Keresés

Keresési eredmények

• A 2011-es választási reform kihatása az országgyűlési választásokra II.: Empirikus megközelítés

  89-111

  Nagy Levente

  Megtekintések száma:

  321

  A reformra – a 90-es évek végétől – megért magyar választási rendszer radikális megváltoztatására a minősített többséggel kormányzó Fidesz-KDNP részéről került sor 2011-ben. Hatalmi fölényének tudatában a kormány olyan reformot hajtott végre, mely nem a politikai elit egészére kiterjedő konszenzuson nyugodott, de biztos lépésekkel konszolidálta a fennálló hatalmat. Jelen tanulmány a választási reformra irányuló érveket mutatja be, majd a 2022-es és 2018-as választási eredmények alapján annak a tézisnek az alátámasztására tesz kísérletet, amelynek értelmében értékalapú érvelései ellenére a Fidesz hatalomkonszolidáló érdekérvényesítési szándékkal kezdeményezte a reformot, és hozott létre – a maga hatalmi szemszögéből nézve – egy sikeres, de a korábbinál aránytalanabb választási rendszert.

• Önkormányzati választás Szegeden, 2019

  52-66

  Fábián György

  Megtekintések száma:

  143

  A 2019-es helyi, önkormányzati választás az adott politikai konstellációban kiemelkedett a szokásos másodrendű (second-order) választások sorából. Különösen igaz ez Szegedre, ahol az ellenzék az országos politikai helyzettel szemben hosszú idő óta birtokolta a helyi hatalmat. Ennek a helyzetnek a megváltoztatására, erőfölényüket kihasználva a kormánypártok – a várost csatatérnek tekintve – minden eszközt bevető rendkívül erőteljes kampányt folytattak. Ez azonban nem járt sikerrel, az eredmények alapján kontraproduktívnak minősíthető. A regnáló polgármester és a városvezetés minden eddiginél nagyobb arányú győzelmet aratott. Ennek alapvető oka a helyi politikát a pártharcokból kivonó, pártérdekeket felülíró, a város érdekeit ellenszélben is sikeresen és hitelesen képviselő, teljes körű, az egész ellenzéket magában foglaló együttműködést megvalósító várospolitika, amelyet a 2002 óta hivatalban lévő polgármester személye szimbolizál és testesít meg.

• Az EP választások másodrendű jellege

  29-51

  Nagy Levente

  Megtekintések száma:

  197

  tokat mandátumokká átváltó sajátos folyamat. Ezt a szerepet tölti be, akár nemzeti parlamenti, akár helyi-önkormányzati, vagy európai parlamenti választásokról legyen szó. Az Európai Parlamenti (a továbbiakban EP) képviselők közvetlen úton történő választási rendszere sajátos történelmi ívet írt le (1979-től), melyre az egységesítésre irányuló törekvés volt jellemző, de e törekvés eleddig nem eredményezett teljes uniformizálást, csupán egy sajátosan mérsékelt egységesítést. Alapvető, de kihívó kérdésként tevődik fel, hogy milyen viszony áll(hat) fenn a nemzeti parlamenti (a továbbiakban NP) és az EP választási eredmények között. Az EP választások másodrendűnek, az NP választások pedig elsőrendűnek tekinthetők, ugyanis úgy tűnik, mintha az EP választások nem az európai kérdésekről, európai alternatívákról, hanem belpolitikai csatározásokról, az NP választások „második menetéről” szólnának (noha e másodrendűséget nem az állandóság, hanem inkább a dinamika jellemzi). Ennek fényében, nem túlzás az állítás, miszerint az EP politikai tér a tagállamok nemzeti politikai tereinek van alávetve, amiből következhet, hogy az EP választási eredményeket a nemzeti politikák, a tagállami politikai kontextusok határozzák meg elsősorban. Az első-, és másodrendű választás elválasztható egymástól (vajon ez mennyire éles?), de a két „rend” között kölcsönös egymásra hatás áll fenn. Kérdés, hogy a két szintű választás közötti viszony kapcsán megfogalmazhatók-e egyértelmű szétválasztások és következtetések (Reif–Schmitt, 1980), vagy célszerű a kérdés óvatosabb kezelése (Marsch, 1998; Covař, 2016).

• Mozgósítási inkongruencia a magyar önkormányzati választásokon

  5-24

  Stumpf Péter Bence

  Megtekintések száma:

  137

  Az önkormányzati választások sosem csak az országos szavazás helyi szintű ismétlését jelentik, az eredmények jelentős eltéréseket mutatnak a választói aktivitás, a pártok erőviszonyai és a mandátumarányok tekintetében is. A sokrétű különbségeket a politikatudomány számos különböző elmélet segítségével igyekszik megmagyarázni, amelyek jellemzően a választói magatartás szemszögéből közelítik meg a két típusú választás eredményei közötti inkongruenciát. Ez a tanulmány a konvencionális magyarázó modelleket nem helyettesíteni, hanem kiegészíteni szeretné a szavazótáborok mozgósításának részletes vizsgálatával, kitöltve néhány koncepcionális hézagot az önkormányzati választási eredmények kutatásában. Kiindulópontom, hogy a pártok eltérő mértékben és különböző hatékonysággal képesek mobilizálni a támogatói bázisukat a másodrendű választásokon, aminek következménye több, a részvételi adatokban és a mandátumarányokban tapasztalható eltérés. A fővárosban és a nagyobb vidéki településeken felismerhető ugyanis egy olyan, elsősorban a baloldali ellenzék számára hátrányos mozgósítási hézag, ami a településtípus alacsonyabb aktivitásáért és a pártok gyengébb szerepléséért felel, és valószínűleg egyszerre indokolható több társadalmi és intézményi tényezővel.