A bűnelkövetés okainak vizsgálata során szinte mindegyik szakirodalom kiemeli a család felelősségét, szerepét, ugyanakkor a zárt intézeti (javítóintézeti, speciális gyermekotthoni) neveltek családjainak működését elemző kutatások száma viszonylag szűk. Ezt a hiátust kívánta pótolni jelenlegi pilotszerű (nagyobb vizsgálódást előkészítő) kutatásunk. Kutatásunk során arra vállalkoztunk, hogy félig strukturált interjúk segítségével feltárjuk azt, hogy az intézeti neveltek családi hátterét mi jellemzi, milyen módszerekkel nevelték őket, mit gondolnak a családról, a család szerepéről és jelentőségéről az ember életében. A fiatalkorú bűnelkövetők családjában a zaklatás nem egyetlen formában jelent meg: fizikai és érzelmi formát öltött, az érintett személyiségre gyakorolt hatása minden értelemben összetett. Ezek a fiatalok nem rendelkeztek/ rendelkeznek biztos háttérrel, így sokkal jobban befolyásolhatók voltak rossz irányba; nem volt igazán gyermekkoruk, nem élték át a közös játék, a kirándulás élményét, nem szembesültek a bizalmat, szeretetet, biztonságot sugalló légkörrel. Jól látható volt, hogy a fiatalok családjában kevés figyelmet fordítottak az egyes családtagok egyéni érzékenységére, véleményére, az érzelmi kötelékek hiányoztak, vagy pedig erősen eltorzultak. Egy ilyen családi közegben a fiatalok a normális fejlődéssel járó serdülőkori krízisek megoldására sem voltak képesek, a feszültségek leküzdésében nem biztosított társas támaszt a család, magukra maradtak problémáik megoldásában. Ebből kiindulva nem meglepő, hogy igen nehezen tudták megfogalmazni, hogy számukra mit is jelent a család és milyen képük van jövőbeli családjukról.