Keresés
Keresési eredmények
-
A szülők iskolai önkéntes munkája a pedagógusok interpretációjában Magyarország egy hátrányos helyzetű régiójában
28-48Megtekintések száma:89A nemzetközi szakirodalomban a szülők iskolai önkéntes munkájával számos tanulmány foglalkozik, Magyarországon azonban kevés az ezt érintő kutatás. Tanulmányunkban a szülők önkéntességét a tanárok interpretációja által vizsgáljuk Magyarország három hátrányos helyzetű megyéjében, kvalitatív interjús módszerrel. Az alapsokaságot az általános- és középiskolák pedagógusai jelentették, és az alanyokat többlépcsős, rétegzett mintavétellel választottuk ki. Az elemzésbe 38 interjút vontunk be, amelyben megjelent a szülők önkéntes munkája. Az interjúkat kézi és gépi hibrid kódolással dolgoztuk fel. Eredményeink szerint a tanárok a felkérésre vagy kényszerből történő részvételt is önkéntességnek tekintették, és „igazi” önkéntesség alig van jelen, a szülők maguktól kevéssé kezdeményezik a segítségnyújtást. A szülők jellemzően alkalmi önkéntesek, intenzívebben csak a szülői munkaközösség tagjai vesznek részt önkéntes munkában. A pedagógusok szerint a szülők önkéntes munkája nélkülözhetetlen az iskola életében, így véleményünk szerint fontos lenne népszerűsíteni azt, motiválni a szülőket az iskolai életben való nagyobb részvételre.
-
Vallásosság megélése a börtönben: Hosszúidős fogvatartottak körében végzett kvalitatív kutatás első eredményei
81-103Megtekintések száma:68A vallás számos pozitív hatást fejt ki a fogvatartott életében, segíti a börtönkörülményekkel való megbirkózásban, képes jelentősen csökkenteni a bebörtönzéssel járó problémákat. Kvalitatív kutatásunkban hosszúidős fogvatartottakat kérdeztünk meg 3 magyarországi büntetés-végrehajtási intézetben félig strukturált interjú módszerével arról, hogyan vélekednek a vallásosságról, gyakorol e hatást a vallás életvezetésükre, illetve, hogy milyen szerepet prognosztizálnak a vallásnak büntetésük lejártát követően. A szakirodalom feltárását követően három kutatási kérdést állítottuk fel. Feltételeztük, hogy a börtönbüntetés olyan válsághelyzet az egyén életében, amely nyitottá teszi őt a vallási értékrend felé; a vallásosság befolyásolja az egyén értékrendjét, ezen keresztül világ jelenségeihez való viszonyulását; a vallásos fogvatartottak alacsonyabb biztonsági kockázatot jelentenek. A fogvatartottak társadalomba történő visszailleszkedésén túlmutatóan az interjúk elemzése során a narratívák némelyikéből nemcsak a reintegráció igénye rajzolódik ki, hanem a szolgálat célként történő megfogalmazása is tetten érhető.
-
Az apák otthoni iskolai bevonódásának típusai egy interjús kutatás tükrében
119-139Megtekintések száma:137Tanulmányunkban az apák otthoni és iskolai bevonódását vizsgáljuk gyermekük fejlődése és eredményessége érdekében. A nemzetközi szakirodalom szerint az apák kevésbé vonódnak be, mint az anyák, illetve a bevonódásuk formája is eltér. Azonban az is kimutatható, hogy otthoni és iskolai részvételük hasonlóan pozitív hatással van a gyermekük iskolai eredményességére. A szülői bevonódás formáit Epstein és Sanders által alkotott tipológia mentén vizsgáljuk. Empirikus munkánkban 14 félig strukturált interjút készítettünk kisgyermekes apákkal és célunk az volt, hogy az interjúk típusanalízisével a bevonódási formák mentén apa-típusokat határoljunk körül. Eredményeink szerint az apák első csoportja a csak otthon bevonódók, akik nem vesznek részt a gyermekükkel kapcsolatos iskolai eseményeken, de otthon saját elmondásuk szerint aktívan részt vállalnak gyermekük nevelésében és az otthoni iskolával kapcsolatos tevékenységekben. Az apák második csoportja viszont nemcsak otthon, de az iskolai életbe is bevonódik. A harmadik típust az elvált apák alkotják, akik egy kivétellel az iskolában és otthon is bevonódnak, mely összhangban van az egyedülálló gyerekes apákra vonatkozó szakirodalmi megállapításokkal. Dolgozatunkban arra is megpróbáltunk választ adni, miként lehetne növelni az apák iskolai részvételét. Az alanyok válaszai szerint az anyák támogatása, a nagyobb önbizalom és az iskolák által szervezett apákhoz jobban illő programok (sportrendezvények, közös főzés) segíthetik elsősorban elő a nagyobb aktivitást.