Keresés

Keresési eredmények

• A gyermekvédelem peremén: Negatív életesemények hatása a kamaszok és fiatalok egészségkárosító magatartására

  80-108

  Hüse Lajos

  Huszti Éva

  Takács Péter

  Megtekintések száma:

  110

  A tanulmány a gyermekeket és fiatalokat érő negatív életesemények rizikómagatartására gyakorolt hatását vizsgálja. A „Magyar ifjúság 2012” kutatás adatbázisán végzett számítások arra utalnak, hogy a negatív életesemények erős prediktorai a legkülönfélébb kockázati magatartásoknak, mint az alkohol- és drogfogyasztás, vagy az öngyilkosság. Az adatok arra utalnak, hogy azok, akik több és súlyosabb negatív életeseményt éltek át, nagyobb valószínűséggel térnek el a felnőtt társadalom által közvetített normáktól, mint azok, akiknek az élettörténete kevésbé megterhelő. Ezeket az eredményeket gyermekvédelmi kontextusba helyezve a tanulmány egyszerre hívja fel a figyelmet arra, hogy a hazai gyermekvédelem nem foglalkozik egyenlő mértékben a tagolt társadalom minden csoportjával – holott a veszélyeztetettség előfordulási gyakorisága alapján kellene –, valamint arra, hogy a nagymintás szociológiai kutatások tudományos értékükön túl szakmai, gyakorlati értéket is hordoznak. Ennek alátámasztására a jól ismert Holmes–Rahe-skála kérdéseiből a szerzők újraalkottak egy explorációs eszközt (Redukált Életesemények Skála, RÉS). A Redukált Életesemény Skála (vagy akár az eredeti Holmes–Rahe-rendszer) alkalmazása lehetőséget ad a szakember számára, hogy nagyobb figyelmet fordíthasson a vizsgált kérdésekre a szolgáltatástervezés, a prevenció és az esetkezelés során. A mérőeszköz kulcsot adhat a szűkös erőforrások célzottabb felhasználására.

• Közösségi reziliencia és segítségnyújtás – a vörösiszap-katasztrófa károsultjainak hosszú távú vizsgálata példáján

  6-31

  Bartal Anna Mária

  Kmetty Zoltán

  Megtekintések száma:

  55

  A katasztrófák egyik legsúlyosabb következménye a társadalmi támogató kapcsolatok zavara,
  vagy még inkább, azok elvesztése. Tanulmányunkban a segítő kapcsolatokat mint a közösségi
  reziliencia erőforrás attribútumait vizsgáltuk a vörösiszap-katasztrófa közvetlen (180 fő) és
  közvetett (180 fő) károsultjainak személyes megkérdezésen alapuló, 2013-ra és 2020-ra vonatkozó adatfelvételei alapján.
  A segítségnyújtási aktivitásokat négy típus szerint tipizáltuk és modelláltuk: a reciprok, a
  donor, a recipiens és a hiányos/kiilleszkedő. A 2010-ben, a katasztrófa idején – a rekonstruált
  adatok alapján – egy magas segítségnyújtási aktivitást és egy erős reciprok-donor típusú segítségnyújtási modellt azonosítottunk. Ezzel szemben, a 2013-as adatfelvétel idején már alacsony
  segítségnyújtási aktivitás mellett egy hiányos/kiilleszkedő-reciprok modellt, míg 2020-ban
  pedig közepes aktivitás mellett, egy reciprok-hiányos/kiilleszkedő modellt találtunk. Azt, hogy
  az egyes vizsgált időszakokban milyen segítségnyújtási modell jött létre, változó erősséggel, de
  leginkább a katasztrófa károsultság (közvetlen és közvetett) jellege befolyásolta. Ugyanakkor
  2020-ban a lakóhely, az életkor és a gazdasági aktivitás már hasonló erősséggel befolyásolta a
  segítségnyújtási kapcsolatok típusait, mint a katasztrófa-károsultság jellege. Mindezek alapján
  úgy láttuk, hogy a közösségek 2010-ben a vörösiszap-katasztrófára, 2020-ban pedig a Covid-19
  járvány első hullámára reziliensen, a segítőkapcsolatok aktivizálásával reagáltak.