Keresés
Keresési eredmények
-
Cívisek és Basahalmán túlról jöttek: Az ipari modernizáció térbeli mintázatai Debrecenben (1870)
186-241Megtekintések száma:47Debrecen történeti fejlődésével foglalkozó kutatók érdeklődése évszázadok óta arra irányul, voltak-e sajátosan egyedi vonásai a város fejlődésének, és ha voltak, hogyan definiálható, miben ragadható meg a Debrecen sajátos fejlődésének jellege. Volt-e, van-e „debreceniség”?Tanulmányom az 1870. évi népszámlálás térinformatikai relációs adatbázisba (DTTTA 1870) rendezett anyagának vizsgálatával elemzi, hogy két évtizeddel a korszak rendszerváltása (1848/49) után a politikai és a háttérben zajló ipari modernizációs folyamatok hogyan jelentkeztek a cívisváros hagyományos tér- és társadalomszerkezetének átalakulásában, milyen sajátosságok ragadhatóak Debrecen induló polgárosodásában. Az elemzés fókuszában az áll, hogy a „tősgyökeres debreceniek” (cívisek) és a betelepülők társadalmi státuszát meghatározó tényezők (lakóhelyi szegregáció, szomszédság, felekezeti elkülönülés és együttélés térbelisége és hierarchikus sajátosságai) alakulása mutatott-e a szakirodalomban leírt típusos vagy pedig egyedi sajátosságokat.
-
"Útvesztő": Az iskolából lemorzsolódó 15–19 évesek mindennapjai
103-120.Megtekintések száma:70Az iskolai lemorzsolódás elleni küzdelem és a hátrányos helyzetű fiatalok sikeres társadalmi és munkaerőpiaci integrációja napjaink egyik legnagyobb társadalmi kihívása. Kiemelt kutatási programok keresik a jelenség okait, következményeit és a lehetséges kezelési módokat. Az eddig rendelkezésre álló elemzések, statisztikai adatok azonban nagyon keveset árulnak el a fiatalok élethelyzetéről, családjáról, barátairól, anyagi helyzetéről, gondolkodásáról, céljairól, minden-napjaikról. Kutatásunk során erről szerettünk volna többet megtudni az iskolából lemorzsoló-dott, vagy lemorzsolódással veszélyeztetett 15–19 éves kor közötti fiatalok körében egy második esélyt biztosító középiskolában készített interjúk során.
-
Family perspectives for young people growing up in child protection care
1-21Megtekintések száma:19The study examines the factors of family perspectives among vulnerable youths – children and youth living in alternative care – with qualitative method. The target group is children who live in the Hungarian child protection system as juveniles. Children and young people experiencing different family substitute arenas may result in various family perspectives. These family perspectives are examined within a theoretical framework of family sociology and human ecology.We used a complex approach to describe the experiences and changes of these structural and family-replacer dimensions together with their impacts on the family perspective. We have found that the family perspectives of the young people are diverse and their narratives about their visions of the future are often linked to dominant family and life events previously experienced in family milieus and forms of care. At the same time, the complexity of life events and the diversity of future plans are not necessarily reflected in the institutional background and the professional-young relationships that could support young people’s autonomy. Based on the interviews, the family and community levels of the human ecology model can also be a significant factor in young people’s family perspectives, so cooperation between family and community, institutional actors can be one of the keys to providing adequate support for young people. In order to realize future plans for family perspectives, professionals need to focus more on individual needs and the diversity and variability of family perspectives.
-
Az előítéletesség értelmezése a debreceni egyetemisták körében
232-243Megtekintések száma:44Negatív megkülönböztetés mindig is létezett, mindig volt véleményünk a másik egyénről annak ellenére, hogy ez sokszor mindenféle háttértudást nélkülözött. A huszadik század első felében kezdődött meg az előítéletek tudományos, szociálpszichológiai vizsgálata a fehérek és a feketék ellentéte által uralt Egyesült Államokban. Ekkorra jutott el az emberi társadalom odáig, hogy realizálódott benne, a probléma globális, és többek között a második világháború részben előítéletességből fakadó vérengzéseiből kiindulva elengedhetetlen vizsgálata. Sajnos azonban nem kell a történelem nagy eseményeihez visszamenni ahhoz, hogy mi is rájöjjünk, az előítéletek súlyos következményekkel járnak. Hétköznapjaink során is rengeteg bűncselekménnyel, hátrányos megkülönböztetéssel és konfliktussal kapcsolatos esetről kapunk hírt, melyeknek alapja a másik emberről hiányos információk alapján kialakított kép.
Habár az előítéletektől mentes világ képe talán csak egy utópia lehet, az ilyen típusú érzelmeket, attitűdöket lehet és kell kezelni, de mindenek előtt nagyon fontos a helyzet feltérképezése, tudományos vizsgálata. -
Képzés és foglalkoztatás: Információ és tudásáramlás a képzőintézmények és a foglalkoztatók között
31-48Megtekintések száma:31Egy térség gazdaságifejlődéséhez elengedhetetlen, hogy olyan integrált működési formák alakuljanak ki, amelyek hatékonyan gazdálkodnak a rendelkezésre álló erőforrásokkal. Különösen érvényes ez a megállapítás egy határmenti, többnyire alacsony lélekszámú településekkel rendelkező mikrotérségben, ahol a gazdálkodás évtizedeken keresztül alapvetően a mezőgazdasági önellátásra épült, s a foglalkoztatási lehetőségek kialakítása korlátozott volt. A foglalkoztatási és képzési szerkezet illeszkedése, a kereslet és kínálat egyensúlyának kialakítása a képzési és foglalkoztatási rendszerben egy hátrányos helyzetű mikrotérség gazdasági és társadalmi fejlődését is előnyösen formálhatja. A határ menti kistérségek fejlesztése a rendszerváltást megelőzően komoly hátrányt szenvedett. A határ két oldalán lévő kis- és középméretű települések elnéptelenedtek, lakóik elöregedtek. Az elmúlt évek során a helyi szükségletekre és a még meglévő erőforrásokra építve indult meg a térségfejlesztés, melynek eredményeként a kutatás helyszínén, Érmellék kistérség 21 településén közel 2500 kis- és középméretű vállalkozás jött létre. A létrejött szervezetek gazdasági és foglalkoztatási funkcióinak fejlesztése azonban csak akkor valósulhat meg, ha a vállalkozások szakemberszükséglete atérségben, a megfelelő mennyiségben és minőségi szerkezetben biztosított.
-
Karriertervezés és kompetenciák vizsgálata egyetemisták körében
34-45Megtekintések száma:45A karriertervezést nem lehet elég korán kezdeni. A karrierút melletti elhatározást komoly döntések és célok előzik meg. Számos kutatás foglalkozik a fiatal felnőttek önismeretének és karrierterveinek kapcsolatával a munkakeresés tükrében. Az egyetemi
hallgatók ritkán rendelkeznek megfelelő önismerettel. A munkaerő-piacon napjainkban a végzettség mellett egyre nagyobb jelentőséggel bírnak a kompetenciák. A sikeres
elhelyezkedéshez, minőségi munka megtalálásához elengedhetetlen bizonyos kommunikációs, beilleszkedési, stratégiai készségek megléte. A Debreceni Egyetem lehetőséget
nyújt a hallgatói számára többféle egyéni álláskeresési támogatás vagy tanácsadás
és pályaorientációs szolgáltatás igénybevételére. A kutatásban részt vevő hallgatók a
szolgáltatások és kompetenciák fontosságát értékelték a későbbi elhelyezkedés megkönnyítését illetően. Az elérhető szolgáltatások ismerete és a munkaerőpiac által elvárt, illetve meglévő kompetenciák közötti összhang segíti a hallgatókat a diplomaszerzést követő álláskeresésben. A vizsgálathoz tartozó kérdőívet a Debreceni Egyetem
hallgatói töltötték ki, az adatok feldolgozása IBM SPSS Statistics programmal történt. -
Pécsett és Debrecenben tanuló külföldi orvostanhallgatók: egyetemválasztási és beilleszkedési kérdések
22-43Megtekintések száma:50A globalizáció és a tudásalapú gazdaság térnyerésével egyre inkább előtérbe kerül a nemzetközi hallgatói mobilitás, mint a felsőoktatás nemzetköziesedésének legfontosabb indikátora. Hazánkban a külföldi hallgatók száma – a globális trendekhez hasonlóan – növekedést mutat, jelentős nemzetgazdasági érdeket képviselve ezzel. Emellett az egyetemek székhelyéül szolgáló
városok fejlődésére, gazdasági és kulturális életére is egyre nagyobb hatást gyakorolnak a nemzetközi szintérről érkező hallgatók.
Empirikus kutatásunk során a Debreceni Egyetem és a Pécsi Tudományegyetem idegen nyelvű orvosi, fogorvosi és gyógyszerész képzésein részt vevő külföldi hallgatókat vizsgáltuk anonim, önkitöltéses kérdőív segítségével, személyes megkeresés formájában (n=602). A saját fejlesztésű kérdőív három kérdéscsoportra fókuszált: a hallgatók motivációira, az egyetemmel való elégedettségükre, továbbá beilleszkedésük folyamatára. A kutatásra mindkét egyetemen a 2015/16. tanév tavaszi félévében került sor. Az eredmények alapján elmondható, hogy a nemzetközi hallgatói mobilitás során Magyarországra érkező hallgatók motivációinak és elégedettségének feltérképezése, valamint integrációjuk elősegítése a közép- és hosszú távú egyetem- és várospolitikai fejlesztések szempontjából elengedhetetlenül fontos. A Pécsi Tudományegyetem és a Debreceni Egyetem orvosi képzései nagyon népszerűek a külföldiek körében, de jelentős különbségek érzékelhetők egyetemválasztási döntéseikben, amelyek mögött az húzódik meg, hogy a beiskolázott hallgatók eltérő kultúrákból érkeztek, és ez meghatározza személyes döntéseiket, későbbi terveiket. A kezdeti nehézségek vonatkozásában az eredmények alapján megállapítható, hogy a német nyelvű képzés hallgatói számára az eltérő magyar nyelvi közeg, valamint a helyi bürokrácia jelent nagyobb kihívást, míg az angol nyelvű képzésben részt vevő heterogén kohorsz számára az oktatókkal való kapcsolatfelvétel, és a szociokulturális közegbe való beilleszkedés okoz valamivel nagyobb nehézséget. A beilleszkedés vonatkozásában kiemelendő, hogy a származási ország szempontjából homogénebb német nyelvű képzésben résztvevők számára a beilleszkedés valamivel kisebb kihívást jelent, mint a heterogén összetételű angol nyelvű képzésben résztvevők számára, melynek hátterében feltételezhetően többek között az akkulturációs (beilleszkedési)
folyamat stabilizálódása áll. -
A felsőoktatási hallgatók civil aktivitása és a lemorzsolódási esélyük összefüggései
141-156Megtekintések száma:48Kutatási kérdésünk, hogy az önkéntesség és a civil szervezeti beágyazottság jelent-e védelmet a lemorzsolódás ellen vagy inkább elvon a hatékony tanulástól és hátráltatja a tanulás melletti elkötelezettséget a felsőoktatási hallgatók körében. A civil aktivitás lemorzsolódást akadályozó vagy elősegítő voltát kvantitatív, többváltozós módszerrel vizsgáljuk, és kutatási kérdésünk, hogy van-e tiszta hatása a civil aktivitásnak egyéb társadalmi és demográfiai változók hatásának kiszűrése után is a lemorzsolódási esélyekre. Eredményeink szerint a civil aktivitás sem nem véd, sem nem segíti a lemorzsolódást a vizsgált hallgatók körében. Bár a civil aktivitást számos tényező befolyásolja, a lemorzsolódás ellen pedig elsősorban a szülőkkel való jó kapcsolat véd, azonban az, hogy a civil aktivitás nem von el a tanulástól és a bennmaradás esélyét nem akadályozza, azt is jelenti, hogy elő kell segíteni a hallgatók nagyobb civil aktivitását annak számos más pozitív hatása miatt.
-
Piac, kereskedelem, kapitalizálódás és piactér Debrecenben a 19. században I.∗
54-69Megtekintések száma:24Debrecen 19. századi gazdálkodásának, kereskedelmének igen gazdag szakirodalma van, különösen a regionális vásárközponttá válás (nagyvásárok), a vonzáskörzet és a kereskedelmi kapcsolatrendszer meghatározása gazdaságtörténeti és néprajzi megközelítések sokaságán keresztül hozott olyan eredményeket, amelyeket szinte elkerülhetetlen hivatkozni a helytörténeti irodalmon túl is.
Ezzel együtt sem állíthatjuk, hogy e területen minden kérdésre van valamilyen válaszunk, nincsenek olyan vonatkozások, amelyekben nem szükséges újrakutatni és újragondolni akár az eddigi kutatási eredményeket is.
Gyimesi Sándor a Debrecen történeti monográfiához készített tanulmányaiban felvetette a megkülönböztetés szükségességét a város kereskedelme és a városban zajló kereskedelem között, hiszen a debreceni kereskedők és más üzletemberek a város határait messze meghaladó regionális és távolsági kereskedelmi ügyletekben is érdekeltek voltak. De azt sem egyszerű megítélni, mit is tekinthetünk Debrecennek, ha a város területi szerkezetének (határainak és határhasználatának) alapvető sajátosságait ugyancsak sokrétű kutatási anyag révén jórészt ismerjük. A későközépkori magyarországi városi tér és területhasználat értelmezése/újraértelmezése talán a leginkább előttünk álló feladat. Ráadásul a 19. század közepétől zajlik az az átalakulás, amely a korábbi feudális kiváltságrendszer helyébe a szabad piaci viszonyok érvényesülését hozza, megváltoztatva a város gazdálkodásának, érdekviszonyainak alapvető keretrendszerét, de a város társadalmán belüli érdekviszonyokat és azok artikulációját is.
A városi tér újraértelmezésének a fontosságára/elkerülhetetlenségére itt példaként csupán arra hivatkozom, hogy a város talán legegyszerűbbnek tűnő népességszámának a megállapítása is rögtön bonyolulttá és megoldhatatlanná válik a térbeli dimenziók hangsúlyos vizsgálata nélkül.
-
A „Zöld finanszírozáson” túl – A tőkepiac fenntarthatósági vonatkozásai
123-137Megtekintések száma:40A fenntarthatósági átmenet legnagyobb gátja a tőkefelhalmozás jelenlegi folyamata. A civilizáció fejlődésének szakaszait elemezve beláthatjuk, hogy a tőke szerepe elvitathatatlan az
életszínvonal emelkedésében, hiszen ezen keresztül jelennek meg az innovációk életünk minden
területén. Cikkünkben bemutatjuk ugyanakkor, hogy mind pénzügyi mind fizikai értelemben
a felhalmozási folyamat domináns részének feltételezhetően napjainkban nincs ilyen hatása,
vagy az aránytalanul alacsony a környezeti károkhoz viszonyítva. A fenntarthatóság érdekében a közeljövőben tehát olyan beruházási környezet kialakítására lenne szükségünk, mellyel
megtarthatjuk a tőkefelhalmozás pozitív társadalmi hozadékát az anyagi szolgáltatások bővülésén keresztül, miközben az anyagállományok gyarapodását jelentősen fékezni tudjuk, hiszen a
környezetterhelés legfőképpen az állomány-gyarapodáshoz köthető. Cikkünkben azt mutatjuk
be és hasonlítjuk össze, hogyan értelmezhető a megtakarítások és a tőke hozadéka a társadalmi-gazdasági rendszer két dimenziójában, tehát pénzügyi és fizikai értelemben, lerántva ezzel
a leplet a tőkepiaci folyamatok fenntarthatóságban betöltött valódi szerepéről – a hangzatos
finanszírozási köntösön túl. -
A családszociológia sokszínűsége
109-113Megtekintések száma:37Szalma Ivett – Takács Judit (2022): Családszociológiai mozaik. Szociológiai Tudástár (13). Debrecen, Debreceni Egyetemi Kiadó, 209 oldal
-
Küzdelem a gyermekszegénység ellen. Családi napközik Debrecenben
244-255Megtekintések száma:23Napjaink egyik legnagyobb kihívása, mely a világon minden országban jelen van valamilyen formában, az a gyerekszegénység. A veszélyeztetett csoportok közé tartoznak a munkanélküli szülők gyerekei, a három vagy több gyermekes családok, illetve a gyermeküket egyedül nevelő szülők (Ferge és Darvas 2012).
Az EU 27 országában a gyerekek és az aktív korúak kockázata magasabb a szegénységre és a társadalmi kirekesztődésre, mint az időseknek. A gyerekszegénység mértékét befolyásolja a szülők munkaerő piaci helyzete, a háztartás, amelyben felnőnek, illetve a kormány beavatkozásai is (Antuofermo és Di Meglio 2012). Mivel a gyermekek szegénysége és a szülők munkaerő piaci státusza egymástól el nem választhatóak, ezért tanulmányomban megvizsgálom a hazánkat jellemző foglalkoztatási és munkanélküliségi mutatókat is. -
Egyetemi hallgatók környezettudatossága a materializmus, az élettel való elégedettség, a politikai, illetve a pandémiával kapcsolatos nézeteik függvényében
70-97Megtekintések száma:70Az elmúlt évtizedekben egyre nagyobb figyelmet kap a környezeti problémák és az ezzel ös -
szefüggő társadalmi jelenségek vizsgálata. Az egyetemi hallgatók környezettudatosságának
és környezettudatosságukat befolyásoló tényezőknek a megismerése nagymértékben segítheti
a fenntarthatósági irányelvek és oktatási-nevelési gyakorlatok előkészítését, meghatározását
a felsőoktatásban. Tanulmányunkban 17 hazai egyetem hallgatóinak környezettudatosságát
(környezeti attitűdjeit és környezetbarát viselkedését) vizsgáltuk számos feltételezett befolyásoló tényező függvényében. Így figyelembe vettük a hallgatók anyagias szemléletét (materializmus), élettel való elégedettségét, politikai nézeteiket, illetve a Covid-19 pandémiával kapcsolatos
véleményüket. Ezek eredményeink szerint mind összefüggésben álltak a környezettudatosságot
jellemző mutatókkal. A környezettudatosabb hallgatók kevésbé voltak materialista szemléletűek, kevésbé vallottak jobboldali nézeteket, életükkel elégedettebbek voltak, és a pandémiával
kapcsolatos kérdésekben is eltért véleményük kevésbé környezettudatos társaiktól. Az élettel
való elégedettséget a környezettudatosság és a politikai nézetek gyengébb hatása mellett legnagyobb mértékben a válaszadók által érzékelt relatív anyagi helyzet határozta meg. -
A gyermekvédelem peremén: Negatív életesemények hatása a kamaszok és fiatalok egészségkárosító magatartására
80-108Megtekintések száma:107A tanulmány a gyermekeket és fiatalokat érő negatív életesemények rizikómagatartására gyakorolt hatását vizsgálja. A „Magyar ifjúság 2012” kutatás adatbázisán végzett számítások arra utalnak, hogy a negatív életesemények erős prediktorai a legkülönfélébb kockázati magatartásoknak, mint az alkohol- és drogfogyasztás, vagy az öngyilkosság. Az adatok arra utalnak, hogy azok, akik több és súlyosabb negatív életeseményt éltek át, nagyobb valószínűséggel térnek el a felnőtt társadalom által közvetített normáktól, mint azok, akiknek az élettörténete kevésbé megterhelő. Ezeket az eredményeket gyermekvédelmi kontextusba helyezve a tanulmány egyszerre hívja fel a figyelmet arra, hogy a hazai gyermekvédelem nem foglalkozik egyenlő mértékben a tagolt társadalom minden csoportjával – holott a veszélyeztetettség előfordulási gyakorisága alapján kellene –, valamint arra, hogy a nagymintás szociológiai kutatások tudományos értékükön túl szakmai, gyakorlati értéket is hordoznak. Ennek alátámasztására a jól ismert Holmes–Rahe-skála kérdéseiből a szerzők újraalkottak egy explorációs eszközt (Redukált Életesemények Skála, RÉS). A Redukált Életesemény Skála (vagy akár az eredeti Holmes–Rahe-rendszer) alkalmazása lehetőséget ad a szakember számára, hogy nagyobb figyelmet fordíthasson a vizsgált kérdésekre a szolgáltatástervezés, a prevenció és az esetkezelés során. A mérőeszköz kulcsot adhat a szűkös erőforrások célzottabb felhasználására.
-
A szociális területen tanuló felsőoktatási hallgatók életpálya tervei egy kelet-magyarországi pilotkutatás tükrében
71-93Megtekintések száma:68Tanulmányunk Magyarország második legnagyobb egyetemén a szociális képzésben tanuló hallgatók karrierterveit tárja fel egy kérdőíves pilotkutatásban (N=90), de ezzel összefüggésben kitérünk a diákok magánéleti terveire is. A lekérdezés teljeskörű és papír alapú volt, és a megcélzott hallgatók 60%-át sikerült elérni. Kutatási kérdéseink, hogy jelenleg milyen prioritásai vannak a diákoknak, mit jelent számukra a karrier és a család, valamint mi befolyásolhatja őket. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy mennyire fontos számukra a karrier és a család, mennyiben tartják összehangolhatónak, valamint hogyan időzítik őket. Elemzésünkben a diákok neme és családi állapota szerint is végeztünk összevetéseket, módszereink kontingencia táblák, varianciaelemzés és feltáró faktorelemzés voltak. Kutatási eredményeink szerint a hallgatók körében megjelent a karrier modern önvezérelt típusa, és az egyetemisták számára elsődleges volt a saját elvárásaiknak való megfelelés. A családalapítást sok esetben megelőzi a karrierépítési cél. Pilotvizsgálatunk azt is kimutatta, hogy a szociális terület „nőies” jellege ellenére az itt tanuló férfiak körében még mindig a hagyományos nemi szerepeknek való megfelelés a jellemző a karrier és a család fontosságát tekintve. Kutatásunk tanulsága, hogy a leendő munkáltatóknak a HR-stratégiájukat hozzá kell igazítaniuk a fiatalok karrier- és családterveihez, valamint a szervezeteknek támogatni kell a hallgatókat a megfelelő munkatapasztalatok szerzésében és abban, hogy későbbi karrierterveik megvalósulhassanak.
-
Az üzleti kapcsolatok erkölcsi újjáépítése: Menedzsment szemlélet keresztény nézőpontból
71-90Megtekintések száma:22A globalizáció történelmi időkön átívelő, igen összetett folyamat. A nagy földrajzi felfedezésekhez köthető a kezdete, a világkereskedelem és a világpiac kialakulásával folytatódott és jutott el
jelenkori állapotáig. A globalizációnak pozitív és negatív hozadékai egyaránt vannak. A pozitív
hozadékok között ki kell emelnünk, hogy a világ egyre nagyobb területein élvezik a tudomány és
a technika vívmányait, egyre több ember jut tanulási lehetőséghez, alapvető szükségleteket kielégítő javakhoz. A vállalkozások hatékonyságát növeli, új lehetőségeket kínál, hiszen gyakorlatilag határok nélküli hozzáférést biztosít nyersanyagokhoz, munkaerőhöz és tudáshoz. A negatív
hatások között meg kell említeni a bioszféra pusztulását, a gazdasági és társadalmi egyenlőtlenségek fokozódását, különösképpen a fejlődő országokban. Számos vállalat az egész világra kiterjesztette működését és olyan hatalmas gazdasági erővel, befolyással rendelkezik, hogy felettük
korlátozott a kormányok szabályozó képessége. A profitért folytatott küzdelemnek magas ára
van, amit a vállalatok gyakran a társadalmi-természeti környezetre hárítanak. Tanulmányunk
célja áttekinteni, hogyan lehetne ember-, illetve környezetbarátabbá tenni napjaink üzleti kapcsolatait – a keresztény filozófia szellemében. Meg kell jegyezni, hogy habár tanulmányunk a
keresztény alapú nézőpontra fókuszál, természetesen globalizált világunk üzleti kapcsolatainak
vizsgálatakor nem szabad kihagyni az egyéb világvallások meghatározó szerepét sem. -
Nemzeti radikálisok tekintélyelvűsége: szociális dominancia orientáció és ellentörténelem
32-56Megtekintések száma:19 -
Az idősek szociális kapcsolatai és szabadidő-eltöltése
86-104Megtekintések száma:163A társadalmak idősödésének jelensége mára már közismertté vált, a világ számos országában érzékelteti demográfiai, gazdasági, társadalmi hatását. A születéskor várható átlagos élettartam növekedése, az alacsony gyermekszám magától értetődő módon hívta életre a csökkenő, elöregedő társadalmak megjelenésének folyamatát. Mindez számos feladat elé állította a szakpolitikák, a hazai és nemzetközi szervezetek képviselőit, elsősorban az aktív, egészséges időskor elősegítése érdekében. Tanulmányunkban egy 167 fős empirikus vizsgálat eredményeinek egy részét mutatjuk be, melyet a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálattal közösen bonyolítottunk le 2019 telén azzal a céllal, hogy felmérjük az idősek helyzetét, szükségleteit. Jelen írásunkban azon eredményeit ismertetjük, melyek a közösségi tevékenységekre, a szabadidő eltöltésére, valamint a szociális kapcsolatok jellemzőire koncentrálnak. Elemző munkánk során azt tapasztaltuk, hogy az érintettek, a bentlakásos idősek otthonában élők, fokozottan nyitottak a fizikai és mentális aktivitás megőrzését szolgáló közösségi tevékenységekre, melyek hosszútávon esélyt biztosítanak jóllétük fenntartásához, javításához.
-
A 9M modell motivációs vizsgálata egy vidéki egyetem gazdasági szakos hallgatóinak körébe
24-33Megtekintések száma:43A munkavállalók motiváltságának fenntartása kulcsfontosságú tényező. A vállalatoknak folyamatosan szem előtt kell tartaniuk az olyan rendszerek kidolgozását, melyek által ez a motiváció
megmarad és minőségi munkát eredményez. Azonban a fiatal pályakezdők munkaerőpiacra
történő belépése kihívást jelent az emberi erőforrás menedzsmentnek. A 9M modell összefoglalja a motiváció kiváltó okainak minden aspektusát, egy olyan kombinált motivációs rendszert
nyújtva a vállalatok számára, ami elősegíti a kreatív és inspiráló munkahely kereteinek kiépítését. A kutatás célja, hogy értékelje a gazdasági szakokon tanuló hallgatók elvárásait az ideális
első, illetve későbbi munkahelyükre vonatkozóan. A kérdőívet 121 hallgató töltötte ki. A szociodemográfiai jellemzők között a nem, lakhely és a végzettség szerepelt. Az adatbázis kiértékelése
nem parametrikus eljárásokkal és főkomponens elemzéssel történt. Az eredmények alapján a
női válaszadók előnyben részesítik a tiszta célmeghatározást és a visszajelzést, valamint a személyes kapcsolatokat. A magasabb végzettséggel rendelkező kitöltők nagyobb arányban gondolják fontosnak a szervezeti célokkal való azonosulást, mint az alapképzést teljesítők. Ugyanez
a megállapítás igaz a megosztott értékekre és kultúrára. A főkomponens elemzés eredménye
nem mutatott egyezést az eredeti modellel. A munka 9 szintje három eltérő csoportba lett sorolva az eredetihez képest. -
A kapcsolatintenzitás, a kapcsolattartás gyakorisága és a kapcsolatstruktúra jellemzői 2006-ban és 2015-ben Magyarországon
102-138Megtekintések száma:35Tanulmányunkban az EU jövedelmekre és életkörülményekre vonatkozó (EU-SILC) kérdőíves kutatásának 2006-os és 2015-ös ad hoc moduljában szereplő, a rokonokkal és a barátokkal való személyes és távolsági kapcsolattartás gyakoriságára vonatkozó kérdések magyarországi eredményeit hasonlítjuk össze. Eredményeink szerint, összhangban korábbi hazai kutatások megállapításaival, 2006-hoz képest 2015-ben Magyarországon ritkább kapcsolattartás lett jellemző. A baráti kapcsolatok, azon belül is a személyesen tartott baráti kapcsolatok kevésbé, addig a rokoni kapcsolatok, különösen a rokonokkal való távolsági kapcsolattartás erőteljesebben megritkultak. A különböző társadalmi csoportok közül a már eleve hátrányosabb helyzetűeket vagy az intenzitásban, vagy a kapcsolatok struktúrájában bekövetkező változás jellemzően negatívan érintette. Az idősebbek és a deprivált háztartások lakóinak helyzete azonban mindhárom vizsgált dimenzióban romlott: kapcsolataik erőteljesebben gyengültek, tovább jobban szűkültek a rokoni és a személyesen tartott kapcsolatokra 2015-re. Ez az eredmény azt jelzi, hogy ezeknek a csoportoknak különösen felgyorsult a két év közti időszakban a társadalmi dezintegrációja, amely komoly szociálpolitikai kihívást jelent.
-
A falvakban élő gyermekes háztartások helyzete Kárpátalján
53-71.Megtekintések száma:40Tanulmányunkban az ukrajnai falvakban élő magyar kisebbségek gyermekes háztartásainak helyzetét mutatjuk be, az általunk készített kvalitatív és kvantitatív kutatások eredményei alap-ján. A feltáró kutatásban 23 interjú készült, a kérdőíves kutatás során pedig összesen 139 ház-tartásról és 253 gyermekről nyertünk adatokat. A háztartások életszínvonala és deprivációs jel-lemzői alapján mutatjuk be a gyermekes háztartások szegénységét. Elemzésünk központi elemei azok a sajátos munkaerőpiaci helyzetek, jövedelemszerzési lehetőségek, munkavégzési formák, melyek a gyermekes háztartások számára a megélhetést biztosítják. A kutatásban vizsgált tér-ség problémáin túl bemutatásra kerülnek azok a stratégiák, élethelyzetek, amelyek a kárpát-aljai magyarságot jellemzik, és amelyek túlmutatnak az ismert európai szegénységi formákon.
-
Alapjövedelem: Édes bevonatú keserű pirula?
159-181Megtekintések száma:32A XXI. században fokozatosan elmosódik a határvonal a tradicionális foglalkoztatás és az atipikus foglalkoztatási formák között. A munkaerőpiacon fokozódó létbizonytalanság nehezíti
a jóléti állam működését, egyre többen szorulnak ki a bérmunka társadalmából, így szűkebb
körre fókuszálnak a jóléti ellátások, melyek főként munkához kötődő juttatásokat jelentenek.
Ilyen társadalmi és gazdasági környezetben merül fel az alapjövedelem mint a társadalmi javak elosztásának új modellje. Ez a koncepció nem kötődik jövedelemteszthez, és nem vizsgálja
a munkavállalási hajlandóságot. Ezen előnyök ellenére bevezetése nem jut tovább a kísérleti
fázison, mivel alapvető félelmek fogalmazódnak meg vele szemben. Jelen kutatás kísérletet
tesz az alapjövedelemmel kapcsolatos várakozások és félelmek vizsgálatára. Egyrészt a tartalomelemzés módszerével elemzésre került néhány hírportál online felülete, fókuszálva az alapjövedelemmel kapcsolatos értékítéletet tartalmazó írásokra. Másrészt egy online kérdőívvel igyekeztünk megismerni a Debreceni Egyetem hallgatóinak értékválasztását e témában, a
tartalomelemzéssel kialakított szempontok mentén. -
Az önkéntesség karrierépítő szerepe a felsőoktatásban
146-160Megtekintések száma:70Napjainkban a felsőoktatási hallgatók önkéntességének motivációi változóban vannak, és a
csak segítő célú altruista motivációk mellett megjelennek a karrierépítő motivációk is (például
munkatapasztalat és új ismeretek szerzése, szakmai fejlődés, kapcsolatépítés, életrajzi megjelenítés). Dolgozatunkban a karrierépítő motivációk erősségére ható tényezőket vizsgáljuk lineáris
regressziós módszerrel, illetve logisztikus regresszióval elemezzük, hogy mi hat arra, hogy az
önkéntesség kapcsolódott-e a tanulmányok jellegéhez egy öt közép- és kelet-európai országot
átfogó kérdőíves kutatás (N = 2199) adatai alapján. Hipotéziseinket a szakirodalomra építve fogalmazzuk meg. Eredményeink szerint a karrierépítő célokat erősíti, ha valaki nő, ha külső, nem
egyetemi barátokkal szorosabb kapcsolatban van, ha Magyarországon kívüli országban tanul,
illetve ha valaki nem műszaki, informatikai, természettudományos pályára készül. A tanulmányok jellegéhez való kapcsolódás pedig gyakoribb, ha valakinek a családja rosszabb anyagi helyzetű, ha az oktatókkal szorosabb a kapcsolata, akik Romániában tanulnak, illetve pedagógia
szakosok. -
Magyar kutatók külföldön: a női és férfi karrierutak főbb jellemzői
23-48Megtekintések száma:31A nemzetközi mobilitás napjainkra nemcsak a sikeres kutatói életút részévé vált, de egyre erősebb szakmai elvárásként fogalmazódik meg. Az elmúlt évtizedekben ugrásszerű növekedésnek indult migrációt a nemzetközi szakirodalom már mélyebben vizsgálja, de a magyar kutatók külföldi karrierjéről keveset tudunk. Ráadásul, ahogyan a kutatói karrierek, úgy a nemzetközi mobilitás is erősen meghatározott a nemek alapján, és számos módon összekapcsolódhat az egyenlőtlenségek különböző típusaival. Tanulmányunk célja feltárni a külföldre távozott magyar kutatók főbb jellemzőit, különös tekintettel a nemek közötti azonosságokra és különbségekre. A kutatás online kérdőív segítségével vizsgálta a PhD-fokozattal rendelkezők mobilitását: karrierjét, munkaszerződését, munka és magánéletének egyensúlyát, jövőterveit, valamint a fokozat hasznosíthatóságát. Eredményeink azt mutatják, hogy a férfiak külföldi munkaerőpiaci helyzete előnyösebb a nőkéhez képest, a munka-magánélet egyensúlya kihívás a nők számára, de mégis könnyebb külföldön, ugyanakkor a gyermekvállalásra negatív hatással van. A fokozatba fektetett tőkék megtérülését a férfiak egyértelműbben érzékelik, a nők elégedettsége mérsékeltebb.