Keresés

Keresési eredmények

• Trójai faló és fügefalevél: a populizmus szerepe a globális demokráciakrízisben és posztmodern autokráciákban

  30-61

  Benedek István

  Megtekintések száma:

  72

  Állításom szerint a populizmus lehet az a kapocs, amely segíthet megfelelőbb keretben értelmezni nem csupán a globális demokráciakrízist, hanem az új típusú autokráciák térnyerését és mindennapi működését. Az állítás alátámasztása érdekében előbb ezen jelenségek térhódításának jellegzetességeit vizsgáltam meg, majd a közöttük lévő kapcsolat természetével foglalkoztam, különös tekintettel az új típusú autokráciák stabilitásának vizsgálatára, amelyben érvelésem szerint a populizmus kulcsszerepet tölt be. A demokrácia és a képviselet egy autokratikus értelmezéseként felfogott populizmus, mint egy trójai faló, különösen nagy veszélyt jelent a demokráciákra, mindenekelőtt a homogénnek képzelt nép egységes akaratának és a közjó meghatározásának kisajátítására törekvő, megcáfolhatatlan morális képviseleti igénye miatt. Másfelől a populizmus az új típusú, formálisan ugyan többpárti választásokkal operáló posztmodern autokráciák számára a politikai versengés szisztematikusan eltorzított, így csupán korlátozott jellegét, valamint a rendszeren belüli újabb és újabb autokratikus tendenciák elfedését és legitimálását szolgálhatja. Mivel egy radikális, a modern autokráciákat idéző hatalmi fordulat túlságosan költséges lenne, a kvázi-demokratikus legitimációt biztosító manipulált, de többpárti választásokra és másfajta plebiszciter technikákra nélkülözhetetlen szerep hárul a posztmodern autokráciák számára, amelyekben a konszolidált politikai versenyt élet-halál harccá transzformáló és egyéb kognitív funkciókat ellátó populizmus központi szerepet tölthet be. Azaz a populista autokrácia – mint a posztmodern autokráciák egy paradigmatikus típusa – jelensége sokáig velünk maradhat, újabb és újabb feladatokat adva ezzel a működésükkel foglalkozó kutatók számára.

• Hibrid rezsimek és a szürke zóna: új válaszok a politikai rezsimek rendszertanának örök kérdéseire

  42-59

  Gyulai Attila

  Stein-Zalai Juliane

  Megtekintések száma:

  72

  A demokratizálódás Huntington által leírt harmadik hulláma során a várakozásokkal ellentétben
  számos olyan politikai rendszer jött létre és maradt fenn tartósan is, amelyek a demokráciaelmélet
  bevett keretei között nem voltak értelmezhetők. A nyílt autoriter rendszerek és a teljes
  értékű demokráciák közötti „szürke zónában” található rezsimek leírására az uralkodó dichotóm,
  teleologikus, valamint minimalista megközelítések nem voltak alkalmasak. Tanulmányunk
  azokat az elméleti törekvéseket vizsgálja, melyek azokat a – hibrid rezsimnek nevezett – politikai
  rendszereket elemzi, melyek az autoriter és demokratikus elemek kombinációját valósítják
  meg. A megközelítések csoportosítása mellett rámutatunk azok elméleti és empirikus korlátaira,
  valamint kitérünk a hibrid rezsimekről szóló irodalom és a liberális demokrácia fogalmának
  összefüggésére is. Bár a hibrid rezsimek irodalma számos hiányossággal küzd, e megközelítések
  eredményének tartjuk, hogy a politikai rendszerek közötti mozgás politikai feltételeit a korábbi
  kísérletekhez képest realisztikusabban képes leírni.

• Neo-hobbesiánus demokrácia: A modus vivendi elmélete és a demokratikus legitimáció

  25-41

  Pap Milán

  Megtekintések száma:

  44

  A kortárs politikaelméletben a rawlsi liberális konstruktivizmust az elmúlt években a politikai
  realizmus elméletei vették kritikai össztűz alá. A realista liberalizmus egyik fő teoretikusa, John
  Gray a társadalmi együttélés olyan neo-hobbesiánus modelljére helyezi a hangsúlyt, amely a
  politikai élet alapvetően konfliktusos voltából indul ki; a társadalmi értékek és életformák
  gyakorta előforduló összemérhetetlenségét feltételezi a modern multikulturális társadalmakban.
  Az ilyen értelemben vett értékpluralizmus kontextusában a politikai realisták a modus vivendi
  eszméjét fogalmazzák meg. Posztmodern elméletként a modus vivendi inkább egy pragmatikus
  és eljárásaiban nyitott teória, szemben a deontológiai morális elvekre alapozott filozófiai
  konstrukciókkal. A modus vivendi elméletének kidolgozói a társadalmi csoportok békés együttélésének
  és a politikai közösség egy morális minimumának teoretizálására tesznek kísérletet. Az
  elmélet nagy hiányossága azonban, hogy nem számol a demokrácia eszméjével, ami viszont két
  okból is hasznos lehet a modus vivendi teóriájára tekintettel. Először is, a mai politikai rendszerek
  elképzelhetetlenek, vagy minimum botrányosak, a demokratikus legitimáció valamely
  formája nélkül. Másrészről pedig, számot kell vetnünk a különböző liberális projektek, úgy is,
  mint a liberális multikulturalizmus kimerülésének. Az alkotmányos védelem mellett a demokrácia
  védelme azzal is jár, hogy hogyan tud az egyes kultúrák és egyéb társadalmi csoportok között
  egyensúlyt teremteni a modern társadalmakban. Írásomban arra teszek kísérletet, hogy a
  demokratikus legitimáció fogalmát a modus vivendi elméletének fényében világítsam meg.

• Konfliktus és demokrácia: Érvek a konfliktusok politikai jelentősége és korlátozásuk szükségessége mellett

  8-24

  Horváth Szilvia

  Megtekintések száma:

  51

  A demokrácia és a konfliktus viszonya politikaelméleti szempontból meglehetősen összetett.
  Egyrészről, politika és konfliktus általános politikai tapasztalata ellenére a demokratikus rend
  kontextusában a konfliktus hajlamos elveszíteni az értékét, szemben a konszenzussal vagy a
  kompromisszummal. Másrészről, a konfliktusok politikai jelentőségének elismerése mellett sem
  lehet lemondani az intenzitáshatárok értelmezéséről. Mindezek a kérdések egy eredendően
  nyilvános politikai térben, a politika diszkurzív terében merülnek fel. Eme elméleti keretben a
  konfliktus értelmezésének teoretikusan kitüntetett fogalma a vita. A tanulmány ezt három
  teória körül végzi el. J. S. Mill rávilágít arra, hogy a vitára szükség van a politikai közösségben,
  annak episztémikus és érzelmi funkciói vannak. Szabó Márton diszkurzív politikatudományának
  is kitüntetett fogalma a vita, ami nemcsak a politika egyedi esete, hanem létmódja is. Szemben a
  legtöbb kortárs, a politikát a kommunikáció felől értelmező elmélettel, a diszkurzivitást eleve
  konfliktusosnak láttatja. A diskurzuselméleti hátterű Chantal Mouffe demokratikus agónról
  beszél, a konfliktusokat értelmezi a demokratikus rend keretei között, felhíva a figyelmet az
  identitások diszkurzív konstituálódásának demokratikus feltételeire. Elmélete az értékes
  konfliktusok és azok demokrácián belüli határainak egyik teoretizálási kísérlete.

• Demokratizációs remények és aggályok: A népszavazás a magyar politikai diskurzusban 1985–1989

  5-27

  Unger Anna

  Megtekintések száma:

  85

  A tanulmány azt vizsgálja, hogy az 1985–89 közötti időszakban, amikor a helyi és országos népszavazás részben általános kodifikációs kérdésként, részben konkrét kezdeményezések kapcsán a politikai rendszer egyik fontos témája lett, milyen diskurzus övezte a közvetlen demokrácia bevezetésének lehetőségét vagy veszélyét. A jogtudományi, pártállami, értelmiségi-közéleti és szélesebb társadalmi nyilvánosságbeli írások elemzése részben a közvetlen demokrácia szakirodalmában meglévő, részben saját szempontok mentén történik: a bevezetés időzítése, a várható előnyök és veszélyek mérlegelése, a népszavazások politikai eszköz-jellege, és a nemzetközi példák, azaz egyfajta mintakövetés megléte. A tanulmány fő megállapítása, hogy a népszavazás két eltérő értelmezésben volt jelen: az ellenzéki erők a pártállam feletti kontrollt, míg a pártállam főleg társadalmi legitimációja csökkenésének megállítását várta a népszavazás bevezetésétől, miközben a hétköznapi nyilvánosságban az egyébként igen jelentős demokratikus reformról nem zajlott érdemi vita.

• A többségi döntésről

  81-100

  Nagy Levente

  Megtekintések száma:

  50

  A különböző érdekek mentén tagolt és értékpluralizmuson nyugvó modern társadalmak kihivó
  kérdései közé tarozik a közügyi döntéseket meghozó személyek (vagy testületek) mibenléte, a
  döntési folyamatok mechanizmusa, illetve a döntések tartalma. A demokráciák fejlődéstörténetében egyre elfogadottabbá vált, hogy a társadalom egészére kiterjedő kollektív döntéshozatalnak a többségi elven kell nyugodnia, a többségi (mennyiségi szempont szerinti) döntést
  helyezve előtérbe, míg az alkotmányosság a döntések tartalma alapján ítélte (és ítéli) meg annak elfogadhatóságát. Ennek kapcsán legalább két alapvető kérdés merülhet fel: egyrészt, hogy
  a többségi döntés mennyire mondható hatékony, vagy az „igazságoz” a lehető legközelebb álló
  döntésnek, másrészt, hogy a többségi döntés valóban a többség akaratának érvényesülését jelenti-e. Számos kutatás mutat rá arra, hogy a többségi döntéseknek lehetnek kevésbé hatékony,
  az „igazságtól” távol eső kimenetelük, és arra is, hogy a modern demokráciák szerves része a
  többség által elfogadott kisebbségi akaratok érvényesülése, „többségi” döntés címszó alatt. Jelen
  tanulmány e két kérdés részleges megválaszolására tett kísérletet.

• Demokrácia-túra, ami az erdő közepén hagy minket

  112-115

  Nagy Zsolt

  Megtekintések száma:

  29

  Jason Brennan (2023): Democracy – A guided tour. Oxford, Oxford University Press, 320 oldal 

• A magyar egyetemisták és főiskolások demokráciához fűződő viszonya

  47-69

  Kovács Tamás

  Oross Dániel

  Szabó Andrea

  Megtekintések száma:

  48

  A demokratikus állampolgári nevelés demokrácia minőségére gyakorolt kedvező hatását illetően konszenzus érhető tetten a tudományterület kutatói között. Az állampolgári nevelés folyamatának egyik releváns színtereként a felsőoktatás intézménye hozható fel, sőt egyes szerzők
  szerint az egyetemek, főiskolák jellegüknél, szerepüknél fogva éppen önmaguk testesítik meg a
  demokrácia lényegi tartalmát. A tanulmány éppen ezért az egyetemista és főiskolás hallgatók
  körében végzett adatfelvételekre támaszkodik, amikor arra a kérdésre keresi a választ, hogy
  beszélhetünk-e egy olyan demokratikus generáció megjelenéséről, amelynek politikai aktivitása
  először az egyetemi, illetve felsőoktatási hallgatók körében jelenik meg? Több mint negyedszázaddal a magyar demokratikus átalakulást követően a hallgatók körében megfigyelhető kampányszerű politikai aktivizálódás vajon az egyetemista társadalom demokratikusságáról szolgál-e bizonyítékkal?
  A demokratikus állampolgárság empirikus keretein belül kidolgozott elemzésünk igyekszik
  számos tanulsággal szolgálni a magyar esetről, bizonyítva, hogy a demokratikus intézmények
  létezése a polgárok demokratikus attitűdjeinek szükséges, de nem elégséges feltételét képezik.

• Jövő-kép-alkotás: A magyar fiatalok jövőterveit megalapozó motivációk vizsgálata

  5-19

  Hamvas László

  Megtekintések száma:

  78

  Az egyre gyorsabban változó világunkban a fiatalok számára egyre nehezebbé és összetettebbé

  válik a jövőjük tervezése, amit minden érintett problémaként értékel. Nem csak az egyén szá-

  mára fontos például a demokratikus berendezkedéshez fűződő viszony, a gyermekvállalási hajlandóság, a továbbtanulási szándék, az, hogy a lakóhelyén vagy külföldön képzeli-e el a jövőjét,

  a deviáns viselkedésminták kockázata, hanem a társadalom számára is, hiszen egy-egy adott

  térség jövőjét is befolyásolják a fenti jövőkép-mutatók. Az ifjúságkutatásban hagyományosan alkalmazott módszerek, melyek a szociodemográfiai jellemzőkre (azaz az objektív élethelyzet-muutatókra) fókuszálnak, egyre kevésbé képesek adekvát válaszokat adni ezekre a kérdésekre. Feltételezésünk szerint az összefüggések beazonosítására a hagyományos szociológiai módszerek

  mellett a pszichológiai és szociálpszichológiai eszközök is szükségesek.

  Tanulmányunkban ezért a magyar fiatalok döntései mögött meghúzódó motivációkat, mint jö-

  vőkép-alkotó tényezők jelentőségét mutatjuk be a European Social Survey legutóbbi, 2014-es

  adatainak másodelemzésével.

• A 2011-es választási reform kihatásai a magyar választási eredményekre I.: A reform elméleti aspektusai

  195-209

  Nagy Levente

  Megtekintések száma:

  70

  A második világháborút követő második, majd a hetvenes és a nyolcvanas években megtapasztalható, aztán a Szovjet Birodalom összeomlása utáni harmadik demokrácia-hullám megjelenése egyben a demokratikus választási rendszerek térnyerését hozta magával. Ezzel együtt a választási reformok megközelítése, elemzése, illetve a reformelméletek kutatása is új alapokra
  helyeződött.
  Jelen írás egyik célja a választási reform értelmezése, ezt követően, a reformelmélet néhány
  aspektusának rövid felfejtése annak érdekében, hogy világosabb képet kapjunk a reform fogalmának belső világáról, annak komplexitásáról, illetve a reformfolyamat többtényezős (előzmények, társadalmi-politikai kontextus, fennálló pártrendszer, választási rendszer inherens
  vonásai, szereplők kiléte, stb.) voltáról. A tanulmány másik célja annak érzékeltetése, hogy az
  alapvető elméleti szempontok tanulmányozása hozzájárul(hat) a konkrét reformok mélyebb
  megértéshez, az érték és/vagy érdekalapú kezdeményezések „miért?”-jeinek behatóbb feltárásához, illetve a reformfolyamatok megfelelőbb empirikus elemzéséhez.

• Politikai fejlődés: mi, miért, hogyan? A mai Magyarország előtörténete összehasonlító keretben

  5-26

  Csizmadia Ervin

  Megtekintések száma:

  90

  A tanulmány középpontjában az 1989–90 előtti Magyarország politikai fejlődésének komparatív vizsgálata áll. A szövegben a szerző nem foglalkozik az elmúlt 32 évvel, sokkal inkább az a kérdés izgatja, hogy a politikai fejlődés fogalmának hányféle értelmezése létezik. Ezek közül külön is kitér a fejlett országok (például az Egyesült Államok), valamint a fejlődő országok (azon országok köre, amelyek a gyarmati sorból szabadultak fel az 1960-as években) politikai fejlődésére, és kiindulópontja az, hogy Magyarország nem írható le sem a fejlett, sem a fejlődő országok esetében használt kategóriákkal. A tanulmány ugyanakkor elismeri, hogy a magyar fejlődés mindenkori mércéje a nyugati fejlődés, de nem fogadja el azt a megközelítést, hogy mivel a magyar fejlődés számos ponton eltér a nyugatitól, ez egyben azt is jelenti, hogy zsákutcás. A dolgozat hipotézise a magyar politikai fejlődés „normalitásának” tézise.