Információk
A folyóirat neve METSZETEK Társadalomtudományi Folyóirat, angol elnevezése CROSS-SECTIONS Social Science Journal.
ISSN 2063-6415
A folyóirat célja
Lektorált open access folyóiratunk olyan fórumot kíván biztosítani kutatók, oktatók, elméleti és gyakorlati szakemberek számára, amelynek felületén a társadalomtudományok képviselőinek tanulmányai, kutatási eredményei a szociológiától, a szociálpolitikán, a politikatudományon, a közgazdaságtudományon, a neveléstudományon át az oktatásig, a pedagógiáig, a néprajzig, a történelemig és az antropológiáig együtt és egymás mellett jelenhetnek meg, mintegy reflektálva is egymás teljesítményeire. Napjainkban a társadalomtudományok képviselői körében egyre erősebb igényként fogalmazódik meg, hogy a rokon- és társtudományok művelői ismerjék egymás eredményeit, a szűk szakmai határokon kívüli tudományos világ legújabb kutatási irányait, érdeklődéseit és teljesítményeit. Folyóiratunk ehhez kíván hazai és nemzetközi szakemberek számára szakmai-tudományos teret biztosítani.
A folyóirat évi négy számot jelentet meg.
Lektorálás
Minden publikálásra beküldött kézirat anonim peer review folyamat során kerül elbírálásra.
A lektorálási folyamatban a Double-Blind Review típusú bírálati eljárást alkalmazza a folyóirat.
A lektorálás az Open Journal System rendszerén keresztül történik.
A felkért lektorok minden esetben tudományos fokozattal (PhD) rendelkező szakemberek. A lektorálásra az ország különböző intézményeinek legkiválóbb szakértőit kérjük fel.
A lektorok a bírálatot egy értékelési szempontsor alapján készítik el, melynek keretében egy összegző, szöveges véleményt is megfogalmaznak. A lektorálási folyamat időtartama átlagosan négy hét.
A lektorálás folyamatának részletezése elérhető az Etikai szabályzatban.
Hozzáférés
A METSZETEK Társadalomtudományi Folyóiratot a DOAJ (Directory of Open Access Journals), az EBSCO, a ProQuest, a CEEOL (Central and Eastern European Online Library) és az MTMT indexálja.
A METSZETEK Társadalomtudományi Folyóirat küldetése a tudományos publikációk széleskörű terjesztése. A folyóirat Open Access, a cikkek nyílt közzétételével célunk a publikált kutatási eredmények díjmentes rendelkezésre bocsátása, valamint a tudományos információk láthatóvá és elérhetővé tételének elősegítése.
A METSZETEK csak eredeti, korábban meg nem jelentetett írásműveket közöl.
A folyóirat támogatja a nyílt hozzáférésű publikálást és a tanulmányokat a Creative Commons Nevezd meg! 4.0 Nemzetközi Licenc (BY) alatt teszi közzé.
A CC BY licence alkalmazása előtt megjelent cikkek esetében (2020 előtt) továbbra is a CC BY-NC-ND licence az érvényes.
A publikálás nyelve
A folyóirat magyar és angol nyelven publikál tanulmányokat.
Költségek
A cikkek benyújtása és megjelentetése díjmentes.
Szerzői jog
A folyóirat betartja a szerzői jogra vonatkozó jogszabályokat. A megjelentetett tanulmányok szerzői jogával a folyóirat rendelkezik.
Szerzői archiválási politika
A METSZETEK Társadalmi Folyóiratban megjelent tanulmányokat a Debreceni Egyetem Elektronikus Archívuma (DEA), az Országos Széchényi Könyvtár Elektronikus Periodika Archívum Adatbázis (EPA), valamint a Sherpa/Romeo rendszer (Kék - Archiválható postprint [végleges, lektorált kézirat] vagy kiadói változat/PDF) archiválja.
Adatvédelmi nyilatkozat
Azokat a neveket, e-mail címeket, személyes információkat, amelyek a folyóirathoz benyújtott publikációkkal a rendszerünkbe kerülnek, csakis a szerkesztőségi munkákhoz kapcsolódóan használjuk fel, azokat harmadik félnek nem adjuk ki.
DOI azonosító
A folyóiratban megjelenő minden tanulmány DOI (Digital Object Identifier) azonosító számot kap.
A folyóirat DOI azonosítója: 10.18392/METSZ