Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A radikalizmus szociális reprezentációja fiatalok körében
    64-78.
    Megtekintések száma:
    149

    A tanulmányban egy nemzetközi kutatás (Myplace) adatait felhasználva, politikai szocializációs szempontból lényegesen eltérő két városban (Ózd és Sopron) élő 15–26 éves fiatalok radikalizmus értelmezését a szociális reprezentáció elmélet alapján vizsgáltuk. Az elméletre épülő
    egyik empirikus módszernek megfelelően, a 2012-ben lebonyolított kérdőíves adatfelvétel során
    asszociációs válaszok kvantifikálásával a radikalizmus reprezentációjának strukturális és tartalmi jellemzését követően a fiatalokra jellemző nacionalizmus és a demokratikus alapelvekhez
    való viszony, valamint a radikalizmus reprezentációjának kapcsolatát elemeztük.

  • Kint és bent háromszor
    178-184
    Megtekintések száma:
    215

    A négy határmenti településen zajló kutatás eredményeit közreadó tanulmány azt a
    kérdést járja körül, hogy a peremhelyzetű gazdasági térségekben milyen együttélési
    formációk, munkamegosztási gyakorlatok jöttek létre a rendszerváltás után. Vagyis,
    hogy a gazdasági szerkezetváltozás következtében jelentőségüket vesztő mezőgazdasági és ipari központok vonzáskörzetében található települések hogyan rendeződtek át demográfiai, etnika és életszervezési szempontból, illetve hogy az egyes
    társadalmi csoportok boldogulásában milyen mértékben meghatározó az informális
    gazdaságban való részvétel.
    A szerzők a településtípusok leírásával arra keresik a választ, hogy az átalakuló
    körülmények miként befolyásolták a határmenti községek3
    lakóinak identitását, a
    kooperációk és kizárások mechanizmusai milyen szerepet játszanak a falusi szomszédságok hétköznapjaiban. A társadalmi folyamatok vizsgálata nem elsősorban a
    kultúrára, sokkal inkább a közösségi szerveződés formáira koncentrál. A peremhelyzet hármassága – országhatár, etnikai határok, az informális gazdaság határai – ha
    különbözőképpen is, de a vizsgált települések mindegyikére hatással van.

  • Vallásosság megélése a börtönben: Hosszúidős fogvatartottak körében végzett kvalitatív kutatás első eredményei
    81-103
    Megtekintések száma:
    212

    A vallás számos pozitív hatást fejt ki a fogvatartott életében, segíti a börtönkörülményekkel való megbirkózásban, képes jelentősen csökkenteni a bebörtönzéssel járó problémákat. Kvalitatív kutatásunkban hosszúidős fogvatartottakat kérdeztünk meg 3 magyarországi büntetés-végrehajtási intézetben félig strukturált interjú módszerével arról, hogyan vélekednek a vallásosságról, gyakorol e hatást a vallás életvezetésükre, illetve, hogy milyen szerepet prognosztizálnak a vallásnak büntetésük lejártát követően. A szakirodalom feltárását követően három kutatási kérdést állítottuk fel. Feltételeztük, hogy a börtönbüntetés olyan válsághelyzet az egyén életében, amely nyitottá teszi őt a vallási értékrend felé; a vallásosság befolyásolja az egyén értékrendjét, ezen keresztül világ jelenségeihez való viszonyulását; a vallásos fogvatartottak alacsonyabb biztonsági kockázatot jelentenek. A fogvatartottak társadalomba történő visszailleszkedésén túlmutatóan az interjúk elemzése során a narratívák némelyikéből nemcsak a reintegráció igénye rajzolódik ki, hanem a szolgálat célként történő megfogalmazása is tetten érhető. 

  • A jól-lét fogalmának értelmezése az európai szakirodalomban (2009–2014)
    16-47
    Megtekintések száma:
    772

    A jól-lét olyan, széles körben használt fogalom, melyben az életminőség különböző dimenziói testesülnek meg. A tanulmány a fogalom európai szakirodalomban történő meghatározásának és használatának felmérése érdekében végzett szisztematikus vizsgálat eredményeit mutatja be. Munkánk alapját az Európai Unió „Measuring Youth Well-Being (MyWeB)” kutatásában résztvevő tizenegy ország kutatóinak közös erőfeszítéseként előállt ismeretek képezték. Egy jövőbeli európai ifjúság-kutatási program elősegítése és előkészítése érdekében kutatásunk résztvevői összegyűjtötték a fiatalok jól-létével kapcsolatos angol nyelven, illetve saját országaik nyelvén 2009–2014 között megjelent tanulmányokat. Azok a munkák kerültek be az általunk megvizsgált anyagok közé, melyek megfeleltek a következő kritériumoknak: a tanulmány a kutatásunkban résztvevő partnerországban végzett kutatás alapján készült, célcsoportjának típusa és kora megfelelt a kívánalmaknak (nem esett a népesség valamilyen szempontból különlegesnek számító kategóriájába és a 10–25 éves korcsoportot ölelte fel), a tanulmány teljes szövege elérhető volt, s megfelelő módszertani alapossággal készült. Az egymást követő, három szakaszban végrehajtott szűrések után 95 db tanulmány maradt, melyet tovább elemeztünk. A jól-lét fogalom vizsgálatának eredményeként kiderült, hogy a koncepció felépítésében hat terület, s az ehhez kapcsolódó indikátorok vesznek részt. Azt találtuk, hogy a jól-lét elsődlegesen pszichológiai jellegű, erőteljesen kognitív, egészséggel kapcsolatos, magatartásbeli és szociális oldalakkal bíró koncepció. Tanulmányunk végkövetkeztetése, hogy a jól-léttel kapcsolatos kutatások során a jelenleginél több figyelmet kellene fordítani a koncepció szociális oldalának, kommunikációs aspektusainak, az intézményi környezetének és az információs társadalomba való illesztettségének vizsgálatára.

  • Mi a téma? Politikai témák és felhasználói reakciók szövegbányászati vizsgálata a 2018-as országgyűlési kampány politikusi Facebook-oldalain
    94-123.
    Megtekintések száma:
    178

    A tanulmány szövegbányászati eszközökkel vizsgálja, hogy a felhasználók hogyan reagálnak a
    2018-as magyarországi országgyűlési választás kampányának vezetői témáira a jelöltek Facebook-oldalain. Azt feltételezi, hogy a kiemelt (migráció, korrupció) és a kampánnyal kapcsolatos
    posztok több reakciót váltanak ki, míg a közpolitikai témák és a mobilizációs tartalmak kevésbé
    lesznek népszerűek. Mindezek túlmenően a témagazda-hatás elméletet is teszteli a felhasználói
    reaktivitás tekintetében. E feltevéseket egy olyan adatbázison teszteli a kutatás, amely a választás minden mérhető támogatottságú jelöltjének a kampány alatt közzétett összes posztját tartalmazza (511 jelölt 38030 posztja), a témákat pedig szövegbányászati eszközökkel azonosítja,
    ily módon használva ki a közösségi médiában rejlő „big data”-elemzés lehetőségét. Az eredmények azt mutatják, hogy a korrupció, a fejlesztéspolitika és a kampány a legnépszerűbb témák
    a Facebookon, míg a migráció csak az ellenzéki politikusok oldalán volt vonzó, a kormánypárti politikusok követői kerülték a migrációs témájú posztokra való reagálását. A legérdekesebb
    eredmény a fordított témagazda-hatáshoz kapcsolódik, miszerint a politikusok saját témáikkal
    általában kevésbé tudnak reakciókat kiváltani, mint ellenfeleik ugyanezekben a témákban

  • Etnikai kategóriák és a migráció összefüggései Beregszászon
    120-137
    Megtekintések száma:
    197

    A tanulmányban megpróbáljuk bemutatni, hogy Beregszászon végzett, a hétköznapi etnicitás
    vizsgálatára szervezett fókuszcsoportos beszélgetésekben, milyen migrációs tendenciák rajzolódnak ki, és ezekben a migrációs folyamatokban miként jelenik meg az etnicitás. A tanulmányban elsősorban a kutatás során tapasztaltakat foglaljuk össze, melyet 2016 nyarán végeztünk
    és reflektálunk egyes leírásban azokra a változásokra, melyek azóta történtek 2017 nyaráig.
    A tanulmány elsősorban leíró jellegű és csak az etnicitás, etnikai kategóriák tárgykörén belül
    értelmez dolgokat, nem célunk összehasonlítani a következtetéseket korábbi migrációs kutatások eredményeivel. Az elemzésben a szociálkonstruktivizmus módszertani megközelítést alkalmazzuk, és célunk a diskurzusok segítségével bemutatni: miként konstruálódnak a vélemények,
    illetve az eltérő vélemények miként alkothatnak egységet.

  • Politikai szocializáció serdülőkorban
    27-42
    Megtekintések száma:
    315

    Az „Iskola és társadalom 2005” kutatásban arra voltunk kíváncsiak, hogy mire is nevelnek a magyar középiskolák a politikai szocializáció terén. A meghökkentő eredmények szerint a középiskolások csaknem négyötöde antidemokratikus elveket támogat: a vezérelvet és az erőszakos egypártrendszert. 2008-ban megismételtük kutatásunkat, amely során az előzőhöz hasonló következtetésekre jutottunk. Legutóbb 2017-ben bonyolítottam le ugyanezt a kutatást. Jelen tanulmányban a 2008-as és 2017-es kutatás eredményeit vetem össze.

  • Párválasztást befolyásoló tényezők az egyetemista nők körében
    136-158
    Megtekintések száma:
    263

    A tanulmány középpontjában a felsőoktatásban tanuló női hallgatók párválasztását befolyásoló tényezői állnak. Kutatási kérdésként jelenik meg, hogy a házasság intézménye továbbra is
    kiemelkedő helyen szerepel-e a felsőoktatásban résztvevő női hallgatók körében, mint tervezett
    kapcsolati forma? Illetve a magasabb iskolai végzettséggel rendelkező egyén magasabb iskolai
    végzettségű személlyel alakít-e ki párkapcsolatot, ezzel kapcsolati homogámiát megvalósítva? A
    párválasztás alakulása ezáltal a házasság, az élettársi kapcsolat valamint a halasztási mechanizmus vizsgálata mellett kerül bemutatásra, a partnerszelekciót befolyásoló tényezőkön túl,
    melyek elemzésére egy tíz fős kvalitatív kutatás keretében kerül sor. A faktorok között pedig
    megjelenik az életkor, a lakóhely, a származás és a vallási hovatartozás, illetve a szülőről való
    leválás, valamint az iskolai végzettség, az anyagi tőke és munkaerőpiaci helyzet, a párkapcsolat
    tervezett időtartama és az információs kor hatásai

  • A művi abortusz reprezentációja a magyar online médiában
    121-152.
    Megtekintések száma:
    287

    Tanulmányunkban a magyar online médiában megjelenő abortusz-reprezentációkat vizsgáljuk
    a lengyel abortusztörvény vitájának hazai recepciója kapcsán. A kutatás célja az volt, hogy képet alkossunk arról, hogyan tematizálódik a művi terhességmegszakítás kérdése, milyen fogalmi
    háló részeként, milyen keretezésben mutatja be azt az online sajtó. Mivel a sajtónyilvánosság
    alapvető befolyásolója a közvélemény formálódásának, fontos megvizsgálni azt a diskurzust,
    amelynek terében az érintettek a művi abortuszra vonatkozó véleményüket kialakítják, illetve
    döntésüket meghozzák. A tartalomelemzés során nyolc nagyobb témát azonosítottunk, amelyek
    keretezésében az abortusz kérdése megjelent, ezek: a művi abortusz társadalmi/demográfiai
    témaként való megjelenítése, az abortuszszabályozás és az abortusz attitűdök kérdése, az abortusz mint (testi) önrendelkezés, az abortusz-döntésre, illetve az abortusz okaira és következményeire vonatkozó tartalmak és az abortuszt választó nők leírása. Emellett feltártuk azokat az
    asszociációkat, amelyek visszatérően társultak az abortusz kérdésköréhez (elsősorban a halál és
    az illegalitás, deviancia), valamint a kérdés tematizálásából jellemzően hiányzó tartalmakat is.

  • Külön, de mégis együtt? Közös tér, idő és kapcsolati szolidaritás teremtése a hetelők körében
    72-87
    Megtekintések száma:
    204

    Távkapcsolatok mindig léteztek, de a globalizáció, modern kommunikációs eszközök és utazási
    lehetőségek még inkább teret engednek ezen kapcsolatok elterjedésének. Jelen tanulmány a hetelőkre fókuszál, akik távoli munkavégzés miatt csak hétvégén vagy több hetente találkoznak.
    A kutatás 24, kisvárosokban és falvakban élő hetelővel készített interjút ölel fel. A megkérdezett
    párok körében a kapcsolattal való elégedettség volt az egyik fő vizsgálati kérdés. Az interjúalanyok többnyire nem számoltak be elégedetlenségről, kivéve néhány nőt, akik megszaporodott otthoni feladataikra panaszkodtak. Az elégedettség megteremtésében nagy szerepet kapott a mindennapi kapcsolattartás és modern kommunikációs eszközök. Utóbbiak ahhoz is hozzájárultak, hogy a hetelők közös virtuális teret és időt tudjanak teremteni maguknak. A rendszeres kommunikáció, különleges programok, valamint a közös tervek a párkapcsolati szolidaritást is erősítették. A távollét átvészelésére és az együtt töltött idő megszépítésére a hetelők hasznára
    vált az úgynevezett időmunka, amit a párok együtt végeztek el, hogy az időérzékelésüket öntudatlan, szubjektív módon befolyásolják.

  • Alzheimer Cafék online tevékenysége a koronavírus járvány kitörése előtti és utáni fél évben II.
    42-64
    Megtekintések száma:
    227

    Az Alzheimer Caféknak fontos szerepe lehet a demenciával élők és gondozó családtagjaik pszi­choszociális támogatásában egy megértő, befogadó, egymással szolidáris és egymást támogató közösség kereteinek biztosításával. Előmozdíthatják ezen kívül a szakpolitikai, szakmai és társa­dalmi diskurzust, a demencia társadalmi realitásként való elismerését, és az ezzel a komplex ki­hívással kapcsolatos általános tudatosságot. Segíthetik továbbá a szakemberek közötti együtt­működést – a transzdiszciplinaritás jegyében –, valamint a szakmai és a laikus-érintett színterek közötti kölcsönös megértést és együttműködést, cselekvő közösségek és hálózatok formálódását is katalizálva.

    Ezeknek a lehetőségeknek a megvalósulásában fontos eszköz lehet a Cafék aktív és célirá­nyos jelenléte és tevékenysége az internetes platformokon, a 21. századi társadalmi nyilvános­ság és közösségi élet egyre prominensebb csatornáin, terepein.

    Ez a kétrészes tanulmány az Alzheimer Cafék online hozzáférhető tevékenységét elemzi eb­ből a perspektívából egy tízelemű funkciólistához mérve. Az internetes platformok által nyújtott lehetőségek kihasználását, a releváns hasznok és előnyök megvalósulását 2019 szeptembere és 2020 augusztusa között vizsgálja, különös figyelemmel a közegben megfigyelhető technológiai adaptációs válaszokra a koronavírus járvány kitörésekor.

    A tanulmány első része (Kucsera – Holpert 2021) röviden ismertette az Alzheimer Café kon­cepcióját és annak magyarországi történetét, majd bemutatta a vizsgálat módszertanát és a kutatás eredményeinek első felét. Ez a tanulmány második része, amely folytatja az eredmények ismertetését, és a levont következtetések alapján ajánlásokat fogalmaz meg az internetes plat­formok lehetőségeinek hathatósabb kihasználására a célok megvalósításához.

  • Alacsonyan iskolázott fiatalok a munkaerőpiacon a derecskei kistérségben
    144-161
    Megtekintések száma:
    171

    Elemzésem célja feltárni az alacsonyan iskolázott fiatalok társadalmi hátterét, tőkefajtákkal való ellátottságát, munkaerő-piaci helyzetét, és összevetni a magasabban iskolázottak helyzetével. A kutatás a „Rural Youthjobs” Facilitating the Integration of Rural Youth ont he Labour Market of Bihor – Hajdú-Bihar Euro-Region HURO/1001/081/2.3.2 projekt keretében a derecskei kistérségben folyt 2012-ben. A kérdőíves vizsgálatban 10%-os rétegzett mintát vettünk. A vizsgálatban 14-37 éves fiatalok vettek részt, és öt településen folyt a lekérdezés, Derecskén 228, Sárándon 80, Tépén 38, Hosszúpályin 91, Konyáron 64 fős mintát vettünk, összesen N=501főt kérdeztünk meg. 

    Ebből a jelen elemzésben leválogattam a foglalkoztatottakat (142 fő), a regisztrált munkanélkülieket (81 fő) és a nem regisztrált munkanélkülieket (24 fő), és a többi inaktívot kihagytam, mivel munkámban elsősorban a jelenleg aktív népesség vizsgálata volt a cél, az elemszám így N=247 fő lett.

  • „Átmeneti” kategóriák erősödése az ifjúság vallásos önjellemzésekor
    31-46
    Megtekintések száma:
    178

    A tanulmányban a fiatalok vallásos önjellemzésének változásáról írtam. A XXI. században megváltozott a fiatalok társadalmi helyzete, s ezzel együtt világfelfogásuk is. Ezek a változások a vallásossághoz fűződő viszonyt sem hagyják érintetlenül. A vallásos önjellemzés kategóriának korábbi és jelenlegi jelentéseit vizsgáltam meg. Azt a kérdést fogalmaztam meg, hogy vajon mihez képest tekintik önmagukat maguk módján vallásosnak azok a fiatalok, akik ezt a kategóriát tekintik jellemzőnek önmagukra. Kiderült, hogy az átmeneti kategóriák választásának erősödése, az egyértelmű, határozott kategóriák csökkenését hozta. A fiatalok körében a „maga módján vallásosak” mögé fokozatosan felzárkózott, s a második legnépesebb kategória lett a „nem vallásosak” csoportja. Ahogyan növekedik ezen csoportok létszáma, úgy válik bizonytalanná a fogalmak jelentése. A fogalmak tartalmát a „maga módján vallásosak” esetében vizsgáltam meg részletesebben egy kvalitatív kutatás segítségével. Az elemzésből kiderült, hogy az átmeneti kategóriákat választók szívesen tekintették magukat „keresőnek.” A megkérdezettek elmondása alapján megfogalmazható, hogy céljuk az élet értelmének a megtalálása. Keresésük, kategóriákba való önbesorolásuk ennek a célnak rendelődik alá.

  • A szülők iskolai önkéntes munkája a pedagógusok interpretációjában Magyarország egy hátrányos helyzetű régiójában
    28-48
    Megtekintések száma:
    299

    A nemzetközi szakirodalomban a szülők iskolai önkéntes munkájával számos tanulmány foglalkozik, Magyarországon azonban kevés az ezt érintő kutatás. Tanulmányunkban a szülők önkéntességét a tanárok interpretációja által vizsgáljuk Magyarország három hátrányos helyzetű megyéjében, kvalitatív interjús módszerrel. Az alapsokaságot az általános- és középiskolák pedagógusai jelentették, és az alanyokat többlépcsős, rétegzett mintavétellel választottuk ki. Az elemzésbe 38 interjút vontunk be, amelyben megjelent a szülők önkéntes munkája. Az interjúkat kézi és gépi hibrid kódolással dolgoztuk fel. Eredményeink szerint a tanárok a felkérésre vagy kényszerből történő részvételt is önkéntességnek tekintették, és „igazi” önkéntesség alig van jelen, a szülők maguktól kevéssé kezdeményezik a segítségnyújtást. A szülők jellemzően alkalmi önkéntesek, intenzívebben csak a szülői munkaközösség tagjai vesznek részt önkéntes munkában. A pedagógusok szerint a szülők önkéntes munkája nélkülözhetetlen az iskola életében, így véleményünk szerint fontos lenne népszerűsíteni azt, motiválni a szülőket az iskolai életben való nagyobb részvételre. 

  • Az iskolai szociális munka rendszerintegrációs kérdései
    108-114
    Megtekintések száma:
    165

    Társadalmunk problémái közül figyelemre méltó a fiatalokat érintő problémák magas száma. Többek között a trágár beszéd, a korai szexualitás, a tinédzserterhesség, erőszak, bántalmazás, gyermekszegénység, magatartásproblémák, iskolakerülés, stb. (Jankó 2008).

    A szociális munka igen szerteágazó különféle területen nyújt segítséget, s különféle célcsoporttal dolgozik: többek között gyermekekkel, fiatalokkal, szenvedélybetegekkel, hajléktalanokkal, tartós munkanélküliekkel, börtönből kikerült egyénekkel, időskorúakkal, fogyatékos személyekkel, stb. Napjainkban, a szociális szakmában a célcsoportok különböző okok miatt eltérő hangsúlyt kapnak (Máté - Gergál 2008). A problémák magas száma miatt számos szakma próbálja segíteni az integrációt a szocializáció területén, ebből egy tevékenység értelmezésére vállalkozom: az iskolai szociális munkára.

    Arra keresem a választ, hogy az iskolai szociális munka miként integrálódhat és fejthet ki hatékony tevékenységet a jelenlegi társadalmi-gazdaság keretek között a segítő szakmák körében. Melyek az elengedhetetlen kellékei egy jól strukturált, hosszútávon fenntartható szociális szolgáltatásnak?

    A kutatás alapját az adja, hogy az országban több helyen indultak sikeres kezdeményezések oktatási intézményekben arra, hogy iskolai szociális munka szolgáltatást nyújtsanak, mint például Székesfehérváron, Pécsett. Ezek az előzmények vezettek ahhoz, hogy Debrecenben is elinduljon egy modellprogram szervezése. A kezdeményezés egy innovatív modellprogramot hívott életre, melynek kísérleti szakasza 2012. júniusban zárult. Az Iskolai Szociális Munka Programban 20 szociális munka szakos, illetve szociális munka alapdiplomával rendelkező, de még hallgatói státuszban lévő hallgató 10 debreceni oktatási intézményben (5 általános- és 5 középiskolában) speciális önkéntes tevékenységet folytatott. Ennek jellemzője, hogy szaktudásuknak, képzettségüknek, érdeklődési körüknek megfelelő helyen tudnak önkéntes tevékenységet végezni. A program célja, hogy a felkészített szociális munka szakos hallgatók, heti négy órában, egy tanéven keresztül az általuk választott iskolában hatékony szociális munkát végezzenek, segítve a problémákkal küzdő fiatalokat. A módszerek között megtalálható az egyéni konzultáció, csoportos és közösségi szociális munka. A hallgatók a saját iskolájuk igényeit, szükségleteit és jellegzetességeit figyelembe véve állítják össze tevékenységüket. Programjukat folyamatosan bővítik, szükség esetén módosítják. Az itt nyert tapasztalatok hozzájárulnak a hallgatók szakmai fejlődéséhez, másfelől segítik a program továbbfejlődését.

  • Magyar videóblogger hálózatok online
    43-67.
    Megtekintések száma:
    156

    A web 2.0 és digitális környezet, illetve az ezekben a terekben létrejövő közösségi média vitathatatlanul átformálta életünket: nemcsak a mindennapi tapasztalatainkat befolyásolta, de egy teljesen új társas terepet is teremtett, elősegítve korábban soha nem látott társadalmi gyakorlatok és szereplők kialakulását, elterjedését. A digitális technológiák demotizáló (Turner 2010) hatása teljesen új terepeket hozott létre a hírességek (újra)termelődéséhez, aminek egyik legnépszerűbb formája a videóblogolás. A vloggerek különböző mikro-celeb gyakorlatokon keresztül meglehetősen nagy hírnévre tettek szert rövid időn belül (Marwick 2015, Senft 2012), így társadalmi szerepük kulcsfontosságúvá vált a különböző tudáshalmazok, ötletek, értékek terjesztése, nyilvános artikulációja kapcsán. Ezek a kognitív mintázatok különböző diszkurzív gyakorlatokon keresztül jutnak el a rajongókhoz, melyek konkrétan – a közösségi médiás affordanciáknak megfelelően – a posztok, videók, kommentek, tweet-ek stb. sokaságából állnak össze és amely aktivitási elemekkel a rajongók különböző interakciókat is végezhetnek (komment, like stb.). Ez a fajta diszkurzív folyamat a hírességeket (jelen esetben videóbloggereket) úgynevezett szakértői intézmény (Giddens 1990) pozícióba helyezi, aminek segítségével különböző attitűdbeli, mentális, viselkedési sémákat nyújthatnak rajongóiknak. Mindeközben a digitális környezet a társadalomtudományos megismerés számára is teljesen új perspektívákat nyit, mivel a kutatók éppen ezekhez a diszkurzív panelekhez férhetnek hozzá nagy volumenben, tudományos elemzés céljából. Jelen kutatás is éppen a digitális adatokban rejlő megismerési potenciált aknázza ki, ugyanis a SentiOne nevű social listening alkalmazás segítségével rekonstruálja a hírességek alkotta online hálózatokat a különböző közös említések alapján (történjen az egy posztban, vagy rajongói kommentben). A hálózat felrajzolásán felül a SentiOne lehetőséget nyújt különböző, az említésekhez kapcsolódó metrikák létrehozására, amellyel még részletesebb kép nyerhető a hazai online térben hálózatosodó videóblogger hírességekről és az általuk létrehozott diskurzusról.

  • Az általánosított bizalom kérdőíves mérésének egyes megbízhatósági és érvényességi kérdései a magyarországi adatfelvételek tükrében
    5-22
    Megtekintések száma:
    237

    A bizalom a társadalomtudományok egyik olyan kutatási területe, ami komplex, alaposan kidolgozott elméleti megközelítésekkel rendelkezik, ugyanakkor empirikus eszközrendszere kevésbé áll szilárd lábakon. Az általánosított bizalom kérdőíves vizsgálatának legelterjedtebb eszköze a szakirodalomban gyakran csak „standard” bizalomkérdésnek nevezett formula, amely a következőképpen hangzik: „Általánosságban Ön mit mondana? A legtöbb emberben meg lehet bízni, vagy inkább azt, hogy nem lehetünk elég óvatosak az emberi kapcsolatokban?” A tanulmány célja ennek a standard kérdőíves mérőeszköznek a vizsgálata a megbízhatóság és az érvényesség dimenziói mentén. Elemzésünk során különböző nemzetközi felmérések magyar adatfelvételeit használjuk. Eredményeink komoly érvényességi problémákat jeleznek, a standard kérdés ugyanis gyengébb összefüggést mutat olyan további változókkal, amelyekkel a bizalom koncepciójából következően lényegesen szorosabb kapcsolatot feltételezhetnénk.

  • A gyermekkel rendelkező és a nem gyermekes férfi dolgozók karrier elképzelései
    91-105
    Megtekintések száma:
    193

    A munka és család összehangolása fokozottabb figyelmet kap a társadalomtudományi kutatásokban. Sokáig a vizsgálatok elsősorban a kisgyermekes nők helyzetével foglalkoztak, ám későbbiekben a kutatók hamar felfigyeltek arra a tényre, hogy nemcsak a nőknek, de a férfiaknak is
    gondot okoz e két terület összehangolása.
    Mint ahogy Bencsik-Juhász (2012) írja: „Miután a tényleges munkapiacon a férfiak foglalkoztatása a meghatározóbb és elfogadottabb, az ezzel járó minden előnnyel (például magasabb
    bérezés azonos munkakörökben) és hátránnyal (például hosszabb munkaidő), nem véletlen tehát, hogy a nők egyre erőteljesebb munkaerő-piaci jelenlétével és aktivitásával a hagyományos
    családi szerepmegosztások is lassan formálódnak és átalakulnak” (Bencsik – Juhász 2012: 616).
    A közvélemény lassan két elvárás-rendszert tekint a férfiakkal szemben: még mindig tartósan, és erősen él a köztudatban a hagyományos családfenntartó szerep, miközben részt vár a
    férfiaktól a gyermeknevelésben is. Kérdés, hogy ezek a folyamatok hatással vannak-e a férfiak
    karrierterveire?
    A tanulmány a gyermekkel rendelkező és a gyermekkel nem rendelkező férfi dolgozók karrier elképzeléseit mutatja be. A szerzők egy kvantitatív felmérést készítették a kérdés megismerésére. A 2016-os kutatás alapján elmondható, hogy e két csoportba tartozó férfiak különböznek
    a kérdést illetően.

  • A falvakban élő gyermekes háztartások helyzete Kárpátalján
    53-71.
    Megtekintések száma:
    274

    Tanulmányunkban az ukrajnai falvakban élő magyar kisebbségek gyermekes háztartásainak helyzetét mutatjuk be, az általunk készített kvalitatív és kvantitatív kutatások eredményei alap-ján. A feltáró kutatásban 23 interjú készült, a kérdőíves kutatás során pedig összesen 139 ház-tartásról és 253 gyermekről nyertünk adatokat. A háztartások életszínvonala és deprivációs jel-lemzői alapján mutatjuk be a gyermekes háztartások szegénységét. Elemzésünk központi elemei azok a sajátos munkaerőpiaci helyzetek, jövedelemszerzési lehetőségek, munkavégzési formák, melyek a gyermekes háztartások számára a megélhetést biztosítják. A kutatásban vizsgált tér-ség problémáin túl bemutatásra kerülnek azok a stratégiák, élethelyzetek, amelyek a kárpát-aljai magyarságot jellemzik, és amelyek túlmutatnak az ismert európai szegénységi formákon.

  • Roma oktatási helyzetkép Hargita megyében – pedagógusi viszonyulások
    75-92
    Megtekintések száma:
    179

    A tanulmány roma gyerekeket oktató pedagógusokkal készített interjúk alapján mutatja be
    azokat a pedagógusi attitűdöket és magatartásokat, amelyek a mindennapi oktatási gyakorlatot alakítják. Intézményes programok, infrastrukturális és személyi feltételek hiányában a
    pedagógusoknak személyesen kell megoldásokat találniuk az adódó nehézségekre. Így válnak
    az integrációs folyamat kulcsszereplőivé, és ezért viszonyulásaik, attitűdjeik meghatározóak a
    roma gyermekek iskolai eredményességének szempontjából. A kutatás célcsoportját olyan pedagógusok képezik, akik a Csíki-medence (Hargita megye, Románia) olyan általános iskoláiban
    tanítanak, ahol a roma tanulók aránya meghaladja a 25 százalékot. Az országos szakpolitika
    fontosabb irányainak jelzése és a székelyföldi magyar-roma viszonyt vizsgáló szakirodalom bemutatása szélesebb értelmezési keretet kínál a vizsgált témakörnek.

  • Preferált vezetési stílus, vezetői és vállalkozói hajlandóság az egyetemi hallgatók körében
    3-26
    Megtekintések száma:
    247

    Jóllehet számos kutatás született vezetői stílusok témakörben, és az egyetemi hallgatók kezdetektől gyakori szereplői a feltáró jellegű társadalomtudományi kutatásoknak, kevesebb példát
    találunk arra, hogy a Full Range Leadership modellt fiatalok körében alkalmazzák. Ebben a
    cikkben a szerzők magyar egyetemisták körében vizsgálják a preferált vezetői stílusokat, és ezeket a vezetői és vállalkozói aspirációkkal összefüggésben térképezik fel. A kutatásban felhasznált online kérdőívet fővárosi és vidéki egyetemek gazdasági, műszaki és társadalomtudományi
    képzéseiben tanuló diákok töltötték ki. A kérdőív kitöltésében 335 egyetemi hallgató működött
    közre. Az eredmények feltáró jellegűek és a szakirodalom alapján várható összefüggéseket néhány ponton módosítják. Négy jól elhatárolható vezetési stílus rajzolódott ki a vizsgált egyetemisták körében, melyek a transzformatív, a szupportív, a defenzív és a laissez-faire vezetői
    típusokat testesítik meg. Többváltozós elemzés alapján azt a feltevést fogalmazhatjuk meg, hogy
    az egyetemi hallgatók körében a vezetői hajlandóság a transzformatív vezetési stílusjegyekkel,
    míg a vállalkozói aspirációk a transzformatív és a szupportív vezetői stílussal mutatnak pozitív
    összefüggést.

  • Egyenlő esélyekkel a munka világában? Esélyegyenlőség és jogvédelem a munkaerőpiacon
    46-63
    Megtekintések száma:
    329

    A tanulmány az esélyegyenlőség megvalósulását, valamint az ezzel kapcsolatos jogvédelem
    lehetőségeit vizsgálja a munkaerőpiacon. A kutatás célja, hogy feltárja, hogy melyek az esélyegyenlőség megsértésével kapcsolatos legjellemzőbb problémák az Egyenlő Bánásmód Hatóság
    joggyakorlata alapján. Meghatározható-e az, hogy mely típusú diszkrimináció jellemző illetve,
    hogy jelenleg Magyarországon melyek a leghátrányosabbnak ítélt tulajdonságok a munkaerőpiacon.
    A feltárt összefüggések arra mutatnak rá, hogy jóllehet a törvényi háttér szabályozása jelentős mértékben elősegítette az egyének jogtudatosságát e területen, de még több fórumra van
    szükség, hogy mérhető eredményeket érjünk el.

  • Alzheimer Cafék online tevékenysége a koronavírus járvány kitörése előtti és utáni fél évben I.
    19-41
    Megtekintések száma:
    257

     Az Alzheimer Caféknak fontos szerepe lehet a demenciával élők és gondozó családtagjaik pszi­choszociális támogatásában egy megértő, befogadó, egymással szolidáris és egymást támogató közösség kereteinek biztosításával. Előmozdíthatják ezen kívül a szakpolitikai, szakmai és társadalmi diskurzust, a demencia társadalmi realitásként való elismerését, és az ezzel a komplex kihívással kapcsolatos általános tudatosságot. Segíthetik továbbá a szakemberek közötti együttműködést – a transzdiszciplinaritás jegyében –, valamint a szakmai és a lai­kus-érintett színterek közötti kölcsönös megértést és együttműködést, cselekvő közösségek és hálózatok formálódását is katalizálva.

    Ezeknek a lehetőségeknek a megvalósulásában fontos eszköz lehet a Cafék aktív és célirá­nyos jelenléte és tevékenysége az internetes platformokon, a 21. századi társadalmi nyilvános­ság és közösségi élet egyre prominensebb csatornáin, terepein.

    Ez a kétrészes tanulmány az Alzheimer Cafék online hozzáférhető tevékenységét elemzi eb­ből a perspektívából egy tízelemű funkciólistához mérve. Az internetes platformok által nyújtott lehetőségek kihasználását, a releváns hasznok és előnyök megvalósulását 2019 szeptembere és 2020 augusztusa között vizsgálja, különös figyelemmel a közegben megfigyelhető technológiai adaptációs válaszokra a koronavírus járvány kitörésekor.

    Ez a tanulmány első része, amely röviden ismerteti az Alzheimer Café koncepcióját és annak magyarországi történetét, majd bemutatja a vizsgálat módszertanát és a kutatás eredményei­nek első felét. A tanulmány második része folytatja majd az eredmények ismertetését, és a levont következtetések alapján ajánlásokat fogalmaz meg az internetes platformok lehetőségeinek hathatósabb kihasználására a célok megvalósításához.

  • A Derecskei járás fiataljainak helyzete a foglalkoztatás és munkalehetőségek tükrében
    131-143
    Megtekintések száma:
    135

    A fiatalok helyzete, munkaerő-piaci esélyei és lehetőségei a társadalom számára kiemelkedő jelentőségű, hiszen ezen fiatalok alkotják a következő generáció tagjait. Jelen írásunkban a Derecskei járás fiataljainak helyzetét, munkaerő-piaci esélyeit, mobilitását mutatjuk be egy 2012-es kutatás adatai alapján. A fiatalok munkához jutása, mobilitása napjainkban sokat vitatott kérdések, melyek az egész társadalmat mélyen érintik. Kiemelten vizsgáljuk a diplomával rendelkező fiatalok kilátásait.

    A fiatalokkal foglalkozó kutatások, az ifjúságkutatás igen jelentősnek mondható hazánkban. 

    A fiatalok helyzetében időről időre alapvető változások következnek be, az előző generációkkal összevetve, hamarabb felnőtté válnak, ugyanakkor ezzel egy időben ki is tolódik az ifjúkor, vagyis később kezdődik meg a szülőkről való leválásnak a folyamata. A kitolódás jelenségét nevezzük posztadoleszcenciának. Egyfelől még gyerekek (magatartásuk, értékeik, életvitelük alapján), másfelől pedig már felnőttek (politikai és gazdasági helyzetük szerint) (Vaskovics, 2000; Gábor, 2012).

  • A többségi döntésről
    81-100
    Megtekintések száma:
    269

    A különböző érdekek mentén tagolt és értékpluralizmuson nyugvó modern társadalmak kihivó
    kérdései közé tarozik a közügyi döntéseket meghozó személyek (vagy testületek) mibenléte, a
    döntési folyamatok mechanizmusa, illetve a döntések tartalma. A demokráciák fejlődéstörténetében egyre elfogadottabbá vált, hogy a társadalom egészére kiterjedő kollektív döntéshozatalnak a többségi elven kell nyugodnia, a többségi (mennyiségi szempont szerinti) döntést
    helyezve előtérbe, míg az alkotmányosság a döntések tartalma alapján ítélte (és ítéli) meg annak elfogadhatóságát. Ennek kapcsán legalább két alapvető kérdés merülhet fel: egyrészt, hogy
    a többségi döntés mennyire mondható hatékony, vagy az „igazságoz” a lehető legközelebb álló
    döntésnek, másrészt, hogy a többségi döntés valóban a többség akaratának érvényesülését jelenti-e. Számos kutatás mutat rá arra, hogy a többségi döntéseknek lehetnek kevésbé hatékony,
    az „igazságtól” távol eső kimenetelük, és arra is, hogy a modern demokráciák szerves része a
    többség által elfogadott kisebbségi akaratok érvényesülése, „többségi” döntés címszó alatt. Jelen
    tanulmány e két kérdés részleges megválaszolására tett kísérletet.