Keresés
Keresési eredmények
-
Neo-hobbesiánus demokrácia: A modus vivendi elmélete és a demokratikus legitimáció
25-41Megtekintések száma:16A kortárs politikaelméletben a rawlsi liberális konstruktivizmust az elmúlt években a politikai
realizmus elméletei vették kritikai össztűz alá. A realista liberalizmus egyik fő teoretikusa, John
Gray a társadalmi együttélés olyan neo-hobbesiánus modelljére helyezi a hangsúlyt, amely a
politikai élet alapvetően konfliktusos voltából indul ki; a társadalmi értékek és életformák
gyakorta előforduló összemérhetetlenségét feltételezi a modern multikulturális társadalmakban.
Az ilyen értelemben vett értékpluralizmus kontextusában a politikai realisták a modus vivendi
eszméjét fogalmazzák meg. Posztmodern elméletként a modus vivendi inkább egy pragmatikus
és eljárásaiban nyitott teória, szemben a deontológiai morális elvekre alapozott filozófiai
konstrukciókkal. A modus vivendi elméletének kidolgozói a társadalmi csoportok békés együttélésének
és a politikai közösség egy morális minimumának teoretizálására tesznek kísérletet. Az
elmélet nagy hiányossága azonban, hogy nem számol a demokrácia eszméjével, ami viszont két
okból is hasznos lehet a modus vivendi teóriájára tekintettel. Először is, a mai politikai rendszerek
elképzelhetetlenek, vagy minimum botrányosak, a demokratikus legitimáció valamely
formája nélkül. Másrészről pedig, számot kell vetnünk a különböző liberális projektek, úgy is,
mint a liberális multikulturalizmus kimerülésének. Az alkotmányos védelem mellett a demokrácia
védelme azzal is jár, hogy hogyan tud az egyes kultúrák és egyéb társadalmi csoportok között
egyensúlyt teremteni a modern társadalmakban. Írásomban arra teszek kísérletet, hogy a
demokratikus legitimáció fogalmát a modus vivendi elméletének fényében világítsam meg. -
Hibrid rezsimek és a szürke zóna: új válaszok a politikai rezsimek rendszertanának örök kérdéseire
42-59Megtekintések száma:18A demokratizálódás Huntington által leírt harmadik hulláma során a várakozásokkal ellentétben
számos olyan politikai rendszer jött létre és maradt fenn tartósan is, amelyek a demokráciaelmélet
bevett keretei között nem voltak értelmezhetők. A nyílt autoriter rendszerek és a teljes
értékű demokráciák közötti „szürke zónában” található rezsimek leírására az uralkodó dichotóm,
teleologikus, valamint minimalista megközelítések nem voltak alkalmasak. Tanulmányunk
azokat az elméleti törekvéseket vizsgálja, melyek azokat a – hibrid rezsimnek nevezett – politikai
rendszereket elemzi, melyek az autoriter és demokratikus elemek kombinációját valósítják
meg. A megközelítések csoportosítása mellett rámutatunk azok elméleti és empirikus korlátaira,
valamint kitérünk a hibrid rezsimekről szóló irodalom és a liberális demokrácia fogalmának
összefüggésére is. Bár a hibrid rezsimek irodalma számos hiányossággal küzd, e megközelítések
eredményének tartjuk, hogy a politikai rendszerek közötti mozgás politikai feltételeit a korábbi
kísérletekhez képest realisztikusabban képes leírni. -
Konfliktus és demokrácia: Érvek a konfliktusok politikai jelentősége és korlátozásuk szükségessége mellett
8-24Megtekintések száma:10A demokrácia és a konfliktus viszonya politikaelméleti szempontból meglehetősen összetett.
Egyrészről, politika és konfliktus általános politikai tapasztalata ellenére a demokratikus rend
kontextusában a konfliktus hajlamos elveszíteni az értékét, szemben a konszenzussal vagy a
kompromisszummal. Másrészről, a konfliktusok politikai jelentőségének elismerése mellett sem
lehet lemondani az intenzitáshatárok értelmezéséről. Mindezek a kérdések egy eredendően
nyilvános politikai térben, a politika diszkurzív terében merülnek fel. Eme elméleti keretben a
konfliktus értelmezésének teoretikusan kitüntetett fogalma a vita. A tanulmány ezt három
teória körül végzi el. J. S. Mill rávilágít arra, hogy a vitára szükség van a politikai közösségben,
annak episztémikus és érzelmi funkciói vannak. Szabó Márton diszkurzív politikatudományának
is kitüntetett fogalma a vita, ami nemcsak a politika egyedi esete, hanem létmódja is. Szemben a
legtöbb kortárs, a politikát a kommunikáció felől értelmező elmélettel, a diszkurzivitást eleve
konfliktusosnak láttatja. A diskurzuselméleti hátterű Chantal Mouffe demokratikus agónról
beszél, a konfliktusokat értelmezi a demokratikus rend keretei között, felhíva a figyelmet az
identitások diszkurzív konstituálódásának demokratikus feltételeire. Elmélete az értékes
konfliktusok és azok demokrácián belüli határainak egyik teoretizálási kísérlete. -
Demokratizációs remények és aggályok: A népszavazás a magyar politikai diskurzusban 1985–1989
5-27Megtekintések száma:51A tanulmány azt vizsgálja, hogy az 1985–89 közötti időszakban, amikor a helyi és országos népszavazás részben általános kodifikációs kérdésként, részben konkrét kezdeményezések kapcsán a politikai rendszer egyik fontos témája lett, milyen diskurzus övezte a közvetlen demokrácia bevezetésének lehetőségét vagy veszélyét. A jogtudományi, pártállami, értelmiségi-közéleti és szélesebb társadalmi nyilvánosságbeli írások elemzése részben a közvetlen demokrácia szakirodalmában meglévő, részben saját szempontok mentén történik: a bevezetés időzítése, a várható előnyök és veszélyek mérlegelése, a népszavazások politikai eszköz-jellege, és a nemzetközi példák, azaz egyfajta mintakövetés megléte. A tanulmány fő megállapítása, hogy a népszavazás két eltérő értelmezésben volt jelen: az ellenzéki erők a pártállam feletti kontrollt, míg a pártállam főleg társadalmi legitimációja csökkenésének megállítását várta a népszavazás bevezetésétől, miközben a hétköznapi nyilvánosságban az egyébként igen jelentős demokratikus reformról nem zajlott érdemi vita.
-
Demokrácia rózsaszín szemüveg nélkül
153-157Megtekintések száma:10Körösényi András (2019): Manipuláció és demokrácia. Politikaelméleti tanulmányok.
Budapest, Gondolat Kiadó, 289 oldal - Recenzió. -
Trójai faló és fügefalevél: a populizmus szerepe a globális demokráciakrízisben és posztmodern autokráciákban
30-61Megtekintések száma:16Állításom szerint a populizmus lehet az a kapocs, amely segíthet megfelelőbb keretben értelmezni nem csupán a globális demokráciakrízist, hanem az új típusú autokráciák térnyerését és mindennapi működését. Az állítás alátámasztása érdekében előbb ezen jelenségek térhódításának jellegzetességeit vizsgáltam meg, majd a közöttük lévő kapcsolat természetével foglalkoztam, különös tekintettel az új típusú autokráciák stabilitásának vizsgálatára, amelyben érvelésem szerint a populizmus kulcsszerepet tölt be. A demokrácia és a képviselet egy autokratikus értelmezéseként felfogott populizmus, mint egy trójai faló, különösen nagy veszélyt jelent a demokráciákra, mindenekelőtt a homogénnek képzelt nép egységes akaratának és a közjó meghatározásának kisajátítására törekvő, megcáfolhatatlan morális képviseleti igénye miatt. Másfelől a populizmus az új típusú, formálisan ugyan többpárti választásokkal operáló posztmodern autokráciák számára a politikai versengés szisztematikusan eltorzított, így csupán korlátozott jellegét, valamint a rendszeren belüli újabb és újabb autokratikus tendenciák elfedését és legitimálását szolgálhatja. Mivel egy radikális, a modern autokráciákat idéző hatalmi fordulat túlságosan költséges lenne, a kvázi-demokratikus legitimációt biztosító manipulált, de többpárti választásokra és másfajta plebiszciter technikákra nélkülözhetetlen szerep hárul a posztmodern autokráciák számára, amelyekben a konszolidált politikai versenyt élet-halál harccá transzformáló és egyéb kognitív funkciókat ellátó populizmus központi szerepet tölthet be. Azaz a populista autokrácia – mint a posztmodern autokráciák egy paradigmatikus típusa – jelensége sokáig velünk maradhat, újabb és újabb feladatokat adva ezzel a működésükkel foglalkozó kutatók számára.
-
A magyar egyetemisták és főiskolások demokráciához fűződő viszonya
47-69Megtekintések száma:18A demokratikus állampolgári nevelés demokrácia minőségére gyakorolt kedvező hatását illetően konszenzus érhető tetten a tudományterület kutatói között. Az állampolgári nevelés folyamatának egyik releváns színtereként a felsőoktatás intézménye hozható fel, sőt egyes szerzők
szerint az egyetemek, főiskolák jellegüknél, szerepüknél fogva éppen önmaguk testesítik meg a
demokrácia lényegi tartalmát. A tanulmány éppen ezért az egyetemista és főiskolás hallgatók
körében végzett adatfelvételekre támaszkodik, amikor arra a kérdésre keresi a választ, hogy
beszélhetünk-e egy olyan demokratikus generáció megjelenéséről, amelynek politikai aktivitása
először az egyetemi, illetve felsőoktatási hallgatók körében jelenik meg? Több mint negyedszázaddal a magyar demokratikus átalakulást követően a hallgatók körében megfigyelhető kampányszerű politikai aktivizálódás vajon az egyetemista társadalom demokratikusságáról szolgál-e bizonyítékkal?
A demokratikus állampolgárság empirikus keretein belül kidolgozott elemzésünk igyekszik
számos tanulsággal szolgálni a magyar esetről, bizonyítva, hogy a demokratikus intézmények
létezése a polgárok demokratikus attitűdjeinek szükséges, de nem elégséges feltételét képezik.
