Keresés
Keresési eredmények
-
Kihívások a vidéki Magyarországon a pandémiát követő időszakban: Problémaérzékelés a Sellyei járás „felzárkózó” településein
5-31Megtekintések száma:190A marginalizálódott rurális térségek szociális problémái felerősödtek és átalakultak az elmúlt években – elsősorban a pandémiával és a gazdasági válságjelenségekkel összefüggésben. A leszakadó területek felzárkóztatása komoly kihívást jelent a kelet-közép európai térség államaiban, ahol – a nyugati viszonyoktól eltérően – a szegregáció és gettósodás sokkal inkább a prosperáló központoktól távolabb fekvő vidéki kistelepülések problémájaként jelenik meg. Az intézményhiányos falvak életét továbbra is a fokozódó hátrányok, valamint a negatív migrációs trendek határozzák meg. Írásunkban a 300 legszegényebb magyar települést felzárkóztató kormányzati programban érintett hét dél-baranyai aprófalu helyzetét mutatjuk be az ott élő népesség problémaérzékelésének tükrében. Kérdőíves kutatásunk során a pandémiával és a mindennapi élettel kapcsolatos nehézségek lokális szintű feltárására törekedtünk. A szubjektív percepciók értékelése lehetőséget biztosított a hátrányos helyzetű vidéki népesség sajátos nézőpontú strukturálására, valamint az egyes csoportok jellemzői problémáinak elemzésére.
-
Az idősek szociális kapcsolatai és szabadidő-eltöltése
86-104Megtekintések száma:233A társadalmak idősödésének jelensége mára már közismertté vált, a világ számos országában érzékelteti demográfiai, gazdasági, társadalmi hatását. A születéskor várható átlagos élettartam növekedése, az alacsony gyermekszám magától értetődő módon hívta életre a csökkenő, elöregedő társadalmak megjelenésének folyamatát. Mindez számos feladat elé állította a szakpolitikák, a hazai és nemzetközi szervezetek képviselőit, elsősorban az aktív, egészséges időskor elősegítése érdekében. Tanulmányunkban egy 167 fős empirikus vizsgálat eredményeinek egy részét mutatjuk be, melyet a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálattal közösen bonyolítottunk le 2019 telén azzal a céllal, hogy felmérjük az idősek helyzetét, szükségleteit. Jelen írásunkban azon eredményeit ismertetjük, melyek a közösségi tevékenységekre, a szabadidő eltöltésére, valamint a szociális kapcsolatok jellemzőire koncentrálnak. Elemző munkánk során azt tapasztaltuk, hogy az érintettek, a bentlakásos idősek otthonában élők, fokozottan nyitottak a fizikai és mentális aktivitás megőrzését szolgáló közösségi tevékenységekre, melyek hosszútávon esélyt biztosítanak jóllétük fenntartásához, javításához.
-
Egyetemi hallgatók munkaérték preferenciái
93-104Megtekintések száma:56Jelen tanulmányunk egy több éve folyó egyetemi programhoz illeszkedik. A Debreceni Egyetemen a 2000/2001-es tanévben kezdeményezte az akkori rektori vezetés egy új tehetséggondozási program indítását, amely a meglévő formákhoz – TDK, szakkollégiumok, demonstrátori hálózat – illeszkedett. E program újszerűségét a bekerülési eljárás többfordulós mérései, illetve a program különböző támogatási formái, elsősorban a tutori rendszer jelentették (Balogh – Fónai, 2003). A programba való bekerülés három lépcsőben történik, amelyek közül az elsőben a karok delegálják a tanulmányi eredményük alapján a nappali tagozatos másodéves hallgatók felső ötödét.
-
Karriertervezés és kompetenciák vizsgálata egyetemisták körében
34-45Megtekintések száma:76A karriertervezést nem lehet elég korán kezdeni. A karrierút melletti elhatározást komoly döntések és célok előzik meg. Számos kutatás foglalkozik a fiatal felnőttek önismeretének és karrierterveinek kapcsolatával a munkakeresés tükrében. Az egyetemi
hallgatók ritkán rendelkeznek megfelelő önismerettel. A munkaerő-piacon napjainkban a végzettség mellett egyre nagyobb jelentőséggel bírnak a kompetenciák. A sikeres
elhelyezkedéshez, minőségi munka megtalálásához elengedhetetlen bizonyos kommunikációs, beilleszkedési, stratégiai készségek megléte. A Debreceni Egyetem lehetőséget
nyújt a hallgatói számára többféle egyéni álláskeresési támogatás vagy tanácsadás
és pályaorientációs szolgáltatás igénybevételére. A kutatásban részt vevő hallgatók a
szolgáltatások és kompetenciák fontosságát értékelték a későbbi elhelyezkedés megkönnyítését illetően. Az elérhető szolgáltatások ismerete és a munkaerőpiac által elvárt, illetve meglévő kompetenciák közötti összhang segíti a hallgatókat a diplomaszerzést követő álláskeresésben. A vizsgálathoz tartozó kérdőívet a Debreceni Egyetem
hallgatói töltötték ki, az adatok feldolgozása IBM SPSS Statistics programmal történt.