Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • Iskolák a léthatáron – küzdelem a halmozott hátrányokkal a számok tükrében
    5-27
    Megtekintések száma:
    54

    A bevezetőnek szánt tanulmány a magyarországi falusi kisiskolák helyzetét vizsgálja az 1990–2022 közötti időszak statisztikai adatainak felhasználásával. A cél az volt, hogy lehatároljuk azokat a településeket, ahol az alapfokú oktatás intézményi keretei tartósan hiányoznak, illetve kisiskolai formában működnek. Az elemzés rámutat, hogy az iskolabezárások és a kisiskolává válások elsősorban a társadalmi, gazdasági és infrastrukturális hátrányokkal küzdő periférikus térségekben koncentrálódnak. A vizsgált időszak végére a települések közel fele nem rendelkezett általános iskolával, miközben a kisiskolák száma is folyamatosan csökkent, és jelentős fluktuáció jellemezte a státuszukat. A tanulmány kiemeli, hogy a centrumoktól távoli, szolgáltatáshiányos térségek még a béremelések ellenére sem képesek vonzani a magasan képzett pedagógusokat, ami tovább erősíti az oktatási egyenlőtlenségeket. Az eredmények alapján a kis­iskolák fenntartása nem csupán oktatáspolitikai, hanem társadalmi kohéziós kérdés is. A helyi intézmények megszűnése ugyanis a hátrányok újratermelődésének, végeredményben a népességmegtartó képesség és a képességmegtartó népesség (képzett, kapcsolati tőkével bíró helyi társadalom) eltűnésének veszélyét hordozza.

  • A távolsági ingázás néhány demográfiai sajátossága
    3-19
    Megtekintések száma:
    243

    A tanulmány az elérhető legfrissebb statisztikai adatokat felhasználva kívánja bemutatni a huzamos ingázásban résztvevő munkavállalók legfontosabb demográfiai jellemzőit, illetve a kirajzolódó területi egyenlőtlenségeket. Az ingázás, ezen belül a huzamos ingázás fő motivációja napjainkban is a megfelelőnek ítélt munkahely elérése, mintegy negyedmillió ember ugyanakkor az átlagosnál sokkal nagyobb terheket vállal fel ennek érdekében, és csak hetente vagy ritkábban utazik haza. Többségük kényszerből dönt így, mivel lakóhelyükön nincs munkalehetőség, a családjuknak viszont nagyon fontos az általuk biztosított bevétel. A huzamos ingázók javarészt szezonális munkát végeznek (építőipar, vendéglátás stb.), és fizikai munkakörben dolgoznak. Nem meglepő módon sokkal inkább a férfiak vállalják fel a fokozott fizikai és lelki megterheléssel járó életformát, azonban nem csupán a negyvenes éveikben járó családfők, hanem a családjuktól még nem függetlenedő huszonéves fiatalok is nagy létszámban képviseltetik magukat. A huzamos ingázás markáns területi egyenlőtlenségekkel jellemezhető, és az érintettek döntően falvakból indulnak útra annak ellenére is, hogy a leghátrányosabb helyzetben lévő térségekben a közfoglalkoztatás magas szintje a munkaerő helyben maradásának irányába hat.