Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Újra a cigánykérdésről – Diskurzusok elemzése és a valóság
    265-274
    Megtekintések száma:
    26

    Több, azonos megközelítésmódot követő, részben társadalomtörténeti vonatkozású, részben szociológiai felmérésekre támaszkodó alkotás látott napvilágot az új évezred első évtizedének végén a magyarországi cigányságról, annak történetéről, jelenkori kirekesztettségéről és megoldatlan társadalmi helyzetéről. Kertesi Gábor 2005. évi („A társadalom peremén. Romák a munkaerőpiacon és az iskolában” című), illetve Dupcsik Csaba 2009. évi („A magyarországi cigányság története. Történelem a cigánykutatások tükrében 1890-2008” című) könyve az Osiris Kiadó, míg Virág Tünde 2010-es kötete (Kirekesztve. Falusi gettók az ország peremén”) az Akadémiai Kiadó gondozásában jelent meg egy-egy sikeres OTKA pályázat eredményeképpen.
    A több területen hasonlóságot mutató szociológiai megközelítések sorába állítható a legutóbb megjelent, a 83. Ünnepi Könyvhéten bemutatott mű, amely az emberi jogok védelmével foglalkozó Majtényi Balázs alkotmányjogász és a 20. század (azon belül a Kádár-korszak) kultúra- és társadalomtörténetét kiemelten kutató Majtényi György történész első közös kiadványa. A világhálón kétféle keménytáblás borítóval rendelhető könyv alapja egy, a későbbiekben közösen bővített 2003. évi tanulmány volt, amely több tudományág kutatási eredményeit ötvözve „érett” önálló kötetté. A címben megjelölt téma kifejtése azonban elmarad a várt alapos elemzésektől: a realitások figyelemfelkeltő, illetve a valósághű, a mindennapok szintjén átélt és tapasztalt, több nézőpontból vizsgált jelenségek tényfeltáró, ugyanakkor megoldási alternatívákat is felvázoló társadalomrajza ebből az alkotásból (is) hiányzik.

  • Alzheimer Cafék online tevékenysége a koronavírus járvány kitörése előtti és utáni fél évben II.
    42-64
    Megtekintések száma:
    54

    Az Alzheimer Caféknak fontos szerepe lehet a demenciával élők és gondozó családtagjaik pszi­choszociális támogatásában egy megértő, befogadó, egymással szolidáris és egymást támogató közösség kereteinek biztosításával. Előmozdíthatják ezen kívül a szakpolitikai, szakmai és társa­dalmi diskurzust, a demencia társadalmi realitásként való elismerését, és az ezzel a komplex ki­hívással kapcsolatos általános tudatosságot. Segíthetik továbbá a szakemberek közötti együtt­működést – a transzdiszciplinaritás jegyében –, valamint a szakmai és a laikus-érintett színterek közötti kölcsönös megértést és együttműködést, cselekvő közösségek és hálózatok formálódását is katalizálva.

    Ezeknek a lehetőségeknek a megvalósulásában fontos eszköz lehet a Cafék aktív és célirá­nyos jelenléte és tevékenysége az internetes platformokon, a 21. századi társadalmi nyilvános­ság és közösségi élet egyre prominensebb csatornáin, terepein.

    Ez a kétrészes tanulmány az Alzheimer Cafék online hozzáférhető tevékenységét elemzi eb­ből a perspektívából egy tízelemű funkciólistához mérve. Az internetes platformok által nyújtott lehetőségek kihasználását, a releváns hasznok és előnyök megvalósulását 2019 szeptembere és 2020 augusztusa között vizsgálja, különös figyelemmel a közegben megfigyelhető technológiai adaptációs válaszokra a koronavírus járvány kitörésekor.

    A tanulmány első része (Kucsera – Holpert 2021) röviden ismertette az Alzheimer Café kon­cepcióját és annak magyarországi történetét, majd bemutatta a vizsgálat módszertanát és a kutatás eredményeinek első felét. Ez a tanulmány második része, amely folytatja az eredmények ismertetését, és a levont következtetések alapján ajánlásokat fogalmaz meg az internetes plat­formok lehetőségeinek hathatósabb kihasználására a célok megvalósításához.

  • Relativizált nemi micsodák
    107-119
    Megtekintések száma:
    16

    A társadalmi nemek megfogalmazásának sokat vitatott iránya a gender-elmélet, s annak azon
    elképzelése, hogy a biológiai nem másodlagos, és az attól eltérés szabadon választható. A kapcsolódó társadalmi konstrukció, a transzgender vagy transzneműség fogalma, az 1990-es években kialakult a poszt-strukturalista filozófia szülöttje volt. Napjainkban a témában számos elmélet keveredik, s úgy tűnik, hogy egy viszonylag szűk létszámú kisebbség igyekszik befolyásolni
    a többség irányultságát. E cikk a gender-elméletek radikális irányzataira tér ki, azokra, amelyek
    oly módon próbálkoznak az egyén identitásának megváltoztatással, hogy a született, biológiai
    nemet relativizálják, vagy szembeállítják a társadalmi nemmel. Ez esetben nem a biológiailag
    transz-neműekről (transzszexuális, interszexuális stb.) lesz szó, hanem a választott, vagyis a társadalmi nemi értelemben vett szerepek, és ahhoz kapcsolódó ideológiák taglalásáról, amely mellett megemlítődik egy praktikus alternatíva, a köztes vagy intermentalitás fogalmának vázlata.

  • Átrajzolt ingázók: Karikatúra mint vizuális történeti forrás
    125-150
    Megtekintések száma:
    38

    Annak ellenére, hogy az államszocialista időszakban jelentős, arányaiban és nagyságában is folyamatosan növekvő társadalmi csoportot jelentettek az ingázók, társadalomtörténetük megírása mindezidáig háttérbe szorult. A szerző célja ennek a hiánynak a pótlása, úgy, hogy megpróbálja feltárni az elérhető legtöbb, különböző műfajú forrást. A jelen tanulmány ennek a
    nagyobb volumenű munkának egy részét mutatja be, azt, hogy mit tehet hozzá egy társadalmi
    csoportról hagyományos források útján szerzett ismereteinkhez, hogyha az adott társadalmi
    csoportról készült karikatúrákat mint vizuális történeti forrásokat is bevonjuk az elemzésbe.A szerző a jelen tanulmányban tizenhat Ludas Matyiban megjelent, ingázókat ábrázoló karikatúrát írott és audiovizuális forrásokkal összehasonlítva elemez. A tanulmányban többek között igyekszik megválaszolni, hogy volt-e a Ludas Matyinak egy meghatározható ingázó képe, s
    ha igen, akkor ez az ingázó kép mennyiben tért el a sajtó más produktumainak ingázó képétől?
    A szatirikus lap ingázó ábrázolása mennyiben vonatkozott a távolsági ingázókra és mennyiben
    a napi ingázókra? Tükröződtek a korszak ingázó-létének tényleges visszásságai a Ludas Matyiban? Az elemzés kitér a karikatúrák publikálásának idejét jellemző gazdasági és társadalmi
    folyamatok ismertetésére, és az ingázókra felruházott külső és belső tulajdonságok, érzelmek
    megnevezésére. A szerző célja egy olyan karikatúra elemzési módszer bemutatása, amely a források összehasonlíthatóságát helyezi előtérbe.

  • A rendszerváltozás szociológiai és szociálpszichológiai kontextusa Magyarországon, különös tekintettel Borsod-Abaúj-Zemplén megyére
    166-185
    Megtekintések száma:
    32

    A cikk összefoglalja a magyarországi rendszerváltozás szociológiai és szociálpszichológiai szakirodalom fontosabb megállapításait, melyek szerint az államszocializmus összeomlása, a piacgazdaságra való átmenet jelentős társadalmi veszteségekkel járt, melyek aránytalanul sújtottak régiókat és társadalmi csoportokat. A rendszerváltás társadalomlélektani következményeinek vizsgálata azt mutatja, hogy az államszocializmus paternalista, tanult tehetetlenségre ösztönző hagyatékának felszámolására a rendszerváltozást követő három évtized nem volt elegendő.

  • Cívisek és Basahalmán túlról jöttek: Az ipari modernizáció térbeli mintázatai Debrecenben (1870)
    186-241
    Megtekintések száma:
    41

    Debrecen történeti fejlődésével foglalkozó kutatók érdeklődése évszázadok óta arra irányul, voltak-e sajátosan egyedi vonásai a város fejlődésének, és ha voltak, hogyan definiálható, miben ragadható meg a Debrecen sajátos fejlődésének jellege.  Volt-e, van-e „debreceniség”?Tanulmányom az 1870. évi népszámlálás térinformatikai relációs adatbázisba (DTTTA 1870) rendezett anyagának vizsgálatával elemzi, hogy két évtizeddel a korszak rendszerváltása (1848/49) után a politikai és a háttérben zajló ipari modernizációs folyamatok hogyan jelentkeztek a cívisváros hagyományos tér- és társadalomszerkezetének átalakulásában, milyen sajátosságok ragadhatóak Debrecen induló polgárosodásában. Az elemzés fókuszában az áll, hogy a „tősgyökeres debreceniek” (cívisek) és a betelepülők társadalmi státuszát meghatározó tényezők (lakóhelyi szegregáció, szomszédság, felekezeti elkülönülés és együttélés térbelisége és hierarchikus sajátosságai) alakulása mutatott-e a szakirodalomban leírt típusos vagy pedig egyedi sajátosságokat.

  • „Ha munkásszálló – legyen jó”: Munkásszállók helyzete az állami és a vállalati szociálpolitikában Szabolcs-Szatmár megyében a hetvenes években
    43-61
    Megtekintések száma:
    44

    Az ingázók „második otthonának” bemutatása, az ingázás, mint a Kádár-korszak egyik legmeghatározóbb társadalmi jelenségének kutatása kapcsán elkerülhetetlen. Különösen indokolt ez Szabolcs-Szatmár megyében illetően, amely térség különösen szorosan kapcsolódott a megyén belüli ingázás jelenségéhez. A korszakban megvalósuló összefonódó állami és vállalati szociálpolitika egyik fő célja, különösen az 1960-as évek első felétől, kétségkívül a munkásszállók által nyújtott kielégítő életkörülmény és kulturális szolgáltatások biztosítása volt. Míg a megyei politikai vezetés részéről az 1970-es évek elejétől, addig az egyik legtöbb ingázót foglalkoztató vállalat, a Szabolcs Megyei Állami Építőipari Vállalat számára már a hatvanas évek végétől prioritást élvezett az ötvenes évek eleje óta működtetett munkásszállók ügyét. A vállalati törekvések legfőképpen a megfelelő higiéniai körülmények kialakítása, valamint a kulturális lehetőségek biztosítása kapcsán mutatkoztak meg. A jelentős anyagi ráfordítás ellenére maradandó eredményt azonban nem sikerült elérni, aminek hatására a korábbi évtizedekben kitűzött vállalati célok az 1980-as években is prioritást élveztek.

  • Tudás, hatalom és diskurzusok Teun A. Van Dijk kritikai diskurzuselemzésében
    94-112
    Megtekintések száma:
    80

    A kritikai diskurzuselemzés (Critical Discourse Analysis, újabban Critical Discourse Studies – CDA/CDS) a szövegek, diskurzusok és a hatalom (power), uralom (dominance), hatalmi visszaélések (power abuse) és a társadalmi egyenlőtlenségek közti viszonyrendszert vizsgálja. A kritikai diskurzuselemzés multidiszciplináris elemzési perspektíva, amely nemcsak a szöveg – azaz a mikroszint – és annak környezete – makroszint – közti kölcsönhatásokat vizsgálja, célja, hogy felfedje a társadalmi egyenlőtlenségéket, felszínre hozza a hatalommal való visszaélés formáit, módozatait. A CDA képviselői elköteleződöttek a társadalmi egyenlőség és az igazságosság mellett. Jelen tanulmány a kritikai diskurzuselemzés egyik kiemelkedő képviselőjének, Teun A. Van Dijknak a munkásságát mutatja be, érintve a kritikai diskurzuselemzés gyökereit, felhasználási lehetőségeit, bemutatva Teun A. Van Dijk megközelítésének kulcsfogalmait. A tanulmány célja megmutatni, hogyan köti össze a tudást, a hatalmat és a diskurzusokat Van Dijk, különös figyelmet fordítva a Van Dijk-féle társadalmi tudat bemutatására.

  • Mit kezdjünk Európával? A hazai politikai elitek mintakövetési és mintaformálási stratégiája
    110-133
    Megtekintések száma:
    20

    Az elmúlt évtizedekben a hazai elitkutatók az elitek szerveződésének és viselkedésének szinte minden szegmensét feltárták, de meglepően keveset foglalkoztak a külső erőtérnek (Európának, a Nyugatnak) az elitek gondolkodására és cselekvésére gyakorolt hatásával. Az elitek ilyen szempontú megközelítésének hiánya már csak azért is feltűnő, mert az elmúlt harminc évben két esetben is látványosan megváltozott az elitek Európa-orientációja (z 1980-as években és az 1990-es évek másodikm felétől). A tanulmány középpontjában e két Európa-kép bemutatása áll, amelyek közül az egyiket (s ezt képviseli a bal- és a liberális oldal) mintakövetőnek, a másikat (s ez jellemzi a kormányzó oldalt) mintaformáló jelzővel illethetjük. A dolgozat bemutatja mindkettő keletkezéstörténetét, illetve kapcsolódását makro- és mikropolitikai motívumokhoz. Ennek keretében a tanulmány kitér arra, miért volt adekvát az 1980-as években a mintakövető álláspont megjelenése, s arra is, hogy az 1990-es évek közepén miért jelent meg a mintakövető attitűd mellett, mintegy annak kihívójaként a mintaformáló Európa-attitűd a jobboldalon. De az elemzés nem csak az elmúlt harminc év folyamatainak dinamikus bemutatását vállalja magára, hanem azt is, hogy rámutasson: a tágabb magyar politikatörténetet is be kell kapcsolnunk, ha meg akarjuk érteni a nyugathoz való elit-viszony tekintetében az elmúlt évtizedek során bekövetkező változásokat. A magyar politikatörténetben mélyen benne rejlik az a réteg, amelyet az elmúlt évtizedben a Fidesz előhozott belőle. Ezzel a réteggel pedig akkor is számolnunk kell, ha azt netán taszítónak találjuk és elvetjük.

  • Az orvosi hivatás és pályaszocializáció megjelenése az orvosi szociológia tankönyvekben
    79-97
    Megtekintések száma:
    31

    Bevezetés: Jelen munkánkban áttekintjük, hogy a hazai orvosképzésben használt magyar és angol nyelvű orvosi szociológia tankönyvek milyen ismereteket közölnek az orvosi hivatásról és hogyan reflektálnak az orvosi praxisban, az orvos társadalmi szerepében és megítélésében bekövetkezett változásokra. Módszer: Munkánk során egyrészt az elmúlt 25 évben megjelenő magyar nyelvű tankönyvek, másrészt a Semmelweis Egyetemen az angol nyelvű oktatásban használt tankönyvek orvosi hivatással, pályaválasztással kapcsolatos fejezeteit elemeztük. Eredmények: A magyar nyelvű tankönyvek hivatással kapcsolatos törzsanyaga (hivatástörténet, orvosi szerep- és orvos-beteg kapcsolati modellek, pályaszocializáció) nem változott jelentősen. A hivatás mítosz fenntartása mellett a szerep- és kapcsolati modellekre vonatkozóan számos kritika fogalmazódik meg. Az angolszász tankönyvekből az orvosképzés problematikája fokozatosan kiszorul. A hivatás, a gyógyítás társadalmi szerepét tágabb viszonyrendszerben, az
    egészségügyi rendszer és a betegellátás fókuszba állításával, a gyógyításban részt vevő segítő hivatásoknak a beemelésével, valamint a betegek/fogyasztók nézőpontjának nagyobb figyelembe vételével tárgyalják. Összegzés: Az orvosi hivatás társadalmi helyzetének átalakulására mindkét tankönyvcsoport reflektál. De míg az angol nyelvű tankönyvirodalom az egészségügyi rendszer, az egészségügyi ellátás felől közelíti meg a modernizációs folyamatokat, és ennek következtében a hivatás problematikája le is kerül a vizsgálódás horizontjáról, addig a magyar tankönyvek a professzióra fókuszálnak.

  • Politikai fejlődés: mi, miért, hogyan? A mai Magyarország előtörténete összehasonlító keretben
    5-26
    Megtekintések száma:
    56

    A tanulmány középpontjában az 1989–90 előtti Magyarország politikai fejlődésének komparatív vizsgálata áll. A szövegben a szerző nem foglalkozik az elmúlt 32 évvel, sokkal inkább az a kérdés izgatja, hogy a politikai fejlődés fogalmának hányféle értelmezése létezik. Ezek közül külön is kitér a fejlett országok (például az Egyesült Államok), valamint a fejlődő országok (azon országok köre, amelyek a gyarmati sorból szabadultak fel az 1960-as években) politikai fejlődésére, és kiindulópontja az, hogy Magyarország nem írható le sem a fejlett, sem a fejlődő országok esetében használt kategóriákkal. A tanulmány ugyanakkor elismeri, hogy a magyar fejlődés mindenkori mércéje a nyugati fejlődés, de nem fogadja el azt a megközelítést, hogy mivel a magyar fejlődés számos ponton eltér a nyugatitól, ez egyben azt is jelenti, hogy zsákutcás. A dolgozat hipotézise a magyar politikai fejlődés „normalitásának” tézise.

  • A család hatása a falusi fiatalok immobilitására
    153-166.
    Megtekintések száma:
    32

    A tanulmány a család hatását vizsgálja a térbeli mobilitásra. A család számos területen be- folyással bír az emberek életére, így az egyén társadalmi-térbeli mobilitásra is. Az emberek a családból öröklik az erőforrásaik nagy részét, terepet szolgáltat normák, értékek, készségek, viselkedési minták átadásának, mindezek hatással vannak a társadalmi és földrajzi mozgással összefüggő törekvésekre és esélyekre. A tanulmány falusi fiatalokkal készült interjúk segítsé- gével vizsgálja a család és a mobilitás, immobilitás közötti kapcsolatot. A 19 és 25 év közötti interjúalanyok közös jellemzője, hogy már tanulmányaikat befejezték, ők és a szüleik is azonos településen élnek. Elemeztük, hogyan van jelen ezeknek a fiataloknak a családtörténetében a mobilitás, mi jellemezi családtagjaik, rokonaik térbeli mozgását, továbbá családi erőforrásaik, kapcsolataik, kötődéseik milyen módon befolyásolják a helyben maradásukat.

  • Az előítéletesség értelmezése a debreceni egyetemisták körében
    232-243
    Megtekintések száma:
    41

    Negatív megkülönböztetés mindig is létezett, mindig volt véleményünk a másik egyénről annak ellenére, hogy ez sokszor mindenféle háttértudást nélkülözött. A huszadik század első felében kezdődött meg az előítéletek tudományos, szociálpszichológiai vizsgálata a fehérek és a feketék ellentéte által uralt Egyesült Államokban. Ekkorra jutott el az emberi társadalom odáig, hogy realizálódott benne, a probléma globális, és többek között a második világháború részben előítéletességből fakadó vérengzéseiből kiindulva elengedhetetlen vizsgálata. Sajnos azonban nem kell a történelem nagy eseményeihez visszamenni ahhoz, hogy mi is rájöjjünk, az előítéletek súlyos következményekkel járnak. Hétköznapjaink során is rengeteg bűncselekménnyel, hátrányos megkülönböztetéssel és konfliktussal kapcsolatos esetről kapunk hírt, melyeknek alapja a másik emberről hiányos információk alapján kialakított kép. 
    Habár az előítéletektől mentes világ képe talán csak egy utópia lehet, az ilyen típusú érzelmeket, attitűdöket lehet és kell kezelni, de mindenek előtt nagyon fontos a helyzet feltérképezése, tudományos vizsgálata.

  • Czech Interwar Photography between Art, Society and Politics
    105-122
    Megtekintések száma:
    30

    Interwar Czech photography in the cultural spectre from the viewpoint of media and technology
    is related with penetration to various areas without intentionally directed nature of genres or
    styles. Viewed in a context with the phenomena of new mass media, industrialization, leisure
    time and general cultural and sociological relations in the spatio-temporal compression of
    modernity, photography plays a major role in forming modern culture in the 1920’s and 1930’s,
    in the “golden era of photography”. I have focused on the tendencies of photographic expression,
    influence and thinking after World War I. I considered it is important to point to reversed flow
    of ideas, i.e. from other fields of human activity towards photography, when this concerns tools
    where the development of new photographic was projected back to artistic and general social
    levels.

  • „Gezeget garba, lábagat a bad alá!”
    275-278
    Megtekintések száma:
    13

    A szerző a könyvét négy főbb részre osztja, amelyek segítségével, a kronologikus rendet megtartva tesz kísérletet egy alföldi, német nemzetiségi község 20. századi társadalomtörténetének megrajzolására. A kevésbé türelmes olvasó kedvéért eláruljuk, hogy a kísérlet sikeres volt, melynek nyomán egy újabb értékes, követendő példaként elénk állított munkát vehetünk kezünkbe Eiler Ferenc és az MTA Kisebbségkutató Intézetének jóvoltából.

  • A Mérei-féle csoportcentrikus pszichodráma mint szociodráma
    58-69
    Megtekintések száma:
    21

    Tézisünk szerint a pszichodrámaként elterjedt Mérei-féle csoportcentrikus pszichodráma társadalmi problémák kezelésére is alkalmas módszer, csak ez a lehetőség, elsősorban társadalomtörténeti okokból, nem forrhatta ki magát. Cikkünkben meghatározzuk a társadalmi kérdésekkel
    foglalkozó csoportmódszer, a szociodráma differentia specifikáját, majd annak alapján elemzünk két Mérei-módszerrel vezetett csoportcentrikus pszichodráma ülést, hogy megfigyeljük, a
    benne alkalmazott technikák milyen változtatásokkal lehetnek alkalmasak szociodráma vezetésére. Eredményeink a Szociodráma Műhelyünk folyamatos módszertani kísérletező munkájában
    születtek.