Keresés
Keresési eredmények
-
A hosszú távú nemzetközi kutatói mobilitást befolyásoló tényezők – résztvevők, motivációk, célországok
32-58Megtekintések száma:21A felsőoktatás nemzetköziesítésével foglalkozó tanulmányok jelentős része hallgatócentrikus, az egyetemek nemzetközi hallgatói létszámát, idegen nyelvű képzéseit, nemzetközi együttműködéseit, illetve Erasmus típusú hallgatói-, oktatói csereprogramokban való részvételét helyezi kutatásának fókuszába, az oktatói, kutatói mobilitások, különösen a hosszú távú mobilitás vizsgálata kevésbé kutatott terület. Mivel a hosszú távú mobilitások általában az oktató, kutató saját szervezésében, egyéni pályázat útján valósulnak meg, az intézmények nem rendelkeznek központi adatbázisokkal a mobilitások résztvevőit, létszámát, irányait illetően, a téma kutatása gyakran nehézségekbe ütközik. Jelen tanulmány célja a hosszú távú nemzetközi oktatói, kutatói mobilitás nemzetközi szakirodalmának, több országra kiterjedő, átfogó nemzetközi kutatások eredményeinek áttekintése, összefoglalása. A hivatkozott kutatások eredményeiből kirajzolódnak a mobilitásokra vonatkozó nemzetközi tendenciák: a mobilitás irányai, a résztvevők aránya, kora, tudományterülete, a nemek aránya, a mobilitás célországai. A tanulmány rámutat az országok közötti jelentős különbségekre.
-
A születési sorrend hatása a nem kognitív készségekre: avagy hányadikként érdemes születnünk, ha vezetői pályára készülünk?
190-195Megtekintések száma:45Gyakran tapasztaljuk, hogy az azonos családban felnővő testvérek személyisége teljesen eltér egymástól, pedig szüleik ugyanabban a családi környezetben, megegyező
elvek és értékrend mentén nevelik őket. A közvélekedés szerint a legidősebb testvér
általában vezető szerephez jut családon belül, ő szolgál viselkedési mintaként kisebb
testvérei számára. A legkisebbek gyakran dacosak, akaratosak, hiszen meg kell küzdeniük a szülői figyelemért, az érvényesülésért, ugyanakkor sokszor túlkényeztetettek is. A középső gyerekek talán a legalkalmazkodóbbak, hiszen ők szinte egész gyermekkorukat testvéreik „szorításában”, kisebb és nagyobb testvéreikhez folyamatosan
alkalmazkodva élik. -
Ki nyeri el az aranyszőrű bárányt? avagy nyugat-afrikai migrációs életutak egy folyamatosan változó Európában
153-160Megtekintések száma:29-