-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

-

Az „Iskola és társadalom 2005” kutatásban arra voltunk kíváncsiak, hogy mire is nevelnek a magyar középiskolák a politikai szocializáció terén. A meghökkentő eredmények szerint a középiskolások csaknem négyötöde antidemokratikus elveket támogat: a vezérelvet és az erőszakos egypártrendszert. 2008-ban megismételtük kutatásunkat, amely során az előzőhöz hasonló következtetésekre jutottunk. Legutóbb 2017-ben bonyolítottam le ugyanezt a kutatást. Jelen tanulmányban a 2008-as és 2017-es kutatás eredményeit vetem össze.

Tanulmányunkban a nacionalizmus alakváltozását vizsgáljuk Oroszországban, Magyarországon és az Európai Unió többi országában 1995 és 2013 között. A mintákat és az elemzést a nemzeti identitás nemzetközi kutatása szolgáltatja az ISSP vizsgálat három fordulójának összehasonlításában. A nacionalizmus társadalom-lélektani mozgatórugóinak feltárása során olyan dimenziókat vizsgálunk, mint a spontán nemzeti identitás és közelségérzés a saját ország és Európa iránt, az etnocentrizmus, a nemzeti kategorizáció, a nemzeti büszkeség, a nacionalizmus és az idegengyűlölet. Az egyes szempontok bemutatása után többváltozós elemzés tárja fel a nacionalizmus jellegzetességeit, erősségét és változását mindkét országban, a piacgazdasági átmenet és a demokratizálódás, majd pedig a radikális politikai változások fényében. Mivel úgy tűnik, hogy az átmenet nem ért véget sikeresen, és mivel a folyamattal szemben ellentendenciák indultak be mindkét országban, beleértve a nemzeti ideológia felerősödését is, a tanulmány a nacionalizmus szerepét próbálja vizsgálni ebben a folyamatban.

Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy mi jellemzi a magyar középiskolások szabadidő-eltöltését és milyen különbségek vannak a szabad idő mennyiségében, helyszínek és intézménytípusok látogatásában iskolatípusonként. Hazánk oktatási rendszere szelektív – a szülői hatások erősek, így feltételezhető, hogy a művelődés- és szabadidő területén megfogható különbségek is erősek. Az iskola klímája, kapcsolatrendszere, a formális szervezet maga is generálhat egy szabadidős teret, emellett intézményi hatásokkal is számolhatunk (kortárskapcsolatok, tanári hatások, intézményi programok), tehát akár csökkentheti is a kulturális hátrányokat, vagy éppen hogy felerősítheti, továbbörökítheti ezeket. Kérdésünk, hogy a formális szervezeteknek (iskoláknak) milyen hatása van a középiskolások szabadidős preferenciáira. Képes-e korrigálni a társadalmi, kulturális hátrányokat? Milyen eszközök vannak az intézmények kezében: többek között be tudnak-e vezetni pl. magaskulturális aktivitási formákat az életmódba? A tanulmány célja, hogy a szabadidő felhasználásának mintázatait a Magyar Ifjúság Kutatás 2012-es adatbázisát felhasználva mutassa be úgy, hogy az egyes iskolatípusok (szakiskolák, szakközépiskolák, gimnáziumok és szerkezetváltó gimnáziumok) jellegzetességeire fókuszálunk. Elemzésünkben a szabadidő becsült mennyiségét, annak színtereit, a „screentime” tevékenységek ráfordításait és a különböző művelődési intézmények látogatásának gyakoriságait mértük fel átlagok, khí-négyzet statisztika, variancia-analízis, faktoranalízis és lineáris regres - szió segítségével. Az eredmények képletesen rajzolják meg az egyes iskolatípusok mintázatait, amelyek komoly, a művelődés és a szabadidő szférájában megfogható különbségekre utalnak.

2003–2011 között lezajlott felsőoktatási fejlesztés keretében létrejöttek a magán-, és a közszféra együttműködéséből származó felsőoktatási beruházások, az ún. PPP konstrukciók. Jelen cikk azt vizsgálja, hogy a PPP konstrukcióként felépülő kollégiumok miként szervesülnek a felsőoktatási térbe, illetve hogyan hatnak környezetük hasonló közfunkciókat ellátó intézményeire. Milyen válaszokat ad a tisztán közszféra, valamint a köz- és magánszféra együttműködéséből származó intézetirányítás – a public management és a private-public management – az átalakuló felsőoktatási környezet kihívásaira. Az adatok tizenhét vezetői interjún alapulnak, amelyben elemeztük a hallgatók hétköznapjait lényegileg meghatározó intézményi szereplők diskurzusait. Összességében elmondható, hogy a hallgatói önkormányzatiság átalakulása, és a hatékony üzemeltetésre való mind nagyobb igény következtében olyan strukturális erőtérbe kerültek a kollégiumok, amelyben a privát szféra logikája piacfüggőséget alakít ki és hatékonyan formálja saját képére a közszférát. A demokráciájára büszke kollégiumok olyan strukturális viszonyok közé kerülnek, ahol egyértelműen sodródnak nyíltan felvállalt stratégiai céljaikkal ellentétes irányba. Egyfelől a magánszféra mintáinak prioritásai, a ’tiszta, átlátható’ tér, a könnyebb és biztonságosabb üzemeltetés, másfelől a hallgatókról és az öntevékenységről kialakuló, reflektálatlan, normatív kép ellehetetleníti a kollégiumok felsőoktatási integrációban eddig betöltött szerepének folytatását. A vizsgált intézmények a hallgatókat a felsőoktatás szolgáltatásainak hotelszerű igénybevételére szocializálják. Ezért nem tekinthető meglepőnek a hallgatók alacsony intézményi azonosulása és részvételi hajlandósága a magán- és köztér kialakításában.

Tanulmányunkban négy, „szociális” szak friss diplomásainak végzés utáni (rövid) életútját, a felsőoktatásból a munka világába való átmenetüket vizsgáljuk. A kiválasztott szociális szakok esetében azt vártuk, hogy a hasonlóságok mellett különbségek is érvényesülnek a munkaerőpiaci életútban. További várakozásunk az volt, hogy e négy szak/szakma közül a szociológusok a többi szakmától eltérő munkaerőpiaci magatartással jellemezhetők, amit részben a képzésük célrendszere, a képzés tartalma, és a potenciális foglalkoztató intézményrendszer flexibilitása magyaráz. A többi szociális szak esetében ehhez képest a szociodemográfiai háttér és a munkaerőpiaci tapasztalatok, elvárások, elégedettség alapján ettől eltérő képet tapasztaltunk. A szociális munkások és a szociálpolitikusok szociodemográfiai mutatói közel állnak egymáshoz, akárcsak a szociálpolitikusoké és a szociológusoké, amit részben az MA/egyetemi képzési szint hatásával magyaráztunk. Elemzésünkhöz a DPR 2015-ös adatfelvételének az eredményeit elemezzük. A kutatást az Oktatási Hivatal szervezte a felsőoktatási intézmények közreműködésével, online kérdőív alkalmazásával. Az összes válaszoló közül (20 579 fő) a társadalomtudományi képzési terület négy szakját válogattuk le (828 fő).

Kutatási kérdésünk, hogy az önkéntesség és a civil szervezeti beágyazottság jelent-e védelmet a lemorzsolódás ellen vagy inkább elvon a hatékony tanulástól és hátráltatja a tanulás melletti elkötelezettséget a felsőoktatási hallgatók körében. A civil aktivitás lemorzsolódást akadályozó vagy elősegítő voltát kvantitatív, többváltozós módszerrel vizsgáljuk, és kutatási kérdésünk, hogy van-e tiszta hatása a civil aktivitásnak egyéb társadalmi és demográfiai változók hatásának kiszűrése után is a lemorzsolódási esélyekre. Eredményeink szerint a civil aktivitás sem nem véd, sem nem segíti a lemorzsolódást a vizsgált hallgatók körében. Bár a civil aktivitást számos tényező befolyásolja, a lemorzsolódás ellen pedig elsősorban a szülőkkel való jó kapcsolat véd, azonban az, hogy a civil aktivitás nem von el a tanulástól és a bennmaradás esélyét nem akadályozza, azt is jelenti, hogy elő kell segíteni a hallgatók nagyobb civil aktivitását annak számos más pozitív hatása miatt.

-

A közösségek kialakulásának, belső dinamikájának, átalakulásának főbb jellemzőit foglalja össze az írás Hankiss Elemér érték- és közösség kutatásainak és elemzéseinek felhasználásával. Központi kérdése az egyén elidegenedésének társadalmi meghatározottsága, a cselekvés korlátozottsága.

-