Keresés
Keresési eredmények
-
Kint és bent háromszor
178-184Megtekintések száma:20A négy határmenti településen zajló kutatás eredményeit közreadó tanulmány azt a
kérdést járja körül, hogy a peremhelyzetű gazdasági térségekben milyen együttélési
formációk, munkamegosztási gyakorlatok jöttek létre a rendszerváltás után. Vagyis,
hogy a gazdasági szerkezetváltozás következtében jelentőségüket vesztő mezőgazdasági és ipari központok vonzáskörzetében található települések hogyan rendeződtek át demográfiai, etnika és életszervezési szempontból, illetve hogy az egyes
társadalmi csoportok boldogulásában milyen mértékben meghatározó az informális
gazdaságban való részvétel.
A szerzők a településtípusok leírásával arra keresik a választ, hogy az átalakuló
körülmények miként befolyásolták a határmenti községek3
lakóinak identitását, a
kooperációk és kizárások mechanizmusai milyen szerepet játszanak a falusi szomszédságok hétköznapjaiban. A társadalmi folyamatok vizsgálata nem elsősorban a
kultúrára, sokkal inkább a közösségi szerveződés formáira koncentrál. A peremhelyzet hármassága – országhatár, etnikai határok, az informális gazdaság határai – ha
különbözőképpen is, de a vizsgált települések mindegyikére hatással van. -
A családon belüli döntés- és munkamegosztás alakulása a hetelő családok körében
148-165Megtekintések száma:68A tanulmány a családon belüli döntések és munkamegosztások átalakulásával foglalkozik egy, a hetelők célcsoportját érintő kvalitatív, interjús kutatás eredményeinek feldolgozásával. A tanulmány bemutatja, hogyan strukturálódnak át a döntések a családon belüli szerepeknek megfelelően, és hogyan változnak a női és férfi szerepek az egyik családtag rendszeres távolléte következtében. A háztartási munka megközelítése szempontjából pedig előtérbe kerülnek a hetelés következményének tekinthető eltérések a hétköznapok és hétvégék között. Az elemzés során azt vizsgáltuk, hogy a családon belüli döntési folyamatokban történt-e átalakulás a hetelés következtében (és ha igen, milyen területeket érintett az átalakulás), illetve, hogy a családon belüli feladatok megosztásában történt-e gyökeres változás a hetelés következtében? Az eredményeket két dimenzió alapján mutatom be, egyrészt a bevételek feletti rendelkezés és döntéshozatal, másrészt a családi feladatok megosztása és a problémák megoldása terén tapasztalt jelenségek alapján.
-
Kockázatok és mellékhatások az iskolai nevelésben
77-85Megtekintések száma:18Az iskolával foglalkozó kutatókat főként az érdekli, mi történik az általános iskolába való belépés előtt, illetve az onnan való kilépés után, azzal, hogy mi zajlik e két esemény között márkevésbé.Ennek egyrészt módszertani okai vannak, hiszen a rejtett tanterv, az iskola életének,belső világának feltárása sok szempontból problémás terület. Másrészt mindenki járt iskolába,így a legtöbben úgy vélik, hogy pontosan tudják, mi zajlik az iskola falai között. Azonban ma semtudjuk azt, hogy pontosan mi is játszódik le az iskolában, ami jelentősen megnehezíti az oktatáspolitikusok, tantervkészítők és a pedagógusok munkáját.Az iskolával foglalkozó kutatókat főként az érdekli, mi történik az általános iskolába való belépés előtt, illetve az onnan való kilépés után, azzal, hogy mi zajlik e két esemény között márkevésbé. -
Párválasztást befolyásoló tényezők az egyetemista nők körében
136-158Megtekintések száma:31A tanulmány középpontjában a felsőoktatásban tanuló női hallgatók párválasztását befolyásoló tényezői állnak. Kutatási kérdésként jelenik meg, hogy a házasság intézménye továbbra is
kiemelkedő helyen szerepel-e a felsőoktatásban résztvevő női hallgatók körében, mint tervezett
kapcsolati forma? Illetve a magasabb iskolai végzettséggel rendelkező egyén magasabb iskolai
végzettségű személlyel alakít-e ki párkapcsolatot, ezzel kapcsolati homogámiát megvalósítva? A
párválasztás alakulása ezáltal a házasság, az élettársi kapcsolat valamint a halasztási mechanizmus vizsgálata mellett kerül bemutatásra, a partnerszelekciót befolyásoló tényezőkön túl,
melyek elemzésére egy tíz fős kvalitatív kutatás keretében kerül sor. A faktorok között pedig
megjelenik az életkor, a lakóhely, a származás és a vallási hovatartozás, illetve a szülőről való
leválás, valamint az iskolai végzettség, az anyagi tőke és munkaerőpiaci helyzet, a párkapcsolat
tervezett időtartama és az információs kor hatásai -
A rabszolga-kereskedelem és a bizalom
172-177.Megtekintések száma:29Hat-e, s ha igen, hogyan hat a kultúra a társadalomra? Nathan Nunn és Leonard Wantchekon tanulmánya nem kisebb célt tűzött maga elé, minthogy megvizsgálja, az afrikai földrész lakóiban, valamint a gazdaságban máig nyomot hagyó – ám mintegy 100 éve befejeződött – rabszolga-kereskedelem hatásait, az egyének kulturális, nor-makövető, hiedelmekkel és értékekkel kapcsolatos gondolkodása, viselkedése terén. Céljuk kideríteni az okokat, amelyek az Afrikán belül megmutatkozó történelmi bi-zalmatlansághoz vezettek a helyi kormányok vagy önkormányzatok (politika), a ki-sebb lakóközösségek (szomszédok) irányába vagy akár a családi kapcsolatokon be-lül, s amelyek mind a mai napig befolyással lehetnek a gazdasági fejlődésére. Nunn és Wantchekon hipotézise abból a Nunn által írt korábbi tanulmányból indul ki, amely ok-okozati összefüggést mutatott ki a 400 éves rabszolga-kereskedelem, vala-mint az afrikai lakosság mai jövedelmi viszonyai között, a rabszolga-kereskedelem hosszú távú gazdasági hatásait vizsgálva.
-
„Az asszonyok történetének megírásáról elfeledkezett még a történelem is” A nőtudomány útja az intézményesülésig
18-32Megtekintések száma:15-
-
„Nekem állandóan fegyelmeznem kell” a pedagógusi karakterek egy lehetséges hipotetikus modellje
160-172Megtekintések száma:33Hogyan fegyelmeznek a pedagógusok és hogyan kellene fegyelmezniük, hogy az korunk társadalmi elvárásainak, értékeinek és normáinak megfelelő legyen? Kutatásom alaphipotézise szerint napjaink általános iskoláiban a pedagógusok között a fegyelmezés, konfliktuskezelés terén
jelentős különbségek vannak. A különbségeket elemezve a pedagógusok magatartásmintái három jól elkülöníthető típusba sorolhatók. E három karakter, a tradícióktól irányított, a kívülről
és a belülről irányított pedagógus. E három típus markánsan elkülönül az iskolai hétköznapokban, különböző hatásokat kifejtve a diákok iskolai szocializációjára. Jelen tanulmányban e három karakter működését a fegyelmezés dimenziójában mutatom be. Az elemzés alapjául szolgáló interjúk a Vásárosnaményi kistérségben tanító falusi pedagógusok körében készültek. -
A töredezett magyar társadalom esélyei
1-6Megtekintések száma:8Takács Erzsébet (2018): A szolidaritás alakváltozásai: Az együttműködés lehetőségei és gátjai Magyarországon.
Budapest, Magyarország: Napvilág Kiadó (2018), 217 oldal -
Community is more than just a physical space: Discuss this statement with specific reference to the role of the concept and experience of contemporary community
129-145Megtekintések száma:20What happens if among the members of a society and among the smaller and larger units and groups making up the society trust and confidence seems to be disappearing at once? What happens if confidence reposed into each other fall victim to social differences as well as to the economic / cost-of-living boxing of modern information society? How to stop the crisis symptom that seems to be developing this way and which is shown in the fragmentation of communities?1 With other words, is it possible to “stick again together” a community or even a whole society started to disintegrate? The questions, even if not so characteristically phrased, provide sociologists actually with the scope of understanding our modern, individualistic world (Habermas 1994). Gusfield (1975) depicts dichotomy of community and society in a way that we should interpret community as a pervading, significant contrast. By now literature seems as if it was only be able to picture the changes taking place in the images both of the society and community describing them by even more pronounced, contradictory processes. The changes that send messages on the disintegration of categories and frames becoming insecure instead of the security and integration quasi missed by Habermas. It also seems as if—quasi as an answer given to this process—occlusion/seclusion both on the part of community members and the various communities from the seemingly unknown and insecure changes were more intensive (Légmán 2012). We intend to construe these phenomena on the next pages, but due to extension limits without the need for completeness of social interpretations. We want to do it with the help of mainly one dimension: value preference through the example of a given society, namely the Hungarian one. Thus we get to the stability and the solidarity of the members of the smallest unit of society, one which accepts and expresses various value preferences, the family.
-
Halmozódó hátrányok? – avagy cseh és szlovák roma bevándorlók mindennapjai Glasgowban
213-220.Megtekintések száma:29 -
Ki nyeri el az aranyszőrű bárányt? avagy nyugat-afrikai migrációs életutak egy folyamatosan változó Európában
153-160Megtekintések száma:16-
-
Nők a tudományban: A női tudósok odisszeája, a háttérből „Prokrusztész ágyába”, avagy a férfi korrelátum opálos tükre
129-157Megtekintések száma:17A tanulmány kiemelkedő nőtudósok történelmi példáján keresztül vizsgálja azt a társadalmi
örökséget és ideológiát, melyek még mindig fogva tartják a szabad gondolkodást a tudományban, a politikában és minden más területen. Többek között Maria Michell, Marie Curie, Lise Meitner, Vera Rubin tudományos pályafutásának fontosabb állomásaival alátámasztva mutatom
be, hogy a teljesítményen kívül mennyire meghatározó a nem kérdése a tudományos pozíciókba
kerülést illetően. A témát a nőkérdés elméleti keretein belül ragadom meg, melyet megannyi
kérdés és meddő vita jellemez, pl. a biológiai és a kulturális determináltság apóriája, azaz, hogy
a természetnek vagy a nevelésnek, vallásnak, kultúrának, szocializációnak van-e nagyobb befolyása a nemi szerepeket illetően. -
Digitális egyenlőtlenségek a 15–17 éves fiatalok körében: Településtípus és jövedelmi tényezők hatásvizsgálata
65-76Megtekintések száma:19-
-
Hatékonyan hatni az emberekre: avagy kell-e, szabad-e manipulatív hatásokkal élniük a segítő szakembereknek?
78-108Megtekintések száma:36Az elmúlt két évtized gazdasági és politikai válságaihoz nagyban hozzájárult az, hogy különféle
manipulatív hatásoknak engedve az emberek józan eszük és racionális gondolkodásuk helyett
döntéseiket különféle érzelmi és ösztönös alapú csábítás, félrevezetés hatása alatt hozták meg.
Mára e manipulatív hatások uralják a kereskedelmi vagy a populista politikai kommunikációt. Az alábbi dolgozat a szerző hezitálását osztja meg arról, hogy miközben mind az emberek
döntéshozatalában, mind a másik emberre gyakorolt kommunikatív hatások körében nemhogy
megkerülhetetlenül jelen vannak a racionális mérlegeléstől és érveléstől eltérő, nem racionális
tényezők is – de, vajon szabad-e egyáltalán ilyen manipulatív hatásokkal élniük az ügyfeleikre
gyakorolt hatásgyakorlásuk közben a segítő szakembereknek? És ha bármiben is igen, akkor
milyen feltételek mellett, milyen speciális korlátokat betartva szabad élni az ilyen hatásokkal,
az ilyen hatások „hatalmával”? Ugyanígy: vajon mikor mit lehet és kell tenni a manipulatív hatások enyhítésére, az azok alól felszabadító, bölcs döntésekhez segítő józan ész térnyeréséhez, a
racionális mérlegelés alapján történő felelős „képessé tevésre”? A cikk nem vállalkozik az igaz
és helyes válaszok megadására, szempontokat ad és igyekszik olvasóját arra provokálni, hogy
járuljon hozzá e fontos probléma tisztázásához. -
A cigány kártya: A cigányellenesség megnyilvánulási formái a szélsőjobboldali parlamenti felszólalásokban
131-155.Megtekintések száma:35A tanulmány célja a magyarországi szélsőjobboldal cigánysággal kapcsolatos beszédmódjának vizsgálata az Országgyűlésbe bekerült szélsőjobboldali pártok, a MIÉP és a Jobbik parlamenti felszólalásainak elemzésén keresztül. Ennek során bemutatjuk azokat a tematikus kereteket, diskurzusokat, amelyek keretében a MIÉP és a Jobbik képviselői a cigányságról beszéltek az Or-szággyűlésben. Továbbá elemezzük a különböző reprezentációkat, „cigányképek” és kapcsolódó diszkurzív stratégiákat, amelyek a feltárt tematikák mentén megjelennek a három vizsgált par-lamenti ciklusban. Bemutatjuk, hogy mikor, milyen témák mentén és hogyan kommunikáltak ezen pártok a romákról és ezáltal feltárja, hogy a szélsőjobboldali retorika hogyan járult hoz-zá a cigányellenesség társadalomban való fennmaradásához, újratermelődéséhez, vagy éppen megerősödéséhez.