Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Konfliktus és demokrácia: Érvek a konfliktusok politikai jelentősége és korlátozásuk szükségessége mellett
    8-24
    Megtekintések száma:
    17

    A demokrácia és a konfliktus viszonya politikaelméleti szempontból meglehetősen összetett.
    Egyrészről, politika és konfliktus általános politikai tapasztalata ellenére a demokratikus rend
    kontextusában a konfliktus hajlamos elveszíteni az értékét, szemben a konszenzussal vagy a
    kompromisszummal. Másrészről, a konfliktusok politikai jelentőségének elismerése mellett sem
    lehet lemondani az intenzitáshatárok értelmezéséről. Mindezek a kérdések egy eredendően
    nyilvános politikai térben, a politika diszkurzív terében merülnek fel. Eme elméleti keretben a
    konfliktus értelmezésének teoretikusan kitüntetett fogalma a vita. A tanulmány ezt három
    teória körül végzi el. J. S. Mill rávilágít arra, hogy a vitára szükség van a politikai közösségben,
    annak episztémikus és érzelmi funkciói vannak. Szabó Márton diszkurzív politikatudományának
    is kitüntetett fogalma a vita, ami nemcsak a politika egyedi esete, hanem létmódja is. Szemben a
    legtöbb kortárs, a politikát a kommunikáció felől értelmező elmélettel, a diszkurzivitást eleve
    konfliktusosnak láttatja. A diskurzuselméleti hátterű Chantal Mouffe demokratikus agónról
    beszél, a konfliktusokat értelmezi a demokratikus rend keretei között, felhíva a figyelmet az
    identitások diszkurzív konstituálódásának demokratikus feltételeire. Elmélete az értékes
    konfliktusok és azok demokrácián belüli határainak egyik teoretizálási kísérlete.

  • Czech Interwar Photography between Art, Society and Politics
    105-122
    Megtekintések száma:
    26

    Interwar Czech photography in the cultural spectre from the viewpoint of media and technology
    is related with penetration to various areas without intentionally directed nature of genres or
    styles. Viewed in a context with the phenomena of new mass media, industrialization, leisure
    time and general cultural and sociological relations in the spatio-temporal compression of
    modernity, photography plays a major role in forming modern culture in the 1920’s and 1930’s,
    in the “golden era of photography”. I have focused on the tendencies of photographic expression,
    influence and thinking after World War I. I considered it is important to point to reversed flow
    of ideas, i.e. from other fields of human activity towards photography, when this concerns tools
    where the development of new photographic was projected back to artistic and general social
    levels.

  • Az EU tagállamok innovációs és versenyképességi klaszteresedése 2013-ban
    22-36
    Megtekintések száma:
    13

    Az innovációs gazdaság korában érthető módon az innováció központi jelentőségű fogalomként
    jelenik meg, amelynek irodalma ezért rendkívül szerteágazó: globális, makro- és mikro-szinten,
    az üzleti és non-business szektor kapcsán, sőt társadalmi vonatkozásban is értelmezik. Jelen írás
    irodalmi háttere egy történeti áttekintést mutat be az innováció fogalomkörének fejlődéséről, és
    annak különböző értelmezéseiről.
    Az irodalmi háttér feltárása után kvantitatív, leíró és magyarázó jellegű statisztikai adatelemzés került leírásra, monotetikus, és deduktív megközelítésben. Kutatásom jelenlegi fázisában
    makroszintű nemzetközi összehasonlító elemzéseket végzek az EU és a WEF (World Economic
    Forum) adatbázisán (Innovation Union Scoreboard, illetve Global Competitiveness Index), az
    SPSS adatbázis kezelő szoftver segítségével. Jelen kutatás célja, hogy választ találjon arra, az
    innovációs folyamatok, és a versenyképesség alakulása között makroszinten van-e kapcsolat,
    és ha van, az miként értelmezhető. A későbbiekben hasonló céllal és metodikával nemzetközi
    mikro-szintű összehasonlító elemzéseket kívánok végezni, majd a makro- és mikro-szintű eredmények összevetésével választ keresni arra, hogy a makro-szintű innovációs politika hogyan
    befolyásolja a mikro-szintű innovativitást és versenyképességet. Mindezek alapján pedig meghatározni kívánom a hazai innovációs politika sajátos vonásait, optimalizálásának lehetőségeit.

  • Területi integráció és fejlesztéspolitika: Esettanulmány a Vértesi Natúrpark példáján
    41-63.
    Megtekintések száma:
    19

    Tanulmányunkban arra keressük a választ, hogy a fejlesztési kezdeményezések milyen hatást gyakorolnak a területi integrációra. Kutatásunkban a Vértesi NatúrPark példáján keresztül azt vizsgáltuk, hogy egy területi alapú fejlesztési kezdeményezés képes-e átalakítani az érintettek térbeli kapcsolatait. Jelen tanulmány célja, hogy egy fejlesztéspolitikai tárgyú esettanulmány segítségével mutassuk be a területi integráció mechanizmusait.Eredményeink azt mutatják, hogy a részvétel mértékét alapvetően meghatározza a szerep-lők státusza, a legaktívabbak az alapító tagok. A Vértesi Natúrpark programjaiban való rész-vétel és aktivitás mértéke növeli az egyéb jellegű térbeli kapcsolatok kiterjedtségét is. Az in-volváltságra hatással van a Vértesi Natúrparkhoz való térbeli közelség, ebből következően erős Csákvárnak és a környékének a szerepe az összefogásban. A térbeli közelségen alapuló integrált-ság a kezdeményezéssel való azonosulást is meghatározza és csökkenti a versengő elképzelések kibontakozását.

  • Kiút a gazdaságilag fejletlen és depressziós térségek válságából egy befogadó, lokális, zöldgazdaság építésével
    1-30
    Megtekintések száma:
    32

    A globalizáció mindent átható folyamata következtében bármilyen nagy vagy kis területi egységre koncentráló fejlesztési projekt esetében egyaránt figyelembe kell venni a nemzetköziés a hazaitársadalmi-gazdasági folyamatokat, mert ezek meghatározóak mind a lehetőségek, mind ezek kiaknázásának hogyanját illetően. Különösen áll ez a válság által leginkább kedvezőtlenül érintett gazdaságilag fejletlen, vagy a gazdasági szerkezetváltás következtében leépülő, korábban a nehézipar bázisának számító területekre. E tanulmányban ezeketösszefoglalóanhátrányos helyzetű térségeknek nevezzük. A rendszerváltás után erősödő területi egyenlőtlenségek kezelése céljából a területfejlesztési politika különféle kedvezményeket próbált nyújtani e leszakadó térségeknek, ezért törvényekben határozták meg azt, hogy mely térségek kerülhetnek be a kedvezményezettek körébe. Az 1996. évi XXI. sz. törvény társadalmi-gazdasági szempontból elmaradott térségeket, tartós munkanélküliséggel sújtott térségeket, az ipari szerkezet átalakítása miatt érintett térségeket, valamint mezőgazdasági és vidékfejlesztési térségeket különböztetett meg. A 24/2001. (IV.20.) Országgyűlésihatározat szerint a következők tartoztak a kedvezményezettek körébe: társadalmi-gazdasági szempontból elmaradt térségek, az ipari szerkezetátalakítás térségei, mezőgazdasági és vidékfejlesztési térségek. (VÁTI) Az elmúlt években a fogalmi megnevezés érdemben nem változott, legfeljebb a kezdeményezettek összetétele.

  • Politika és média – A magyar médiahálózat szerkezete 2018 őszén
    107-129
    Megtekintések száma:
    21

    A tanulmányban a magyar médiavilágot elemzem, három 2018 őszén megjelent politikai ügy
    kapcsán. Az Orbán–Simicska-konfliktust követően jelentős változások történtek a médiavilágban. Több új médiumot ekkor alapítottak meg a Fideszhez informálisan kapcsolódó üzletemberek, miközben más médiumok hirtelen gyorsasággal megszűntek. 2018 őszére a Simicska -birodalom lényegében felmorzsolódott. Ezzel ellentétben a Fideszhez informálisan kapcsolódó
    médiumok száma megugrott. Hipotézisem szerint az átalakulás következtében a magyar médiavilág továbbra is polarizált képet mutat. Az őszi ügyeket háromféle módszerrel vizsgáltam. Először a leíró statisztika elemzéséből kiderült, hogy a kormánypárti és nem kormánypárti médiumok napirendje jelentős eltérést mutat. Másodszor az egyes ügyekben megjelent tudósításokat
    szisztematikus tartalomelemzésnek vetettem alá, amelynek eredménye azt mutatja, hogy a két
    csoport tartalmi értelemben polarizált. Végül a médiumok egymás közötti interakciói révén
    hálózatokat hoztam létre. Ellentétben az első két módszerrel a hálózatelemzés nem erősítette
    meg a polarizáció tézisét.

  • A rabszolga-kereskedelem és a bizalom
    172-177.
    Megtekintések száma:
    15

    Hat-e, s ha igen, hogyan hat a kultúra a társadalomra? Nathan Nunn és Leonard Wantchekon tanulmánya nem kisebb célt tűzött maga elé, minthogy megvizsgálja, az afrikai földrész lakóiban, valamint a gazdaságban máig nyomot hagyó – ám mintegy 100 éve befejeződött – rabszolga-kereskedelem hatásait, az egyének kulturális, nor-makövető, hiedelmekkel és értékekkel kapcsolatos gondolkodása, viselkedése terén. Céljuk kideríteni az okokat, amelyek az Afrikán belül megmutatkozó történelmi bi-zalmatlansághoz vezettek a helyi kormányok vagy önkormányzatok (politika), a ki-sebb lakóközösségek (szomszédok) irányába vagy akár a családi kapcsolatokon be-lül, s amelyek mind a mai napig befolyással lehetnek a gazdasági fejlődésére. Nunn és Wantchekon hipotézise abból a Nunn által írt korábbi tanulmányból indul ki, amely ok-okozati összefüggést mutatott ki a 400 éves rabszolga-kereskedelem, vala-mint az afrikai lakosság mai jövedelmi viszonyai között, a rabszolga-kereskedelem hosszú távú gazdasági hatásait vizsgálva.

  • A szimbolikus tér átalakulása az Euromajdan után: Kijev és Kárpátalja összehasonlítása
    142-164
    Megtekintések száma:
    11

    Az utóbbi évtizedek társadalomföldrajzi kutatásai behatóan foglalkoznak a köztér és a politika
    viszonyának elemzésével (Massey 1994, Mitchell 2003). Ezen kutatások feltárták, hogy a város
    köztérnevekből, szobrokból és emlékművekből álló szimbolikus tere egy-egy politikai fordulat
    alkalmával jelentősen átalakul (Light 2004).
    Az Euromajdant követően, 2015-ben került elfogadásra Ukrajnában az ún. „kommunizmustalanító
    törvénycsomag”, amely minden korábbinál átfogóbban rendelkezett a szovjet múlt
    szimbólumainak közterekből való kötelező száműzéséről. A dekommunizáció kiterjedt a település-
    és köztérnevek mellett a városi tér egyéb elemeire, jelentősen átformálva azok arculatát.
    Jelen kutatás homlokterében a dekommunizáció térbeli vonatkozásainak vizsgálata áll. Célunk
    annak áttekintése, hogy a dekommunizáció nyomán milyen fő változások következtek be
    egyrészt az ukrán fővárosban, Kijevben és ezzel párhuzamosan az ország politikailag és gazdaságilag
    egyaránt perifériáján lévő Kárpátalja település- és köztérneveiben. Vizsgálatunk másik
    célja – Ungvár, a Beregszászi járás és Beregszász város példáján – rávilágítani arra, hogy a
    dekommunizáció nyomán hogyan valósul meg a lokális emlékezet térbeli reprezentációja.

  • A magyar fiatalok politikai részvételének változása
    25-41
    Megtekintések száma:
    13

    A demokratikus politikai rendszer működésének egyik meghatározó elemét jelenti az állampolgárok részvételi kultúrája. Tanulmányom abból indul ki, hogy a magyar fiatalok politikai részvételének kérdéskörét a korábbiaknál tágabban szükséges értelmezni, mert az nem pusztán érdeklődésük függvénye, hanem nagyban befolyásolja az is, milyen mobilizációs csatornák elérhetők számukra. Tehát a fiatalok demokratikus politikai folyamatokban való részvételének megvizsgálatakor célszerű figyelembe venni, kik, milyen szemléletben és milyen hatékonysággal vonják be őket a döntéshozatalba. Alábbi tanulmányom egyfelől bemutatja, milyen szemléletváltás történt a magyar fiatalok körében a politikai részvétel felfogását illetően, másfelől áttekinti, hogy a magyar fiatalok részvétele milyen intézményi és társadalmi környezetben zajlik napjainkban.