A munkaértékek egyrészt tartalmazzák az ideálisnak tartott munka jellemzőit, a munkára irányuló attitűdöket, valamint szociális, egzisztenciális és önkiteljesítésre irányuló elemeket is magukban foglalnak. Az értékpreferenciáknak ez a rendszere magán viseli a szociokulturális háttér hatásait, s mint az „általános” értékek, a munkaértékek is képesek alakítani a tényleges cselekvéseket – jelen esetben a munkaerő- piaci választásokat, magatartásformákat és célokat. A magyarországi roma társadalom integrációjának egyik leginkább problematikus szála a munkaerő-piaci jelenléthez kapcsolódik – ugyanakkor nagymintás vizsgálatok hiányában feltehetjük azt a kérdést, hogy a roma populáció eltérő beállítottságokkal jellemezhető-e a vizsgált területen, s másképpen hatnak-e az esetükben a preferenciákat kialakító tényezők (például iskolai végzettség, életkor, anyagi helyzet). Tanulmányunk elméleti részei egyrészt a munkaértékek fogalmát járják körül, másrészt pedig a roma fiatalok munkaerő-piaci jelenlétét érintik. Az empirikus munkánk alapját a Kutatópont által felvett Magyar Ifjúság 2012 kutatás képezi, amely a 15 és 29 év közötti magyar fiatalok reprezentatív mintáján alapul.

A világban végbemenő változások közül az egyének számára azok a legfontosabbak, amelyek a magánéletükben történnek – a kapcsolatokban, családban, házasságban, szerelemben és szexualitásban (Jamieson 2011). Napjainkban az egyéni életút mérföldköveinek sorrendje már tetszőlegesen felcserélhető vagy kihagyható, nem létezik a korábbiakhoz hasonlóan minden emberre érvényes értékrend (Giddens 1999) és nem létezik minden ember számára ideális családforma sem.

A nyugat-európai jóléti államok a 70-es évek közepétől fokozatosan erősödő gazdasági és társadalmi kihívásokkal szembesültek. Ezek hátterében egyfelől a mind nagyobb mértékben térhódító, s a kilencvenes évek elejére meghatározó szereplővé váló globalizáció, technikai modernizáció és a térség demográfiai szerkezetének átalakulása állt.

A globalizált világban a nemzethatárok kereti között működő jóléti államok az ellátó és szolgáltató rendszer, valamint a szociális jogok átformálása nélkül már nem képesek betölteni eredeti funkciójukat. A jóléti rendszerek átfogó reformja főként azért elkerülhetetlen, mert nem átmeneti válságtünetről van szó, hanem – a legtöbb elemző szerint (Pierson 1998, Scharpf 1999, Scharpf – Schmidt 2000, Pierson 2001) – a Bismarck által megalapozott és az eddig ismert jóléti állam alapvető működési elvei kérdőjeleződnek meg. A külső és belső kényszerek hatására – öregedő társadalom, csökkenő születési arányszámok, átalakuló családmodellek, változó szerepek a nemek között, a szolgáltatási szektor térhódítása az ipar rovására, az új „humánerőforrás kímélő” technológiák megjelenése stb. – egyfelől új és elmélyült egyenlőtlenségi viszonyok, másfelől az ezek kezelésére képtelen, folyamatosan romló anyagi és társadalmi helyzet alakult ki az egyes országokban. Mindezek következtében új utakat kellett találni a gazdasági és társadalmi kihívásokra és a posztindusztriális társadalom folyamatosan növekvő egyenlőtlenségi viszonyainak kezelésére.

A demográfiai tényezők közül a háztartás létszáma és összetétele jelentős hatással van a szegénység vagy társadalmi kirekesztődés alakulására. Az OECD országokban a válások, házasságon kívüli szülések számának növekedésével párhuzamosan nő az egyszülős háztartások aránya, jelenleg átlagosan 15% körüli ez az arány (OECD 2011). Az előrejelzések szerint egyre több gyermek fog nevelkedni hosszabb-rövidebb ideig ilyen családstruktúrában. Magyarországon az egyszülős háztartások aránya a 2011-es népszámlálás adatai szerint 20% (KSH 2011). 61,5%-ukat érinti az Eurostat által definiált szegénység vagy társadalmi kirekesztődés kockázata, arányuk 2012-höz képest 2,2 százalékponttal növekedett. Az egyszülős háztartások jövedelme az országos átlagnak csupán a 75%-át éri el (KSH 2014).

2009-ben az Európa Tanács elfogadta az EU Ifjúsági Stratégia néven ismert dokumentumot, amely megteremtette az ifjúsági együttműködés európai uniós kereteit a 2010–2018-as időszakra. Az Ifjúsági Stratégia egyik kiemelten fontos célja az evidencia alapú gondolkodásmód elterjesztése. Ide tartozik a fiatalok helyzetére koncentráló statisztikai adatgyűjtés és adatelemzés szisztematikussá tétele az Eurostat, a Flash Eurobarometer és az Eurofound kutatásaiban, valamint az ifjúságpolitikák rendszeres monitorozása, a területet érintő szakpolitikáknak a követése (EU Youth Report, European Knowledge Centre on Youth Policy).

Az evidencia alapú közpolitika azt jelenti, hogy a politikai döntéseket kutatások alapozzák meg, majd döntések gyakorlati működését is kutatások vizsgálják, az eredményeket megvitatják mind a döntéshozók, mind a szakemberek, mind a kutatók. A bizonyíték alapú gondolkodás tehát egy folyamatos párbeszéd és reflektálás a döntéshozók, a szakemberek és a kutatók között.

Tomka Béla érdeklődése a jóléti államok, azok intézményei és a jóléti modellek iránt publikációiban a 2000-es évek óta nyomon követhetők. Legutolsó, 2009-es, nagyobb lélegzetvételű, könyvként is megjelent összefoglalója után1 jelen kötet egy, a korábban már kisebb tanulmányok, illetve könyvfejezetek formájában körüljárt probléma, a jóléti állam és annak intézményei kérdéskörét vizsgálja európai és történeti perspektívában. Bár több kiváló könyv áll rendelkezésre a témában, a kötet mégis egyfajta hiánypótló szerepet tölt be a nagyívű, történeti perspektívákat is átölelő, a szociálpolitikai gondolkodást meghatározó értékeket és társadalomtörténeti összefüggéseket, valamint gazdaságtani hatásokat is érintő gondolatmenete eredményeként.

A hazai tömegmédia egyre gyakrabban ad hírt az új típusú, szintetikus kábítószerek1 térhódításáról, illetve arról a folyamatról, amely során az olcsó drogok a legszegényebb rétegek esetében alternatívájává válnak a hagyományos pszichoaktív szereknek, illetve az alkoholfogyasztásnak.

A tudatmódosító szerek használata valamennyi társadalmi réteg életmódjának szerves része. A személyes szerhasználati szokások kialakulását és rögzülését döntő módon befolyásolja a családi szocializáció, az egyént körülvevő szűkebb és tágabb környezet szenvedélyekhez, illetve szenvedélybetegségekhez való viszonya. Bár az adott életformacsoport addikciókkal kapcsolatos normarendszere lényeges hatást gyakorol a fiatalokra, a felelősség a társadalom egyéb szocializációs intézményeit is terheli. A szerhasználati trendek változását a közegészségügy, az oktatási rendszer és az állami büntetőpolitika jelentős mértékben alakítja.

A romániai hagyományos oktatás nagy paradoxona az, hogy úgy próbáljuk növelni a gyermekek teljesítményét, hogy szorongást keltünk bennük. Mint tudjuk, a szorongás visszafogja a teljesítmény kibontakozását. Azt is tudjuk, hogy ha a szülő igényszintje magas, a gyermek igényszintje, vagy iskolai teljesítménye ehhez képest meg igen alacsony, akkor ez a családban is számos konfliktus alapja. Ha a szülők nem megfelelő módszerekkel próbálják a gyermeket tanulásra ösztönözni (verbális vagy fizikai agresszió, büntetés, javak megvonása), a gyermekben egyre inkább fokozódik a szorongás, az iskolai teljesítménye pedig tovább hanyatlik. Ez egy ördögi körhöz vezet, mely során a gyermek személyisége, önbizalma sérül. Vekerdy (2001) egyetért azzal, hogy a kisgyermeknek nem feladata az, hogy a felnőtt világhoz igazodjon, amint ezt teszi, „látni fogjuk, belebetegszik” (Vekerdy 2001: 17). Szerinte biztosítani kell a gyermekek számára, hogy autonóm, öntörvényű személyiségüknek megfelelően, minél teljesebben éljék meg a gyermek-, ifjú- és kamaszkorukat. Azt gondolom, ha a gyermeket büntetjük, megvonjuk tőle azt, ami a szükséglete, ha kíváncsiságát letörjük, ha szorongóvá tesszük, gátoljuk a fejlődésben, a kibontakozásban.

What happens if among the members of a society and among the smaller and larger units and groups making up the society trust and confidence seems to be disappearing at once? What happens if confidence reposed into each other fall victim to social differences as well as to the economic / cost-of-living boxing of modern information society? How to stop the crisis symptom that seems to be developing this way and which is shown in the fragmentation of communities?1 With other words, is it possible to “stick again together” a community or even a whole society started to disintegrate? The questions, even if not so characteristically phrased, provide sociologists actually with the scope of understanding our modern, individualistic world (Habermas 1994). Gusfield (1975) depicts dichotomy of community and society in a way that we should interpret community as a pervading, significant contrast. By now literature seems as if it was only be able to picture the changes taking place in the images both of the society and community describing them by even more pronounced, contradictory processes. The changes that send messages on the disintegration of categories and frames becoming insecure instead of the security and integration quasi missed by Habermas. It also seems as if—quasi as an answer given to this process—occlusion/seclusion both on the part of community members and the various communities from the seemingly unknown and insecure changes were more intensive (Légmán 2012). We intend to construe these phenomena on the next pages, but due to extension limits without the need for completeness of social interpretations. We want to do it with the help of mainly one dimension: value preference through the example of a given society, namely the Hungarian one. Thus we get to the stability and the solidarity of the members of the smallest unit of society, one which accepts and expresses various value preferences, the family.

What happens if among the members of a society and among the smaller and larger units and groups making up the society trust and confidence seems to be disappearing at once? What happens if confidence reposed into each other fall victim to social differences as well as to the economic / cost-of-living boxing of modern information society? How to stop the crisis symptom that seems to be developing this way and which is shown in the fragmentation of communities?1 With other words, is it possible to “stick again together” a community or even a whole society started to disintegrate? The questions, even if not so characteristically phrased, provide sociologists actually with the scope of understanding our modern, individualistic world (Habermas 1994). Gusfield (1975) depicts dichotomy of community and society in a way that we should interpret community as a pervading, significant contrast. By now literature seems as if it was only be able to picture the changes taking place in the images both of the society and community describing them by even more pronounced, contradictory processes. The changes that send messages on the disintegration of categories and frames becoming insecure instead of the security and integration quasi missed by Habermas. It also seems as if—quasi as an answer given to this process—occlusion/seclusion both on the part of community members and the various communities from the seemingly unknown and insecure changes were more intensive (Légmán 2012). We intend to construe these phenomena on the next pages, but due to extension limits without the need for completeness of social interpretations. We want to do it with the help of mainly one dimension: value preference through the example of a given society, namely the Hungarian one. Thus we get to the stability and the solidarity of the members of the smallest unit of society, one which accepts and expresses various value preferences, the family.

From time immemorial, one of the crucial questions of mankind has been what the future has in store for us. The future, however, has remained unfathomable up to this day, and even future studies promises only as much as prognosticating what is likely to continue and what will plausibly change in the world. Thus, no wonder, that already the first “real” economists of the 18th century (Adam Smith et al.) considered the creation of the future model of labor economy as a challenge. At the present era of modern labor market, this task is closely connected with the future status of labor market since in a consumer society income acquired by work forms the basis of satisfying needs (Ehrenberg – Smith 2003, Galasi 1994).

We are not saying anything new by stating the fact that the demand for labor force is determined by new places of work and that an ideal supply of labor force must be adaptable to the requirements of demand. To meet requirements and to be adaptable is possible only if we are armed with the necessary competencies and capital (Hodges – Burchell 2003, Bourdieu 1998). The question, to what extent students in higher education are prepared for changes in the demand for labor force, arises at this point. What can young people expect on the labor market in this ever changing world? What kind of job opportunities and work conditions are there for them, and how much are they prepared to face these changes?