Keresés
Keresési eredmények
-
A falusi kisiskolák társadalmi ökológiája: család-közösség-iskola kapcsolatok nemzetközi összehasonlításban
76-103Megtekintések száma:20A falusi kisiskolák világszerte az oktatási és társadalmi egyenlőtlenségek metszéspontjaiban helyezkednek el, ahol a tanulói sikeresség szorosan összefügg a család, az iskola és a helyi közösség kapcsolatainak minőségével. Noha a nemzetközi szakirodalom széles körben vizsgálta a szülői részvétel és a társadalmi tőke szerepét, a vidéki kisiskolák társadalmi ökológiájáról – különösen a családi miliő, a közösségi beágyazottság és az intézményi autonómia összefüggéseiről – mindeddig kevés komparatív elemzés készült. Jelen tanulmány e hiányt kívánja pótolni egy 2010 és 2024 között megjelent empirikus és elméleti kutatásokat feldolgozó szisztematikus szakirodalmi áttekintéssel. A vizsgálat elméleti keretét Bronfenbrenner bioökológiai modellje, Bourdieu kulturálistőke-elmélete, Coleman szociálistőke-koncepciója és Epstein szülőirészvétel-tipológiája adja. Az elemzés eredményei szerint a falusi kisiskolákban a család-közösség-iskola hármas kapcsolatrendszere többszintű és interaktív módon hat a gyermekek fejlődésére, közvetlenül a kognitív, érzelmi és szociális dimenziókra, közvetetten a szülő-iskola kapcsolatok minőségén, strukturálisan pedig a helyi társadalmi tőke és az intézményi erőforrások rendszerén keresztül. A nemzetközi összehasonlítás rámutat, hogy bár a falusi iskolák univerzálisan hátrányos helyzetűek, az egyes társadalmak kulturális normái, közösségi szerkezetei és oktatáspolitikai modelljei döntően befolyásolják, hogy a családi és közösségi erőforrások képesek-e kompenzálni vagy éppen felerősíteni a hátrányokat. A tanulmány következtetése szerint a falusi kisiskolák sikeressége nem az erőforrások mennyiségén, hanem a kapcsolatok minőségén múlik, a bizalomra, kölcsönösségre és partnerségre épülő iskola–család–közösség együttműködés a vidéki reziliencia kulcsa. Az oktatáspolitikai beavatkozások akkor lehetnek hatékonyak, ha a kisiskolák közösségi és családcentrikus funkcióit megerősítik, és a szülői részvétel nem kiegészítő, hanem integrált eleme lesz a tanulási folyamatnak.
-
A vidéki térségek pozicionálási lehetősége a Csíki-medence településeinek példáján
50-74Megtekintések száma:142A gazdaságilag és társadalmilag is hátrányos helyzetben lévő rurális térségek, illetve azon periférikus települések számára, amelyek kimaradtak a fejlődés fő áramlatából, új esélyt, alternatívát jelenthetnek azok az irányzatok, amelyek az endogén erőforrások kiaknázását, a közösségfejlesztést, a társadalmi befogadást támogatják. Az új vidékfejlesztési szemlélet és az ehhez
kapcsolódó térségfejlesztési megközelítések, mint a marketingorientált településfejlesztés, egy
újfajta, piaci szemléletet feltételező, közösség-alapú irányzatra hívják fel a figyelmet, ahol sokkal jelentősebb szerepet kapnak a helyek, a helyi közösségek, megváltozik a helyi vezetőség funkciója és az endogén tényezők válnak a fő erőforrásokká. Középpontba kerül a kommunikációs
tevékenység és a pozicionálási gyakorlat. -
Közösségi megközelítések gyermekvédelmi gyakorlatban való érvényesítése : nemzetközi trendek
70-86Megtekintések száma:249Nemzetközi szinten jelentős változások történtek ez elmúlt években a gyermekvédelem terén,
hiszen a globális verseny, a tőke és munkaerő széles körű mobilitása, a gazdasági folyamatok
felgyorsulása és a nemzeti gazdaságok egymástól való függősége, mint ahogy 2007. óta a gazdasági válság is hatással van a jóléti rendszerek működésére. Jelen tanulmány azt vizsgálja,
hogy az 1989-es Gyermekek jogairól szóló egyezmény óta milyen tendenciák, trendek figyelhetők meg a nemzetközi gyermekvédelem gyakorlatában, milyen gyermekvédelmi orientációkat
különíthetünk el egymástól, ezek milyen jellegzetességekkel bírnak, illetve milyen út látszik körvonalazódni – közös kihívásként – általában az állam gyermekvédelemmel kapcsolatos teendőinek ellátása terén. A tanulmány a nemzetközi diskurzusban központinak számító néhány téma
fontosságára hívja fel a figyelmet, mint a kliensek komplex szükségleteinek kezelése, partneri
együttműködések fontossága, szülőség támogatása és mindezek megvalósításához szükséges
szakmai készségek és kompetenciák köre. -
„Ígéret szép szó, ha betartjuk úgy jó?” – Szakirodalmi áttekintés a hátrányos helyzetű gyerekek szociális kompetenciáinak fejlesztésére kialakított programokról
135-160Megtekintések száma:11A gyermekkori társas-érzelmi fejlődés megalapozza az egyén életútját. Az alacsony társadalmi státuszú családba született, hátrányos helyzetű gyermekek jelentős részének a képességei deficitesek. A hátránykompenzáló szemlélet szerint a lemaradás csökkenthető, sőt, professzionális szakemberek segítségével a kívánatos viselkedésformák bármilyen közösségben (osztály, kortárscsoport, szülők, felnőttek stb.) sikerrel taníthatók. Tanulmányunkban arra vállalkozunk, hogy a nemzetközi és hazai szakirodalom alapján áttekintést nyújtsunk az iskoláskorúak, illetve kisebbek számára kifejlesztett olyan hátránykompenzációs programokról, melyek célja a szociális kompetenciák erősítése. A jó példák bemutatásán túl az a célunk, hogy a szociális kompetenciák fejlesztésére irányuló programokról, különösképpen a hazai programokról, egy minőségi értékelő szempontrendszer alapján komplex és kritikus képet alkossunk, mely a jövőben hasznára lehet a hátránykompenzációra vállalkozó segítő és fejlesztő szándékú szakmai törekvéseknek. A nemzetközi és a hazai oktatáskutatók elképzelése a jó gyakorlatokról sok hasonlóságot mutat. Úgy véljük, mind a hazai, mind a nemzetközi színtéren van elég jó gyakorlat, módszertani útmutató, önismeretet, felelősséget erősítő tréning, elméleti alapvetés, amely inspirálhatja a szakértőket (pedagógusok, segítők, szülők, civilek stb.) az eredményes, és élményt adó fejlesztő tevékenységben. A sikerességet azonban csak a folyamatos és ellenőrzött pedagógiai és szociális segítő munkával lehet biztosítani, és a hatásmonitorozással, programfelülvizsgálattal. A magyarországi helyzet részletes ismeretében elmondható, hogy a hátránykompenzáció gyakorlatilag versenyt fut a leszakadással. Szerencsés esetben csökkenthető a csoportok közötti távolság, a leszakadás mértéke és sebessége. A nehézségeket fokozza, hogy a felzárkóztató programokhoz nincs kellő számú képzett humánerőforrás, az eszközök, épületek fejlesztése nem egyenletes, és főleg nem folyamatos. A hátránykompenzáció hatékonyságának korlátait tehát nem a megfelelő konceptuális háttéren kidolgozott programok minőségében kereshetjük, hanem alapvetően strukturális természetű okokban. Cikkünkben kritikusan elemezzük az elmúlt két évtized hazai és nemzetközi törekvéseit, és felhívjuk a figyelmet a sikeres megoldásokra, a továbbfejlesztés lehetőségeire.
