Az ingázók „második otthonának” bemutatása, az ingázás, mint a Kádár-korszak egyik legmeghatározóbb társadalmi jelenségének kutatása kapcsán elkerülhetetlen. Különösen indokolt ez Szabolcs-Szatmár megyében illetően, amely térség különösen szorosan kapcsolódott a megyén belüli ingázás jelenségéhez. A korszakban megvalósuló összefonódó állami és vállalati szociálpolitika egyik fő célja, különösen az 1960-as évek első felétől, kétségkívül a munkásszállók által nyújtott kielégítő életkörülmény és kulturális szolgáltatások biztosítása volt. Míg a megyei politikai vezetés részéről az 1970-es évek elejétől, addig az egyik legtöbb ingázót foglalkoztató vállalat, a Szabolcs Megyei Állami Építőipari Vállalat számára már a hatvanas évek végétől prioritást élvezett az ötvenes évek eleje óta működtetett munkásszállók ügyét. A vállalati törekvések legfőképpen a megfelelő higiéniai körülmények kialakítása, valamint a kulturális lehetőségek biztosítása kapcsán mutatkoztak meg. A jelentős anyagi ráfordítás ellenére maradandó eredményt azonban nem sikerült elérni, aminek hatására a korábbi évtizedekben kitűzött vállalati célok az 1980-as években is prioritást élveztek.

Tomka Béla érdeklődése a jóléti államok, azok intézményei és a jóléti modellek iránt publikációiban a 2000-es évek óta nyomon követhetők. Legutolsó, 2009-es, nagyobb lélegzetvételű, könyvként is megjelent összefoglalója után1 jelen kötet egy, a korábban már kisebb tanulmányok, illetve könyvfejezetek formájában körüljárt probléma, a jóléti állam és annak intézményei kérdéskörét vizsgálja európai és történeti perspektívában. Bár több kiváló könyv áll rendelkezésre a témában, a kötet mégis egyfajta hiánypótló szerepet tölt be a nagyívű, történeti perspektívákat is átölelő, a szociálpolitikai gondolkodást meghatározó értékeket és társadalomtörténeti összefüggéseket, valamint gazdaságtani hatásokat is érintő gondolatmenete eredményeként.

Dolgozatunkban a felsőoktatási továbbtanulás motivációit vizsgáljuk a felsőoktatási hallgatók körében, illetve azt, hogy ezek milyen társadalmi és demográfiai háttérváltozókkal függenek össze. Kutatási módszerünk kvantitatív, egy, a partiumi térségben lekérdezett 2014-es hallgatói minta adatait használtuk fel (N = 1792). Kutatásunk elméleti hátterét az emberi tőke modell és a bourdieu-i tőkekonvertálási elmélet adja. Az empirikus részben a kérdőívben szereplő tíz továbbtanulási motiváció mentén klaszterelemzést végeztünk, és vizsgáltuk a klaszterek és a háttérváltozók kapcsolatát is. Eredményeink szerint a legfontosabb továbbtanulási motiváció a tudásgyarapítás volt, azaz az emberi tőke elméletben központi szerepet betöltő későbbi magasabb jövedelem szempontja háttérbe szorult. A hallgatók a tőkekonvertálási modellel összhangban inkább kulturális és kapcsolati tőkét akartak szerezni, amikor a továbbtanulásról döntöttek, ami később anyagi, vagy más formában megtérülhet nekik. Azonban a továbbtanulási motivációkat befolyásolta a diákok társadalmi háttere, de hipotézisünkkel szemben az anyagi szempontok nem voltak egyértelműen fontosabbak a rosszabb hátterű diákoknak, mint a jobb hátterűeknek.

A világban végbemenő változások közül az egyének számára azok a legfontosabbak, amelyek a magánéletükben történnek – a kapcsolatokban, családban, házasságban, szerelemben és szexualitásban (Jamieson 2011). Napjainkban az egyéni életút mérföldköveinek sorrendje már tetszőlegesen felcserélhető vagy kihagyható, nem létezik a korábbiakhoz hasonlóan minden emberre érvényes értékrend (Giddens 1999) és nem létezik minden ember számára ideális családforma sem.

What happens if among the members of a society and among the smaller and larger units and groups making up the society trust and confidence seems to be disappearing at once? What happens if confidence reposed into each other fall victim to social differences as well as to the economic / cost-of-living boxing of modern information society? How to stop the crisis symptom that seems to be developing this way and which is shown in the fragmentation of communities?1 With other words, is it possible to “stick again together” a community or even a whole society started to disintegrate? The questions, even if not so characteristically phrased, provide sociologists actually with the scope of understanding our modern, individualistic world (Habermas 1994). Gusfield (1975) depicts dichotomy of community and society in a way that we should interpret community as a pervading, significant contrast. By now literature seems as if it was only be able to picture the changes taking place in the images both of the society and community describing them by even more pronounced, contradictory processes. The changes that send messages on the disintegration of categories and frames becoming insecure instead of the security and integration quasi missed by Habermas. It also seems as if—quasi as an answer given to this process—occlusion/seclusion both on the part of community members and the various communities from the seemingly unknown and insecure changes were more intensive (Légmán 2012). We intend to construe these phenomena on the next pages, but due to extension limits without the need for completeness of social interpretations. We want to do it with the help of mainly one dimension: value preference through the example of a given society, namely the Hungarian one. Thus we get to the stability and the solidarity of the members of the smallest unit of society, one which accepts and expresses various value preferences, the family.

From time immemorial, one of the crucial questions of mankind has been what the future has in store for us. The future, however, has remained unfathomable up to this day, and even future studies promises only as much as prognosticating what is likely to continue and what will plausibly change in the world. Thus, no wonder, that already the first “real” economists of the 18th century (Adam Smith et al.) considered the creation of the future model of labor economy as a challenge. At the present era of modern labor market, this task is closely connected with the future status of labor market since in a consumer society income acquired by work forms the basis of satisfying needs (Ehrenberg – Smith 2003, Galasi 1994).

We are not saying anything new by stating the fact that the demand for labor force is determined by new places of work and that an ideal supply of labor force must be adaptable to the requirements of demand. To meet requirements and to be adaptable is possible only if we are armed with the necessary competencies and capital (Hodges – Burchell 2003, Bourdieu 1998). The question, to what extent students in higher education are prepared for changes in the demand for labor force, arises at this point. What can young people expect on the labor market in this ever changing world? What kind of job opportunities and work conditions are there for them, and how much are they prepared to face these changes?

Napjainkban a felsőoktatási hallgatók önkéntességének motivációi változóban vannak, és a
csak segítő célú altruista motivációk mellett megjelennek a karrierépítő motivációk is (például
munkatapasztalat és új ismeretek szerzése, szakmai fejlődés, kapcsolatépítés, életrajzi megjelenítés). Dolgozatunkban a karrierépítő motivációk erősségére ható tényezőket vizsgáljuk lineáris
regressziós módszerrel, illetve logisztikus regresszióval elemezzük, hogy mi hat arra, hogy az
önkéntesség kapcsolódott-e a tanulmányok jellegéhez egy öt közép- és kelet-európai országot
átfogó kérdőíves kutatás (N = 2199) adatai alapján. Hipotéziseinket a szakirodalomra építve fogalmazzuk meg. Eredményeink szerint a karrierépítő célokat erősíti, ha valaki nő, ha külső, nem
egyetemi barátokkal szorosabb kapcsolatban van, ha Magyarországon kívüli országban tanul,
illetve ha valaki nem műszaki, informatikai, természettudományos pályára készül. A tanulmányok jellegéhez való kapcsolódás pedig gyakoribb, ha valakinek a családja rosszabb anyagi helyzetű, ha az oktatókkal szorosabb a kapcsolata, akik Romániában tanulnak, illetve pedagógia
szakosok.

Horváth Sándor: Két emelet boldogság - mindennapi szociálpolitika a Kádár-korban
Napvilág Kiadó, Budapest, 2012 (266 oldal)

Tanulmányom célja az ökológiai szemlélet és a természeti környezet szociális munka elméletében és gyakorlatában való megjelenésének vizsgálata. A nemzetközi – főként angolszász
– szakirodalom áttekintésével célom az alapvető elméletek és szakmai irányok áttekintése és
rendszerezése, emellett fontosnak tartom a hazai vonatkozásokra való rátekintést is. A globális környezeti változások és a társadalmi változások kölcsönösen hatnak egymásra, a szociális munka szakma pedig a folyamatosan változó kihívásokra reflektálva maga is alakul, újabb
irányzatokkal és megközelítésekkel gazdagodik. Az ember és környezetének kapcsolata mindig
is a szociális munka egyik központi témája volt, a fenntarthatóságra való törekvés és a természeti környezetre való fókuszálás azonban új dimenziót hozhat az „ember a környezetében”
szemlélet értelmezésébe. Tanulmányomban a „zöld szociális munka”, a „környezetfókuszú szociális munka” és az „öko-szociális munka” főbb értékeinek és motivációinak vizsgálatával kísérlem
meg a szociális munka és a természeti környezet viszonyának értelmezését és a szociális munka
globális környezeti-természeti változásokkal kapcsolatos feladatainak felvázolását.

What happens if among the members of a society and among the smaller and larger units and groups making up the society trust and confidence seems to be disappearing at once? What happens if confidence reposed into each other fall victim to social differences as well as to the economic / cost-of-living boxing of modern information society? How to stop the crisis symptom that seems to be developing this way and which is shown in the fragmentation of communities?1 With other words, is it possible to “stick again together” a community or even a whole society started to disintegrate? The questions, even if not so characteristically phrased, provide sociologists actually with the scope of understanding our modern, individualistic world (Habermas 1994). Gusfield (1975) depicts dichotomy of community and society in a way that we should interpret community as a pervading, significant contrast. By now literature seems as if it was only be able to picture the changes taking place in the images both of the society and community describing them by even more pronounced, contradictory processes. The changes that send messages on the disintegration of categories and frames becoming insecure instead of the security and integration quasi missed by Habermas. It also seems as if—quasi as an answer given to this process—occlusion/seclusion both on the part of community members and the various communities from the seemingly unknown and insecure changes were more intensive (Légmán 2012). We intend to construe these phenomena on the next pages, but due to extension limits without the need for completeness of social interpretations. We want to do it with the help of mainly one dimension: value preference through the example of a given society, namely the Hungarian one. Thus we get to the stability and the solidarity of the members of the smallest unit of society, one which accepts and expresses various value preferences, the family.

A bemutatott kötet tipográfiája, szövegképe, stílusa, szellős szerkezete könnyen olvashatóvá teszi az elsőre robosztusnak látszó könyvet. Könnyű tájékozódni benne, a
témában nem, vagy kevésbé jártas olvasók számára is, ezt könnyítik a nagyobb és
kisebb fejezeti egységek. A Sik és Surányi által összegyűjtött tanulmányok betekintést engednek egy speciális földrajzi és társadalmi egység – a határ – legfontosabb
dimenzióiba. Külön erőssége továbbá a kötetnek, hogy a szerzők írásai a maga komplexitásában is helytállnak, azonban megfelelő közeget és értelmezési keretet kap az
olvasó, amennyiben áttanulmányozza a Határhatások teljes repertoárját.

Társadalmunk problémái közül figyelemre méltó a fiatalokat érintő problémák magas száma. Többek között a trágár beszéd, a korai szexualitás, a tinédzserterhesség, erőszak, bántalmazás, gyermekszegénység, magatartásproblémák, iskolakerülés, stb. (Jankó 2008).

A szociális munka igen szerteágazó különféle területen nyújt segítséget, s különféle célcsoporttal dolgozik: többek között gyermekekkel, fiatalokkal, szenvedélybetegekkel, hajléktalanokkal, tartós munkanélküliekkel, börtönből kikerült egyénekkel, időskorúakkal, fogyatékos személyekkel, stb. Napjainkban, a szociális szakmában a célcsoportok különböző okok miatt eltérő hangsúlyt kapnak (Máté - Gergál 2008). A problémák magas száma miatt számos szakma próbálja segíteni az integrációt a szocializáció területén, ebből egy tevékenység értelmezésére vállalkozom: az iskolai szociális munkára.

Arra keresem a választ, hogy az iskolai szociális munka miként integrálódhat és fejthet ki hatékony tevékenységet a jelenlegi társadalmi-gazdaság keretek között a segítő szakmák körében. Melyek az elengedhetetlen kellékei egy jól strukturált, hosszútávon fenntartható szociális szolgáltatásnak?

A kutatás alapját az adja, hogy az országban több helyen indultak sikeres kezdeményezések oktatási intézményekben arra, hogy iskolai szociális munka szolgáltatást nyújtsanak, mint például Székesfehérváron, Pécsett. Ezek az előzmények vezettek ahhoz, hogy Debrecenben is elinduljon egy modellprogram szervezése. A kezdeményezés egy innovatív modellprogramot hívott életre, melynek kísérleti szakasza 2012. júniusban zárult. Az Iskolai Szociális Munka Programban 20 szociális munka szakos, illetve szociális munka alapdiplomával rendelkező, de még hallgatói státuszban lévő hallgató 10 debreceni oktatási intézményben (5 általános- és 5 középiskolában) speciális önkéntes tevékenységet folytatott. Ennek jellemzője, hogy szaktudásuknak, képzettségüknek, érdeklődési körüknek megfelelő helyen tudnak önkéntes tevékenységet végezni. A program célja, hogy a felkészített szociális munka szakos hallgatók, heti négy órában, egy tanéven keresztül az általuk választott iskolában hatékony szociális munkát végezzenek, segítve a problémákkal küzdő fiatalokat. A módszerek között megtalálható az egyéni konzultáció, csoportos és közösségi szociális munka. A hallgatók a saját iskolájuk igényeit, szükségleteit és jellegzetességeit figyelembe véve állítják össze tevékenységüket. Programjukat folyamatosan bővítik, szükség esetén módosítják. Az itt nyert tapasztalatok hozzájárulnak a hallgatók szakmai fejlődéséhez, másfelől segítik a program továbbfejlődését.

Az egyént körülvevő társaknak fontos szerepe van a társadalmi integrációban, a minőségi élet
kialakításában. Az életkörülményekben végbemenő változások, mint a munkavállalás vagy a
munkahely változtatás lényegesen alakítják át a személyes kapcsolatokat. Egy új munkahelyi
környezetben új kapcsolatok alakulnak, ugyanakkor, a kapcsolatok bővülése mellett valószínűleg lesznek olyan kapcsolatok is, melyek kikopnak a korábbi kapcsolatrendszerből. A tanulmányban hetelő munkát végzők szempontjából vizsgálom meg a társas kapcsolatok rendeződését.
Hetelő munkának a tanulmány során azt tekintem, amely esetén a munkavállaló otthonától
távol végzi kereső tevékenységét heti több napban, jellemzően heti-kétheti, esetenként ettől ritkább hazalátogatási gyakorisággal. A témát interjúk készítésével vizsgáltuk, melyek 2019-ben készültek (N = 24). A válaszadók elbeszélései alapján egyrészt tágas és bizalmas családi, rokoni kapcsolathálózatot tártunk fel. Másrészt azonban úgy tűnik, hogy az otthonról „kiszakadt” családtagnak esetenként sikerül a családi kapcsolatok mellé új, hosszú távú és bizalmassá váló baráti kapcsolatokat is kiépíteni, melyek elsősorban a munkahelynek köszönhető. Ezzel növekedhet az egyén kapcsolati tőkéje is, melynek további pozitív hozadékai lehetnek.

Gyakran tapasztaljuk, hogy az azonos családban felnővő testvérek személyisége teljesen eltér egymástól, pedig szüleik ugyanabban a családi környezetben, megegyező
elvek és értékrend mentén nevelik őket. A közvélekedés szerint a legidősebb testvér
általában vezető szerephez jut családon belül, ő szolgál viselkedési mintaként kisebb
testvérei számára. A legkisebbek gyakran dacosak, akaratosak, hiszen meg kell küzdeniük a szülői figyelemért, az érvényesülésért, ugyanakkor sokszor túlkényeztetettek is. A középső gyerekek talán a legalkalmazkodóbbak, hiszen ők szinte egész gyermekkorukat testvéreik „szorításában”, kisebb és nagyobb testvéreikhez folyamatosan
alkalmazkodva élik.

A romániai hagyományos oktatás nagy paradoxona az, hogy úgy próbáljuk növelni a gyermekek teljesítményét, hogy szorongást keltünk bennük. Mint tudjuk, a szorongás visszafogja a teljesítmény kibontakozását. Azt is tudjuk, hogy ha a szülő igényszintje magas, a gyermek igényszintje, vagy iskolai teljesítménye ehhez képest meg igen alacsony, akkor ez a családban is számos konfliktus alapja. Ha a szülők nem megfelelő módszerekkel próbálják a gyermeket tanulásra ösztönözni (verbális vagy fizikai agresszió, büntetés, javak megvonása), a gyermekben egyre inkább fokozódik a szorongás, az iskolai teljesítménye pedig tovább hanyatlik. Ez egy ördögi körhöz vezet, mely során a gyermek személyisége, önbizalma sérül. Vekerdy (2001) egyetért azzal, hogy a kisgyermeknek nem feladata az, hogy a felnőtt világhoz igazodjon, amint ezt teszi, „látni fogjuk, belebetegszik” (Vekerdy 2001: 17). Szerinte biztosítani kell a gyermekek számára, hogy autonóm, öntörvényű személyiségüknek megfelelően, minél teljesebben éljék meg a gyermek-, ifjú- és kamaszkorukat. Azt gondolom, ha a gyermeket büntetjük, megvonjuk tőle azt, ami a szükséglete, ha kíváncsiságát letörjük, ha szorongóvá tesszük, gátoljuk a fejlődésben, a kibontakozásban.

-

A négy határmenti településen zajló kutatás eredményeit közreadó tanulmány azt a
kérdést járja körül, hogy a peremhelyzetű gazdasági térségekben milyen együttélési
formációk, munkamegosztási gyakorlatok jöttek létre a rendszerváltás után. Vagyis,
hogy a gazdasági szerkezetváltozás következtében jelentőségüket vesztő mezőgazdasági és ipari központok vonzáskörzetében található települések hogyan rendeződtek át demográfiai, etnika és életszervezési szempontból, illetve hogy az egyes
társadalmi csoportok boldogulásában milyen mértékben meghatározó az informális
gazdaságban való részvétel.
A szerzők a településtípusok leírásával arra keresik a választ, hogy az átalakuló
körülmények miként befolyásolták a határmenti községek3
lakóinak identitását, a
kooperációk és kizárások mechanizmusai milyen szerepet játszanak a falusi szomszédságok hétköznapjaiban. A társadalmi folyamatok vizsgálata nem elsősorban a
kultúrára, sokkal inkább a közösségi szerveződés formáira koncentrál. A peremhelyzet hármassága – országhatár, etnikai határok, az informális gazdaság határai – ha
különbözőképpen is, de a vizsgált települések mindegyikére hatással van.

Manapság egyre inkább munkáról és nem munkahelyről beszélünk, hiszen a munka térbelisége megszűnőben van. Nem határozható meg konkrétan a munka helye, és időkerete sem, mert a hangsúly a feladatokon és a feladatok elvégzésén van. Hála a fejlett technológia vívmányainak, sokaknak már ki sem kell mozdulniuk otthonaikból, hisz számítógép, internet és telefon segítségével végzik munkájukat (Kiss – Répáczky 2012).

Munka szempontjából megkülönböztetünk fizetett és nem fizetett munkát. Ha a munka fizetett, akkor a javak és szolgáltatások előállítása nem csupán alturista, belső késztetésből történik, hanem a tudatos pénzszerzésért. Legtöbb ember ezt a fajta „munkát” választja, hisz a pénz létszükségletté vált a mindennapi élethez.

Ugyanakkor előfordul, hogy a szolgáltatások előállítása ellenszolgáltatás nélkül történik, az egyén a közjót szolgálja, a tevékenységet szabad akaratából végzi, ami belső és/vagy külső indíttatású. Ekkor önkéntes munkáról beszélünk. Az önkéntességnek két típusát különböztethetjük meg. A régi típusú önkéntességre jellemző a szegényeken való segítés, a vallás, a hit fontossága, az erkölcsi kötelesség és a közösséghez tartozás, míg az új típusú önkéntességre a tapasztalatszerzés, a kihívás, a szakmai fejlődés, emellett fontos a szabadidő hasznos eltöltése, illetve új barátok szerzése is (Fényes - Kiss 2011b).

Egy felsőoktatásból a munkaerő-piacra lépő személy válaszút elé kerül, hogy melyik munkatípust is válassza, hosszú távon melyik lesz a kifizetődőbb, és ha már döntött is, rengeteg a munkaadó által előírt kritériumnak kell megfelelnie, hogy versenyképes tudjon maradni a már elismert, tapasztalattal rendelkező társai mellett. A munkáltatók szerint szükség van fiatal, frissdiplomás alkalmazottakra, hiszen ők azok, akik a legkorszerűbb tudással rendelkeznek. Ugyanakkor már a jelentkezés folyamán több hibát vétenek, mint egy régen diplomázott személy, és kevesen rendelkeznek olyan képességekkel, melyekkel fel tudnák magukra vonni a munkáltató figyelmét. Hiszen nem rendelkeznek elegendő gyakorlati tudással, elkötelezettséggel, a munka iránt tisztelettel és munkakultúrával. A legtöbb helyen, fontos legalább egy nyelv jó ismerete, a jó kommunikációs készség, az informatikai ismeretek, a nagyfokú munkaterhelhetőség, az önállóság, az elhivatottság, a motiváció és a készség a csapatmunkára. Mindezeknek azonban nagy kihívás megfelelni egy olyan frissdiplomás fiatalnak, aki még nem rendelkezik semmiféle munkatapasztalattal. Így sokan úgy próbálják orvosolni ezt a problémát, hogy már felsőoktatási tanulmányaik során munkába állnak, ezzel is megalapozva későbbi elhelyezkedési esélyeiket (Forgó et al. 2009).

A tanulmány egy 1600 fős tiszaháti falu esetén keresztül mutatja be a hetelés jelenségét napjainkban. A település gazdasági helyzete, munkaerő felszívó képessége, a munkavállalási esélyek az országos átlag alatt maradnak, ami a falu élhetőségére is rendkívül erős hatást gyakorol. Az elsődleges munkaerőpiac csak kevesek számára jelent jövedelemszerző lehetőséget, a környékbeli településekre is csak néhányan járnak át dolgozni napi ingázással, mivel kistérségi szinten problémát okoz a munkanélküliség. A településen elsősorban a mezőgazdaságban van lehetőség szezonálisan dolgozni, illetve a közfoglalkoztatás teremt a legtöbbek számára hosszútávon munkát. A falu szűkös munkahely kínálatára a munkavállalók egy jelentős csoportja a heteléssel reagált. Interjúk segítségével megvizsgáltuk, hogyan vált népszerűvé a hetelés a településen, s mindez hogyan hatott a helyi családokra és a helyi közösségre.

„Minden gyerekben, mikor megszületik, ott van egy zenei
kotta, egy partitúra. De sok feltétele van annak, hogy a
kottából muzsika legyen. Másként fog szólni jó zenészekkel, jó akusztikával, várakozással teli közönséggel, megint
másként, ha a karmester, a terem, a hangszerek rosszak.
És lehet, hogy egyáltalán nem szólal meg. Mai tudásunk
mellett a partitúrát nem is ismerjük. Csak a feltételeken
tudunk változtatni, ha azt szeretnénk, hogy a gyerekek
zenéje szebben szóljon. Ezzel a metaforával világítja meg Albert Jaqurd, korunk egyik legnagyobb genetikusa, a környezeti feltételek és a genetika, az öröklött gének kölcsönhatását. Minél egyenlőtlenebb egy társadalom, annál nagyobbak a gyerek fejlődésére, ’megszólaló zenéjére’ ható
környezeti különbségek.”

A hazai tömegmédia egyre gyakrabban ad hírt az új típusú, szintetikus kábítószerek1 térhódításáról, illetve arról a folyamatról, amely során az olcsó drogok a legszegényebb rétegek esetében alternatívájává válnak a hagyományos pszichoaktív szereknek, illetve az alkoholfogyasztásnak.

A tudatmódosító szerek használata valamennyi társadalmi réteg életmódjának szerves része. A személyes szerhasználati szokások kialakulását és rögzülését döntő módon befolyásolja a családi szocializáció, az egyént körülvevő szűkebb és tágabb környezet szenvedélyekhez, illetve szenvedélybetegségekhez való viszonya. Bár az adott életformacsoport addikciókkal kapcsolatos normarendszere lényeges hatást gyakorol a fiatalokra, a felelősség a társadalom egyéb szocializációs intézményeit is terheli. A szerhasználati trendek változását a közegészségügy, az oktatási rendszer és az állami büntetőpolitika jelentős mértékben alakítja.

-

A tanulmány kiemelkedő nőtudósok történelmi példáján keresztül vizsgálja azt a társadalmi
örökséget és ideológiát, melyek még mindig fogva tartják a szabad gondolkodást a tudományban, a politikában és minden más területen. Többek között Maria Michell, Marie Curie, Lise Meitner, Vera Rubin tudományos pályafutásának fontosabb állomásaival alátámasztva mutatom
be, hogy a teljesítményen kívül mennyire meghatározó a nem kérdése a tudományos pozíciókba
kerülést illetően. A témát a nőkérdés elméleti keretein belül ragadom meg, melyet megannyi
kérdés és meddő vita jellemez, pl. a biológiai és a kulturális determináltság apóriája, azaz, hogy
a természetnek vagy a nevelésnek, vallásnak, kultúrának, szocializációnak van-e nagyobb befolyása a nemi szerepeket illetően.