Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • „Társadalmunkban a sikert a nyilvánosság iktatja törvénybe”, avagy a vidéki színésznő siker- és karriermodellje
    84-104
    Megtekintések száma:
    250

    Tanulmányomban arra keresem a választ, hogy kimutathatóak-e különbségek abban, ahogy a színésznők és színészek definiálják karrierjüket, sikereiket? Mit jelent a vidéki színház színészeinek sikere? Ennek kifejtésére több kortárs, sikerre irányuló elemzést ismertetek, amelyek közül Deaton-Kahnemann és Barabási főbb elméleteire támaszkodom. Ezt követően a kutatásom módszertanát mutatom be, majd Bourdieu mezőelmélete alapján a kőszínház munkaszervezetének értelmezése kap nagyobb hangsúlyt. Végül a szervezetszociológiai kontextusba ágyazva írom le, hogy a színművészek hogyan értelmezik a sikert és a karriert, illetve mindezek alapján tipizálom habitusaikat

  • A középiskolás kori anyai és apai bevonódás prediktív ereje a hallgatók felsőoktatási eredményességére
    5-31
    Megtekintések száma:
    371

    A szülői bevonódás a gyermek fejlődését és tanulmányi előmenetelét elősegítő tevékenységeket jelenti. Ezen belül elkülöníthető az otthoni és iskolai bevonódás, de a szakirodalom megkülönböztet egy harmadik dimenziót, a tanulmányi szocializációt. Hipotézisünk szerint a nagyobb középiskolás kori szülői bevonódás pozitív hatású a felsőoktatási eredményességre is, habár az eddigi a kutatások többsége nem vizsgálja a hosszú távú hatásokat. Kutatásunkban egy öt országot átfogó nagymintás adatbázis segítségével vizsgáljuk a középiskolás kori apai és anyai bevonódás és a felsőoktatási eredményesség összefüggéseit. Eredményeink szerint a tanulás fontosságáról való beszélgetés, mely a tanulmányi szocializáció indikátora, az anyáknál a mindennapi tevékenységekhez, az apáknál az értékátadó, érzelmi támogató faktorhoz sorolódott. Továbbá éppen ez a két faktor mutatott pozitív hatást a felsőfokú eredményességre. Eredményeink alapján a közoktatásban hangsúlyt kellene fektetni az olyan iskolai programokra, melyek akár a szülők, akár a gyermekek felé a tanulás hosszú távú jelentőségére világítanak rá.

  • Oktatási módszerek az általános iskolások körében, a Covid-19 járvány idején
    78-102
    Megtekintések száma:
    400

    A kutatás középpontjában a kisiskolások körében megmutatkozó Covid-19 járvány hatásai, az oktatási keretek átalakulásai állnak, melyen belül a tanulmány a pedagógusi nézőpontokra fókuszál. A kötelező online oktatási keretek felhívták a figyelmet a tantermi órák és a digitális tanítás közötti különbségekre, a tanári hivatás háttérdimenzióira, melyek a mai oktatási rendszer kihívásaiként is értelmezhetőek. Ennek megfelelően a tanulmány reflektál a pandémia által generált társadalmi és mentális problémákra, az oktatás területén szükségessé vált digitalizáció­ra, a pedagógusokat érintő tananyag átadási nehézségekre, azaz a pedagógiai szükségállapotra, a karanténpedagógiára. A tanítási módszerek változására egy kis- és nagyvárosokban tanító pedagógusi adatbázis biztosít alapot (n = 12). Eredményként általuk bemutathatóvá váltak az online oktatás iskola-specifikus esetei, a digitális tananyagok átadására vonatkozó törekvések, a számos esetben megmutatkozó nehézségekkel és a későbbiekben beépíthető újításokkal együtt.

  • A hazai pálya előnye : A társas kapcsolatok szerepe a falusi fiatalok immobilitásában
    24-54.
    Megtekintések száma:
    294

    A tanulmány az egyéni network felépítésének, működésének hatását vizsgálja a falusi fiatalok immobilitására. A tanulmány alapjául szolgáló kutatás 2018-ban, 2500 fő alatti településen élő, 19-25 év között falusi fiatalok körében zajlott strukturált interjúk készítésével. A kutatás kere- tében összesen 104 interjú készült 53 fiatal és 51 szülő részvételével. A tanulmányban elsőként a kutatás alkalmával megkérdezett fiatalok személyes kapcsolathálózatának kiterjedtsége, össze- tétele kerül ismertetésre, majd a fiatalokat körülvevő társas kapcsolatok feltárt funkcióinak az immobilitásra gyakorolt lehetséges hatásait kerülnek bemutatásra. Az interjúk alapján elmond- ható, hogy a vizsgált fiatalok személyes kapcsolathálózata az erős, elsősorban közeli családta- gokból, rokonokból áll. A gyenge kötések közül leginkább az oktatási intézményekhez (általános iskola, középiskola, egyetem) kötődő kapcsolatok vannak jelen a fiatalok networkjében. Az ada- tok alapján megfigyelhető, hogy a helyi oktatási intézményeknek nagy szerepe van a barátságok kialakulásában. A falun belüli munkahelyi kapcsolatok, szomszédok, ismerősök nem általános aktorai a megkérdezettek kapcsolathálózatának.

  • Szolidaritás és autonómia járvány idején
    47-73
    Megtekintések száma:
    209

    A tanulmány arra a kérdésre keres választ, hogy a késő modernitás hazai kontextusában a szolidaritás és autonómia milyen mintázatai deríthetők fel. A kérdés megválaszolásának sajátos nehézsége, hogy a társadalmi struktúrák, habitusok, naturalizált valóságértelmezések olyan szintjeire utal, melyek – épp alapvető jellegükből fakadóan – a cselekvők számára többnyire reflektálatlan, preintencionális szinten adottak. E nehézséget kezelendő kutatásunkban a COVID járványra természetes kísérleti szituációként tekintettünk: míg a szolidaritás és autonómia idült, társadalmi struktúrákba beépült paradoxonjai és torzulásai naturalizálódnak a cselekvők számára, addig egy olyan akut válság során, ami mindkét szintet alapjaiban érinti, reflektív módon mutatkoznak meg. A tanulmány első szakaszában az autonómia és szolidaritás hazai társadalomtörténeti folyamatokra specializált elméleti ideáltípusainak kidolgozására kerül sor. Ezt követően, rövid módszertani kitekintés után, esettanulmányok formájában mutatok be különböző szolidaritási és autonómia mintázatokat. Az utolsó szakaszban ezek általános tanulságait vizsgálva, arra a kérdésre keresek választ, hogy miként jellemezhetők a szolidaritás és autonómia terét beszűkítő, alapvető paradoxonokkal terhelt modernizációs struktúrákkal való megküzdés esélyei?

  • Muravidék létrehozása és társadalmi jellemzői
    28-52.
    Megtekintések száma:
    236

    METSZETEKVol. 7 (2018) No. 2ISSN 2063-6415DOI10.18392/metsz/2018/2/3www. metszetek.unideb.hu28Kovács T., Stankovicsné Szendi A.: Muravidék létrehozása és társadalmi jellemzőiKÖZELKÉPMuravidék létrehozása és társadalmi jellemzőiKOVÁCS TERÉZ1 – STANKOVICSNÉ SZENDI ANNA2ABSZTRAKTAz 1920-as trianoni határmegvonással a magyarság egy kisebb része a ma már önálló Szlo-vénia területére került. Az ő leszármazottjaik száma napjainkban hatezer fő körül van, és a Kárpát-medencei magyarság egyik szórvány közösségét képezik. Ennek a – történelmi Vas és Zala vármegyékből elcsatolt – résznek az elnevezésére idővel megfogalmazódott egy új fogalom, a Muravidék. A tanulmány kiinduló pontja, hogy felhívjuk a figyelmet arra, hogy a térséggel foglalkozó szerzők a Muravidék elnevezést nem azonos területi egységgel azonosítják. Célunk, hogy ezeket bemutassuk, elemezzük, és javaslatot tegyünk a Muravidék eltérő értelmezésének a feloldására. Tanulmányunk a földrajzi megközelítés mellett szociológiai szempontokra, köztük a helyi lakosság megkérdezésére is támaszkodik, és azt vizsgálja, hogy milyen okok állnak Mura-vidék eltérő értelmezésének a hátterében. A térség területi, történelmi, politikai, gazdasági és kulturális sajátosságainak a bemutatásán keresztül elemezzük a kérdést.

  • Gyermekes családok és a velük dolgozó szociális szakemberek percepciója a családok jól-létét, társadalmi mobilitását előmozdító szolgáltatásokról
    3-28
    Megtekintések száma:
    602

    Tanulmányunkban azt vizsgáljuk, hogy az észak-magyarországi régió egyik hátrányos helyzetű kistérségében különböző településnagyságú területeken, illetve a budapesti agglomerációhoz tartozó településeken élő gyermekes családok hogyan vélekednek az elérhető oktatási,
    gyermeknevelési, egészségügyi és szociális ellátásokról és szolgáltatásokról, ezekről egyáltalán rendelkeznek-e információval, valamint a gyermekes családokkal dolgozó szakemberek mit
    gondolnak a nyújtott szolgáltatás szakmai tartalmáról és minőségéről, valamint arról, hogy
    ezek a családok jól-létét, társadalmi mobilitási esélyeit mennyiben tudják szolgálni. Kutatásunk keretében készült egy lakossági kérdőíves lekérdezés, valamint interjúk készültek szakemberekkel és gyermekes családokkal. Eredményeink jelzik, hogy a gyermekek képességeit
    fejlesztő, tehetségük kibontakozását célzó, jól-létüket előmozdító szolgáltatások hiányában, a
    meglévő, igen korlátozott kapacitásokkal és így alacsony minőségben működő oktatási, egészségügyi, szociális szolgáltatások és a szűkösen elérhető kulturális és szabadidős lehetőségek
    elérésével a hátrányos helyzetű családokban felnövő gyermekek mobilitási esélyei nagymértékben korlátozottak. A gyermekjóléti szociális munka eszköztára szűkös, a szociális intervenciók a tűzoltásra épülnek.

  • Boldogulási stratégiák a hátországban: az orosz–ukrán háború társadalmi hatásai a kárpátaljai magyar közösségre
    5-32
    Megtekintések száma:
    217

    Bár Kárpátalja területe viszonylag távol helyezkedik el az orosz–ukrán háború harci cselekményeinek gócpontjától, a régióban élők hétköznapjai drasztikusan átalakultak 2022 februárja után. Miközben több százezer belső menekült érkezett és telepedett le a megyében, a hadiállapot bevezetése és a gazdasági nehézségek a kárpátaljai magyar lakosság körében számottevő emigrációs hullámot indukáltak. Azonban jelentős azok száma is, akik a háborús nehézségek ellenére szülőföldjükön maradtak. Jelen kutatás utóbbi közösség helyzetének vizsgálatát helyezi középpontjába, amelyen belül: (1) ismertetjük a megyében zajló legfontosabb társadalmi-demográ­fiai változásokat; (2) bemutatjuk a kárpátaljai magyar közösség boldogulási stratégiáit a háborús viszonyok között, a migrációs döntések hátterére és a szülőföldön maradás tényezőire fókuszálva; (3) elemezzük a belső menekültek érkezésének helyi társadalomra gyakorolt hatásait, az interetnikus viszonyok alakulását. Empirikus kutatásunk eredményei alapján elmondható, hogy a szülőföldön maradás kulcsa a családi boldogulási stratégiák folytonos átalakítása, formálása és a változó körülményekhez való gyors adaptálása. Bár a kárpátaljai magyarok lélekszámát a korábbi évtizedekben is elsősorban a kivándorlás apasztotta, 2022 óta a migráció mértéke és jellege megváltozott, ami új társadalmi kihívásokat jelent az otthon maradt közösség számára.

  • A művi abortusz reprezentációja a magyar online médiában
    121-152.
    Megtekintések száma:
    339

    Tanulmányunkban a magyar online médiában megjelenő abortusz-reprezentációkat vizsgáljuk
    a lengyel abortusztörvény vitájának hazai recepciója kapcsán. A kutatás célja az volt, hogy képet alkossunk arról, hogyan tematizálódik a művi terhességmegszakítás kérdése, milyen fogalmi
    háló részeként, milyen keretezésben mutatja be azt az online sajtó. Mivel a sajtónyilvánosság
    alapvető befolyásolója a közvélemény formálódásának, fontos megvizsgálni azt a diskurzust,
    amelynek terében az érintettek a művi abortuszra vonatkozó véleményüket kialakítják, illetve
    döntésüket meghozzák. A tartalomelemzés során nyolc nagyobb témát azonosítottunk, amelyek
    keretezésében az abortusz kérdése megjelent, ezek: a művi abortusz társadalmi/demográfiai
    témaként való megjelenítése, az abortuszszabályozás és az abortusz attitűdök kérdése, az abortusz mint (testi) önrendelkezés, az abortusz-döntésre, illetve az abortusz okaira és következményeire vonatkozó tartalmak és az abortuszt választó nők leírása. Emellett feltártuk azokat az
    asszociációkat, amelyek visszatérően társultak az abortusz kérdésköréhez (elsősorban a halál és
    az illegalitás, deviancia), valamint a kérdés tematizálásából jellemzően hiányzó tartalmakat is.

  • A radikalizmus szociális reprezentációja fiatalok körében
    64-78.
    Megtekintések száma:
    206

    A tanulmányban egy nemzetközi kutatás (Myplace) adatait felhasználva, politikai szocializációs szempontból lényegesen eltérő két városban (Ózd és Sopron) élő 15–26 éves fiatalok radikalizmus értelmezését a szociális reprezentáció elmélet alapján vizsgáltuk. Az elméletre épülő
    egyik empirikus módszernek megfelelően, a 2012-ben lebonyolított kérdőíves adatfelvétel során
    asszociációs válaszok kvantifikálásával a radikalizmus reprezentációjának strukturális és tartalmi jellemzését követően a fiatalokra jellemző nacionalizmus és a demokratikus alapelvekhez
    való viszony, valamint a radikalizmus reprezentációjának kapcsolatát elemeztük.

  • Külön, de mégis együtt? Közös tér, idő és kapcsolati szolidaritás teremtése a hetelők körében
    72-87
    Megtekintések száma:
    271

    Távkapcsolatok mindig léteztek, de a globalizáció, modern kommunikációs eszközök és utazási
    lehetőségek még inkább teret engednek ezen kapcsolatok elterjedésének. Jelen tanulmány a hetelőkre fókuszál, akik távoli munkavégzés miatt csak hétvégén vagy több hetente találkoznak.
    A kutatás 24, kisvárosokban és falvakban élő hetelővel készített interjút ölel fel. A megkérdezett
    párok körében a kapcsolattal való elégedettség volt az egyik fő vizsgálati kérdés. Az interjúalanyok többnyire nem számoltak be elégedetlenségről, kivéve néhány nőt, akik megszaporodott otthoni feladataikra panaszkodtak. Az elégedettség megteremtésében nagy szerepet kapott a mindennapi kapcsolattartás és modern kommunikációs eszközök. Utóbbiak ahhoz is hozzájárultak, hogy a hetelők közös virtuális teret és időt tudjanak teremteni maguknak. A rendszeres kommunikáció, különleges programok, valamint a közös tervek a párkapcsolati szolidaritást is erősítették. A távollét átvészelésére és az együtt töltött idő megszépítésére a hetelők hasznára
    vált az úgynevezett időmunka, amit a párok együtt végeztek el, hogy az időérzékelésüket öntudatlan, szubjektív módon befolyásolják.

  • Roma oktatási helyzetkép Hargita megyében – pedagógusi viszonyulások
    75-92
    Megtekintések száma:
    247

    A tanulmány roma gyerekeket oktató pedagógusokkal készített interjúk alapján mutatja be
    azokat a pedagógusi attitűdöket és magatartásokat, amelyek a mindennapi oktatási gyakorlatot alakítják. Intézményes programok, infrastrukturális és személyi feltételek hiányában a
    pedagógusoknak személyesen kell megoldásokat találniuk az adódó nehézségekre. Így válnak
    az integrációs folyamat kulcsszereplőivé, és ezért viszonyulásaik, attitűdjeik meghatározóak a
    roma gyermekek iskolai eredményességének szempontjából. A kutatás célcsoportját olyan pedagógusok képezik, akik a Csíki-medence (Hargita megye, Románia) olyan általános iskoláiban
    tanítanak, ahol a roma tanulók aránya meghaladja a 25 százalékot. Az országos szakpolitika
    fontosabb irányainak jelzése és a székelyföldi magyar-roma viszonyt vizsgáló szakirodalom bemutatása szélesebb értelmezési keretet kínál a vizsgált témakörnek.

  • A szabadidő mintázatai a középiskolákban
    64-78
    Megtekintések száma:
    435

    Kutatásunkban arra keressük a választ, hogy mi jellemzi a magyar középiskolások szabadidő-eltöltését és milyen különbségek vannak a szabad idő mennyiségében, helyszínek és intézménytípusok látogatásában iskolatípusonként. Hazánk oktatási rendszere szelektív – a szülői hatások erősek, így feltételezhető, hogy a művelődés- és szabadidő területén megfogható különbségek is erősek. Az iskola klímája, kapcsolatrendszere, a formális szervezet maga is generálhat egy szabadidős teret, emellett intézményi hatásokkal is számolhatunk (kortárskapcsolatok, tanári hatások, intézményi programok), tehát akár csökkentheti is a kulturális hátrányokat, vagy éppen hogy felerősítheti, továbbörökítheti ezeket. Kérdésünk, hogy a formális szervezeteknek (iskoláknak) milyen hatása van a középiskolások szabadidős preferenciáira. Képes-e korrigálni a társadalmi, kulturális hátrányokat? Milyen eszközök vannak az intézmények kezében: többek között be tudnak-e vezetni pl. magaskulturális aktivitási formákat az életmódba? A tanulmány célja, hogy a szabadidő felhasználásának mintázatait a Magyar Ifjúság Kutatás 2012-es adatbázisát felhasználva mutassa be úgy, hogy az egyes iskolatípusok (szakiskolák, szakközépiskolák, gimnáziumok és szerkezetváltó gimnáziumok) jellegzetességeire fókuszálunk. Elemzésünkben a szabadidő becsült mennyiségét, annak színtereit, a „screentime” tevékenységek ráfordításait és a különböző művelődési intézmények látogatásának gyakoriságait mértük fel átlagok, khí-négyzet statisztika, variancia-analízis, faktoranalízis és lineáris regres - szió segítségével. Az eredmények képletesen rajzolják meg az egyes iskolatípusok mintázatait, amelyek komoly, a művelődés és a szabadidő szférájában megfogható különbségekre utalnak.

  • Önmagába záródó gyermekvédelem – a nyitás lehetséges útjai
    178-194
    Megtekintések száma:
    738

    A kvalitatív módszertanra épülő kutatás célja, hogy képet kapjunk arról, hogy a gyermekvédelemben biztosítottak-e külső/kapcsolt szolgáltatások, melyek a gyermekvédelmi problémákkal küzdő szülőket, illetve gyermekeket, fiatalokat célozzák. Célja, hogy megvizsgáljuk,
    hogy a gyermekvédelem területén mennyire jelenik meg a szolgáltatási-fókusz és az innovatív
    megközelítésekben való gondolkodás, ebben a civil szervezeteknek hol a helye és mi a szerepe.
    A 15 szakértői interjúra épülő tanulmány amellett érvel, hogy jelenleg diszfunkcionális működés
    jellemzi a gyermekvédelmi rendszert, mely önmagába záródó, elszigetelt szociálpolitikai alrendszerként jellemezhető, így nem csak a gyermekvédelem alapvető céljai nem tudnak megvalósulni
    a gyakorlatban, de sok esetben rejtve maradnak a strukturális hiányosságok és rendszeranomáliák. A gyermekvédelemben szükséges lenne új utak keresésére, melyben az önkéntességnek, civil
    szervezetek szolgáltatásainak, széles körű partnerségnek is van helye.

  • Informalitás: egymás eszköziesítésének kultúrája: Esszé a bizalom és a társas kapcsolatok összefüggésének dinamikáiról
    49-64
    Megtekintések száma:
    253

    Jelen írás esszéisztikus módon – tudományos szisztematizálás és művészi közvetítés nélkül – próbálja az életet (a normatív értelemben felfogott jó életet) megszólítani, s egy olyan kutatási programkísérletet adni, amelynek segítségével a mindennapjaink egyik megszokott, ám mégis reflexíven felszámolni indokolt és kritikailag elutasítani hivatott jelenségét: az informalitást,
    egész pontosan annak a társadalmi egyenlőtlenségeket létrehozó és tartósító, tehát mindenképpen káros formáját, alaposabban megérthetjük, illetve vizsgálhatóvá-megragadhatóvá tehetjük. Az alább kifejtésre kerülő érvelés reflexió Böröcz József hasonló tárgyú és szándékú kutatási törekvéseire, amelyek mit sem veszítettek aktualitásukból az elmúlt évtizedek során.

  • A többség képernyőjén keresztül ...: A romák társadalmi helyzetével és médiában való megjelenésével kapcsolatos lakossági vélemények
    74-92
    Megtekintések száma:
    311

    Jelen tanulmány egy, a romák társadalmi helyzetével és médiában való megjelenésével kapcsolatos lakossági véleményeket vizsgáló kérdőíves felmérés eredményeit mutatja be. A tanulmány alapját jelentő kutatás keretében a romákkal kapcsolatos lakossági attitűdöket mértük fel, a velük szemben megnyilvánuló vélekedéseket, előítéleteket, valamint azt, hogy a romák média-megjelenéséről hogyan vélekedik a lakosság.

  • A fővárosi roma szegény családok jövedelemszerzési és gazdálkodási sajátosságai
    110-128
    Megtekintések száma:
    293

    Tanulmányomban a fővárosi roma szegény családok jövedelemszerzési és gazdálkodási viszonyait kívántam feltérképezni a Magdolna-negyedben megfigyelhető háztartási stratégiák dokumentálásával. Arra voltam kíváncsi, hogy a főváros szegregátumszerű bérház és utcacsoportjaiban élők miként reagáltak a gazdasági szerkezetváltozás során beszűkülő lehetőségekre, az
    itt élő családok és háztartások milyen stratégiák mentén próbálnak bevételre szert tenni. Kutatásom arra is megpróbált választ adni, hogy a kirekesztettség érzésén túl létezik-e közöttük
    bármilyen gazdálkodási vagy életszervezési közösség.
    A megélhetési formák áttekintése után a fogyasztási szerkezet sajátosságaira koncentráltam. Interjúalanyaimat hétköznapi és ünnepi kiadásaik mellett a kiadáscsökkentés lehetséges
    eszközeiről is kérdeztem. Igyekeztem megvizsgálni, hogy a kiterjedt nagycsaládok együttműködése milyen hatást gyakorol az egyes részcsaládok hétköznapi életvitelére.

  • Hátránykompenzáció és mentális egészség: segítő szakemberek az iskolában és a helyi közösségekben
    161-185
    Megtekintések száma:
    273

    Jelen tanulmány egy nagyobb kutatás keretében készült, melynek célja az volt, hogy a leszakadó térségekben lévő falusi kisiskolákat és azok környezetét részletesen megismerje és fejlesztési javaslatokat fogalmazzon meg. Ebben az írásban összesítjük azokat a nemzetközi és hazai szakirodalmakat, amelyek a kistelepüléseken dolgozó segítő szakemberek munkáját, módszereit, az ott élő hátrányos helyzetű gyermekeket és fiatalokat célzó programokat mutatják be, különös tekintettel a mentális egészségre és az iskolai felzárkóztatásra.  A vizsgált célcsoport a legsérülékenyebbek közé tartozik a társadalomban, hiszen már elég korán komplex problémákkal kell szembesülniük. Ezt ismerve két nagy részre osztottuk a vizsgálatot. Az első részben a közösségi együttműködés erejét hangsúlyozzuk az iskolában és azon kívül, hazai és külföldi gyakorlatokat bemutatva. A második részben egy, a célcsoportot erősen érintő konkrét problémát, az alkoholizmus és szerhasználat jelenségét mutatjuk be, annak a gyermekek életére és mentális egészségére gyakorolt hatását. A tanulmány fő tanulsága, hogy ha javítani szeretnénk élet­körül­mé­nyeiken, iskolai teljesítményükön és mentális egészségükön, összetett, több szakma együtt­működését igénylő és minél koraibb beavatkozásra van szükség.

  • A fővárosi roma szegény családok kapcsolathatárai
    97-120.
    Megtekintések száma:
    236

    Tanulmányomban a fővárosi roma szegény családok kapcsolatszerkezetének jellegzetes mintázatait igyekszem feltárni. A kapcsolatszerkezetben végbement generációs változásokat a
    vonatkozó szakirodalom áttekintése mellett interjúrészletekkel illusztrálom. Kutatásom során
    arra kerestem a választ, hogy a vizsgált kerületekben található szegregátumszerű utca- és bérházcsoportok – külön-külön vagy együttesen – nevezhetőek-e közösségnek. Az itt fellelhető mikroszegregátumoknak léteznek-e leírható kapcsolathatárai: van-e átjárás földrajzi, társadalmi
    értelemben, illetve a megismert kapcsolathatárok mennyiben etnikus természetűek. Józsefvárosban és Belső-Ferencvárosban készült félig-strukturált interjúimat 2017-ben rögzítettem.
    Alanyai húsz fő, tizenhat és ötvenöt éves kor közötti személy volt. A dőlt betűkkel szedett interjúrészleteket magyarázó, elemző megjegyzések keretezik.

  • Egyenlő esélyekkel a munka világában? Esélyegyenlőség és jogvédelem a munkaerőpiacon
    46-63
    Megtekintések száma:
    396

    A tanulmány az esélyegyenlőség megvalósulását, valamint az ezzel kapcsolatos jogvédelem
    lehetőségeit vizsgálja a munkaerőpiacon. A kutatás célja, hogy feltárja, hogy melyek az esélyegyenlőség megsértésével kapcsolatos legjellemzőbb problémák az Egyenlő Bánásmód Hatóság
    joggyakorlata alapján. Meghatározható-e az, hogy mely típusú diszkrimináció jellemző illetve,
    hogy jelenleg Magyarországon melyek a leghátrányosabbnak ítélt tulajdonságok a munkaerőpiacon.
    A feltárt összefüggések arra mutatnak rá, hogy jóllehet a törvényi háttér szabályozása jelentős mértékben elősegítette az egyének jogtudatosságát e területen, de még több fórumra van
    szükség, hogy mérhető eredményeket érjünk el.