Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A felsőoktatási kollégiumok változó világa: Közösségfejlesztés, avagy a PPP konstrukciókhoz igazodó üzemeltetés
    79-108
    Megtekintések száma:
    196

    2003–2011 között lezajlott felsőoktatási fejlesztés keretében létrejöttek a magán-, és a közszféra együttműködéséből származó felsőoktatási beruházások, az ún. PPP konstrukciók. Jelen cikk azt vizsgálja, hogy a PPP konstrukcióként felépülő kollégiumok miként szervesülnek a felsőoktatási térbe, illetve hogyan hatnak környezetük hasonló közfunkciókat ellátó intézményeire. Milyen válaszokat ad a tisztán közszféra, valamint a köz- és magánszféra együttműködéséből származó intézetirányítás – a public management és a private-public management – az átalakuló felsőoktatási környezet kihívásaira. Az adatok tizenhét vezetői interjún alapulnak, amelyben elemeztük a hallgatók hétköznapjait lényegileg meghatározó intézményi szereplők diskurzusait. Összességében elmondható, hogy a hallgatói önkormányzatiság átalakulása, és a hatékony üzemeltetésre való mind nagyobb igény következtében olyan strukturális erőtérbe kerültek a kollégiumok, amelyben a privát szféra logikája piacfüggőséget alakít ki és hatékonyan formálja saját képére a közszférát. A demokráciájára büszke kollégiumok olyan strukturális viszonyok közé kerülnek, ahol egyértelműen sodródnak nyíltan felvállalt stratégiai céljaikkal ellentétes irányba. Egyfelől a magánszféra mintáinak prioritásai, a ’tiszta, átlátható’ tér, a könnyebb és biztonságosabb üzemeltetés, másfelől a hallgatókról és az öntevékenységről kialakuló, reflektálatlan, normatív kép ellehetetleníti a kollégiumok felsőoktatási integrációban eddig betöltött szerepének folytatását. A vizsgált intézmények a hallgatókat a felsőoktatás szolgáltatásainak hotelszerű igénybevételére szocializálják. Ezért nem tekinthető meglepőnek a hallgatók alacsony intézményi azonosulása és részvételi hajlandósága a magán- és köztér kialakításában.

  • A közigazgatás reformirányzatai Közép-Kelet-Európában
    124-142
    Megtekintések száma:
    203

    A tanulmány egyrészt a közép-kelet-európai közigazgatási reformirányzatok fejlődését kívánja összefoglalni a rendszerváltástól kezdve, másrészt a következő időszakot a térségben is meghatározó techno-gazdasági trendekre tesz kitekintést. Az új közmenedzsment (NPM) és a poszt-közmenedzsment doktrínák elterjedését és alakulását az egyes országcsoportokban Drechsler és Randma-Liiv (2014) korszakolása alapján tekinti át. Ezt követően arra vállalkozik, hogy bemutassa a technológiai fejlődés okozta főbb kihívások és lehetőségek tág értelemben vett közigazgatási és kormányzati aspektusait. A vállalkozó állam koncepció beemelésével megmutatja, hogy az egyes átfogó problémák (wicked issues) megoldása aktív állami szerepvállalást igényel, amely várhatóan a közigazgatás reformirányainak alakulására is hatással lesz.

  • Fiatal közmunkások egyik lehetségesjövőképe(?) – avagy a magyar JWT
    121-130.
    Megtekintések száma:
    174

    Ma Magyarországon, a közlések szerint, egyre több 25 év alatti fiatal jelenik meg közmunkap-rogramokban. Sőt mind gyakrabban fordul elő, hogy szülők, elsősorban anyagi indokokra hivat-kozva, kiveszik gyerekeiket az iskolákból, hogy közmunkásoknak adják őket.A tanulmány erre a jelenségre irányítja a figyelmet. Továbbá bemutatja azt a párhuzamot, amit a szerző lát azok között a fiatalok között, akik dolgoznak, de képzettség nélküli munkákat végez-nek (Job Without Training [JWT]), valamint a közmunka és az abban dolgozó fiatalok sajátosan magyar helyzete között.Bemutatásra kerül a JWT fogalma, az ebben kimutatható kategóriák, illetve hogy ezek közül melyek rendelhetők a magyarországi fiatal közmunkások létállapota mellé. Statisztikai adatok mutatják be a 25 év alatti fiatal közmunkások számarányát, nemek szerinti bontását, valamint jelentések utalnak a növekvő tendenciára és helyzetük jövőbeli kilátástalanságaira.A szerző úgy véli, hogy a fiatal közmunkások számának növekedése, helyzetük változatlan-sága ebben a foglalkoztatási formában a „NEET-gyártás előszobájának” tekinthető a jövőben.

  • A szimbolikus tér átalakulása az Euromajdan után: Kijev és Kárpátalja összehasonlítása
    142-164
    Megtekintések száma:
    248

    Az utóbbi évtizedek társadalomföldrajzi kutatásai behatóan foglalkoznak a köztér és a politika
    viszonyának elemzésével (Massey 1994, Mitchell 2003). Ezen kutatások feltárták, hogy a város
    köztérnevekből, szobrokból és emlékművekből álló szimbolikus tere egy-egy politikai fordulat
    alkalmával jelentősen átalakul (Light 2004).
    Az Euromajdant követően, 2015-ben került elfogadásra Ukrajnában az ún. „kommunizmustalanító
    törvénycsomag”, amely minden korábbinál átfogóbban rendelkezett a szovjet múlt
    szimbólumainak közterekből való kötelező száműzéséről. A dekommunizáció kiterjedt a település-
    és köztérnevek mellett a városi tér egyéb elemeire, jelentősen átformálva azok arculatát.
    Jelen kutatás homlokterében a dekommunizáció térbeli vonatkozásainak vizsgálata áll. Célunk
    annak áttekintése, hogy a dekommunizáció nyomán milyen fő változások következtek be
    egyrészt az ukrán fővárosban, Kijevben és ezzel párhuzamosan az ország politikailag és gazdaságilag
    egyaránt perifériáján lévő Kárpátalja település- és köztérneveiben. Vizsgálatunk másik
    célja – Ungvár, a Beregszászi járás és Beregszász város példáján – rávilágítani arra, hogy a
    dekommunizáció nyomán hogyan valósul meg a lokális emlékezet térbeli reprezentációja.

  • Vallásosság megélése a börtönben: Hosszúidős fogvatartottak körében végzett kvalitatív kutatás első eredményei
    81-103
    Megtekintések száma:
    203

    A vallás számos pozitív hatást fejt ki a fogvatartott életében, segíti a börtönkörülményekkel való megbirkózásban, képes jelentősen csökkenteni a bebörtönzéssel járó problémákat. Kvalitatív kutatásunkban hosszúidős fogvatartottakat kérdeztünk meg 3 magyarországi büntetés-végrehajtási intézetben félig strukturált interjú módszerével arról, hogyan vélekednek a vallásosságról, gyakorol e hatást a vallás életvezetésükre, illetve, hogy milyen szerepet prognosztizálnak a vallásnak büntetésük lejártát követően. A szakirodalom feltárását követően három kutatási kérdést állítottuk fel. Feltételeztük, hogy a börtönbüntetés olyan válsághelyzet az egyén életében, amely nyitottá teszi őt a vallási értékrend felé; a vallásosság befolyásolja az egyén értékrendjét, ezen keresztül világ jelenségeihez való viszonyulását; a vallásos fogvatartottak alacsonyabb biztonsági kockázatot jelentenek. A fogvatartottak társadalomba történő visszailleszkedésén túlmutatóan az interjúk elemzése során a narratívák némelyikéből nemcsak a reintegráció igénye rajzolódik ki, hanem a szolgálat célként történő megfogalmazása is tetten érhető. 

  • Demokratizációs remények és aggályok: A népszavazás a magyar politikai diskurzusban 1985–1989
    5-27
    Megtekintések száma:
    251

    A tanulmány azt vizsgálja, hogy az 1985–89 közötti időszakban, amikor a helyi és országos népszavazás részben általános kodifikációs kérdésként, részben konkrét kezdeményezések kapcsán a politikai rendszer egyik fontos témája lett, milyen diskurzus övezte a közvetlen demokrácia bevezetésének lehetőségét vagy veszélyét. A jogtudományi, pártállami, értelmiségi-közéleti és szélesebb társadalmi nyilvánosságbeli írások elemzése részben a közvetlen demokrácia szakirodalmában meglévő, részben saját szempontok mentén történik: a bevezetés időzítése, a várható előnyök és veszélyek mérlegelése, a népszavazások politikai eszköz-jellege, és a nemzetközi példák, azaz egyfajta mintakövetés megléte. A tanulmány fő megállapítása, hogy a népszavazás két eltérő értelmezésben volt jelen: az ellenzéki erők a pártállam feletti kontrollt, míg a pártállam főleg társadalmi legitimációja csökkenésének megállítását várta a népszavazás bevezetésétől, miközben a hétköznapi nyilvánosságban az egyébként igen jelentős demokratikus reformról nem zajlott érdemi vita.

  • Zárt intézeti neveltek családdal kapcsolatos nézetei
    138-153
    Megtekintések száma:
    238

    A bűnelkövetés okainak vizsgálata során szinte mindegyik szakirodalom kiemeli a család felelősségét, szerepét, ugyanakkor a zárt intézeti (javítóintézeti, speciális gyermekotthoni) neveltek családjainak működését elemző kutatások száma viszonylag szűk. Ezt a hiátust kívánta pótolni jelenlegi pilotszerű (nagyobb vizsgálódást előkészítő) kutatásunk. Kutatásunk során arra vállalkoztunk, hogy félig strukturált interjúk segítségével feltárjuk azt, hogy az intézeti neveltek családi hátterét mi jellemzi, milyen módszerekkel nevelték őket, mit gondolnak a családról, a család szerepéről és jelentőségéről az ember életében. A fiatalkorú bűnelkövetők családjában a zaklatás nem egyetlen formában jelent meg: fizikai és érzelmi formát öltött, az érintett személyiségre gyakorolt hatása minden értelemben összetett. Ezek a fiatalok nem rendelkeztek/ rendelkeznek biztos háttérrel, így sokkal jobban befolyásolhatók voltak rossz irányba; nem volt igazán gyermekkoruk, nem élték át a közös játék, a kirándulás élményét, nem szembesültek a bizalmat, szeretetet, biztonságot sugalló légkörrel. Jól látható volt, hogy a fiatalok családjában kevés figyelmet fordítottak az egyes családtagok egyéni érzékenységére, véleményére, az érzelmi kötelékek hiányoztak, vagy pedig erősen eltorzultak. Egy ilyen családi közegben a fiatalok a normális fejlődéssel járó serdülőkori krízisek megoldására sem voltak képesek, a feszültségek leküzdésében nem biztosított társas támaszt a család, magukra maradtak problémáik megoldásában. Ebből kiindulva nem meglepő, hogy igen nehezen tudták megfogalmazni, hogy számukra mit is jelent a család és milyen képük van jövőbeli családjukról.

  • Bérrel való elégedettségi tényező egy elégedettségi vizsgálat tükrében
    105-116
    Megtekintések száma:
    151

    Jelen tanulmányban egy empirikus kutatás keretében született vizsgálati eredmények közlésére kerül sor, melynek során láthatóvá válik a dolgozók bérrel kapcsolatos elégedettségi szintje. A 2019-ben 4 államigazgatási szerv körében lefolytatott empirikus kutatás keretében végzett online kérdőíves vizsgálat azon része kerül bemutatásra, amely a munkahelyi bérrendszer versenyképessége, a bér és a teljesítmény viszonya, valamint a bérrel és az egyéb juttatásokkal való elégedettség tekintetében adott válaszok eredményeit összesíti.

  • Nagyító alatt a 2022-es olasz parlamenti választások
    53-72
    Megtekintések száma:
    376

    A 2022-es parlamenti választás több szempontból is fordulópontot jelentett az olasz politikai rendszer szempontjából. Az elmúlt közel tíz esztendő választási rendszert érintő intézkedései (választási reformok, alkotmánybírósági döntések, alkotmánymódosítási törekvések, parlamenti reformok stb.) eredményeképpen 2022. szeptember 25-én az olasz választópolgárok azonos választási rendszer keretében választhatták meg a parlament alsó- és felsőházának új tagjait, a köztársasági korban először. A tanulmány célja annak bemutatása, hogy az olasz politikai rendszer milyen lépésekben jutott el ehhez a történelmi pillanathoz: a tanulmány részletesen elemzi a választási rendszert érintő különböző szintű intézkedéseket és azok hatásait. Ezt követően ismerteti a választási eredményeket, és magyarázza az Olaszország első női miniszterelnökének győzelméhez vezető folyamatokat, különös tekintettel a választási rendszer által favorizált bipoláris logikához való visszatérésre a 2013-tól megjelenő három pólusú rendszert követően.

  • A vasárnapi ebédtől a szavazóurnáig: Politikai szocializáció és politikai homofília a magyar társadalomban
    8-36
    Megtekintések száma:
    395

    A politikai szocializáció az egyéni politikai identitás formálódásának folyamata, amely során kialakul az egyén politikához való viszonya és politikai világképe. A politikai szocializáció különböző szférákban valósul meg, melyek közül kiemelt jelentősége van a családnak és azon belül is a szülőknek. Korábbi magyarországi kutatások is megerősítették, hogy a család az állampolgárság egyfajta „inkubátora”. Mindazonáltal alig áll rendelkezésre Magyarországon olyan adat, ami a politikai attitűdök átadásának pontosabb megértését tenné lehetővé. Jelen tanulmány a családon belüli (szülő és gyermek közötti) politikai homofíliát, valamint a szülői politikai jellemzők egyénre gyakorolt hatásait vizsgálja Magyarországon. Adataink egy 2023-ban felvett országosan reprezentatív, 2000 fős telefonos kérdőíves kutatásból származnak. Az eredmények azt mutatják, hogy a magyar családok közel kétharmadában azonos politikai nézeten voltak a családtagok a kérdezett gyermekkorában, a homofíliamutatók esetében a legmagasabb arányt, az apák és a válaszadók szavazási aktivitásában, valamint az anyák és megkérdezettek konzervatív-liberális beállítódása között találtuk. A szülők jellemzőinek hatását strukturális egyenlet modellezésével (SEM) teszteltük. A szülők politikai érdeklődésének és ideológiai pozíciójának erős direkt hatása volt a gyermek ugyanezen jellemzőire, ám az egyén politikai részvételét és pártpreferenciáját a szülők már csak indirekt módon befolyásolták. Az attitűdök átadásának sikerét erősen növelte, ha a szülők maguk is homofílek voltak a szóban forgó jellemző mentén. Eredményeink rámutatnak a család, mint elsődleges ágens fontos szerepére a politikai szocializációban és új kutatási irányokat jelölnek ki.

  • Egészségügyi információszerzés módjai szakrendelésen megjelent betegpopuláció körében
    124-138
    Megtekintések száma:
    220

    Bevezetés Az egészségmagatartás fontos összetevője ugyan az információk megszerzése, mégis kevéssé ismertek a betegek informálódási szokásai. Célkitűzés Szakrendelésen megjelenő betegek körében azonosítani a különbözőképpen informálódó betegcsoportokat. Módszer Kérdőíves felmérés egy budapesti szakrendelőben tartózkodó potenciális betegek körében. A kérdőív a következő kérdéscsoportokat tartalmazta: szociodemográfiai adatok, orvoshoz fordulási szokások, szakorvossal való kommunikáció módja, technikai eszközök használata. Eredmények 260 fő körében végeztük el a felmérést (36,2% férfi, 63,8% nő). A páciensek betegségükkel kapcsolatban elsősorban az orvostól tájékozódnak, majd az internetes honlapokat és a Facebook csoportok híreit böngészik. Elsősorban betegségükkel, panaszaikkal kapcsolatban keresnek információt az interneten, orvosaikról, egészségügyi intézményről kevésbé. A fiatalok, az aktív munkavállalók, a magasabb iskolai végzettségűek aktívabbak; az idősebbek, az özvegyek azonban kevésbé informálódnak az interneten. Következtetések Az interneten elérhető információk nem jutnak el minden szociodemográfiai csoporthoz. Az ellenőrzött honlapok és a közösségi médiában való megjelenések fontos
    szerepet tölthetnének be a betegek információszerzési folyamatában és fontos kiegészítői lehetnének az orvos-beteg kapcsolatnak.

  • Start-up stúdió: üzleti modell innováció(Az INNONIC Zrt. példája)
    66-83
    Megtekintések száma:
    241

    A közbeszéd leginkább gyűjtőfogalomként használja a start-up kifejezést a technológiai újdonságok értékesítésére alapított vállalkozások jellemzésére. Ugyanakkor az új vagy újszerű ötlet piacra vezetésén túl, a legtöbb üzleti funkciót (marketing, értékesítés, termék/szolgáltatásfejlesztés, HR stb.) innovatív és proaktív módon látják el, valamint a bizonytalanság és a szűkös
    erőforrások mellett a gyors szervezeti fejlődés és gazdasági növekedés ígéretét hordozzák magukban. Az intenzív növekedéshez és a fenntarthatósághoz azonban a támogató társadalmigazdasági és intézményi környezet elengedhetetlen feltétel. Esettanulmányunkban egy, a debreceni régióban található, nemzetközi piacokon működő vállalkozás példáján mutatjuk be az úgynevezett start-up stúdiók jelentőségét a vállalati innováció katalizálásában. Hasonlattal élve, azt vizsgáljuk, hogy a stúdió mint „anyahajó”, milyen szervezeti-vezetési módszerek, kulturális minták használatával és milyen mechanizmusokon keresztül járul hozzá a start-up vállalkozások sikeréhez.

  • A művi abortusz reprezentációja a magyar online médiában
    121-152.
    Megtekintések száma:
    256

    Tanulmányunkban a magyar online médiában megjelenő abortusz-reprezentációkat vizsgáljuk
    a lengyel abortusztörvény vitájának hazai recepciója kapcsán. A kutatás célja az volt, hogy képet alkossunk arról, hogyan tematizálódik a művi terhességmegszakítás kérdése, milyen fogalmi
    háló részeként, milyen keretezésben mutatja be azt az online sajtó. Mivel a sajtónyilvánosság
    alapvető befolyásolója a közvélemény formálódásának, fontos megvizsgálni azt a diskurzust,
    amelynek terében az érintettek a művi abortuszra vonatkozó véleményüket kialakítják, illetve
    döntésüket meghozzák. A tartalomelemzés során nyolc nagyobb témát azonosítottunk, amelyek
    keretezésében az abortusz kérdése megjelent, ezek: a művi abortusz társadalmi/demográfiai
    témaként való megjelenítése, az abortuszszabályozás és az abortusz attitűdök kérdése, az abortusz mint (testi) önrendelkezés, az abortusz-döntésre, illetve az abortusz okaira és következményeire vonatkozó tartalmak és az abortuszt választó nők leírása. Emellett feltártuk azokat az
    asszociációkat, amelyek visszatérően társultak az abortusz kérdésköréhez (elsősorban a halál és
    az illegalitás, deviancia), valamint a kérdés tematizálásából jellemzően hiányzó tartalmakat is.

  • Ifjúsági civil szervezetek itthon és a határon túl
    216-231
    Megtekintések száma:
    120

    A civil szervezetek, már a társadalom teljes jogú tagjaként tartják számon a társadalomkutatók, és egyre inkább megjelennek a köztudatban, médiában, szóhasználatban is, amely mutatja befolyásuk és fontosságuk növekedését.
    Létszámuk folyamatosan növekvő tendenciát mutat, ezzel magukkal hozzák szolgáltatásaik és tevékenységi körük szélesedését is. A sokféle feladat, szolgáltatás mellett azonban felfigyelhetünk olyan közös jegyekre a civil szerveződések tekintetében, amely alapján egy teljesen külön szektorként értelmezzük őket. Feladatuknak tekintik a köz és közösség szolgálatát, úgy, hogy közben a profitszerzés nem szerepel az elsődleges célok között. (Bányai 1997)
    A non-profit szektorba a társadalom azon szerveződései tartoznak, akik magánintézményként működnek, valójában azonban közösségi célokat szolgálnak.(Simon 1998) 

    Mivel a civil szervezetek tevékenységi köre igen széles, teljes valójában nehéz következtetéseket levonni, így e rövid tanulmányban az ifjúsági civil szervezetek kapnak kiemelt szerepet.

  • A többség képernyőjén keresztül ...: A romák társadalmi helyzetével és médiában való megjelenésével kapcsolatos lakossági vélemények
    74-92
    Megtekintések száma:
    236

    Jelen tanulmány egy, a romák társadalmi helyzetével és médiában való megjelenésével kapcsolatos lakossági véleményeket vizsgáló kérdőíves felmérés eredményeit mutatja be. A tanulmány alapját jelentő kutatás keretében a romákkal kapcsolatos lakossági attitűdöket mértük fel, a velük szemben megnyilvánuló vélekedéseket, előítéleteket, valamint azt, hogy a romák média-megjelenéséről hogyan vélekedik a lakosság.

  • „Hogyan lehet innen elmenni? Hogyan lehet ide visszajönni?” – Kortárs magyar építésznők szakmai helyzetképe
    5-31
    Megtekintések száma:
    169

    Az elmúlt években megélénkült az építészeten belüli szakmai diskurzus a nők helyzetéről. A fokozott figyelem oka, hogy a 2000-es évek eleje óta a diplomázók között egyre inkább a nők kerülnek többségbe, mely ellentétes a köztudatban meggyökeresedett sztereotípiákkal, miszerint az építészek általában férfiak. A nemekre vonatkozó pontos arányokkal kapcsolatban mindezidáig csak becslések álltak rendelkezésünkre, így tanulmányom első felében levéltári dokumentumokon és egy digitális adatbázison keresztül rekonstruálom az idővonalat, hogyan változott a nők számbeli aránya a Budapesti Műszaki és Gazdaságtudományi Egyetem Építészmérnöki Karának hallgatóinál 1941 és 2023 között. Ezt követően kutatásom második felében arra kerestem a választ, miért nem látjuk a nőket a szakmai közéletben, építészeti díjazottak köreiben és tu­dományos, művészeti akadémiák tagjaiként – milyen strukturális akadályok gátolják őket a szakmai előmenetelben. Ennek vizsgálatát építésznőkből álló fókuszcsoportok segítségével végeztem.

  • A gyermekek veszélyeztetettségének konceptuális megközelítései, gyermekvédelmi kontextusok
    186-202
    Megtekintések száma:
    8

    A gyermekek veszélyeztettségét meghatározó fogalmi megközelítések és a különböző gyermekvédelmi orientációk vizsgálata a tudományos kereteken túl szakpolitikai jelentőségű, ugyanakkor a társadalmak biztonságát és jólétét nagymértékben meghatározó kérdéskör is. A tanulmány a szisztematikus szakirodalomelemzés módszerével vizsgálja a gyermekek veszélyeztetettségének konceptuális megközelítéseit és a különböző gyermekvédelmi kontextusokat a társadalmi beágyazottság vonatkozásában. Az elméleti modellek mellett – amelyek alapvetően a veszélyeztető helyzetek kialakulásának okait igyekeznek beazonosítani – egyre inkább előtérbe kerülnek a rizikó- és védőfaktorok komplexitásán alapuló előrejelző modellek, vizsgálatok. Az egyes országokban beazonosítható gyermekvédelmi orientációk nagymértékben meghatározzák a gyermekek védelme érdekében kialakított intézményi struktúrákat, közpolitikai mechanizmusokat, amelyek működését a társadalom által képviselt értékek és a bizalom is nagymértékben meghatározza. 

  • A magyar fiatalok politikai részvételének változása
    25-41
    Megtekintések száma:
    178

    A demokratikus politikai rendszer működésének egyik meghatározó elemét jelenti az állampolgárok részvételi kultúrája. Tanulmányom abból indul ki, hogy a magyar fiatalok politikai részvételének kérdéskörét a korábbiaknál tágabban szükséges értelmezni, mert az nem pusztán érdeklődésük függvénye, hanem nagyban befolyásolja az is, milyen mobilizációs csatornák elérhetők számukra. Tehát a fiatalok demokratikus politikai folyamatokban való részvételének megvizsgálatakor célszerű figyelembe venni, kik, milyen szemléletben és milyen hatékonysággal vonják be őket a döntéshozatalba. Alábbi tanulmányom egyfelől bemutatja, milyen szemléletváltás történt a magyar fiatalok körében a politikai részvétel felfogását illetően, másfelől áttekinti, hogy a magyar fiatalok részvétele milyen intézményi és társadalmi környezetben zajlik napjainkban.

  • Gyermekvédelmi háttérrel a felsőoktatásba: a YIPPEE nemzetközi kutatás egyesült királyságbeli és magyar tapasztalatai
    24-38
    Megtekintések száma:
    234

    A Gyermekvédelmi gondoskodásban élő és onnan kikerülő fiatal felnőttek: Utak az oktatásba Európában (Young People from a Public Care Background: Pathways to Education in Europe) című nemzetközi kutatás célja az volt – mely az Európai Unió 7. Kutatási keretprogram „Fiatalok és Társadalmi Kirekesztődés” témakör keretében valósult meg –, hogy átfogó képet kapjunk arról, hogy az egyes országokban a gyermekvédelmi gondoskodási háttérrel rendelkező, jelenleg 19-21 éves fiatalokat mi segíti és mi gátolja a továbbtanulásban; a gondoskodási háttérrel milyen oktatási utak léteznek Európában. A kutatás Dániában, Magyarországon, Spanyolországban, Svédországban és az Egyesült Királyságban zajlott 2007-2010 között. A vizsgálat több szakaszból állt.

    Elsőként egy szakirodalmi áttekintésre és a publikált statisztikai adatok elemzésére került sor. Ezt követően interjúk készültek döntéshozókkal, ellátást nyújtókkal, valamint egy kérdőíves felmérés olyan 19-21 év közötti fiatalok körében, akik életük során legalább 1 évet gyermekvédelmi gondoskodásban töltöttek és 16 éves korukban is a rendszerben voltak.A felmérés eredményei általános képet adtak arra vonatkozóan, hogy hogyan alakult a fiatal felnőttek tankötelezettségi kor utáni iskolai karrierje. Ezen eredményekre építve minden országban 35 fiatallal és egy általuk megnevezett kulcsszeméllyel (aki tanulásra ösztönözte őket) újabb interjú készült. Ennek fókusza, hogy mélyebben megismerjük, hogyan alakult a fiatal oktatási karrierje, melyek voltak a nehezítő tényezők, egyáltalán milyen tényezők határozták meg, hogy a fiatal a tankötelezettségi kor után is folytatta a tanulmányait. A továbbtanulásban, felsőoktatási tanulmányok folytatásában kik azok, akik segítséget nyújtottak számára. Egy évvel később a kiválasztott fiatal felnőttekkel ismét interjú készült mely azt vizsgálta, mennyire sikerült megvalósítani elképzeléseiket, hogyan módosultak rövidtávú terveik.

  • A középiskolás kori anyai és apai bevonódás prediktív ereje a hallgatók felsőoktatási eredményességére
    5-31
    Megtekintések száma:
    148

    A szülői bevonódás a gyermek fejlődését és tanulmányi előmenetelét elősegítő tevékenységeket jelenti. Ezen belül elkülöníthető az otthoni és iskolai bevonódás, de a szakirodalom megkülönböztet egy harmadik dimenziót, a tanulmányi szocializációt. Hipotézisünk szerint a nagyobb középiskolás kori szülői bevonódás pozitív hatású a felsőoktatási eredményességre is, habár az eddigi a kutatások többsége nem vizsgálja a hosszú távú hatásokat. Kutatásunkban egy öt országot átfogó nagymintás adatbázis segítségével vizsgáljuk a középiskolás kori apai és anyai bevonódás és a felsőoktatási eredményesség összefüggéseit. Eredményeink szerint a tanulás fontosságáról való beszélgetés, mely a tanulmányi szocializáció indikátora, az anyáknál a mindennapi tevékenységekhez, az apáknál az értékátadó, érzelmi támogató faktorhoz sorolódott. Továbbá éppen ez a két faktor mutatott pozitív hatást a felsőfokú eredményességre. Eredményeink alapján a közoktatásban hangsúlyt kellene fektetni az olyan iskolai programokra, melyek akár a szülők, akár a gyermekek felé a tanulás hosszú távú jelentőségére világítanak rá.

  • A magyar egyetemisták és főiskolások demokráciához fűződő viszonya
    47-69
    Megtekintések száma:
    162

    A demokratikus állampolgári nevelés demokrácia minőségére gyakorolt kedvező hatását illetően konszenzus érhető tetten a tudományterület kutatói között. Az állampolgári nevelés folyamatának egyik releváns színtereként a felsőoktatás intézménye hozható fel, sőt egyes szerzők
    szerint az egyetemek, főiskolák jellegüknél, szerepüknél fogva éppen önmaguk testesítik meg a
    demokrácia lényegi tartalmát. A tanulmány éppen ezért az egyetemista és főiskolás hallgatók
    körében végzett adatfelvételekre támaszkodik, amikor arra a kérdésre keresi a választ, hogy
    beszélhetünk-e egy olyan demokratikus generáció megjelenéséről, amelynek politikai aktivitása
    először az egyetemi, illetve felsőoktatási hallgatók körében jelenik meg? Több mint negyedszázaddal a magyar demokratikus átalakulást követően a hallgatók körében megfigyelhető kampányszerű politikai aktivizálódás vajon az egyetemista társadalom demokratikusságáról szolgál-e bizonyítékkal?
    A demokratikus állampolgárság empirikus keretein belül kidolgozott elemzésünk igyekszik
    számos tanulsággal szolgálni a magyar esetről, bizonyítva, hogy a demokratikus intézmények
    létezése a polgárok demokratikus attitűdjeinek szükséges, de nem elégséges feltételét képezik.

  • A „nőkérdés” tematizálása a politikai pártok diskurzusaiban a forradalom utáni Tunéziában (2011–2014)
    127-145
    Megtekintések száma:
    159

    A tunéziai politikai rendszer több mint ötven éven keresztül szekuláris alapokon szerveződött, amely számos jogot biztosított a nők számára. A családpolitika mellett az oktatás, az egészségügy, valamint a gazdasági és politikai szektorok is kedvezően alakultak nemek egyenlősége szempontjából. Ugyanakkor a rendszer autoriter elnyomást gyakorolt minden más politikai erővel szemben. A Ben Ali rezsim 2011. január 14-én történő elsöprése után a tunéziai társadalomnak új gazdasági, társadalmi és politikai kihívásokkal kellett szembenéznie. Az új szekuláris-Iszlám diskurzus vitákat indított, mind a nyilvános, mind pedig a magánszférával kapcsolatban (Zeghal 2013). Ezen viták egyik legégetőbb témája a nők jogainak kérdésköre volt. Az iszlamisták közéleti részvételének következtében az országban új, komplex és az eddiginél kétértelműbb politikai mező jött létre. Ebben a mezőben a nőket – bár a „nőkérdést” eltérő módon tematizálták az egyes politikai szereplők, lényegében a szembenálló és versengő felek egyaránt instrumentalizálták. Ennek a kontextusnak a vizsgálatára a diskurzuselemzés módszerét alkalmazza a kutatás, mely a demokratikus átalakulás alatt zajlott eseményeket, és elhangzott beszédeket elemzi. Célom a forradalom utáni politikai helyzet jobb megértése, annak érdekében, hogy a nők társadalmi és politikai szerepének és lehetőségeinek politikai peremfeltételeit feltárjam Tunéziában.

  • Hogy néznek szembe a spanyol családok a válsággal? A kezelési stratégiák típusai és következményei
    156-170.
    Megtekintések száma:
    160

    A válság hatásai hozzájárultak számos spanyol háztartás nehézségeinek súlyosbodásához.
    Bár ezek a feltételek széles körben éreztették hatásukat, sokkal keményebben jelentkeztek
    azoknál a családoknál, amik már a válság előtt is nehéz helyzetben voltak. Jelen tanulmány
    fő célja, hogy beazonosítsa azokat a stratégiákat, amiket ezek a háztartások kialakítottak
    abból a célból, hogy kezeljék ezeket a nehézségeket. Az eredmények alapjául 34 kirekesztett
    háztartás élettörténeteinek kvalitatív elemzése szolgált. Ez az elemzés két érdekes eredményt
    hozott: egyrészt a háztartások megelőző és túlélő stratégiákat alakítottak ki, másrészt az
    elemzés beazonosította a stratégiák következményeit és hatásukat a háztartás társadalmi
    integráltásgára. Mindezen eredmények alapján a tanulmány a túlélő stratégiák határaira hívja
    fel a figyelmet.

  • Asbóth a „birtokos osztály” hanyatlásáról
    60-78
    Megtekintések száma:
    156

    A tanulmány a magyar konzervatív gondolkodás első jelentős teoretikusának, Asbóth Jánosnak a politikai elittel kapcsolatos felfogását vizsgálja. Az európai konzervativizmus hagyományaival összhangban Asbóth abból indult ki, hogy a „történelmi” uralkodó osztálynak, a földbirtokos nemességnek az 1867-es kiegyezés után, a gyorsan erősödő kapitalizmus körülményei közepette is meg kell őriznie korábbi irányító pozícióját. Szerinte ugyanis kizárólag ez a réteg rendelkezett történelmi gyökerekkel. A tanulmány felhívja a figyelmet arra is, hogy míg az 1870-es és 1880-as években Asbóth a „gentrynek” szánta a kulcsszerepet, a századfordulóra már a nagybirtokos arisztokrácia melletti kiállást tartotta a legfontosabbnak. Historizáló-defenzív konzervativizmusa élesen elutasította a szabad verseny középpontba állítását, de a radikális agrárszocialista törekvéseket is. A munka a magyar konzervatív gondolkodás kialakulásának árnyaltabb megértéséhez kíván hozzájárulni.