Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Területi immobilitás mint lehetőség és perspektíva a falusi fiatalok életében
    114-132
    Megtekintések száma:
    89

    A tanulmány célja feltárni és leírni azoknak az immobil fiataloknak a jellemzőit, mobilitási dimenzióit, akik 2500 fő alatti kistelepülésen élnek, és lehetőséget, perspektívát látnak saját falujukban. Külön vizsgáljuk a fiatalok szüleinek álláspontját gyermekeik mobilitása kapcsán, párhuzamokat és magyarázatokat keresve a fiatalok véleményeivel. Az eredmények további ku- tatások alapjául szolgálhatnak, a vizsgált célcsoportra fókuszáló elemzéseket készíthet elő. A kutatás az MTA Kiválósági Együttműködési Program, Mobilitás Kutatási Centrum alprogramja keretében valósult meg, összesen 104 interjú képezi a kutatás alapját.

  • Itt lehet vagy kell maradni? Mobilitástörténetek
    87-100.
    Megtekintések száma:
    63

    A mobilitástörténeteket fókuszba állító esettanulmányban a mobilitás ellenében ható tapasz- talatokat vettem sorra. Azaz arra vagyunk kíváncsiak, hogy az egyéni tapasztalatok (tanul- mányok, munkavállalás), akár kisebb, akár nagyobb városban vagy külföldön, illetve a kisebb mobilitások (nyaralás, ügyintézés a városban), hogyan hatnak a város-falu kettősére és a falu iránti elköteleződésre. E vizsgálódást egészíti ki a szülők tapasztalatainak bevonása: az ő mobi- litásuk és ez alapján a mobilitás iránti pro és kontra elkötelezettsége nem elhanyagolható hatást jelent a mobilitásra és a maradásra. Az esettanulmány a párban elkészült interjúkon alapul: az immobil fiatal és szülei beszélnek a maradás okairól, a vágyaikról, az elköteleződéseikről, a tapasztalataikról és arról, hogy a fiatal felnőtteknek van-e esélye maradni vagy menni. Az immobilitás megértésében a családi háttérben jelen lévő migrációs tapasztalat, a közösség és a hozzátartozók migrációs kultúrája, a tapasztalatok, az átadható félelmek és remények meg- ismerése segített a szülői oldalról. A fiatalok oldaláról a sikerek, kudarcok, félelmek, egyéni és családi tapasztalatok irányából látjuk az „immobilitási potenciált”.

  • Az alacsony státuszú, szegénységben élő falusi fiatalok immobilitásának okai
    134-152.
    Megtekintések száma:
    108

    Tanulmányomban a kisfalvakban élő, alacsony iskolázottságú és szegény sorsú fiatalok mobili- tásának és mobilitási hajlandóságának hiányát vizsgálom. Arra keresem a választ, hogy a leg- rosszabb helyzetű fiatalok miért nem költöznek el a falujukból jobb munka- és életlehetőségeket, jobb perspektívákat kínáló térségekbe. A tanulmány kitér a családi életükre és a szülőkhöz fűző- dő viszony értelmezésére is, ezen keresztül a falvakban maradást befolyásoló kötődéseikre. Az elemzés legfőbb kérdése, hogy az ezekben az elszegényedett falvakban élő fiatalok immobilitása önkéntes vagy kényszerek által irányított, racionális döntés vagy sodródás eredménye? A feltárt összefüggések szerint az elszegényedett földrajzi környezetben élő falusi fiatalok mobilitásának hiánya nem szabad döntések következménye. Az eredmények szerint egy sodródó, saját életét nem irányító társadalmi csoport, amelynek tagjai nem ismerik a körülöttük lévő tágabb világot, tájékozatlan, függő helyzetű, másoknak kiszolgáltatott, egyszerű reciprocitásra épülő életvilág- ban élő, és ebben az értelemben kirekesztődött társadalmi csoport.

  • A hazai pálya előnye : A társas kapcsolatok szerepe a falusi fiatalok immobilitásában
    24-54.
    Megtekintések száma:
    62

    A tanulmány az egyéni network felépítésének, működésének hatását vizsgálja a falusi fiatalok immobilitására. A tanulmány alapjául szolgáló kutatás 2018-ban, 2500 fő alatti településen élő, 19-25 év között falusi fiatalok körében zajlott strukturált interjúk készítésével. A kutatás kere- tében összesen 104 interjú készült 53 fiatal és 51 szülő részvételével. A tanulmányban elsőként a kutatás alkalmával megkérdezett fiatalok személyes kapcsolathálózatának kiterjedtsége, össze- tétele kerül ismertetésre, majd a fiatalokat körülvevő társas kapcsolatok feltárt funkcióinak az immobilitásra gyakorolt lehetséges hatásait kerülnek bemutatásra. Az interjúk alapján elmond- ható, hogy a vizsgált fiatalok személyes kapcsolathálózata az erős, elsősorban közeli családta- gokból, rokonokból áll. A gyenge kötések közül leginkább az oktatási intézményekhez (általános iskola, középiskola, egyetem) kötődő kapcsolatok vannak jelen a fiatalok networkjében. Az ada- tok alapján megfigyelhető, hogy a helyi oktatási intézményeknek nagy szerepe van a barátságok kialakulásában. A falun belüli munkahelyi kapcsolatok, szomszédok, ismerősök nem általános aktorai a megkérdezettek kapcsolathálózatának.

  • Községekben élő immobil fiatalok
    3-22.
    Megtekintések száma:
    160

    A vidéken élő emberek immobilitásának okait és jelenségeit a nemzetközi szakirodalom első- sorban az elvándorlási motivációk és a betelepülések következményein keresztül vizsgálja. Ta- nulmányunk első felében ezeket a kutatási eredményeket ismertetjük. Bemutatjuk a szegénység és immobilitás összefüggéseit, áttekintjük a mezőgazdaság és a területi mobilitás kapcsolatát, elsősorban a falusi vállalkozások funkcióin keresztül. Kitérünk a migráció után visszatérő fiata- lok (return migration) helyzetére, akik elsősorban hosszabb távú tanulás és/vagy munkakeresés után települnek vissza a falujukba. Áttekintjük a strukturális teóriákat, amelyek elsősorban a különböző tőkefajták szerint magyarázzák a vándorlást, és a vidék megváltozott percepciójá- nak hatását is értelmezik. A magyar falusi fiatalok immobilitásának jellemzőit, és a 2010–2017 között megfigyelhető elvándorlási trendeket idősoros társadalomstatisztikai eredmények alap- ján értelmezzük. Tanulmányunk második felében az MTA Mobilitás Kutatási Centrum kutatási programja keretében készült elemzések eredményeit ismertetjük. A tanulmányok és esettanul- mányok vizsgálják a társas kapcsolatok szerepét az immobilitásban, a kistelepülésen élő fiatalok foglalkozási karakterét és ezek kötődést befolyásoló hatását. Értelmezik a fiatalok mobilitástör- téneteit, identitásuk szociális reprezentációját, a sikeresség kategóriáit, a szegénység hatásait, a családi kötöttségeket, az immobil fiatalok jövőképét, valamint a települések társadalmi-területi jellemzőinek következményeit.

  • A család hatása a falusi fiatalok immobilitására
    153-166.
    Megtekintések száma:
    59

    A tanulmány a család hatását vizsgálja a térbeli mobilitásra. A család számos területen be- folyással bír az emberek életére, így az egyén társadalmi-térbeli mobilitásra is. Az emberek a családból öröklik az erőforrásaik nagy részét, terepet szolgáltat normák, értékek, készségek, viselkedési minták átadásának, mindezek hatással vannak a társadalmi és földrajzi mozgással összefüggő törekvésekre és esélyekre. A tanulmány falusi fiatalokkal készült interjúk segítsé- gével vizsgálja a család és a mobilitás, immobilitás közötti kapcsolatot. A 19 és 25 év közötti interjúalanyok közös jellemzője, hogy már tanulmányaikat befejezték, ők és a szüleik is azonos településen élnek. Elemeztük, hogyan van jelen ezeknek a fiataloknak a családtörténetében a mobilitás, mi jellemezi családtagjaik, rokonaik térbeli mozgását, továbbá családi erőforrásaik, kapcsolataik, kötődéseik milyen módon befolyásolják a helyben maradásukat.