzőit és érvelésük legfontosabb elemeit. Az 1960-as
és a 80-as évek között a politikatudósok fogékonyak a történelmi szemléletre, hogy aztán a 90-es
évektől a 2000-es évek közepéig az értelmezési nézőpont a jelen legyen. Az utóbbi évtizedben
viszont mintha ismét növekedne az érdeklődés a történelmi látásmód iránt. A szerző arra a következtetésre jut, hogy a politikatudományon belül egyfajta váltógazdálkodás mutatható ki a
két szemléletmód között, és ennek logikáját célszerű tanulmányoznunk.