Keresés
Keresési eredmények
-
A magyar egyetemisták és főiskolások demokráciához fűződő viszonya
47-69Megtekintések száma:137A demokratikus állampolgári nevelés demokrácia minőségére gyakorolt kedvező hatását illetően konszenzus érhető tetten a tudományterület kutatói között. Az állampolgári nevelés folyamatának egyik releváns színtereként a felsőoktatás intézménye hozható fel, sőt egyes szerzők
szerint az egyetemek, főiskolák jellegüknél, szerepüknél fogva éppen önmaguk testesítik meg a
demokrácia lényegi tartalmát. A tanulmány éppen ezért az egyetemista és főiskolás hallgatók
körében végzett adatfelvételekre támaszkodik, amikor arra a kérdésre keresi a választ, hogy
beszélhetünk-e egy olyan demokratikus generáció megjelenéséről, amelynek politikai aktivitása
először az egyetemi, illetve felsőoktatási hallgatók körében jelenik meg? Több mint negyedszázaddal a magyar demokratikus átalakulást követően a hallgatók körében megfigyelhető kampányszerű politikai aktivizálódás vajon az egyetemista társadalom demokratikusságáról szolgál-e bizonyítékkal?
A demokratikus állampolgárság empirikus keretein belül kidolgozott elemzésünk igyekszik
számos tanulsággal szolgálni a magyar esetről, bizonyítva, hogy a demokratikus intézmények
létezése a polgárok demokratikus attitűdjeinek szükséges, de nem elégséges feltételét képezik. -
Preferált vezetési stílus, vezetői és vállalkozói hajlandóság az egyetemi hallgatók körében
3-26Megtekintések száma:194Jóllehet számos kutatás született vezetői stílusok témakörben, és az egyetemi hallgatók kezdetektől gyakori szereplői a feltáró jellegű társadalomtudományi kutatásoknak, kevesebb példát
találunk arra, hogy a Full Range Leadership modellt fiatalok körében alkalmazzák. Ebben a
cikkben a szerzők magyar egyetemisták körében vizsgálják a preferált vezetői stílusokat, és ezeket a vezetői és vállalkozói aspirációkkal összefüggésben térképezik fel. A kutatásban felhasznált online kérdőívet fővárosi és vidéki egyetemek gazdasági, műszaki és társadalomtudományi
képzéseiben tanuló diákok töltötték ki. A kérdőív kitöltésében 335 egyetemi hallgató működött
közre. Az eredmények feltáró jellegűek és a szakirodalom alapján várható összefüggéseket néhány ponton módosítják. Négy jól elhatárolható vezetési stílus rajzolódott ki a vizsgált egyetemisták körében, melyek a transzformatív, a szupportív, a defenzív és a laissez-faire vezetői
típusokat testesítik meg. Többváltozós elemzés alapján azt a feltevést fogalmazhatjuk meg, hogy
az egyetemi hallgatók körében a vezetői hajlandóság a transzformatív vezetési stílusjegyekkel,
míg a vállalkozói aspirációk a transzformatív és a szupportív vezetői stílussal mutatnak pozitív
összefüggést. -
Területi immobilitás mint lehetőség és perspektíva a falusi fiatalok életében
114-132Megtekintések száma:203A tanulmány célja feltárni és leírni azoknak az immobil fiataloknak a jellemzőit, mobilitási dimenzióit, akik 2500 fő alatti kistelepülésen élnek, és lehetőséget, perspektívát látnak saját falujukban. Külön vizsgáljuk a fiatalok szüleinek álláspontját gyermekeik mobilitása kapcsán, párhuzamokat és magyarázatokat keresve a fiatalok véleményeivel. Az eredmények további ku- tatások alapjául szolgálhatnak, a vizsgált célcsoportra fókuszáló elemzéseket készíthet elő. A kutatás az MTA Kiválósági Együttműködési Program, Mobilitás Kutatási Centrum alprogramja keretében valósult meg, összesen 104 interjú képezi a kutatás alapját.
-
Globális egyetemi rangsorok: Lehetőségek és kihívások
79-100Megtekintések száma:107A tanulmány célja, hogy rendszerezett módon áttekintse a globális egyetemi rangsorokkal szemben megfogalmazott kritikákat. A kritikai álláspontok megértéséhez elengedhetetlen a legfontosabb rangsorok metodológiájának vázlatos bemutatása, melyet a felsőoktatási intézmények oktatási tevékenységének, kutatási teljesítményének és intézményi reputációjának mérésével, az adatgyűjtés folyamatával és az eredmények megjelenítésével kapcsolatos kihívások ismertetése követ. A tanulmány utolsó része az egyetemi rangsorok jövőjét illetően két lehetséges irányt vázol. Egyrészt felveti és a kritikák fényében értékeli a rangsorok ‘megjavításának’ lehetőségét, másrészt megvizsgálja az utóbbi időben egyre jobban előtérbe kerülő, radikálisabb megoldást, ami a felsőoktatási intézmények rangsorolásának feladását javasolja.
-
A fővárosi roma szegény családok kapcsolathatárai
97-120.Megtekintések száma:121Tanulmányomban a fővárosi roma szegény családok kapcsolatszerkezetének jellegzetes mintázatait igyekszem feltárni. A kapcsolatszerkezetben végbement generációs változásokat a
vonatkozó szakirodalom áttekintése mellett interjúrészletekkel illusztrálom. Kutatásom során
arra kerestem a választ, hogy a vizsgált kerületekben található szegregátumszerű utca- és bérházcsoportok – külön-külön vagy együttesen – nevezhetőek-e közösségnek. Az itt fellelhető mikroszegregátumoknak léteznek-e leírható kapcsolathatárai: van-e átjárás földrajzi, társadalmi
értelemben, illetve a megismert kapcsolathatárok mennyiben etnikus természetűek. Józsefvárosban és Belső-Ferencvárosban készült félig-strukturált interjúimat 2017-ben rögzítettem.
Alanyai húsz fő, tizenhat és ötvenöt éves kor közötti személy volt. A dőlt betűkkel szedett interjúrészleteket magyarázó, elemző megjegyzések keretezik. -
A szociális és pedagógiai szakemberek munkakörülményeinek és kiégés-kockázatainak vizsgálata
3-29Megtekintések száma:287A tanulmány a szakmai munkakörülmények és a kiégés kapcsolatát vizsgálja a hazai szociális és pedagógiai szakemberek körében. Annak ellenére, hogy a kiégés és a szakmai jóllét külföldön széles körben kutatott segítő foglalkozásúak – elsősorban egészségügyi dolgozók – körében, Magyarországon nem készült eddig kvantitatív felmérés az általunk vizsgált célcsoportban. Vizsgálatunk további hozzáadott értéke, hogy a korábbi kiégés-vizsgálatok által feltárt munka- és szervezeti tényezőkön túl rámutat a kliensekkel és a terepmunkával kapcsolatos nehézségek szerepére a kiégés-tünetek előfordulásában. Feltáró, keresztmetszeti, kérdőíves vizsgálatunkban 261 Baranya megyei szociális és pedagógiai szakember vett részt. Eredményeink szerint a munkakör és a feladatok illeszkedési problémái, a terepmunkával és a kliensekkel kapcsolatos nehézségek a szakemberek emocionális kimerüléséhez és munkahatékonyságuk csökkenéséhez vezet. Hatékonyságvesztést okoznak a munkavégzés-motivációhoz kapcsolódó deficitek is. Az eredmények azt is jelzik, hogy a három – kutatásba bevont – szakmacsoport közül a gyermekvédelem területén dolgozó szakemberek a leginkább veszélyeztetettek az érzelmi kimerülés terén, a deperszonalizáció szimptómája pedig leginkább a gyermekvédelem és a család- és gyermekjólét munkatársait érinti. Emellett kimutattuk, hogy a hosszabb szakmai tapasztalat a kiégés-tünetek protektív tényezőjének tekinthető. Eredményeink fontos hozzájárulást jelenthetnek olyan egyéni és szervezeti szintű képzések, támogató, fejlesztő, nyomonkövetési, illetve értékelési programok és/vagy szakpolitikai szintű irányelvek, beavatkozások megalapozásához, amelyekkel javíthatóak a szakemberek munkakörülményei, valamint csökkenthető érzelmi-mentális-fizikai megterhelésük és kiégésük kockázata.
-
Egy mélytengeri hal szárazon: értő Kálmán – az „urbánus”, a népi, a hungarista
28-50Megtekintések száma:135-
-
Start-up stúdió: üzleti modell innováció(Az INNONIC Zrt. példája)
66-83Megtekintések száma:196A közbeszéd leginkább gyűjtőfogalomként használja a start-up kifejezést a technológiai újdonságok értékesítésére alapított vállalkozások jellemzésére. Ugyanakkor az új vagy újszerű ötlet piacra vezetésén túl, a legtöbb üzleti funkciót (marketing, értékesítés, termék/szolgáltatásfejlesztés, HR stb.) innovatív és proaktív módon látják el, valamint a bizonytalanság és a szűkös
erőforrások mellett a gyors szervezeti fejlődés és gazdasági növekedés ígéretét hordozzák magukban. Az intenzív növekedéshez és a fenntarthatósághoz azonban a támogató társadalmigazdasági és intézményi környezet elengedhetetlen feltétel. Esettanulmányunkban egy, a debreceni régióban található, nemzetközi piacokon működő vállalkozás példáján mutatjuk be az úgynevezett start-up stúdiók jelentőségét a vállalati innováció katalizálásában. Hasonlattal élve, azt vizsgáljuk, hogy a stúdió mint „anyahajó”, milyen szervezeti-vezetési módszerek, kulturális minták használatával és milyen mechanizmusokon keresztül járul hozzá a start-up vállalkozások sikeréhez.