A tanulmány célja betekintést nyújtani a késő modern kor azon jellegzetességeibe, melyek a gyermekneveléssel kapcsolatba hozhatók. Ennek érdekében a részletes elemzés igénye nélkül kísérletet tesz e sajátosságok feltérképezésére, kihívásként történő azonosíthatóságukra, a nevelés mibenlétének körülírására, a személyiségformálásként meghatározható nevelés okán az identitás és self, valamint azok kialakítása és kibontakoztatása témakörének bemutatására, és végül bevezetést adni a kihívásokra adható válaszok problematikájába.

A demokratikus politikai rendszer működésének egyik meghatározó elemét jelenti az állampolgárok részvételi kultúrája. Tanulmányom abból indul ki, hogy a magyar fiatalok politikai részvételének kérdéskörét a korábbiaknál tágabban szükséges értelmezni, mert az nem pusztán érdeklődésük függvénye, hanem nagyban befolyásolja az is, milyen mobilizációs csatornák elérhetők számukra. Tehát a fiatalok demokratikus politikai folyamatokban való részvételének megvizsgálatakor célszerű figyelembe venni, kik, milyen szemléletben és milyen hatékonysággal vonják be őket a döntéshozatalba. Alábbi tanulmányom egyfelől bemutatja, milyen szemléletváltás történt a magyar fiatalok körében a politikai részvétel felfogását illetően, másfelől áttekinti, hogy a magyar fiatalok részvétele milyen intézményi és társadalmi környezetben zajlik napjainkban.

Tanulmányom középpontjában a hátrányos helyzetű és halmozottan hátrányos helyzetű gyermekek, fiatalok továbbtanulási esélyei és lehetőségei állnak. A kutatás célcsoportját olyan, gimnáziumban, nappali tagozaton tanuló hátrányos helyzetű fiatalok képezték, akiknek célja a felsőoktatásban való továbbtanulás útján kitörés a helyzetükből, státuszukból. Az interjúkban az ezzel kapcsolatos elképzeléseik, félelmeik feltárására törekedtem, miközben igyekeztem körüljárni ezt az egyébként sem könnyű témakört, magát a továbbtanulást a hátrányos és halmozottan hátrányos helyzetű tanulók szemszögéből. Kutatásom fő célja az volt, hogy a mélyinterjúk segítségével betekintést nyerhessek a hátrányos helyzetű tanulók látásmódjába, gondolkodásmódjába.

A kortársbántalmazás (bullying) kiterjedt probléma az iskolai közösségekben. Gyakorisága azonban jelentős eltérést mutat iskolák, régiók, nemzetek között. A bántalmazással számos egyéni, családi, iskolai-kortárs, illetve társadalmi tényező mutat kapcsolatot. Elemzéseinket az Iskoláskorúak Egészségmagatartása (HBSC) c. WHO koordinált nemzetközi vizsgálat 2013/2014-es hazai adatain végeztük. A kortársbántalmazásban való érintettség 4 kategóriáját határoztuk meg: áldozat, elkövető, elkövető-áldozat és közvetlenül nem érintettek. Ezen kategóriák eloszlását vizsgáltuk a képzéstípus, a fenntartó típusa és a családi jómódúság vonatkozásában. Eredményeink szerint a bántalmazásban való érintettségben képzéstípus szerint nem találtunk szignifikáns különbséget (ellentétben a 4 évvel ezelőtti adatfelvétel eredményeivel). Ugyanakkor a fenntartó típusa, valamint a családi jómódúság, illetve a kortársbántalmazás közt összefüggést találtunk. Bár a tágabb társadalmi-kulturális tényezők önmagukban nem kulcstényezői a bántalmazás kialakulásának, hozzájárulnak a jelenség megértéséhez és a prevenciós programok megtervezéséhez, adaptálásához.

A tanulmány a gyermekeket és fiatalokat érő negatív életesemények rizikómagatartására gyakorolt hatását vizsgálja. A „Magyar ifjúság 2012” kutatás adatbázisán végzett számítások arra utalnak, hogy a negatív életesemények erős prediktorai a legkülönfélébb kockázati magatartásoknak, mint az alkohol- és drogfogyasztás, vagy az öngyilkosság. Az adatok arra utalnak, hogy azok, akik több és súlyosabb negatív életeseményt éltek át, nagyobb valószínűséggel térnek el a felnőtt társadalom által közvetített normáktól, mint azok, akiknek az élettörténete kevésbé megterhelő. Ezeket az eredményeket gyermekvédelmi kontextusba helyezve a tanulmány egyszerre hívja fel a figyelmet arra, hogy a hazai gyermekvédelem nem foglalkozik egyenlő mértékben a tagolt társadalom minden csoportjával – holott a veszélyeztetettség előfordulási gyakorisága alapján kellene –, valamint arra, hogy a nagymintás szociológiai kutatások tudományos értékükön túl szakmai, gyakorlati értéket is hordoznak. Ennek alátámasztására a jól ismert Holmes–Rahe-skála kérdéseiből a szerzők újraalkottak egy explorációs eszközt (Redukált Életesemények Skála, RÉS). A Redukált Életesemény Skála (vagy akár az eredeti Holmes–Rahe-rendszer) alkalmazása lehetőséget ad a szakember számára, hogy nagyobb figyelmet fordíthasson a vizsgált kérdésekre a szolgáltatástervezés, a prevenció és az esetkezelés során. A mérőeszköz kulcsot adhat a szűkös erőforrások célzottabb felhasználására.

Tanulmányunkban egy egészségnevelő, készség- és képességfejlesztő programot mutatunk be. A program célcsoportjához tartozó iskoláskorú gyermekek esetében a primer prevenció az egészséges életmód területén kiemelt területként jelenik meg. Családjaik életvezetési nehézségekkel terheltek, ezért a családi „társadalmi kultúrájuk”, azaz életmódjuk (Wessely 2003) sok esetben gátolhatja a gyermek egészséges személyiségfejlődését. A mezőberényi családsegítő és gyermekjóléti szolgálat gondozásában álló családok iskoláskorú gyermekei körében megvalósított program a fizikai-lelki-mentális egészség fejlesztésére irányult, az egészség holisztikus értelmezését szem előtt tartva. A 7–14 éves korcsoporthoz tartozó gyermekek számára két 15 fős csoportban valósult meg. Tanulmányunkban egy-egy programelem ismertetésén keresztül rámutatunk azokra a készségekre, képességekre, melyek fejlődése a tréning során egyes gyermekeknél beindult, másoknál fejlesztendő területként került rögzítésre. A kidolgozott program hatékonyságát jelzi, azaz pozitív eredménynek minősül, hogy a részt vevő kisiskolások körében magasabb szintű együttműködési készség alakult ki, az egészséghez fűződő kognitív ismereteik gyarapodásán túl, fejlődött kommunikációjuk, bővült érzelmeik, önkifejezésük eszköztára és gátlásaikat leküzdve a csoporttagok előtti megnyilvánulás képessége is fejlődést mutatott. A felső tagozatra járó iskoláskorúak csoportjában a tolerancia, empátia, az alkalmazkodás képessége mellett a problémamegoldó képesség is fejlődött. Körükben nagy eredményként tartjuk számon a továbbtanulási szándék megjelenését, a jövőképük formálódását és az életcéljaik megfogalmazását.

A tanulmány a hivatalos statisztikai szolgálat gyermekbántalmazással kapcsolatos adatait tekinti át egy idősoros elemzés keretében. A kapott eredmények megerősítik, hogy a statisztikai adatok szerint is a gyermekbántalmazásra elsősorban a családon belül kerül sor. Módszertani és terjedelmi okokból a gyermekbántalmazás hivatalos statisztikai adatainak elemzése viszont csak adalékul szolgálhat a probléma további vizsgálatához.

Alapvető, hogy a gyermek egyéni szükségletei határozzák meg, hogy milyen szolgáltatásokra van igény és ezek hogyan tudnak adekvát szolgáltatói válaszokat adni a gyermek problémáira. Hazánkban a gyermekvédelmi szakellátás működését jellemzően kevésbé megalapozott szakmai elvek mozgatják, a szolgáltatás tervezése és nyújtása ad hoc jellegű, a gyermekvédelemben a tudatos tervezés nincs jelen. A tanulmány a „Jó szülő-e az állam?” témájú kutatás keretében kapott főbb kvalitatív eredményekre épül. Célunk, hogy feltárjuk, hogy a gyermekvédelmi szakellátás rendszerében (intézményes és nevelőszülői ellátás) hogyan történik a gyermeki szükségletek kielégítése, a rendszer hogyan szolgálja a gyermek legjobb érdekét, a gyermekvédelmi szakemberek véleménye szerint milyen diszfunkciók azonosíthatók rendszerszinten.

A bűnelkövetés okainak vizsgálata során szinte mindegyik szakirodalom kiemeli a család felelősségét, szerepét, ugyanakkor a zárt intézeti (javítóintézeti, speciális gyermekotthoni) neveltek családjainak működését elemző kutatások száma viszonylag szűk. Ezt a hiátust kívánta pótolni jelenlegi pilotszerű (nagyobb vizsgálódást előkészítő) kutatásunk. Kutatásunk során arra vállalkoztunk, hogy félig strukturált interjúk segítségével feltárjuk azt, hogy az intézeti neveltek családi hátterét mi jellemzi, milyen módszerekkel nevelték őket, mit gondolnak a családról, a család szerepéről és jelentőségéről az ember életében. A fiatalkorú bűnelkövetők családjában a zaklatás nem egyetlen formában jelent meg: fizikai és érzelmi formát öltött, az érintett személyiségre gyakorolt hatása minden értelemben összetett. Ezek a fiatalok nem rendelkeztek/ rendelkeznek biztos háttérrel, így sokkal jobban befolyásolhatók voltak rossz irányba; nem volt igazán gyermekkoruk, nem élték át a közös játék, a kirándulás élményét, nem szembesültek a bizalmat, szeretetet, biztonságot sugalló légkörrel. Jól látható volt, hogy a fiatalok családjában kevés figyelmet fordítottak az egyes családtagok egyéni érzékenységére, véleményére, az érzelmi kötelékek hiányoztak, vagy pedig erősen eltorzultak. Egy ilyen családi közegben a fiatalok a normális fejlődéssel járó serdülőkori krízisek megoldására sem voltak képesek, a feszültségek leküzdésében nem biztosított társas támaszt a család, magukra maradtak problémáik megoldásában. Ebből kiindulva nem meglepő, hogy igen nehezen tudták megfogalmazni, hogy számukra mit is jelent a család és milyen képük van jövőbeli családjukról.

-

-

-

-