Jól ismert tény, hogy a magyarságnak, Magyarországnak, a Magyar Királyságnak (Regnum Hungariae) az iszlám világgal és vallással való kapcsolata évezredes múltra nyúlik vissza. E tanulmány közzétételének aktualitást ad a különböző kultúrák, vallások együttélésének az Európai Unión belül felmerülő, jogi vonatkozásban is igen jelentős kérdése. E tanulmány megírásával a szerző a jogtörténet szempontjából kíván az iszlám magyarországi helyzetéről áttekintést adni.

A környezeti tárgyú nemzetközi jogi dokumentumok 1972 óta tartó gyarapodásával párhuzamosan lett vizsgálatok tárgya a környezetvédelem és az emberi jogok védelmének kapcsolata. Az emberi jogok védelme és a környezetvédelem közötti összefüggések felismerése, valamint e két védelmi rendszer összekapcsolása hívta fel a figyelmet egy meghatározott tulajdonsággal bíró – egészséges – környezethez való jog elismerésének az igényére. A környezet védelme az emberiség akut feladatai között szerepel. A környezetet minden lehetséges eszközzel védeni kell, egyrészt önvédelmi okokból, másrészt morális kötelességből. Egy potenciális eszköz lehet a környezet emberi jogi eszközökkel történő védelme, amely az egészséges környezethez való jog megfelelő szabályozásában ölthet testet. De vajon illeszkedik-e ez az elképzelés az emberi jogok rendszerébe? Választ keresvén e kérdésre, az alábbiakban elemzem a környezeti jogok és az emberi jogok kapcsolatrendszerét, továbbá az emberi jogi attribútumokat, annak érdekében, hogy bemutassam, általában milyen feltételek alapján illeszkedhet egy jog az emberi jogok kategóriájába. ezek alapján válaszolom meg a kérdést, hogy elméletileg illeszkedhet-e egy meghatározott tulajdonságú környezethez való jog az emberi jogok halmazába.

Napjainkban mind a jogalkotás, mind a jogalkalmazás terén a gyermeki jogok fokozottabb érvényesülése figyelhető meg. ezt jelzi egyrészről a gyermeki jogokat érintő, nemzetközi, európai uniós, valamint nemzeti jogszabályok és dokumentumok egyre növekvő száma. Emellett a jogalkalmazás területén is kifejezésre jut a gyermek érdekének és jogainak hangsúlyosabb érvényesülése, többek között a bírósági, hatósági döntések meghozatala során. A gyermeki jogok mikénti érvényesülése tehát olyan kérdés, amellyel minden embernek, így többek között a szülőknek, a jogalkotónak, a jogalkalmazónak, a pedagógusnak foglalkoznia kell.

A Polgári Törvénykönyv 6:145. §-a kizárja a szerződésszegésből eredő kártérítési igénynek ugyanazon kötelezettel szembeni szerződésen kívüli kártérítési felelősségi alapra helyezését, röviden szólva a párhuzamos igényérvényesítést. Jelen tanulmány arra tesz kísérletet, hogy az igényhalmazat és a törvényhalmazat polgári anyagi jogi kategóriáin túlmenően megvizsgálja a szerződésszegésből fakadó és más jogi alapon fennálló jogkövetkezmények viszonyát. Ezt követően nagyító alá veszi a szerződésszegés fogalmi körét, a versengő jogcímen alapuló kártérítési igények halmazati kérdéseire adott egyes megoldásokat, amelyek a kontraktuális jogi alap prioritását kívánják biztosítani, így különös tekintettel a francia jog non-cumul szabályára, a Közös elvi keretrendszer javaslatára és egyes európai államokban alkalmazott megoldásokra. E tanulmány röviden kitér két olyan területre is, ahol a kontraktuális és deliktuális kártérítési halmazati problémák és a Ptk. fent említett szakaszának alkalmazása különösen jelentős problémákat szülhet.

A 2009. december 1-jén hatályba lépett Lisszaboni Szerződéssel az európai integráció történetében először önálló, homogén, szupranacionális uniós politikává vált a büntetőjogi együttműködés. Ennek ellenére nem lehet azonban azt mondani, hogy a közösségi/uniós jog és a nemzeti büntetőjog a Lisszaboni Szerződés hatálybalépését megelőzően teljesen független lett volna egymástól. Az uniós jog és a nemzeti jog számos ponton kapcsolódik egymáshoz, így a büntetőjog vonatkozásában is számos ponton figyelhetünk meg kölcsönhatást a két jogterület között. Az uniós jognak a tagállamok büntetőjogára gyakorolt hatása kétirányú: negatív és pozitív kötelezettségeket ró a tagállamokra.

A kormány az 1952. évi, jelenleg is hatályos polgári perrendtartás hatálybalépését követő 60 év elteltével, 2013-ban határozta el egy új polgári perrendtartás megalkotását. Az új szabályozás legfontosabb célkitűzése, hogy az új polgári perrendtartás szervesen illeszkedjen a hazai jogi környezetbe, valamint megfeleljen az Európai Unió és nemzetközi szerződések által állított követelményrendszernek. Mindezeken belül egy 21. századi polgári perrendtartásnak reagálnia kell az alapjaiban megváltozott gazdasági és társadalmi viszonyokra, az ezzel összefüggésben megjelenő anyagi és eljárásjogi jogszabályi környezet változásaira.

A polgári eljárásjogász szakmai közösség 2013 óta kisebb-nagyobb intenzitással foglalkozik a polgári perrendtartás újrakodifikálásával. ez a nagyjából fél évszázadonként esedékes feladat bizonyos tekintetben a végéhez közeledik azzal, hogy az igazságügyi miniszter közzétette a polgári perrendtartás tervezetét, megnyitva azt a társadalmi vitára, majd ezt követően a kormány támogatásától függően a Parlament elé terjesztésre. A T/11900. számú törvényjavaslatot 2016. szeptember 2-án nyújtotta be az igazságügyi miniszter. A szöveg tehát még egyáltalán nem kőbe vésett, számos fordulója volt azoknak az egyeztetéseknek és vitáknak, amikor kisebb-nagyobb változtatásokra kerülhetett sor, jelenleg a parlamenti vita zajlik. A koncepcionális kérdések azonban várhatóan már nem változnak. A tervezet ebből a szempontból alkalmas tehát annak megítélésére, hogy nagy vonalakban milyen perrendi szabályok fogják kormányozni a bírók és ügyvédek napjait, munkáját.

Az adórendszer kialakításánál alapvető fontosságú kérdés, hogy az adóztató hatalom milyen adótárgyakat jelöl ki, illetve milyen egyéb közterheket állapít meg. Az adóztató hatalomnak a tárgyak meghatározásánál széles mozgástere van: jövedelmek, vagyontárgyak, fogyasztási cikkek, személyek vagy éppen azok hiánya is lehet adótárgy. Lényeges továbbá az is, hogy milyen adómértékeket rögzít, milyen kivételeket, mentességeket, kedvezményeket állapít meg. Fontos kérdés továbbá, hogy az adóztató hatalom hogyan alakítja ki a különböző adók arányát, milyen típusú adók érvényesítését részesíti előnyben és melyektől igyekszik tartózkodni. Az sem mellőzhető szempont, hogy az adóalanyok számára az adóteher hogyan jelenik meg, illetve az egyes adóalanyok között hogy oszlik meg. Az adóztató hatalom alapvető érdeke, hogy az adórendszert úgy alakítsa ki, hogy a lehető legkisebb áldozatok árán a lehető legmagasabb mértékű bevételre tehessen szert a közfeladatok finanszírozása céljából. ugyanakkor az is hangsúlyos, hogy az adóalany adózási képessége ne sérüljön, illetve hogy a nem pénzben meglévő adótárgy ne vesszen el.

A jövő nemzedékeinek jóléte, valamint az államok és nemzetek jövőképében lényeges helyet elfoglaló stratégiai célok fontos eszközei a szuverén alapok. Ezek a jogi és gazdasági szempontból egyaránt rendkívül érdekes intézmények már hosszú ideje működnek, mégis viszonylag kevéssé ismertek, összehasonlítva például a fedezeti alapok (hedge fundok) sztármenedzsereinek ismertségével. Ez bizonyos szempontból érthető is, hiszen utóbbiak a befektetőik számára mesés vagyonokat keresnek – de ezt rövid távon teszik, rendkívüli kockázatok felvállalása mellett. Ugyanakkor a jövő generációinak boldogulásához és a hosszú távú célok megvalósításához az előbbiek – vagyis a szuverén alapok – járulhatnak hozzá jelentősebb mértékben. E tanulmány szerzője éppen emiatt érzi úgy, hogy tanulmánya – „Pro Futuro” – hozzájárulhat ahhoz, hogy a szuverén alapok alkalmazásának előremutató nemzetközi példáit hazai viszonyok közt is népszerűsítse. E közben összehasonlító jogi szemléletben kerül sor az intézmény nemzetközi szabályozásának elemzésére, majd annak összevetésére a hazai szabályozási környezettel.

A 2016 szeptemberében induló tanév az első, amelyet a hazai állami felsőoktatási intézmények úgy kezdtek meg, hogy nem csupán a működtetésért felelős kancellárok, de konzisztóriumok is meghatározzák működésüket. E két vezetéstechnikai megoldás azonban csupán egy elem abban a folyamatban, amely eredményeképpen az állami felsőoktatási intézmények autonómiája radikálisan összezsugorodott, egyes részterületeken felszámolásra került. Noha az eredetileg elfogadott Alaptörvény rendelkezéseinek és az Alkotmány azonos tárgyú szabályozásának összeve- téséből – legalábbis a tudományos kutatás, a tanítás és tanulás szabadsága, valamint a tudományos igazságok kérdésének eldöntése területén – drasztikus eltérés nem volt megállapítható, az időközben elfogadott módosítások és a nemzeti felsőoktatásról szóló törvény érdemben változtatta meg a helyzetet.

A hágai Nemzetközi Bíróság (a továbbiakban: Bíróság) 2015. december 16-án hozta meg ítéletét a Nicaragua által határ menti területeken végzett bizonyos tevékenységek (Costa Rica v. Nicaragua) és a San Juan folyó mellett épülő út ügyében (Nicaragua v. Costa Rica). Az eset egyike volt a napjainkban az ENSZ bírói fóruma előtt folyó környezetvédelmi vonatkozású jogvitáknak. A szakirodalomban nagy várakozásokkal tekintettek rá, kíváncsiak voltak arra, hogy a hágai testület az Uruguay folyón épített papírmalom, illetve az antarktiszi bálnavadászat ügyében hozott ítéletek után, a peres felek által előterjesztett, környezetvédelemmel kapcsolatos kérdésekben hogyan foglal állást. Az alábbiakban én is az ítélet azon részeinek a bemutatására és értékelésére helyezem a hangsúlyt, amelyek a környezetvédelemhez kapcsolhatók. A tanulmány első három pontjában az ügy alapjául szolgáló tényeket, a pertörténetet, a jogi érvelés menetét és a konkrét döntéseket ismertetem, míg az ítélettel kapcsolatos meglátásaimat a jogi érvelés kritikájában, illetve az ügy jelentőségével kapcsolatos részben fogalmazom meg.

Az alkotmányos demokráciák életében békeidőben is megfigyelhető bizonyos alkalmazkodás az egyes különleges helyzetek kezelése érdekében, akkor is, ha egyébként a különleges helyzetek jó része kezelhető a hagyományos jogrend által biztosított alkotmányos mechanizmusok alkalmazásával. Így például a különböző jogkorlátozási tesztek vagy a korlátozás garanciáit jelentő alkotmányos eljárási mechanizmusok hivatottak biztosítani a jogállamiságot. Témám szempontjából ugyanakkor a kérdés az, hogy vajon olyan különleges helyzetekben (mint például terror- támadás, terrorfenyegetettség, súlyos természeti katasztrófa vagy ipari szerencsétlenség), amikor a jogkorlátozás hagyományos garanciarendszerének alkalmazása a hatékony védekezést és az állam, a társadalom biztonságát veszélyeztetné, milyen mértékű jogkorlátozás tekinthető szükségesnek és indokoltnak.

A Legfőbb Ügyészség által közzétett statisztikák azt mutatják, hogy a regisztrált emberi méltóság és az egyes alapvető jogok elleni bűncselekmények között a Btk. 222. § szerinti zaklatás miatt indult büntetőeljárások az utóbbi években jelentős többséget (az elmúlt öt évben átlagosan 70%-ot) tesznek ki. A zaklatás büntetőjogi tényállása 2008-ban jelent meg a magyar büntetőjogi szabályozásban, és igen nagyszámú, előre nem látott dogmatikai és jogalkalmazási kérdést hozott magával.

Könyvismertető:

Sándor, István (ed.): Business Law in Hungary. Patrocínium kiadó, Budapest, 2016.