Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A sportprogramok szerepe a javítóintézetben büntetésüket töltő fiatalkorú bűnelkövetők életében, különös tekintettel hatásaira, pedagógiai és pszichoedukációs megközelítésére
    58-77
    Megtekintések száma:
    44

     A sport kiemelt szerepet tölt be a javítóintézetben büntetésüket töltő fiatalkorúak életében, számos közvetlen pozitív hatása mellett összefüggésbe hozható a szabadulás utáni sikeres reintegrációval is. A sportprogramok elősegítik a fiatalok fejlődését, ugyanakkor a helyzet árnyaltabb, mert akár sajátos, kihívást jelentő helyzeteket is létrehozhatnak. Fontos foglalkoznunk a terület pedagógiai, pszichoedukációs és korrekciós megközelítési módjaival is, mert az eltérő megközelítések más-más fókuszt hoznak magukkal. A téma alapos megismeréséhez felkutattuk a javítóintézetben büntetésüket töltő fiatalkorúak sportprogramokban való részvételének vonatkozó elméleti hátterének vizsgálatára vonatkozó tudományos szakirodalmat (elsődlegesen a nemzetközi tanulmányokra fókuszálva), főleg a téma pszichológiai, oktatási, kriminológiai vetületét vizsgálva. A tanulmány legfőbb értéke a téma szakirodalmi hátterének feldolgozása mellett annak bemutatása, milyen összefüggés fedezhető fel a fiatalkorú bűnelkövetők sportprogramokban való részvétele és ennek közvetlen, valamint hosszú távú, közvetett hatásai között. A sportprogramok lehetőséget biztosítanak az érintett fiatalok készség- és képességfejlesztése mellett szocializációjuk támogatására is. A sportban való részvétel ugyanakkor nem feltétlenül hoz hosszú távú, pozitív eredményt, ehhez elengedhetetlen a tervezés folyamán megjelenő tudatosság, a hangsúlyt nemcsak a program eredményeire kell helyezni, hanem a megvalósítás folyamatára is. A fiatalkorú bűnelkövetők sportprogramokban való részvételének vizsgálata kulcsfontosságú, a velük való foglalkozás mindannyiunk közös érdeke, mert hozzájárulhat ahhoz, hogy a fiatalkorú felnőtt korára dezisztenssé váljon és felhagyjon bűnelkövetői magatartásával. 

  • A család, a szülői szerepvállalás, a nevelési stílusok szerepe a fiatalkorú bűnelkövetők körében a nemzetközi szakirodalom tükrében
    90-108
    Megtekintések száma:
    228

    A család szerepe a fiatalkorúak körében döntő fontosságú a fejlődésük, viselkedésük, normakövető magatartásuk alakulása szempontjából, meghatározó szerepet játszik a gyermekek értékrendjének és viselkedési mintáinak kialakításában. Bár fontos a teljes családban nevelkedés, azonban számos egyéb tényező is meghatározó erővel bír a szabálykövető viselkedés vonatkozásában, így például a családi kohézió szintje, a családban esetleg megjelenő agresszió, a szülői bevonódás mértéke. A szülői stílus is szerepet játszik a gyermekek viselkedésének alakításában és a bűnelkövetés valószínűségének befolyásolásában, a szeretetteljes, támogató és megértő családok nagy valószínűséggel elősegítik a megfelelő és szabálykövető viselkedést. Míg a pozitív szülői részvétel, a támogatás és az irányadó szülői magatartás alacsonyabb bűnelkövetési aránnyal jár együtt, addig az elhanyagoló, szigorú vagy túlságosan megengedő szülői stílus növelheti a későbbi bűnelkövetés kockázatát. Kulcsfontosságú a családok támogatása, hogy stabil környezetet tudjanak biztosítani gyermekeik számára, ez magában foglalja a pozitív viselkedésmódok ösztönzését, vagy a nehézségekkel küzdő családok számára erőforrások biztosítását.

  • Zárt intézeti neveltek családdal kapcsolatos nézetei
    138-153
    Megtekintések száma:
    252

    A bűnelkövetés okainak vizsgálata során szinte mindegyik szakirodalom kiemeli a család felelősségét, szerepét, ugyanakkor a zárt intézeti (javítóintézeti, speciális gyermekotthoni) neveltek családjainak működését elemző kutatások száma viszonylag szűk. Ezt a hiátust kívánta pótolni jelenlegi pilotszerű (nagyobb vizsgálódást előkészítő) kutatásunk. Kutatásunk során arra vállalkoztunk, hogy félig strukturált interjúk segítségével feltárjuk azt, hogy az intézeti neveltek családi hátterét mi jellemzi, milyen módszerekkel nevelték őket, mit gondolnak a családról, a család szerepéről és jelentőségéről az ember életében. A fiatalkorú bűnelkövetők családjában a zaklatás nem egyetlen formában jelent meg: fizikai és érzelmi formát öltött, az érintett személyiségre gyakorolt hatása minden értelemben összetett. Ezek a fiatalok nem rendelkeztek/ rendelkeznek biztos háttérrel, így sokkal jobban befolyásolhatók voltak rossz irányba; nem volt igazán gyermekkoruk, nem élték át a közös játék, a kirándulás élményét, nem szembesültek a bizalmat, szeretetet, biztonságot sugalló légkörrel. Jól látható volt, hogy a fiatalok családjában kevés figyelmet fordítottak az egyes családtagok egyéni érzékenységére, véleményére, az érzelmi kötelékek hiányoztak, vagy pedig erősen eltorzultak. Egy ilyen családi közegben a fiatalok a normális fejlődéssel járó serdülőkori krízisek megoldására sem voltak képesek, a feszültségek leküzdésében nem biztosított társas támaszt a család, magukra maradtak problémáik megoldásában. Ebből kiindulva nem meglepő, hogy igen nehezen tudták megfogalmazni, hogy számukra mit is jelent a család és milyen képük van jövőbeli családjukról.