Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Bolygótudat, bioszferikus kormányzás, klímaigazságosság: Kim Stanley Robinson A Jövő Minisztériuma című regényének értelmezése és kontextualizációja
    13-28
    Megtekintések száma:
    49

    Kim Stanley Robinson A Jövő Minisztériuma (The Ministry for the Future) című regénye 2020-ban jelent meg. A mű a szerző korábbi, New York 2140 című tudományos-fantasztikus disztópiá­jának továbbgondolása és egyben konceptuális folytatása. Míg azonban a New York-regény figyelme a kapitalizmus vég nélküli növekedésében érdekelt és ennek következtében fenntarthatatlan működésmódjára irányul, addig A Jövő Minisztériuma immár az externáliák folytán jelentkező klímaváltozásra, továbbá annak a társadalmakra, illetve az egyénekre gyakorolt hatásaira összpontosít. A tanulmány a tőkés rendszerrel, a tömegtermeléssel és -fogyasztással kapcsolatos kritikai attitűd kialakításának, illetve felerősítésének fontosságát hangsúlyozza, miközben rámutat a regényben jelentkező technooptimista vonatkozásokra. A klímaváltozás regénybeli megjelenését tágabb interdiszciplináris, az éghajlatváltozásra irányuló természet­tudományos-empirikus diskurzus összefüggésében tárgyalja.