Keresés
Keresési eredmények
-
Hátránykompenzáció és mentális egészség: segítő szakemberek az iskolában és a helyi közösségekben
161-185Megtekintések száma:71Jelen tanulmány egy nagyobb kutatás keretében készült, melynek célja az volt, hogy a leszakadó térségekben lévő falusi kisiskolákat és azok környezetét részletesen megismerje és fejlesztési javaslatokat fogalmazzon meg. Ebben az írásban összesítjük azokat a nemzetközi és hazai szakirodalmakat, amelyek a kistelepüléseken dolgozó segítő szakemberek munkáját, módszereit, az ott élő hátrányos helyzetű gyermekeket és fiatalokat célzó programokat mutatják be, különös tekintettel a mentális egészségre és az iskolai felzárkóztatásra. A vizsgált célcsoport a legsérülékenyebbek közé tartozik a társadalomban, hiszen már elég korán komplex problémákkal kell szembesülniük. Ezt ismerve két nagy részre osztottuk a vizsgálatot. Az első részben a közösségi együttműködés erejét hangsúlyozzuk az iskolában és azon kívül, hazai és külföldi gyakorlatokat bemutatva. A második részben egy, a célcsoportot erősen érintő konkrét problémát, az alkoholizmus és szerhasználat jelenségét mutatjuk be, annak a gyermekek életére és mentális egészségére gyakorolt hatását. A tanulmány fő tanulsága, hogy ha javítani szeretnénk életkörülményeiken, iskolai teljesítményükön és mentális egészségükön, összetett, több szakma együttműködését igénylő és minél koraibb beavatkozásra van szükség.
-
Egész(séges) életem: egészség- és készségfejlesztő program a gyermekjóléti alapellátásban
109-122Megtekintések száma:260Tanulmányunkban egy egészségnevelő, készség- és képességfejlesztő programot mutatunk be. A program célcsoportjához tartozó iskoláskorú gyermekek esetében a primer prevenció az egészséges életmód területén kiemelt területként jelenik meg. Családjaik életvezetési nehézségekkel terheltek, ezért a családi „társadalmi kultúrájuk”, azaz életmódjuk (Wessely 2003) sok esetben gátolhatja a gyermek egészséges személyiségfejlődését. A mezőberényi családsegítő és gyermekjóléti szolgálat gondozásában álló családok iskoláskorú gyermekei körében megvalósított program a fizikai-lelki-mentális egészség fejlesztésére irányult, az egészség holisztikus értelmezését szem előtt tartva. A 7–14 éves korcsoporthoz tartozó gyermekek számára két 15 fős csoportban valósult meg. Tanulmányunkban egy-egy programelem ismertetésén keresztül rámutatunk azokra a készségekre, képességekre, melyek fejlődése a tréning során egyes gyermekeknél beindult, másoknál fejlesztendő területként került rögzítésre. A kidolgozott program hatékonyságát jelzi, azaz pozitív eredménynek minősül, hogy a részt vevő kisiskolások körében magasabb szintű együttműködési készség alakult ki, az egészséghez fűződő kognitív ismereteik gyarapodásán túl, fejlődött kommunikációjuk, bővült érzelmeik, önkifejezésük eszköztára és gátlásaikat leküzdve a csoporttagok előtti megnyilvánulás képessége is fejlődést mutatott. A felső tagozatra járó iskoláskorúak csoportjában a tolerancia, empátia, az alkalmazkodás képessége mellett a problémamegoldó képesség is fejlődött. Körükben nagy eredményként tartjuk számon a továbbtanulási szándék megjelenését, a jövőképük formálódását és az életcéljaik megfogalmazását.
-
Az idősek szociális kapcsolatai és szabadidő-eltöltése
86-104Megtekintések száma:546A társadalmak idősödésének jelensége mára már közismertté vált, a világ számos országában érzékelteti demográfiai, gazdasági, társadalmi hatását. A születéskor várható átlagos élettartam növekedése, az alacsony gyermekszám magától értetődő módon hívta életre a csökkenő, elöregedő társadalmak megjelenésének folyamatát. Mindez számos feladat elé állította a szakpolitikák, a hazai és nemzetközi szervezetek képviselőit, elsősorban az aktív, egészséges időskor elősegítése érdekében. Tanulmányunkban egy 167 fős empirikus vizsgálat eredményeinek egy részét mutatjuk be, melyet a Szent Lukács Görögkatolikus Szeretetszolgálattal közösen bonyolítottunk le 2019 telén azzal a céllal, hogy felmérjük az idősek helyzetét, szükségleteit. Jelen írásunkban azon eredményeit ismertetjük, melyek a közösségi tevékenységekre, a szabadidő eltöltésére, valamint a szociális kapcsolatok jellemzőire koncentrálnak. Elemző munkánk során azt tapasztaltuk, hogy az érintettek, a bentlakásos idősek otthonában élők, fokozottan nyitottak a fizikai és mentális aktivitás megőrzését szolgáló közösségi tevékenységekre, melyek hosszútávon esélyt biztosítanak jóllétük fenntartásához, javításához.
-
A depresszió keretezési módjainak vizsgálata online fórumokon természetesnyelv-feldolgozással
181-208.Megtekintések száma:191A depresszió jelenségének vizsgálata nem újkeletű a szociológiában, de egyre szélesebb társadalmi problémává válása folytán ma is aktuális. A depresszióhoz kapcsolódó biomedikális és
pszichológiai aspektus mellett egyre figyelemre méltóbb a szociológiai nézőpont beemelése a
depresszió lehetséges okairól zajló párbeszédbe. A depresszióról szóló diskurzus kutatásában
az online elérhető szövegek számos új lehetőséget nyújtanak, hiszen a fórumok anonimitása,
egyszerű elérése népszerűvé teszi az online segítségkérést az érintettek számára. Kutatásomban
természetesnyelv-feldolgozást, azon belül logisztikus regressziót használtam, hogy feltérképezzem a depresszió értelmezési kereteinek laikus diskurzusokban való megjelenési mintázatainak
gépi tanuló algoritmussal való feltérképezhetőségét. A gépi tanulás által ugyanis lehetővé vált,
hogy 67857 hozzászólást elemezzek, amelynek emberi erőforrással való feldolgozása nehezen
valósulhatott volna meg. Az elemzés során angol nyelvű, depresszió témájú online fórumok bejegyzéseinek kategorizálást végeztem el a tudományos diskurzus-kategóriák mentén. Első eredményeim azt mutatják, hogy a logisztikus regresszió mérsékelten jobb eredményt nyújtott, mint
a véletlenszerű besorolás, egyben az emberi besoroláshoz hasonló eredményt ért el. Annak ellenére, hogy a kutatás angol nyelvű fórumokat elemzett, eredményeim hasznosak lehetnek bárki számára, aki absztrakt szociológiai fogalmak felhasználók által írt online szövegekben való
megjelenésével foglalkozik.