A romániai hagyományos oktatás nagy paradoxona az, hogy úgy próbáljuk növelni a gyermekek teljesítményét, hogy szorongást keltünk bennük. Mint tudjuk, a szorongás visszafogja a teljesítmény kibontakozását. Azt is tudjuk, hogy ha a szülő igényszintje magas, a gyermek igényszintje, vagy iskolai teljesítménye ehhez képest meg igen alacsony, akkor ez a családban is számos konfliktus alapja. Ha a szülők nem megfelelő módszerekkel próbálják a gyermeket tanulásra ösztönözni (verbális vagy fizikai agresszió, büntetés, javak megvonása), a gyermekben egyre inkább fokozódik a szorongás, az iskolai teljesítménye pedig tovább hanyatlik. Ez egy ördögi körhöz vezet, mely során a gyermek személyisége, önbizalma sérül. Vekerdy (2001) egyetért azzal, hogy a kisgyermeknek nem feladata az, hogy a felnőtt világhoz igazodjon, amint ezt teszi, „látni fogjuk, belebetegszik” (Vekerdy 2001: 17). Szerinte biztosítani kell a gyermekek számára, hogy autonóm, öntörvényű személyiségüknek megfelelően, minél teljesebben éljék meg a gyermek-, ifjú- és kamaszkorukat. Azt gondolom, ha a gyermeket büntetjük, megvonjuk tőle azt, ami a szükséglete, ha kíváncsiságát letörjük, ha szorongóvá tesszük, gátoljuk a fejlődésben, a kibontakozásban.