Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A szülők iskolai önkéntes munkája a pedagógusok interpretációjában Magyarország egy hátrányos helyzetű régiójában
    28-48
    Megtekintések száma:
    319

    A nemzetközi szakirodalomban a szülők iskolai önkéntes munkájával számos tanulmány foglalkozik, Magyarországon azonban kevés az ezt érintő kutatás. Tanulmányunkban a szülők önkéntességét a tanárok interpretációja által vizsgáljuk Magyarország három hátrányos helyzetű megyéjében, kvalitatív interjús módszerrel. Az alapsokaságot az általános- és középiskolák pedagógusai jelentették, és az alanyokat többlépcsős, rétegzett mintavétellel választottuk ki. Az elemzésbe 38 interjút vontunk be, amelyben megjelent a szülők önkéntes munkája. Az interjúkat kézi és gépi hibrid kódolással dolgoztuk fel. Eredményeink szerint a tanárok a felkérésre vagy kényszerből történő részvételt is önkéntességnek tekintették, és „igazi” önkéntesség alig van jelen, a szülők maguktól kevéssé kezdeményezik a segítségnyújtást. A szülők jellemzően alkalmi önkéntesek, intenzívebben csak a szülői munkaközösség tagjai vesznek részt önkéntes munkában. A pedagógusok szerint a szülők önkéntes munkája nélkülözhetetlen az iskola életében, így véleményünk szerint fontos lenne népszerűsíteni azt, motiválni a szülőket az iskolai életben való nagyobb részvételre. 

  • Hátránykompenzáció és mentális egészség: segítő szakemberek az iskolában és a helyi közösségekben
    161-185
    Megtekintések száma:
    97

    Jelen tanulmány egy nagyobb kutatás keretében készült, melynek célja az volt, hogy a leszakadó térségekben lévő falusi kisiskolákat és azok környezetét részletesen megismerje és fejlesztési javaslatokat fogalmazzon meg. Ebben az írásban összesítjük azokat a nemzetközi és hazai szakirodalmakat, amelyek a kistelepüléseken dolgozó segítő szakemberek munkáját, módszereit, az ott élő hátrányos helyzetű gyermekeket és fiatalokat célzó programokat mutatják be, különös tekintettel a mentális egészségre és az iskolai felzárkóztatásra.  A vizsgált célcsoport a legsérülékenyebbek közé tartozik a társadalomban, hiszen már elég korán komplex problémákkal kell szembesülniük. Ezt ismerve két nagy részre osztottuk a vizsgálatot. Az első részben a közösségi együttműködés erejét hangsúlyozzuk az iskolában és azon kívül, hazai és külföldi gyakorlatokat bemutatva. A második részben egy, a célcsoportot erősen érintő konkrét problémát, az alkoholizmus és szerhasználat jelenségét mutatjuk be, annak a gyermekek életére és mentális egészségére gyakorolt hatását. A tanulmány fő tanulsága, hogy ha javítani szeretnénk élet­körül­mé­nyeiken, iskolai teljesítményükön és mentális egészségükön, összetett, több szakma együtt­működését igénylő és minél koraibb beavatkozásra van szükség.

  • Az apák otthoni iskolai bevonódásának típusai egy interjús kutatás tükrében
    119-139
    Megtekintések száma:
    330

    Tanulmányunkban az apák otthoni és iskolai bevonódását vizsgáljuk gyermekük fejlődése és eredményessége érdekében. A nemzetközi szakirodalom szerint az apák kevésbé vonódnak be, mint az anyák, illetve a bevonódásuk formája is eltér. Azonban az is kimutatható, hogy otthoni és iskolai részvételük hasonlóan pozitív hatással van a gyermekük iskolai eredményességére. A szülői bevonódás formáit Epstein és Sanders által alkotott tipológia mentén vizsgáljuk. Empirikus munkánkban 14 félig strukturált interjút készítettünk kisgyermekes apákkal és célunk az volt, hogy az interjúk típusanalízisével a bevonódási formák mentén apa-típusokat határoljunk körül. Eredményeink szerint az apák első csoportja a csak otthon bevonódók, akik nem vesznek részt a gyermekükkel kapcsolatos iskolai eseményeken, de otthon saját elmondásuk szerint aktívan részt vállalnak gyermekük nevelésében és az otthoni iskolával kapcsolatos tevékenységekben. Az apák második csoportja viszont nemcsak otthon, de az iskolai életbe is bevonódik. A harmadik típust az elvált apák alkotják, akik egy kivétellel az iskolában és otthon is bevonódnak, mely összhangban van az egyedülálló gyerekes apákra vonatkozó szakirodalmi megállapításokkal. Dolgozatunkban arra is megpróbáltunk választ adni, miként lehetne növelni az apák iskolai részvételét. Az alanyok válaszai szerint az anyák támogatása, a nagyobb önbizalom és az iskolák által szervezett apákhoz jobban illő programok (sportrendezvények, közös főzés) segíthetik elsősorban elő a nagyobb aktivitást.

  • Az iskola életébe való szülői bevonódás akadályai egy székelyföldi rurális település mintáján
    103-122
    Megtekintések száma:
    235

    A tanulmány egy székelyföldi rurális település mintáján keresztül, az Epstein (1987) által tárgyalt hat szülői bevonódási területen vizsgálja az iskola életébe való szülői bevonódás akadályait. A vizsgált térségben a tényleges Epstein-i értelemben vett szülői bevonódási folyamat kezdeti szakaszban van. Habár megjelennek az iskola-szülő együttműködés kategóriájába sorolható magatartások, még nem beszélhetünk egy tudatos szülő-iskola együttműködésről.

  • Turizmusra vállalkozva: „Székelyföld, a Kelet Nyugatja, a Nyugat Keletje”
    206-226
    Megtekintések száma:
    182

    Jelen tanulmány a romániai, erdélyi, Kovászna megyei turisztikai piac gazdaságszociológiai elemzését tűzi ki céljául. Az elemzés alapjául 30 félig strukturált mélyinterjú
    valamint egy fókuszcsoportos interjú szolgál, amelynek hat, a Kovászna megyei turisztikai iparban aktív résztvevője volt. Kutatásunk eredményeképpen négy szabályozottsági szintkirajzolódik ki: az állami szabályozások szintje, szakmai szervezetek, kooperáció, valamint az informális gazdaság szintje. Ezen szabályozási szintek bemutatásán
    keresztül érintjük a professzionalizáció, bizalom és minőség problematikáját is.

  • Family perspectives for young people growing up in child protection care
    67-87
    Megtekintések száma:
    344

    The study examines the factors of family perspectives among vulnerable youths – children and youth living in alternative care – with qualitative method. The target group is children who live in the Hungarian child protection system as juveniles. Children and young people experiencing different family substitute arenas may result in various family perspectives. These family perspectives are examined within a theoretical framework of family sociology and human ecology.We used a complex approach to describe the experiences and changes of these structural and family-replacer dimensions together with their impacts on the family perspective. We have found that the family perspectives of the young people are diverse and their narratives about their visions of the future are often linked to dominant family and life events previously experienced in family milieus and forms of care. At the same time, the complexity of life events and the diversity of future plans are not necessarily reflected in the institutional background and the professional-young relationships that could support young people’s autonomy. Based on the interviews, the family and community levels of the human ecology model can also be a significant factor in young people’s family perspectives, so cooperation between family and community, institutional actors can be one of the keys to providing adequate support for young people. In order to realize future plans for family perspectives, professionals need to focus more on individual needs and the diversity and variability of family perspectives.

  • A családi miliő a hátrányos helyzetű családokban és annak pszichológiai hatásai a szociokulturális hátrányokra
    120-134
    Megtekintések száma:
    77

    A szociokulturális hátrány a hátrányos helyzetből adódó kulturális deficit, ami a többségi társadalom normái szerint a kisebb fokú tájékozottságot, műveltséget, a rosszabb iskolai teljesítményt, a társadalmi előre jutáshoz szükséges viselkedési szabályok ismeretének/betartásának kisebb fokát jelenti, többek között. A szociokulturális hátrányok között egyre nagyobb figyelem illeti a szociális kompetenciákat (pl. kommunikációs és együttműködési készség, önszabályozás), melyek hozzásegítenek például a jó iskolai teljesítmény eléréséhez. A szociális kompetenciák gyermekkorban alapvető kapcsolatban vannak a családi miliővel. Tanulmányunk a családi miliő pszichológiai hatásait veszi számba szisztematikus szakirodalmi keresés segítségével. A kapcsolatokat három tematika szerint tárgyaljuk: a stressz kapcsolata a gyerekek pszicho-szociális és értelmi fejlődésével; A szülők iskolai nevelésre vonatkozó attitűdjeinek kapcsolata a gyerekek tanulási attitűdjeivel és kitartásával; A szülői nevelési stílus kapcsolata az önszabályozással. A tanulmány állást foglal amellett, hogy a szociokulturális hátrányok csökkentésére irányuló hátránykompenzáló programokból a szülők kihagyhatatlanok.

  • Evidencia alapú gondolkodás az ifjúsági munkában: Transnational Cooperation Activity programok „On the spot” online survey néhány eredménye
    84-99
    Megtekintések száma:
    155

    2009-ben az Európa Tanács elfogadta az EU Ifjúsági Stratégia néven ismert dokumentumot, amely megteremtette az ifjúsági együttműködés európai uniós kereteit a 2010–2018-as időszakra. Az Ifjúsági Stratégia egyik kiemelten fontos célja az evidencia alapú gondolkodásmód elterjesztése. Ide tartozik a fiatalok helyzetére koncentráló statisztikai adatgyűjtés és adatelemzés szisztematikussá tétele az Eurostat, a Flash Eurobarometer és az Eurofound kutatásaiban, valamint az ifjúságpolitikák rendszeres monitorozása, a területet érintő szakpolitikáknak a követése (EU Youth Report, European Knowledge Centre on Youth Policy).

    Az evidencia alapú közpolitika azt jelenti, hogy a politikai döntéseket kutatások alapozzák meg, majd döntések gyakorlati működését is kutatások vizsgálják, az eredményeket megvitatják mind a döntéshozók, mind a szakemberek, mind a kutatók. A bizonyíték alapú gondolkodás tehát egy folyamatos párbeszéd és reflektálás a döntéshozók, a szakemberek és a kutatók között.

  • Alacsony társadalmi státusz hatása az oktatási esélyekre
    104-119
    Megtekintések száma:
    87

    A tanulmány célja bemutatni az alacsony társadalmi státusz és a szociokulturális hátrányok hatását a gyermekek oktatási esélyeire. Külön hangsúlyt kapnak a hátrányos helyzetű kistelepülések, amelyek gyakran kedvezőtlenebb mutatókkal rendelkeznek, ami az oktatási intézményekben is megjelenik: a hátrányos helyzetű tanulók aránya magas, fejlesztésük pedig sokszor nem hatékony a hagyományos pedagógiai módszerekkel.  A tanulmány szisztematikus szakirodalomelemzésre épül, amelyben nemzetközi Q1-es és Q2-es folyóiratok, valamint hazai tanulmányok kerültek feldolgozásra. Az eredmények rávilágítanak arra, hogy az oktatási rendszer kettős funkciót tölt be: egyszerre képes mérsékelni és újratermelni a társadalmi egyenlőtlenségeket. A szociokulturális hátrányok komplex tényezőkből állnak össze – alacsony szülői iskolázottság, egzisztenciális bizonytalanság, instabil családszerkezet, kisebbségi lét, szegregáció – mindezek rendszerszinten felerősítik egymás hatását. Kiemelt szerepet kap a nyelvhasználat, hiszen a korlátozott nyelvi kód alkalmazása hátrányt jelent az iskolai részvételben és teljesítményben.  A család társadalmi-gazdasági státusza, a gyermekek korai fejlesztési lehetőségei, valamint az iskola és a család együttműködése meghatározó tényezők az oktatási sikerességben, így a hátrányos helyzetű tanulók esélyegyenlőségének javítása hosszú távú, rendszerszintű megközelítést igényel, amelyben az iskola, a család és a közösség egyaránt kulcsszerepet játszik.

  • Átmenet a kolozsvári felsőoktatásból az IT szektorba
    64-93
    Megtekintések száma:
    171

    Jelen tanulmányban arra a kutatási kérdésre keressük a választ, hogy milyen tényezők befolyásolják az átmenetet a felsőoktatásból az IT piacra az informatikát, számítástechnikát és automatizálás szakot végzettek esetében Kolozsváron? A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a
    Kolozsvári IT piac helyzete meghatározza a frissen végzettek átmenetét, melyet egyrészt a nyugati piactól való függőség, másrészt a munkaerőért folytatott verseny jellemez. Az előbbi tényezőt fenntartja a hiányszakmák jelensége Kolozsváron. A függési viszony csökkentésére a megoldást az IT-vel határos szakterületeken új képzések elindításában látják az egyetemi oktatók.
    Az utóbbi tényező (a munkaerőért folytatott verseny) következtében az átmenet gördülékeny
    a frissen végzettek számára. A fiatalok elhelyezkedése során azonban kiválasztási szempontot
    jelent, hogy a frissen végzett szakmában, megfelelő munkakörben, munkakörnyezetben dolgozzon és/vagy megfelelő juttatás mellett. A munkaerőhiány kezelésére – mely egyidejűleg van jelen az IT piacon és a felsőoktatásban –, a megoldást az oktatás minőségének és az átmenetet
    elősegítő programok biztosítása mellett (mint a szakmai gyakorlatok és a mentorprogram), az
    akadémiai karrier vonzóvá tételében látják az egyetemi oktatók hosszú távon. Ezt a megoldást
    a vállalatok, az állam és a felsőoktatás szoros együttműködésében látják megvalósíthatónak a
    megkérdezettek az oktatói létszám, a kutatástámogatás és az infrastruktúra biztosítása révén.

  • A faluközösség és az iskola: Az iskola közösségformáló és közösség megőrző ereje
    54-75
    Megtekintések száma:
    79

    A tanulmány a vidéki kisiskolák közösségformáló és közösségmegtartó szerepét vizsgálja nemzetközi és hazai szakirodalmak alapján. A kisiskolák meghatározása országonként eltér, de közös jellemzőjük, hogy kistelepüléseken működve nemcsak oktatási feladatokat látnak el, hanem jelentős társadalmi és kulturális funkciókat is betöltenek. A falusi iskola olyan többdimenziós tér, amely a helyiek mindennapi találkozásainak színtere, hozzájárul a társadalmi tőke – a bizalom, az együttműködés, a kapcsolathálózatok – erősítéséhez, valamint a közösségi identitás fenntartásához. A nemzetközi kutatások rámutatnak, hogy az iskolabezárások a társadalmi kohézió gyengülését, az elvándorlás erősödését és gazdasági visszaesést eredményezhetnek. A magyarországi példák is azt támasztják alá, hogy az iskola a falusi közösségek egyik legfontosabb intézménye, amelynek megszűnése hosszú távon a lokalitás társadalmi és kulturális szövetének széthullásával járhat. A tanulmány hangsúlyozza, hogy a kisiskolák fennmaradása nem csupán oktatáspolitikai, hanem a helyi közösségek működését is érintő kérdés is.

  • Területi immobilitás mint lehetőség és perspektíva a falusi fiatalok életében
    114-132
    Megtekintések száma:
    278

    A tanulmány célja feltárni és leírni azoknak az immobil fiataloknak a jellemzőit, mobilitási dimenzióit, akik 2500 fő alatti kistelepülésen élnek, és lehetőséget, perspektívát látnak saját falujukban. Külön vizsgáljuk a fiatalok szüleinek álláspontját gyermekeik mobilitása kapcsán, párhuzamokat és magyarázatokat keresve a fiatalok véleményeivel. Az eredmények további ku- tatások alapjául szolgálhatnak, a vizsgált célcsoportra fókuszáló elemzéseket készíthet elő. A kutatás az MTA Kiválósági Együttműködési Program, Mobilitás Kutatási Centrum alprogramja keretében valósult meg, összesen 104 interjú képezi a kutatás alapját.

  • Részvételi kutatás szociális kérdésekről: gyakorlati tapasztalatok a hajléktalanság területéről
    40-61
    Megtekintések száma:
    296

    Gyakorlatban szerzett kutatási, együttműködési tapasztalatainkat mutatjuk be ebben az írásban egy hajléktalanság és pszichoszociális fogyatékosság témájú kutatási projektből, amit magyar egyetemi keretek között végeztünk hárman, egy egyetemi hallgató és két tapasztalati szakértő, érintett kutatótárs. Érvelünk a szociális szolgáltatásokat igénybe vevő, hátrányos helyzetű emberek kutató-szerepben való gyakoribb bevonása mellett olyan kutatásokban, amik hátrányos helyzetű emberekről és a szociális szolgáltatásokról szólnak. Ehhez kiemelünk előnyöket és kihívásokat az ilyen bevonással kapcsolatban, és megfogalmazunk néhány gyakorlati javaslatot főleg olyanok számára, akik kezdők ezen a területen.

  • Társadalmi tőke Svédországban és Magyarországon: Összehasonlító elemzés a bizalom, az értékek és a társas kapcsolatok mentén
    5-28
    Megtekintések száma:
    233

    Jelen tanulmány a svéd és a magyar társadalmat három dimenzió mentén vizsgálja, illetve hasonlítja össze: a személyközi (általánosított) bizalom, az együttműködés értékei, valamint a társas kapcsolatok tükrében. Ezek egyöntetűen a társadalmi tőkéhez sorolható jelenségek, annak tulajdonképpen a legfontosabb komponensei, melyek makroszinten vizsgálva kifejezik egy társadalom kohézióját és integráltságát. Nevezett mutatók segítségével így átfogó képet kaphatunk Svédország és Magyarország társadalmi állapotairól, azok változásairól. Az empirikus elemzést az European Social Survey (ESS) 1–10. hullámainak adatai alapján végeztük. Az elemzés aktualitását Svédországnak a magyar politikai közbeszéd, illetve a média egy részében megfigyelhető sajátos megjelenítése adja. E szerint a skandináv társadalom integrációja és kohéziója egyre rosszabb állapotban van, amihez képest Magyarországon a dolgok sokkal jobban mennek. Tanulmányunk célja e kérdés árnyalása a már bemutatott dimenziók mentén. Eredményeink azt mutatják, hogy a társadalmi tőke vizsgált dimenziói tükrében a svéd társadalom egyáltalán nincs rossz állapotban, sőt lényegesen kedvezőbb képet mutat, mint a magyar társadalom ugyanezen mutatók alapján.

  • Egész(séges) életem: egészség- és készségfejlesztő program a gyermekjóléti alapellátásban
    109-122
    Megtekintések száma:
    265

    Tanulmányunkban egy egészségnevelő, készség- és képességfejlesztő programot mutatunk be. A program célcsoportjához tartozó iskoláskorú gyermekek esetében a primer prevenció az egészséges életmód területén kiemelt területként jelenik meg. Családjaik életvezetési nehézségekkel terheltek, ezért a családi „társadalmi kultúrájuk”, azaz életmódjuk (Wessely 2003) sok esetben gátolhatja a gyermek egészséges személyiségfejlődését. A mezőberényi családsegítő és gyermekjóléti szolgálat gondozásában álló családok iskoláskorú gyermekei körében megvalósított program a fizikai-lelki-mentális egészség fejlesztésére irányult, az egészség holisztikus értelmezését szem előtt tartva. A 7–14 éves korcsoporthoz tartozó gyermekek számára két 15 fős csoportban valósult meg. Tanulmányunkban egy-egy programelem ismertetésén keresztül rámutatunk azokra a készségekre, képességekre, melyek fejlődése a tréning során egyes gyermekeknél beindult, másoknál fejlesztendő területként került rögzítésre. A kidolgozott program hatékonyságát jelzi, azaz pozitív eredménynek minősül, hogy a részt vevő kisiskolások körében magasabb szintű együttműködési készség alakult ki, az egészséghez fűződő kognitív ismereteik gyarapodásán túl, fejlődött kommunikációjuk, bővült érzelmeik, önkifejezésük eszköztára és gátlásaikat leküzdve a csoporttagok előtti megnyilvánulás képessége is fejlődést mutatott. A felső tagozatra járó iskoláskorúak csoportjában a tolerancia, empátia, az alkalmazkodás képessége mellett a problémamegoldó képesség is fejlődött. Körükben nagy eredményként tartjuk számon a továbbtanulási szándék megjelenését, a jövőképük formálódását és az életcéljaik megfogalmazását.

  • A fővárosi roma szegény családok jövedelemszerzési és gazdálkodási sajátosságai
    110-128
    Megtekintések száma:
    235

    Tanulmányomban a fővárosi roma szegény családok jövedelemszerzési és gazdálkodási viszonyait kívántam feltérképezni a Magdolna-negyedben megfigyelhető háztartási stratégiák dokumentálásával. Arra voltam kíváncsi, hogy a főváros szegregátumszerű bérház és utcacsoportjaiban élők miként reagáltak a gazdasági szerkezetváltozás során beszűkülő lehetőségekre, az
    itt élő családok és háztartások milyen stratégiák mentén próbálnak bevételre szert tenni. Kutatásom arra is megpróbált választ adni, hogy a kirekesztettség érzésén túl létezik-e közöttük
    bármilyen gazdálkodási vagy életszervezési közösség.
    A megélhetési formák áttekintése után a fogyasztási szerkezet sajátosságaira koncentráltam. Interjúalanyaimat hétköznapi és ünnepi kiadásaik mellett a kiadáscsökkentés lehetséges
    eszközeiről is kérdeztem. Igyekeztem megvizsgálni, hogy a kiterjedt nagycsaládok együttműködése milyen hatást gyakorol az egyes részcsaládok hétköznapi életvitelére.

  • Közösségi média kommunikáció a digitális egészségügyi térben: A #cysticfibrosis és a #Asthma Big Data összehasonlító elemzése
    143-180.
    Megtekintések száma:
    374

    A 21. század technológiai környezetében egyre nagyobb jelenléttel képviseltetik magukat a
    tudatos, információszerző betegek, a korábbi alá-fölérendeltségi viszonyt elkezdte átváltani a
    kooperáció alapú együttműködés, amelyet számos digitális egészségügyi projekt segít (Koskova
    2015). A nagy számban elérhető orvosi információ pedig lehetővé tette, hogy a betegek tájékozódjanak, másodvéleményt kérjenek, orvosaiknak segítsenek és tudatos e-pácienssé váljanak
    (Meskó et. al. 2017).
    Különösen igaz a ritka betegségben érintettekre, ahol az információ megléte még nagyobb
    jelentőséggel bír, Európában már több mint 30 millió érintett életében. Ezen betegségek esetében a diagnosztikus út sok esetben hosszú, ennek következtében a megszerzett tudásanyag
    segítséget adhat a megküzdésben, ehhez pedig segítséget adhatnak az online felületek is. A kutatás ezért a közösségi médiában történő orvosi információ szerzését vizsgálta social média listening alkalmazásával. Az #Asthma és a #CysticFibrosis Twitter alapú adatbázisok elemzése hét
    éves intervallumot foglalt magába, feltáró jellegű vizsgálattal a tweet aktivitás, a szemantikai
    környezet, a véleményvezérek, valamint az elkötelezettség és a hashtag használat témakörében
    egyaránt.

  • Önkormányzati választás Szegeden, 2019
    52-66
    Megtekintések száma:
    189

    A 2019-es helyi, önkormányzati választás az adott politikai konstellációban kiemelkedett a szokásos másodrendű (second-order) választások sorából. Különösen igaz ez Szegedre, ahol az ellenzék az országos politikai helyzettel szemben hosszú idő óta birtokolta a helyi hatalmat. Ennek a helyzetnek a megváltoztatására, erőfölényüket kihasználva a kormánypártok – a várost csatatérnek tekintve – minden eszközt bevető rendkívül erőteljes kampányt folytattak. Ez azonban nem járt sikerrel, az eredmények alapján kontraproduktívnak minősíthető. A regnáló polgármester és a városvezetés minden eddiginél nagyobb arányú győzelmet aratott. Ennek alapvető oka a helyi politikát a pártharcokból kivonó, pártérdekeket felülíró, a város érdekeit ellenszélben is sikeresen és hitelesen képviselő, teljes körű, az egész ellenzéket magában foglaló együttműködést megvalósító várospolitika, amelyet a 2002 óta hivatalban lévő polgármester személye szimbolizál és testesít meg.

  • A partikuláris bizalom újragondolása
    5-27
    Megtekintések száma:
    179

    A tanulmány kísérletet tesz a partikuláris bizalom – vagyis az egyén legközvetlenebb hozzátartozói, barátai, személyes ismerősei felé érzett bizalmának – elméleti újragondolására. Ennek jegyében először is rámutat arra, hogy a szakirodalomban kétféle olvasat található a partikuláris bizalom jelenségét illetően. Ezek egyike valóban bizalomról értekezik, illetve arról, hogy az egyén szoros kötésű kapcsolatai felé érzett bizalma miként alapozza meg a mások, általában az embertársak irányában érzett bizalmát. Ebben az olvasatban a partikuláris bizalom minden más típusú bizalom eredendő forrása. A másik értelmezés a partikuláris bizalmat csoportjelenségként fogja fel, s azt hangsúlyozza, ha a társas érintkezések jellemzően zárt, a tagokkal kivételező csoportok keretei között zajlanak, akkor a szélesebb társadalmi együttműködések korlátokba ütköznek, az integráció-kohézió megreked, makroszinten pedig bizalmatlanság alakul ki. E két olvasat jól láthatóan ellentmondó, jelen tanulmány szerint azonban csak az egyiknek, mégpedig az előbbinek a mondanivalója koherens és konzekvens.