A digitális környezetben jelen lévő kapcsolati kockázatok között a gyermekeket érintő grooming egyre nagyobb arányban fordul elő. A fogalom nem egységesen meghatározott: a tudományos diskurzus szűkebb és tágabb értelmezéseket különböztet meg attól függően, hogy a grooming célja kizárólag szexuális visszaélés vagy más típusú manipuláció. A gyermekek védelmét szolgáló nemzetközi és európai uniós jogi keretrendszerek egyre határozottabban kezelik a jelenséget, amely időközben a nemzeti büntetőjogi szabályozásban is megjelent. A kriminalizáció mellett azonban kiemelt figyelmet érdemel a prevenció, amelyben meghatározó szerepet játszik a gyermeket nevelő felnőttek tájékozottsága. A tanulmány empirikus kutatási eredmények alapján azonosítja azokat a hiányterületeket, ahol a szülők és nevelők ismereteinek fejlesztése elengedhetetlen a megelőzés érdekében.

A családon belüli erőszak eseteit lefedő büntetőjogi tényállások halmazati kérdéseinek megítélése rendszerint nehézséget okoz a gyakorlatban – a vonatkozó joggyakorlat-elemzések tanúsága szerint. Igaz ez a kiskorú veszélyeztetésének bűntettére is, ami a gyermekbántalmazás körébe sorolt magatartások széles körét és szerteágazó formáit fedi le. Ennek okán a kiskorú veszélyeztetéseként minősülő cselekmények viszonylag gyakran valósítják meg valamely másik deliktum tényállását is. A halmazati kérdések vizsgálatának megkönnyítése érdekében tanulmányomban arra vállalkozom, hogy a gyakorlatban előforduló elkövetési alakzatokból kiindulva olyan elméleti rendszert vázoljak fel, amelyben a többes tényállásszerűség esetei elhelyezhetők és tárgyalhatók.

A foglalkozástól eltiltás a magyar büntetőjogban történeti hagyományokkal rendelkező, jogfosztó-jogkorlátozó szankció. Az egyes jogfosztó, jogkorlátozó büntetések gyakorlatban történő érvényesítésének fontosságát évszázadokkal ezelőtt felismerték ugyan, de sajnálatos módon az utóbbi időben a szakirodalom nagyon keveset foglalkozik velük. Tanulmányunkban a foglalkozástól eltiltás büntető anyagi jogi szabályainak rövid ismertetését követően e büntetési nem kiszabásának elemzésével egyrészt szeretnénk pótolni a szakirodalomnak ezzel a szankcióval kapcsolatos hiányosságait, másrészt szeretnénk választ adni a szankció kiszabásával kapcsolatban felmerülő számos kérdésre.

A tanulmány a kollektív szerződések munkaidő-szabályozásban betöltött szerepét vizsgálja az uniós és a magyar jogi keretek között. Rámutat arra, hogy bár az uniós jog a kollektív megállapodásoknak jelentős mozgásteret biztosít a munkaidőre vonatkozó szabályok pontosítására és adott esetben az azoktól való eltérésre is, a magyar munkajog gyakorlata ettől jelentősen eltér. A hazai kutatások szerint a kollektív szerződések lefedettsége alacsony, és a meglévő megállapodások tartalma sok esetben csupán a törvényi szabályok szó szerinti ismétlése. A tanulmány külön elemzi a villamosenergia-ipari ágazati kollektív szerződést. Összességében a szerző arra a következtetésre jut, hogy a magyar jogi környezet nem ösztönzi kellőképpen a kollektív alkut a munkaidő-szabályozás terén, és javasolja a szabályozási keretek felülvizsgálatát.

A magyar büntetőeljárási jog irodalma szempontjából az 1954 és 1958 közötti időszak igen termékenynek bizonyult. Ennek hátterét az adta, hogy a jogalkotó a II. Bp. első novellájával jelentős módosításokat hajtott végre a fellebbezési rendszeren, kísérletet téve a szovjet-orosz kasszációs-revíziós rendszer recepciójára. E koncepciót a jogtudomány idegenkedve fogadta, a joggyakorlatban pedig nagyfokú bizonytalanságot eredményezett, amelyek együttesen végül arra késztették a jogalkotót, hogy a II. Bp. harmadik novellájával az eredeti törvényszöveghez nagyon hasonló rendszert állítson vissza. Mindez joggal veti fel a kérdést: miért nem volt alkalmas a szocialista magyar büntetőeljárás elvi keretrendszere a kasszációs-revíziós fellebbvitel recepciójára? Tanulmányomban ennek megválaszolására tettem kísérletet.

A fenntarthatóság és a vállalati társadalmi felelősségvállalás iránti globális érdeklődés erősödésével az ESG (Environmental, Social, Governance) kritériumok alkalmazása kiemelt szerepet kapott a vállalati működésben és a befektetési döntéshozatalban. A kutatás középpontjában az ESG-szabályozás fejlődése, különösen a társadalmi (S) dimenzió mérésének kihívásai állnak. Míg a környezeti és irányítási tényezők szabályozása és értékelése egyre standardizáltabbá válik, a társadalmi szempontok mérhetősége még mindig számos módszertani problémát vet fel. Korábbi kutatások rávilágítottak az ESG-minősítések közötti jelentős eltérésekre, valamint a társadalmi teljesítmény megbízható mérésének nehézségeire, különösen a kvalitatív, szubjektív mutatók alkalmazásakor. Jelen tanulmány célja annak feltárása, hogy a szabályozási környezet – különösen az EU-s CSRD és a magyar ESG-törvény – milyen módon segítheti elő az „S” dimenzió harmonizált értékelését. A kutatás dokumentumelemzésen és a hazai szabályozási keretek vizsgálatán alapul. Az eredmények azt mutatják, hogy a kötelező jelentéstétel és a kettős lényegesség elvének bevezetése javíthatja a társadalmi hatások átláthatóságát és összehasonlíthatóságát. Ugyanakkor a jelentések minősége és megbízhatósága csak akkor növelhető, ha a vállalatok megfelelő belső ellenőrzési és tanúsítási rendszereket működtetnek. A kutatás rávilágít az „S” dimenzió mérésének fontosságára és szabályozási támogatásának szükségességére a fenntartható gazdasági fejlődés érdekében.

A munkajog – mint civilisztikai alapjogág – egymásnak mellérendelt felek konszenzuson alapuló szerződéses jogviszonyait szabályozza. A jogviszony gazdasági háttere ugyanakkor emberemlékezet óta biztosította a munkáltatói oldal számára a tényleges fölényt, amelyet ugyan a jogi szabályozás egyes klaudikáló megoldásaival igyekszik ellensúlyozni, az egyoldalú hatalmasság erejének elfogadásával mégis elismeri. A XXI. század kihívásai megváltoztatták a status quo-t. Fel kell ismernünk, hogy a változásra vonatkozó társadalmi igény nem egy kataklizmából eredő pillanatnyi szeszély, hanem tényleges társadalmi elvárás, amelyre jogalkotásunknak versenyképességünk megőrzése érdekében gyorsan reagálnia kell.

A recenzió Váradi Szilvia "Adatvédelem a mesterséges intelligencia korában" című monográfiáját mutatja be, amely az első magyar nyelvű, átfogó munka a témában. A kötet nagy erénye, hogy a technológiai alapok ismertetésétől a jogi és adatvédelmi kérdések részletes elemzéséig vezeti végig az olvasót, külön hangsúlyt fektetve a GDPR és az AI Act relevanciájára. Váradi nemcsak jogi, hanem társadalmi és gazdasági kontextusban is elhelyezi az MI jelentőségét, érzékeltetve a szabályozás sürgető voltát. A könyv közérthetően tárgyalja a gépi tanulás és a nagy nyelvi modellek adatvédelmi kihívásait, kiemelve az átláthatóság és az elszámoltathatóság problémáit. Kritikai szempontból a technológiai háttér részletes ismertetése olykor túlzottnak tűnhet, ugyanakkor ez a szélesebb perspektíva kínál értékes alapot az interdiszciplináris megközelítésekhez. A recenzió arra a következtetésre jut, hogy a könyv hiánypótló és iránymutató munka, amely egyaránt szolgálja a szakmai közönséget és a szélesebb olvasóréteget.