Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A diszkurzív társadalomtudományi megismerés lehetőségeiről
    93-107
    Megtekintések száma:
    47

    Számos társadalomtudományi diszciplínában megjelent paradigmaváltást kísérek nyomon,
    amely elméleti és módszertani szempontok szerint is eltér az objektivitásra törekvő tudományos
    szemlélettől. Az interpretatív társadalomtudomány elsősorban a jelentések vizsgálatával foglalkozik,
    az értelmezés középpontjába a szöveget és a beszédet állítja. A társadalom tényei, melyeket
    a dolgozatban konzekvensen „társadalmi jelentéses ténynek” nevezek, nyilvánosan, egymás
    között, ti. interszubjektíven történnek. Tehát lehetőség adódik ezek értelmének és jelentésének
    vizsgálatára anélkül, hogy különböző kérdőíves technikákkal a valóságról egy pillanatképet kellene
    felvennünk, miközben azzal a társadalmi jelentések gazdagságát is szükségszerűen redukálnánk.
    A dolgozatban ennek a diszkurzív szemléletnek a paradigmává válása mellett teszem le a
    voksomat. Néhány szempontot bemutatva, kísérletet teszek e paradigma tudományos relevanciájára
    bizonyítást nyerni. Cáfolom azokat a gyakori félreértelmezéseket, melyek szerint a szövegközpontú
    szemlélet és voltakképpen a posztmodern tudományos gondolkodás mindössze irodalmi
    próbálkozás, ami tagadja még a valóság puszta létezését is és minden korábbi tudást csupán
    relativizál. Ehelyett nem többet és nem kevesebbet állítok, mint hogy a társdalom minden egyes
    ténye jelentéssel bír, amelyeket narratívákon keresztül maga a nyelv közvetít.