Keresés
Keresési eredmények
-
A szegénység etnicizálódása a biharkeresztesi mikrotérségben?
81-92Megtekintések száma:27A Biharkeresztesi mikrotérségben végzett kutatás során (félig strukturált interjúk felvétele)
családos, jövedelmi szegénységben élő háztartásokat kerestünk fel, akik között feltűnő volt, hogy
többségében romákkal kerültünk kapcsolatba. A települési polgármesterek által megbecsült
roma lakosság aránya pedig kísértetiesen együtt mozgott a potenciális közmunkások arányával.
A települések korfáinak vizsgálata azt mutatta, hogy a „fiatalosabb” települések azok, amelyeket
a polgármestereik magasabb roma lakosságúra becsültek. A jelenségek közötti ok-okozati
kapcsolat lehetőségét alátámaszthatja számos korábbi empirikus kutatás is (Kemény 2004;
Molnár 2007). Ezek már korábban rámutattak a szegénység etnicizálódásának jelenségére
Magyarországon (Ladányi – Szelényi 2004). Az elméletet a szomszédos Szabolcs-Szatmár-Bereg
megyében elvégzett 2007-es kutatás szintén megerősítette (Fónai és mtsai). A jelen tanulmány
célja, hogy az elvégzett kvalitatív vizsgálatok, a korábbi tanulmányok, valamint KSH és TeIR
adatok alapján megvizsgálja, hogy a Biharkeresztesi mikrotérség öt településén kimutatható-e
a szegénység etnicizálódása. -
Történeti emlékezet nálunk és más nemzeteknél
126-130Megtekintések száma:17K. Horváth Zsolt: Az emlékezet betegei. A tér-idő társadalomtörténeti
morfológiájához. Kijárat Kiadó, Budapest, 2015, p. 384. -
A töredezett magyar társadalom esélyei
1-6Megtekintések száma:8Takács Erzsébet (2018): A szolidaritás alakváltozásai: Az együttműködés lehetőségei és gátjai Magyarországon.
Budapest, Magyarország: Napvilág Kiadó (2018), 217 oldal -
Fiatal közmunkások egyik lehetségesjövőképe(?) – avagy a magyar JWT
121-130.Megtekintések száma:19Ma Magyarországon, a közlések szerint, egyre több 25 év alatti fiatal jelenik meg közmunkap-rogramokban. Sőt mind gyakrabban fordul elő, hogy szülők, elsősorban anyagi indokokra hivat-kozva, kiveszik gyerekeiket az iskolákból, hogy közmunkásoknak adják őket.A tanulmány erre a jelenségre irányítja a figyelmet. Továbbá bemutatja azt a párhuzamot, amit a szerző lát azok között a fiatalok között, akik dolgoznak, de képzettség nélküli munkákat végez-nek (Job Without Training [JWT]), valamint a közmunka és az abban dolgozó fiatalok sajátosan magyar helyzete között.Bemutatásra kerül a JWT fogalma, az ebben kimutatható kategóriák, illetve hogy ezek közül melyek rendelhetők a magyarországi fiatal közmunkások létállapota mellé. Statisztikai adatok mutatják be a 25 év alatti fiatal közmunkások számarányát, nemek szerinti bontását, valamint jelentések utalnak a növekvő tendenciára és helyzetük jövőbeli kilátástalanságaira.A szerző úgy véli, hogy a fiatal közmunkások számának növekedése, helyzetük változatlan-sága ebben a foglalkoztatási formában a „NEET-gyártás előszobájának” tekinthető a jövőben.
-
„Ha munkásszálló – legyen jó”: Munkásszállók helyzete az állami és a vállalati szociálpolitikában Szabolcs-Szatmár megyében a hetvenes években
43-61Megtekintések száma:50Az ingázók „második otthonának” bemutatása, az ingázás, mint a Kádár-korszak egyik legmeghatározóbb társadalmi jelenségének kutatása kapcsán elkerülhetetlen. Különösen indokolt ez Szabolcs-Szatmár megyében illetően, amely térség különösen szorosan kapcsolódott a megyén belüli ingázás jelenségéhez. A korszakban megvalósuló összefonódó állami és vállalati szociálpolitika egyik fő célja, különösen az 1960-as évek első felétől, kétségkívül a munkásszállók által nyújtott kielégítő életkörülmény és kulturális szolgáltatások biztosítása volt. Míg a megyei politikai vezetés részéről az 1970-es évek elejétől, addig az egyik legtöbb ingázót foglalkoztató vállalat, a Szabolcs Megyei Állami Építőipari Vállalat számára már a hatvanas évek végétől prioritást élvezett az ötvenes évek eleje óta működtetett munkásszállók ügyét. A vállalati törekvések legfőképpen a megfelelő higiéniai körülmények kialakítása, valamint a kulturális lehetőségek biztosítása kapcsán mutatkoztak meg. A jelentős anyagi ráfordítás ellenére maradandó eredményt azonban nem sikerült elérni, aminek hatására a korábbi évtizedekben kitűzött vállalati célok az 1980-as években is prioritást élveztek.
-
Az egészségértés fogalma, mérése és hatása az emlőszűrésen való részvételre
167-185Megtekintések száma:72A tanulmány az alacsony egészségértés és az emlőszűrés elutasítása közötti kapcsolatot elemzi. Definiálja az egészségértést, bemutatja mérésének módszertanát, beszámol a felmérések eredményeiről, ismerteti a magyar emlőszűrési adatokat, részletesen taglalja az egészségértés emlőszűrésre gyakorolt hatásával foglalkozó kutatásokat és javaslatokat tesz az egészségértés
javítására. Az egészségértés az egészségügyi kérdésekben való információszerzési, értési és eligazodási képesség. Validált eszközök léteznek a mérésére. Más országokhoz hasonlóan, a magyarországi felmérés is jelentős egészségértési hiányosságokat fedezett fel. A lakosság körülbelül felének elégtelen vagy problémás az egészségértése. Kutatások támasztják alá, hogy a mammográfiás szűrésen való részvételt negatívan befolyásoló tényezők között az alacsony egészségértés is szerepet játszik, ezért tanulmányozása létfontosságú lehet az emlőszűrés népegészségügyi hasznának maximalizálása szempontjából. -
A gyermekkel rendelkező és a nem gyermekes férfi dolgozók karrier elképzelései
91-105Megtekintések száma:30A munka és család összehangolása fokozottabb figyelmet kap a társadalomtudományi kutatásokban. Sokáig a vizsgálatok elsősorban a kisgyermekes nők helyzetével foglalkoztak, ám későbbiekben a kutatók hamar felfigyeltek arra a tényre, hogy nemcsak a nőknek, de a férfiaknak is
gondot okoz e két terület összehangolása.
Mint ahogy Bencsik-Juhász (2012) írja: „Miután a tényleges munkapiacon a férfiak foglalkoztatása a meghatározóbb és elfogadottabb, az ezzel járó minden előnnyel (például magasabb
bérezés azonos munkakörökben) és hátránnyal (például hosszabb munkaidő), nem véletlen tehát, hogy a nők egyre erőteljesebb munkaerő-piaci jelenlétével és aktivitásával a hagyományos
családi szerepmegosztások is lassan formálódnak és átalakulnak” (Bencsik – Juhász 2012: 616).
A közvélemény lassan két elvárás-rendszert tekint a férfiakkal szemben: még mindig tartósan, és erősen él a köztudatban a hagyományos családfenntartó szerep, miközben részt vár a
férfiaktól a gyermeknevelésben is. Kérdés, hogy ezek a folyamatok hatással vannak-e a férfiak
karrierterveire?
A tanulmány a gyermekkel rendelkező és a gyermekkel nem rendelkező férfi dolgozók karrier elképzeléseit mutatja be. A szerzők egy kvantitatív felmérést készítették a kérdés megismerésére. A 2016-os kutatás alapján elmondható, hogy e két csoportba tartozó férfiak különböznek
a kérdést illetően. -
Kockázatok és mellékhatások az iskolai nevelésben
77-85Megtekintések száma:18Az iskolával foglalkozó kutatókat főként az érdekli, mi történik az általános iskolába való belépés előtt, illetve az onnan való kilépés után, azzal, hogy mi zajlik e két esemény között márkevésbé.Ennek egyrészt módszertani okai vannak, hiszen a rejtett tanterv, az iskola életének,belső világának feltárása sok szempontból problémás terület. Másrészt mindenki járt iskolába,így a legtöbben úgy vélik, hogy pontosan tudják, mi zajlik az iskola falai között. Azonban ma semtudjuk azt, hogy pontosan mi is játszódik le az iskolában, ami jelentősen megnehezíti az oktatáspolitikusok, tantervkészítők és a pedagógusok munkáját.Az iskolával foglalkozó kutatókat főként az érdekli, mi történik az általános iskolába való belépés előtt, illetve az onnan való kilépés után, azzal, hogy mi zajlik e két esemény között márkevésbé. -
Időszemlélet és politikatudomány: Váltógazdálkodási ciklusok a jelen-centrikus és a történelmi szemléletmód között
94-130.Megtekintések száma:24A kétrészes tanulmány első részében a szerző abból indul ki, hogy a politikatudomány számára
izgalmas kihívás az elmúlt 50 év tudományos paradigmáinak áttekintése időszemléleti perspektívájuk alapján. A tanulmány kizárólag az időszemlélet alapján tekinti át az elmúlt 50 évet és
emeli ki ebből a korszakból a legfontosabbnak tekintett négy paradigmát: a politikai fejlődést,
a tranzitológiát, az új historicizmust és az amerikai politikai fejlődés iskoláját. A dolgozat áttekinti az egyes paradigmák reprezentatív szerzőit és érvelésük legfontosabb elemeit. Az 1960-as
és a 80-as évek között a politikatudósok fogékonyak a történelmi szemléletre, hogy aztán a 90-es
évektől a 2000-es évek közepéig az értelmezési nézőpont a jelen legyen. Az utóbbi évtizedben
viszont mintha ismét növekedne az érdeklődés a történelmi látásmód iránt. A szerző arra a következtetésre jut, hogy a politikatudományon belül egyfajta váltógazdálkodás mutatható ki a
két szemléletmód között, és ennek logikáját célszerű tanulmányoznunk. -
Implicit munkateljesítmény sztereotípiák Svédországban az etnikummal és a túlsúllyal kapcsolatban
231-235Megtekintések száma:18-
-
Virtuális világok, valódi kérdések: A Replika internet-kutatási száma Belépés Jelszóval! Online világok és kutatási módszereik
122-125Megtekintések száma:25Replika, 2015/1–2, 90–91. sz.
-
Halmozódó hátrányok? – avagy cseh és szlovák roma bevándorlók mindennapjai Glasgowban
213-220.Megtekintések száma:29 -
Folyamatfilozófia, folyamatban
242-248Megtekintések száma:38Wang, Zhihe (2020): Folyamat és pluralizmus. Kínai elmélkedés a sokszínűség harmóniájáról. Budapest, Pallas Athéné, 243 oldal, fordította: Radó Nóra
-
Egészségügyi információszerzés módjai szakrendelésen megjelent betegpopuláció körében
124-138Megtekintések száma:38Bevezetés Az egészségmagatartás fontos összetevője ugyan az információk megszerzése, mégis kevéssé ismertek a betegek informálódási szokásai. Célkitűzés Szakrendelésen megjelenő betegek körében azonosítani a különbözőképpen informálódó betegcsoportokat. Módszer Kérdőíves felmérés egy budapesti szakrendelőben tartózkodó potenciális betegek körében. A kérdőív a következő kérdéscsoportokat tartalmazta: szociodemográfiai adatok, orvoshoz fordulási szokások, szakorvossal való kommunikáció módja, technikai eszközök használata. Eredmények 260 fő körében végeztük el a felmérést (36,2% férfi, 63,8% nő). A páciensek betegségükkel kapcsolatban elsősorban az orvostól tájékozódnak, majd az internetes honlapokat és a Facebook csoportok híreit böngészik. Elsősorban betegségükkel, panaszaikkal kapcsolatban keresnek információt az interneten, orvosaikról, egészségügyi intézményről kevésbé. A fiatalok, az aktív munkavállalók, a magasabb iskolai végzettségűek aktívabbak; az idősebbek, az özvegyek azonban kevésbé informálódnak az interneten. Következtetések Az interneten elérhető információk nem jutnak el minden szociodemográfiai csoporthoz. Az ellenőrzött honlapok és a közösségi médiában való megjelenések fontos
szerepet tölthetnének be a betegek információszerzési folyamatában és fontos kiegészítői lehetnének az orvos-beteg kapcsolatnak. -
Demokrácia-túra, ami az erdő közepén hagy minket
112-115Megtekintések száma:19Jason Brennan (2023): Democracy – A guided tour. Oxford, Oxford University Press, 320 oldal