Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • A szociális területen tanuló felsőoktatási hallgatók életpálya tervei egy kelet-magyarországi pilotkutatás tükrében
    71-93
    Megtekintések száma:
    49

    Tanulmányunk Magyarország második legnagyobb egyetemén a szociális képzésben tanuló hallgatók karrierterveit tárja fel egy kérdőíves pilotkutatásban (N=90), de ezzel összefüggésben kitérünk a diákok magánéleti terveire is. A lekérdezés teljeskörű és papír alapú volt, és a megcélzott hallgatók 60%-át sikerült elérni. Kutatási kérdéseink, hogy jelenleg milyen prioritásai vannak a diákoknak, mit jelent számukra a karrier és a család, valamint mi befolyásolhatja őket. Kíváncsiak voltunk arra is, hogy mennyire fontos számukra a karrier és a család, mennyiben tartják összehangolhatónak, valamint hogyan időzítik őket. Elemzésünkben a diákok neme és családi állapota szerint is végeztünk összevetéseket, módszereink kontingencia táblák, varianciaelemzés és feltáró faktorelemzés voltak. Kutatási eredményeink szerint a hallgatók körében megjelent a karrier modern önvezérelt típusa, és az egyetemisták számára elsődleges volt a saját elvárásaiknak való megfelelés. A családalapítást sok esetben megelőzi a karrierépítési cél. Pilotvizsgálatunk azt is kimutatta, hogy a szociális terület „nőies” jellege ellenére az itt tanuló férfiak körében még mindig a hagyományos nemi szerepeknek való megfelelés a jellemző a karrier és a család fontosságát tekintve. Kutatásunk tanulsága, hogy a leendő munkáltatóknak a HR-stratégiájukat hozzá kell igazítaniuk a fiatalok karrier- és családterveihez, valamint a szervezeteknek támogatni kell a hallgatókat a megfelelő munkatapasztalatok szerzésében és abban, hogy későbbi karrierterveik megvalósulhassanak.

  • A gyermekkel rendelkező és a nem gyermekes férfi dolgozók karrier elképzelései
    91-105
    Megtekintések száma:
    14

    A munka és család összehangolása fokozottabb figyelmet kap a társadalomtudományi kutatásokban. Sokáig a vizsgálatok elsősorban a kisgyermekes nők helyzetével foglalkoztak, ám későbbiekben a kutatók hamar felfigyeltek arra a tényre, hogy nemcsak a nőknek, de a férfiaknak is
    gondot okoz e két terület összehangolása.
    Mint ahogy Bencsik-Juhász (2012) írja: „Miután a tényleges munkapiacon a férfiak foglalkoztatása a meghatározóbb és elfogadottabb, az ezzel járó minden előnnyel (például magasabb
    bérezés azonos munkakörökben) és hátránnyal (például hosszabb munkaidő), nem véletlen tehát, hogy a nők egyre erőteljesebb munkaerő-piaci jelenlétével és aktivitásával a hagyományos
    családi szerepmegosztások is lassan formálódnak és átalakulnak” (Bencsik – Juhász 2012: 616).
    A közvélemény lassan két elvárás-rendszert tekint a férfiakkal szemben: még mindig tartósan, és erősen él a köztudatban a hagyományos családfenntartó szerep, miközben részt vár a
    férfiaktól a gyermeknevelésben is. Kérdés, hogy ezek a folyamatok hatással vannak-e a férfiak
    karrierterveire?
    A tanulmány a gyermekkel rendelkező és a gyermekkel nem rendelkező férfi dolgozók karrier elképzeléseit mutatja be. A szerzők egy kvantitatív felmérést készítették a kérdés megismerésére. A 2016-os kutatás alapján elmondható, hogy e két csoportba tartozó férfiak különböznek
    a kérdést illetően.

  • A gyermekes anyák nehézségei a munka világában
    29-51
    Megtekintések száma:
    326

    A tanulmány a rendkívül alacsony magyar termékenységet befolyásoló tényezők közül a kisgyermeket nevelő nők munkaerőpiaci integrációját, munkavállalási attitűdjét vizsgálja. A szakirodalmi áttekintés az iskolázottság szerepét, a munkavállalást gyermek mellett, a karrier szerepét, a munka-magánélet egyensúlyát és az üvegplafon jelenségét járja körbe. Az empirikus részben a teljesség igénye nélkül egy-egy tipikus problémakört mutatunk be, amelyek a nők munkaerőpiaci jelenlétét alapjaiban határozzák meg. 1033 megkérdezett bevonásával vizsgáltuk a munkával kapcsolatos attitűdöket, otthon töltött időt és az álláskeresés nehézségeit. A kérdőíves felmérés eredményeit SPSS 26.0 programcsomag segítségével értékeltük, ezen belül elsősorban leíró statisztikai módszereket alkalmaztunk. Az eredmények feldolgozása során megállapítottuk, hogy az állásinterjúk során a kisgyermekes édesanyákkal szembeni diszkrimináció továbbra is fennáll. A gyesről való visszatérést a család anyagi terheihez való hozzájárulás befolyásolja leginkább. A munkahely kiválasztás során a kulcstényező a megpályázott munkahely munkarendje.

  • A globális karriermenedzsment funkciói
    49-64.
    Megtekintések száma:
    27

    A vállalatok hosszútávú stratégiai céljai közt szerepel a versenyképesség fenntartása. A materiális és immateriális javak mellett a humán tőke értéke folyamatosan növekszik, köszönhetően a
    munkaerőpiaci változásoknak. A lojális, speciális szaktudású munkavállaló nagymértékben hozzájárul a szervezeti siker eléréséhez a kompetenciák, tapasztalatok és készségek révén. A multinacionális cégek karriermenedzsment rendszerét vonzóbbá teszi a nemzetközi kiküldetések
    lehetőségének megléte, ami egy nagyon összetett, komplex tervezést igénylő folyamat. Ez a rendszer globálisnak tekinthető több okból is: az országokon átívelő jellege miatt, a munkavállalóknak nyújtott nemzetközi tapasztalatszerzés okán és végső soron a sikeres folyamat részeként
    azért, mert a munkavállaló globális színtéren valósít meg egyéni karriert.
    A globális karriermenedzsment kiépítése így számos HR funkciót foglal magába. Hangsúlyt
    kell fektetni többek között a megfelelő munkavállalók megtalálására, kiválasztására, beillesztésére, a mentorálására, a teljesítményértékelés során alkalmazott módszerek alkalmazására és
    az értékelők körére, a megfelelő rendszerességű és módú visszajelzésre, a motiváció elérésére és
    fenntartására, a kompetenciák fejlesztésére és a mentálhigiéné egyensúlyának fenntartására.

  • Magyar kutatók külföldön: a női és férfi karrierutak főbb jellemzői
    23-48
    Megtekintések száma:
    17

    A nemzetközi mobilitás napjainkra nemcsak a sikeres kutatói életút részévé vált, de egyre erősebb szakmai elvárásként fogalmazódik meg. Az elmúlt évtizedekben ugrásszerű növekedésnek indult migrációt a nemzetközi szakirodalom már mélyebben vizsgálja, de a magyar kutatók külföldi karrierjéről keveset tudunk. Ráadásul, ahogyan a kutatói karrierek, úgy a nemzetközi mobilitás is erősen meghatározott a nemek alapján, és számos módon összekapcsolódhat az egyenlőtlenségek különböző típusaival. Tanulmányunk célja feltárni a külföldre távozott magyar kutatók főbb jellemzőit, különös tekintettel a nemek közötti azonosságokra és különbségekre. A kutatás online kérdőív segítségével vizsgálta a PhD-fokozattal rendelkezők mobilitását: karrierjét, munkaszerződését, munka és magánéletének egyensúlyát, jövőterveit, valamint a fokozat hasznosíthatóságát. Eredményeink azt mutatják, hogy a férfiak külföldi munkaerőpiaci helyzete előnyösebb a nőkéhez képest, a munka-magánélet egyensúlya kihívás a nők számára, de mégis könnyebb külföldön, ugyanakkor a gyermekvállalásra negatív hatással van. A fokozatba fektetett tőkék megtérülését a férfiak egyértelműbben érzékelik, a nők elégedettsége mérsékeltebb.

  • Átmenet a kolozsvári felsőoktatásból az IT szektorba
    64-93
    Megtekintések száma:
    16

    Jelen tanulmányban arra a kutatási kérdésre keressük a választ, hogy milyen tényezők befolyásolják az átmenetet a felsőoktatásból az IT piacra az informatikát, számítástechnikát és automatizálás szakot végzettek esetében Kolozsváron? A kutatási eredmények azt mutatják, hogy a
    Kolozsvári IT piac helyzete meghatározza a frissen végzettek átmenetét, melyet egyrészt a nyugati piactól való függőség, másrészt a munkaerőért folytatott verseny jellemez. Az előbbi tényezőt fenntartja a hiányszakmák jelensége Kolozsváron. A függési viszony csökkentésére a megoldást az IT-vel határos szakterületeken új képzések elindításában látják az egyetemi oktatók.
    Az utóbbi tényező (a munkaerőért folytatott verseny) következtében az átmenet gördülékeny
    a frissen végzettek számára. A fiatalok elhelyezkedése során azonban kiválasztási szempontot
    jelent, hogy a frissen végzett szakmában, megfelelő munkakörben, munkakörnyezetben dolgozzon és/vagy megfelelő juttatás mellett. A munkaerőhiány kezelésére – mely egyidejűleg van jelen az IT piacon és a felsőoktatásban –, a megoldást az oktatás minőségének és az átmenetet
    elősegítő programok biztosítása mellett (mint a szakmai gyakorlatok és a mentorprogram), az
    akadémiai karrier vonzóvá tételében látják az egyetemi oktatók hosszú távon. Ezt a megoldást
    a vállalatok, az állam és a felsőoktatás szoros együttműködésében látják megvalósíthatónak a
    megkérdezettek az oktatói létszám, a kutatástámogatás és az infrastruktúra biztosítása révén.

  • Karriertervezés és kompetenciák vizsgálata egyetemisták körében
    34-45
    Megtekintések száma:
    31

    A karriertervezést nem lehet elég korán kezdeni. A karrierút melletti elhatározást komoly döntések és célok előzik meg. Számos kutatás foglalkozik a fiatal felnőttek önismeretének és karrierterveinek kapcsolatával a munkakeresés tükrében. Az egyetemi
    hallgatók ritkán rendelkeznek megfelelő önismerettel. A munkaerő-piacon napjainkban a végzettség mellett egyre nagyobb jelentőséggel bírnak a kompetenciák. A sikeres
    elhelyezkedéshez, minőségi munka megtalálásához elengedhetetlen bizonyos kommunikációs, beilleszkedési, stratégiai készségek megléte. A Debreceni Egyetem lehetőséget
    nyújt a hallgatói számára többféle egyéni álláskeresési támogatás vagy tanácsadás
    és pályaorientációs szolgáltatás igénybevételére. A kutatásban részt vevő hallgatók a
    szolgáltatások és kompetenciák fontosságát értékelték a későbbi elhelyezkedés megkönnyítését illetően. Az elérhető szolgáltatások ismerete és a munkaerőpiac által elvárt, illetve meglévő kompetenciák közötti összhang segíti a hallgatókat a diplomaszerzést követő álláskeresésben. A vizsgálathoz tartozó kérdőívet a Debreceni Egyetem
    hallgatói töltötték ki, az adatok feldolgozása IBM SPSS Statistics programmal történt.