Jelen tanulmány a svéd és a magyar társadalmat három dimenzió mentén vizsgálja, illetve hasonlítja össze: a személyközi (általánosított) bizalom, az együttműködés értékei, valamint a társas kapcsolatok tükrében. Ezek egyöntetűen a társadalmi tőkéhez sorolható jelenségek, annak tulajdonképpen a legfontosabb komponensei, melyek makroszinten vizsgálva kifejezik egy társadalom kohézióját és integráltságát. Nevezett mutatók segítségével így átfogó képet kaphatunk Svédország és Magyarország társadalmi állapotairól, azok változásairól. Az empirikus elemzést az European Social Survey (ESS) 1–10. hullámainak adatai alapján végeztük. Az elemzés aktualitását Svédországnak a magyar politikai közbeszéd, illetve a média egy részében megfigyelhető sajátos megjelenítése adja. E szerint a skandináv társadalom integrációja és kohéziója egyre rosszabb állapotban van, amihez képest Magyarországon a dolgok sokkal jobban mennek. Tanulmányunk célja e kérdés árnyalása a már bemutatott dimenziók mentén. Eredményeink azt mutatják, hogy a társadalmi tőke vizsgált dimenziói tükrében a svéd társadalom egyáltalán nincs rossz állapotban, sőt lényegesen kedvezőbb képet mutat, mint a magyar társadalom ugyanezen mutatók alapján.

tokat mandátumokká átváltó sajátos folyamat. Ezt a szerepet tölti be, akár nemzeti parlamenti, akár helyi-önkormányzati, vagy európai parlamenti választásokról legyen szó. Az Európai Parlamenti (a továbbiakban EP) képviselők közvetlen úton történő választási rendszere sajátos történelmi ívet írt le (1979-től), melyre az egységesítésre irányuló törekvés volt jellemző, de e törekvés eleddig nem eredményezett teljes uniformizálást, csupán egy sajátosan mérsékelt egységesítést. Alapvető, de kihívó kérdésként tevődik fel, hogy milyen viszony áll(hat) fenn a nemzeti parlamenti (a továbbiakban NP) és az EP választási eredmények között. Az EP választások másodrendűnek, az NP választások pedig elsőrendűnek tekinthetők, ugyanis úgy tűnik, mintha az EP választások nem az európai kérdésekről, európai alternatívákról, hanem belpolitikai csatározásokról, az NP választások „második menetéről” szólnának (noha e másodrendűséget nem az állandóság, hanem inkább a dinamika jellemzi). Ennek fényében, nem túlzás az állítás, miszerint az EP politikai tér a tagállamok nemzeti politikai tereinek van alávetve, amiből következhet, hogy az EP választási eredményeket a nemzeti politikák, a tagállami politikai kontextusok határozzák meg elsősorban. Az első-, és másodrendű választás elválasztható egymástól (vajon ez mennyire éles?), de a két „rend” között kölcsönös egymásra hatás áll fenn. Kérdés, hogy a két szintű választás közötti viszony kapcsán megfogalmazhatók-e egyértelmű szétválasztások és következtetések (Reif–Schmitt, 1980), vagy célszerű a kérdés óvatosabb kezelése (Marsch, 1998; Covař, 2016).

A 2024-es szuperválasztási év egyik legfontosabb választása a június 6-9 között lezajló európai parlamenti voksolás volt. Az Európai Unió ugyanis fordulóponthoz érkezett. A másodrendű választások közé sorolt esemény az új világpolitikai, geopolitikai, társadalmi, politikai helyzetben, a pandémia, a háborúk, az Európába irányuló migráció következtében kialakult válság következményeként felértékelte Európa, az Európai Unió jövőjét befolyásoló választást. Felvetődik a kérdés, hogy az új körülmények között lezajló, tizedik alkalommal történő közvetlen választás milyen sajátosságokkal rendelkezik, vannak-e új vonásai, leírható-e az eddigi, a másodrendűséget jelentő jellemzőkkel. Hogyan hatottak a körülmények változásai a választás jellegére, a részvételre, az eredményre, a nagy- és a kispártok, a kormánypártok szereplésére, mennyiben lehet egyértelműnek tekinteni továbbra is a másodrendűséget. A helyzetet bonyolítja, hogy ez volt a Brexit utáni első választás, ami nemcsak a parlament létszámát, a parlamenti helyek országok közötti elosztását befolyásolta, hanem a választási folyamatot és a parlamenti patkó alakulását is.

Murányi István (2022): Fiatalok állampolgári szocializációja. Debreceni Egyetemi Kiadó, Debrecen, 108 oldal