A kortárs politikaelméletben a rawlsi liberális konstruktivizmust az elmúlt években a politikai
realizmus elméletei vették kritikai össztűz alá. A realista liberalizmus egyik fő teoretikusa, John
Gray a társadalmi együttélés olyan neo-hobbesiánus modelljére helyezi a hangsúlyt, amely a
politikai élet alapvetően konfliktusos voltából indul ki; a társadalmi értékek és életformák
gyakorta előforduló összemérhetetlenségét feltételezi a modern multikulturális társadalmakban.
Az ilyen értelemben vett értékpluralizmus kontextusában a politikai realisták a modus vivendi
eszméjét fogalmazzák meg. Posztmodern elméletként a modus vivendi inkább egy pragmatikus
és eljárásaiban nyitott teória, szemben a deontológiai morális elvekre alapozott filozófiai
konstrukciókkal. A modus vivendi elméletének kidolgozói a társadalmi csoportok békés együttélésének
és a politikai közösség egy morális minimumának teoretizálására tesznek kísérletet. Az
elmélet nagy hiányossága azonban, hogy nem számol a demokrácia eszméjével, ami viszont két
okból is hasznos lehet a modus vivendi teóriájára tekintettel. Először is, a mai politikai rendszerek
elképzelhetetlenek, vagy minimum botrányosak, a demokratikus legitimáció valamely
formája nélkül. Másrészről pedig, számot kell vetnünk a különböző liberális projektek, úgy is,
mint a liberális multikulturalizmus kimerülésének. Az alkotmányos védelem mellett a demokrácia
védelme azzal is jár, hogy hogyan tud az egyes kultúrák és egyéb társadalmi csoportok között
egyensúlyt teremteni a modern társadalmakban. Írásomban arra teszek kísérletet, hogy a
demokratikus legitimáció fogalmát a modus vivendi elméletének fényében világítsam meg.