A tanulmány a politikai kultúra és a politikai vezetés viszonyát vizsgálja, különös tekintettel a válsághelyzetek alatti tudatos kultúraformálásra. A kutatás elméleti keretét a politikai kultúra klasszikus és dinamikusabb, orientációközpontú megközelítései alkotják, amelyek lehetőséget adnak a politikai „mérnökösködés” folyamatának megragadására. Az elméleti alapvetést egy aktuális esettanulmányon, az orosz–ukrán háború (2022–2024) magyarországi politikai recepciójának elemzésén keresztül teszem próbára. Az eredmények azt igazolják, hogy a politikai elit – különösen a domináns kormánypárt – a centralizált kommunikáció és az affektív elemekre építő narratívák révén képes volt rövid távon is sikeresen átkeretezni a társadalom háborúhoz való viszonyát, szemben az ellenzék morális alapú, de fragmentált és kevésbé hatékony kísérletével. A tanulmány konklúziója szerint a politikai kultúra nem csupán lassú szocializációs folyamat eredménye, hanem erős sokkhatások idején az elit által vezérelt, stratégiai cselekvéssel is formálható konstrukció.