Keresés

Publikált ez után
Publikált ez előtt

Keresési eredmények

  • AZ ÓVODAI GYÓGYTESTNEVELÉS TAPASZTALATAI EGY HAJDÚBÖSZÖRMÉNYI ÓVODAI KUTATÁS TÜKRÉBEN
    27-34
    Megtekintések száma:
    410

    A gyógytestnevelés témakörében a hazai szakirodalmak és kutatások nem képeznek olyan teljességre törő rendszert, mint a testneveléssel foglalkozó kutatások, ezért ez a cikk is hiánypótló. A kutatásunk célja volt, hogy a gyógytestnevelésen belül az óvodáskorúak számára biztosított gyógytestnevelési foglalkozások tapasztalatairól számoljunk be, hiszen ez a terület kevésbé kutatott. A kutatásunk az óvodai gyógytestnevelésben részt vett gyerekek és szüleik tapasztalatait mutatja be a hajdúböszörményi Jó Pásztor Református Óvodába járó gyerekek mintáján. Az eredményeket 50 szülők által kitöltött kérdőív, és az óvodába tanító gyógytestnevelő pedagógussal folytatott interjú elemzésére alapozva ismertetjük. A kutatásból kiderül, hogy az óvodáskorú gyermekek szülei közül 8% nem tudott arról, hogy gyermeke részt vesz ilyen foglalkozáson, a szülők 92%-a informált volt, azonban 20%-uk nem tudta, hogy hány fejlesztési alkalomban részesül gyermeke. A szülők többsége nyomon követi gyermeke fejlesztését, azonban kevésnek ítélik meg a pedagógus által közölt információkat. A szülők döntő többsége a gyermekük diagnózisával is tisztában volt. A szülői vélemények azt mutatták, hogy hogy fontosnak tartják a gyógytestnevelési foglalkozások meglétét, hiszen nélkülözhetetlennek tartják a növekedésben lévő szervezet hatékony fejlesztésére. A szülők a gyógytestnevelés foglalkozásoknak olyan pozitív hatásait is tapasztalták, mint, javult a gyermek tartása, a hajlékonysága, az ortopédiai elváltozások mértéke csökkent, erősödött a kitartás, vagy javult a mozgásügyesség és a kéz-láb koordináció. Szintén lényeges szempont a szülők véleménye szerint az, hogy ezek a foglalkozások ingyenesek, óvodai időben történnek és játékosak. A gyógytestnevelő pedagógus szerint a foglalkozások száma nem elégséges ahhoz, hogy optimális javulást érjenek el, tekintettel arra, hogy a gyerekek döntő többsége csak az óvodában kap fejlesztést. Ezek az eredmények hasznosak és felhasználhatók az óvodapedagógus képzésben vagy a szakirányú továbbképzésekben.

  • ELSŐ GENERÁCIÓS FIATALOK DIPLOMASZERZÉSÉNEK ESÉLYE EGY NAGYMINTÁS VIZSGÁLAT ALAPJÁN
    17-30
    Megtekintések száma:
    213

    A felsőoktatás rendszere az egyenlőtlenségek szempontjából is megvizsgálható. A bekerülés esélye, az eredményesség, a lemorzsolódás vagy a képzések típusa alapján különbségek mutathatók ki a hallgatók társadalmi helyzetének függvényében. Vizsgálatunk az első generációs fiatalok diplomaszerzési esélyeire fókuszál. Az elemzés külső kontextusaként a magyar társadalom relatíve rigid struktúráját és csökkenő mobilitását említhetjük meg. Vizsgálatunkban a Magyar Ifjúság 2016 és 2020 adatbázisokat használtuk fel, amelyekben a 25-29 évesek almintájával dolgoztunk (N2016= 2906, N2020=2874). Megvizsgáltuk a szülők iskolai végzettségének reprodukciós mintáit, az első generációs fiatalok társadalmi hátterének fő jellegzetességeit, illetve azt, hogy a nem diplomás szülők gyermekeinek esetében a felsőfokú végzettség esélyét milyen háttértényezők alakították. A magyarázó változók feltárásához bináris regressziós modellt futtatunk le, amelyben a függő változó a legalább BA szintű diploma megszerzése volt, a független változók pedig leírták a szociodemográfiai helyzetet (nem, szubjektív anyagi helyzet, a régió hátrányos helyzete, településtípus, anya és apa munkajellege, illetve legmagasabb befejezett iskolai végzettsége), a párkapcsolati magatartást (családi állapot, gyermekek száma), a traumatikus életeseményeket, illetve a szülők életével való azonosulást. Eredményeink alapján a diploma megszerzésének esélyét a nem, a településtípus, a szubjektív anyagi helyzet, az anya munkajellege, a szülők iskolai végzettsége és a gyermekek száma alakította. Mindez megerősítette, hogy célszerű a háttérváltozók hatásának egyidejű vizsgálata, amely bizonyos interszekcionális élethelyzeteket vázol fel, ahonnan indulva jobb vagy kedvezőtlenebb eséllyel érik el a fiatalok a felsőoktatást.

  • TANULÁSI NEHÉZSÉGGEL KÜZDŐ GYERMEKEK EMIGRÁNS SZÜLŐKKEL
    87-93
    Megtekintések száma:
    240

    A 21. század elején sok román szülő hátrahagyja gyermekét/gyermekeit, külföldön keres megélhetést. A szülők távollétében a gyerekekt a nagyszülők vagy más rokonok nevelik. A szülők és gyermekeik Skype-on, Viberen tartják egymással a kapcsolatot, ám ez a csatorna csak a verbális kommunikációt teszi lehetővé. A gyerekeket megviseli a szülők tartós hiánya, különféle pszchológiai problémák lépnek fel náluk. A gyerekek körében tanulási nehézségeket is megfigyeltek. A helyzet megoldására a felkészült tanárok és a megfelelő módszerek adhatják meg a választ.

  • KORAI INTERVENCIÓ EGY KUTATÁS TÜKRÉBEN
    17-32
    Megtekintések száma:
    1001

    Napjainkban egyre növekszik a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek száma, melyek új kihívásokat jelentenek a szülőknek és pedagógusoknak egyaránt. Fontos tehát ennek a tématerületnek a kutatása a szülők és a szakemberek oldaláról vizsgálva. 2019 év elején Hajdú-Bihar és Szabolcs-Szatmár-Bereg megyében kérdőíves kutatást végeztünk a korai intervenció témakörben. Az online és papír alapú kérdőíveket szülők (N=103) és szakemberek (N=106) (óvodapedagógus, gyógypedagógus, konduktor, stb), összesen 209 kérdőívet dolgoztunk fel.  Az adatgyűjtés név nélkül történt és a részvétel önkéntes volt. A kérdőívben lévő adatok feldolgozása után Excel táblázat segítségével és SPSS 21.0 statisztikai programmal elemeztük a kapott eredményeket. Az eredmények azt mutatják, hogy mind a szülők (76,7%), mind a szakemberek (71,7%) úgy vélik, hogy az SNI gyermekek fejlődését teljes mértékben vagy nagyon befolyásolta az integrálás, azaz pozitívan értékelték. Az ép gyermekek szülei elfogadják az integrációt, a különböző színtereken ( a válaszadók óvodában 43,7%-a, az iskolában 37,9%-a, a játszótéren 67%-a teljes mértékben elfogadja az ép gyermekével együtt jár sajátos nevelési igényű gyermek is).

  • A szülői részvétel a sajátos nevelési igényű gyermekek iskolai nevelésében-oktatásában
    17-27
    Megtekintések száma:
    25

    Tanulmányunk a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek és a szülők magyarországi iskolákban való részvételének szintje, módja és intenzitása közötti összefüggéseket vizsgálja. A gyermekközpontú oktatás és az inkluzív együttműködés elveire épülő kutatás azt vizsgálja, hogy a SNI gyermekek családjai eltérő módon vesznek-e részt az iskolai életben, mint a nem SNI gyermekek családjai, különösen akkor, ha további társadalmi-gazdasági hátrányok is fennállnak. A szakirodalom áttekintése alapján megállapítható, hogy az SNI és a nem SNI csoportok közötti összehasonlító elemzések száma korlátozott, ezért a kutatás elsősorban a szülők és az iskola közötti kapcsolatokat vizsgáló, elsősorban felnőttek szemszögéből készült tanulmányokra összpontosít. Az empirikus rész az Országos kompeteniciamérés (OKM) adatbázis másodlagos elemzését használja, a 2015-ös (6. osztály), 2017-es (8. osztály) és 2019-es (10. osztály) kohorszokból származó longitudinális tanulói szintű adatokra támaszkodva. Az összekapcsolt adatbázisban nyomonkövethető a töretlen tanulási úttal rendelkező diákok  tanulmányi pályája, lehetővé téve a háttérkérdőív öt eleméből származó szülői részvétel mutatóinak idősoros elemzését. Az eredmények arra utalnak, hogy míg a szülői részvétel általában csökken az idő múlásával, a csökkenés a többszörösen hátrányos helyzetű diákok körében meredekebb, mint a kizárólag SNI diákok körében. A házi feladatokban való segítségnyújtás tűnik a leginkább tartós részvételi formának, bár az alacsonyabb oktatási tőkével rendelkező családok esetében továbbra is korlátozott. A feltételezésekkel ellentétben a SNI diákok jelentős szülői figyelmet kapnak a középiskolában, ami rámutat a tanárok és a családok közötti konstruktív együttműködés lehetőségére. A szülői értekezleteken való részvétel azonban jelentősen alacsonyabb a hátrányos helyzetű tanulók Az adatok azt is hangsúlyozzák, hogy az SNI és a hátrányos helyzetű diákok mutatják a legmagasabb lemorzsolódási kockázatot, ami célzott beavatkozások szükségességét hangsúlyozza.

  • ISMERETEK A SZELEKTÍV MUTIZMUSRÓL
    45-57
    Megtekintések száma:
    409

    Szülők, pedagógusok, de gyakran még szakemberek (pszichológusok, terapeuták) is értetlenül állnak egy rejtélyes kommunikációs zavarral szemben, amelyet a szakirodalom szelektív mutizmusként definiál. A szelektív mutizmussal élő gyermekek ugyanis idegenek előtt (főként az óvodában és az iskolában) senkivel sem beszélnek, holott beszédfejlődésük ép, és otthoni környezetben, a szüleikkel és családtagjaikkal rendesen kommunikálnak. (Ritkábban, de ennek ellenkezője is előfordulhat: egyes családtagjaikkal – például a szülőkkel, vagy csak az egyik szülővel – nem beszélnek, az intézményi nevelés színterein azonban igen.) Ha még az óvodában annyira nem is, de az iskolában már nagy gondot okoz ez a probléma. Hiszen nemcsak a szülőknek, de a pedagógusoknak sincsenek eszközeik a nembeszélő gyerekek speciális kezeléséhez, kommunikációs gátjaik áthidalásához, és ez megnehezíti a nevelés-oktatás folyamatát. Az alábbi tanulmányban annak jártunk utána, vajon milyen okok vezethetnek a szelektív mutizmus kialakulásához, s e háttérinformációk ismeretében hogyan tudnak (tudnak-e) a szülők és a segítő szakemberek (ideértve a pedagógusokat is) a tünetek áthidalásában, feloldásában eredményesen együttműködni.

  • A CSALÁD SZEREPE A MUNKAVÁLLALÁSBAN EGYETEMISTÁK KÖRÉBEN
    7-19
    Megtekintések száma:
    496

    A család mint elsődleges szocializációs színtér szerepe egész életünk során jelentős. A hozott kulturális tőke, a szülői minták, a testvérkapcsolatok egyaránt kiemelkedő hatással bírnak a tanulmányi és nem-tanulmányi eredményességre, a szociális kapcsolathálóra, az intra- és intergenerációs beágyazottságra, valamint a tanulmányok melletti munkavállalásra is. A család szerkezetében bekövetkező változás azonban negatív irányba befolyásolhatja a gyermek fejlődését, csökkenhet tanulmányi és nem-tanulmányi eredményessége (Engler, 2016), valamint az egészségkockázati magatartásformák prevalenciája is magasabb (Kovács és Nagy, 2017). Ráadásul a család által biztosított financiális tőke alacsonyabb szintje okán a non-intakt családszerkezetben felnőtt fiatalok gyakran már egyetemi, vagy akár középiskolai tanulmányaik során is kénytelenek munkát vállalni önfenntartásuk biztosítása érdekében. A Background Effects of Students – Today (BEST 2020) kutatásban a Debreceni Egyetem hallgatóinak családdal és munkával kapcsolatos attitűdjeit vizsgáltuk a családszerkezet függvényében, kitérve a gyermekkori meseolvasási tapasztalatokra. A demográfiai kérdések mellett a család szerkezetében történt változások, a gyermekkori meseolvasási szokások, valamint a munkavállalással kapcsolatos attitűdök vizsgálatára került sor (N=159). A hallgatók 25,6%-ának elváltak a szülei, 24,3%-uk az édesanyjával nőtt fel. 86,5%-uknak olvastak gyermekkorában mesét, többnyire (75%) minden nap, jellemzően az édesanyák. A gyermekkori meseolvasási tapasztalatokban nem áll fenn jelentős különbség a családszerkezet alapján (p=0,322). Bár az elvált szülők gyermekei körében magasabb a munkavégzés aránya, a jelentős különbség az első munkavállalás életkorában található. Az eredmények alapján a szülők az egyetemi tanulmányokat igyekeznek legalább részben támogatni, egyéb erőforrásokat azonban feltehetően nem tudnak biztosítani, amely munkavállalásra késztetheti a tanulókat. Eredményeink alapján megállapítható, hogy a család szerepe a fiatalok korai munkavállalásában is jelentős, a család szerkezetében beállt változás pedig növeli az egyetemi tanulmányok melletti munkavállalás arányát, amelynek hátterében elsősorban a család financiális állapota áll.

  • A TANULÁSBAN AKADÁLYOZOTT TANULÓK NÉMET NYELVOKTATÁSÁNAK HELYZETE NYÍREGYHÁZÁN
    69-81
    Megtekintések száma:
    348

    Jelen tanulmány a tanulásban akadályozott tanulók német nyelv-oktatásának helyzetét mutatja be Nyíregyházán. Kutatásunkban félig strukturált interjúkat alkalmaztunk, a szülők és a tanulók, valamint a nyelvtanárok körében. A témát az érintett hetedik és nyolcadik osztályos tanulók és szüleik szempontjából vizsgáltuk. A cél az volt, hogy feltérképezzük benyomásaikat, amelyek segítséget nyújthatnak az egységesítésben. A vizsgálatban 25 tanulásban akadályozott tanuló és szüleik vettek részt. Az interjúk a Nyíregyházi Göllesz Viktor Szakiskola, Általános Iskola és EGYMI, valamint a Nyíregyházi Bárczi Gusztáv Általános Iskola, Képességfejlesztő Iskola, Kollégium és EGYMI 7. és 8. osztályos tanulóival készültek 2020 tavaszán. A vizsgált képet a gyermekeket tanító két nyelvtanárral készült interjú teszi teljessé. A tapasztalatok azt támasztják alá, hogy a résztvevők részéről igény van az egységesítésre. A diákok, a nyelv-tanárok és szülők számára is könnyebbséget jelentene az otthoni tanulás támogatásában, ha egységes tankönyv kínálat állna rendelkezésre. A kutatás során kapott válaszokból arra következtethetünk, hogy a pedagógusok nagy hangsúlyt fektetnek az egyéni képességekhez való alkalmazkodásra és a játékos, kommunikatív nyelvoktatásra.

  • Az akadálypályás mozgásfejlesztés szerepe és jelentősége az autizmus spektrum zavarral élő gyermekek esetében
    63-74
    Megtekintések száma:
    571

    Cél: a tanulmányban arra vállalkoztunk, hogy ismertessük az autizmus spektrum zavarral élő gyerekek motorikus fejlődésében tapasztalható deficiteket a meglévő kutatások alapján, valamint megfogalmazzunk egy metodikai alapon rendeződő ajánlást az akadálypálya, mint mozgásfejlesztő eszköz és lehetőség használatára vonatkozóan autizmus spektrumzavarral élő gyermekek esetében. Módszer: primer kutatás keretében autizmus spektrum zavarral diagnosztizált gyereket nevelő szülők (N=25) körében félig strukturált interjúk vizsgálati eredményeinek bemutatására került sor. A vizsgálat célja, hogy egy átfogó összefoglalót adjunk egy 25 fős interjúcsoport tapasztalatairól, akiknek gyermekei autizmus spektrum zavarral élnek és részt vettek egy akadálypályás mozgásfejlesztési programban. Az interjúk során feltártuk, hogy milyen hatással van az akadálypályás mozgásfejlesztés a gyerekek különböző (motoros, társas, kommunikációs és érzelmi/viselkedési) képességeire. Eredmények: a szülők tapasztalatai azt igazolták, hogy a legalább fél éven keresztül végzett akadálypályás mozgásfejlesztés nem csak a gyerekek nagy mozgásainak és finom motorikus mozgásainak fejlesztésében volt eredményes, de a társas kapcsolatok, a szociális készégek, a kommunikációs készségek és az érzelmi viselkedés területén is pozitív változásokat eredményezett.

  • A szülői bevonódás és eredményesség összefüggései Magyarországon az országos kompetenciamérés adatai alapján
    7-20
    Megtekintések száma:
    382

    Tanulmányunk célja, hogy áttekintsük az iskolák és a szülők szerteágazó kapcsolati hálóját a változatos mutatók mentén megvalósult vizsgálatok alapján különböző társadalmi csoportokban. Az Országos kompetenciamérés adatbázis elemzésével vizsgáljuk a magyarországi 6. és 10. évfolyamban megvalósuló, tanulmányi eredményre is hatást gyakorló szülői bevonódást, és azok összefüggéseit a tanulók családi hátterével és életkorával. Mindehhez főkomponens elemzést és kereszttábla elemzést használtunk. Meg-állapítottuk, hogy bár az életkor előrehaladtával a szülői bevonódás mértéke csökken, mégis hatással van a szülői részvételre. Továbbá kimutattuk, hogy az alacsonyabb státuszú családok bevonódási stratégiája más, de a bevonódás szintje nem éri el a magasabb szocioökonómiai hátterű családokét és ez félreértésekhez vezethet a családok és a szülők között.

  • A korai iskolaelhagyás vizsgálata interszekcionális megközelítésben
    19-33
    Megtekintések száma:
    358

    Az Európai Unión belül a korai iskolaelhagyás arányát tekintve Magyarország a legutolsó harmadba tartozik – évről évre lefelé irányban eltávolodva az uniós átlagtól. A cigány, roma fiatalok alacsonyabb iskolázottságát, lemorzsolódásuk nagyobb esélyét már számos kutatás megerősítette, azonban a leírások, akárcsak a nemzetközi megközelítésekben is, gyakran kétdimenziósak. A Magyar Ifjúság 2020 adatbázisa lehetőséget teremtett arra, hogy a magyarázó változók szélesebb körét bevonjuk az elemzésbe. Tanulmányunkban megvizsgáljuk a 20-29 éves roma fiatalok iskolai végzettségét, majd a roma és a nem roma lemorzsolódók almintáit hasonlítjuk össze. Végül az adatbázison bináris regressziós modellt futtattunk le, amelynek függő változója a korai iskolaelhagyás ténye volt, míg a magyarázó változókat olyan háttérmutatók alkották, amelyek a korai iskolaelhagyás esélyét alakíthatják. A roma és nem roma korai iskolaelhagyók társadalmi, gazdasági háttere eltérő, a szülők végzettsége, illetve a szubjektív anyagi helyzete kedvezőtlenebb mintát mutatott a romák esetében. A roma identitás hatása a regressziós modellben szignifikáns volt, azonban a magyarázó erő nem érte el a szülők alacsonyabb iskolai végzettségének a hatását. Vagyis az etnikai háttér valószínűsíti a lemorzsolódást, ugyanakkor a családi helyzet más elemei meghatározóbbak.

  • SZÜLŐI BEVONÓDÁS FAKTORAI A GYERMEKEK VISELKEDÉSI TÜNETEIVEL KAPCSOLATBAN
    7-25
    Megtekintések száma:
    250

    Tanulmányunkban a szülők és a pedagógusok kapcsolattartásának jellegzetességeit, mintázatait tártuk fel a gyermekek viselkedéses tüneteivel összefüggésben. Klaszteranalízis segítségével hét jól értelmezhető kapcsolattartási mintázatot sikerült azonosítani, melyek közül a leggyakoribb kettő (egysíkú és formális) nem kedvez a problémamegoldásnak és a szülői elégedettségnek. Két mintázat (rugalmas és adaptív) bizonyult a legkielégítőbbnek és leghatékonyabbnak. A gyermekek tünetei (társkapcsolati problémák, szorongás, szomatizáció, figyelmi problémák, deviáns viselkedés, agresszivitás) és a szülő-pedagógus kapcsolattartás minősége szignifikánsan összefügg. A legkevésbé kedvező és hatékony kapcsolattartási formák esetében több gyermeki tünetről számolnak be a szülők, míg a rugalmas, adaptív, érzelmileg kielégítő és a problémamegoldásban sikeres kapcsolati formák esetében kevesebb tünet jelentkezik. Ezek az eredmények fontos feladatokra hívják fel a figyelmet több síkon is: a szülő-pedagógus kapcsolattartás működőképes formáinak kidolgozására, a pedagógusképzés szerepére és feladataira, illetve a segítő szakemberek bevonásának szükségességére a szülő-pedagógus kapcsolat fejlesztése céljából, ami a gyermekek segítése, fejlesztése, mentálhigiénéje szempontjából is elengedhetetlen.

  • Az óvodáskorú gyermekek ellenálló képességének előmozdítása: egy akciókutatási program eredményei
    35-49
    Megtekintések száma:
    173

    A fejlődést veszélyeztető rizikó negatív hatását gyakran már a korai életévekben kifejti. A rizikó ellensúlyozása, az optimális fejlődést veszélyeztető faktorok hatásainak csökkentése vagy módosítása pedagógiai eszközökkel lehetségesnek tűnik. Jelen tanulmány keretei között egy olyan program eddigi eredményei kerülnek bemutatásra, amelynek fő célkitűzése a reziliens működés támogatása óvodás korban olyan gyermekeknél, akiknél legalább 4, konkurensen megjelenő rizikótényező megfigyelhető. Módszerek: Az alkalmazott módszerek a kognitív képességek felmérésére, a magatartási problémák gyakoriságára és súlyosságára, illetve a gyermekkel foglalkozó pedagógusok és a szülők által vélelmezett reziliencia mértékére helyezték a hangsúlyt. A programba bekerülő gyermekek rendszeres foglalkozásokon vettek részt, amelyek eredményességéről a nevelési év végén kontrollmérésekkel gyűjtöttünk információkat. Eredmények: A kapott eredmények alapján a programba beválogatott populáció esetében kismértékű, de statisztikailag szignifikáns javulás volt tapasztalható az értelmi képességek tekintetében, illetve csökkent esetükben a tanulási zavar veszélyeztetettség mértéke. Szignifikáns csökkenés mutatkozott a magatartási problémák megjelenésében is. A szülők és a pedagógusok megítélése alapján a reziliens működés szignifikánsan nagyobb mértékű volt a kontrollmérés során a bemeneti méréssel összehasonlítva. Következtetések: A program hatása összességében pozitívnak tekinthető. A minta ugyan nem nagy létszámú, illetve a megvalósuló foglalkozásokon túl más tényezők is befolyásolhatták a résztvevők eredményeit, de minden mutatóban sikerült pozitív előrelépést megvalósítani. A program komplex, a szokványos pedagógiai szakszolgálatok által megvalósított fejlesztésen túlmutató módszertani repertoárt alkalmaz, amely az eddigi eredmények alapján megfelelőnek mutatkozik a rizikótényezők ellensúlyozására óvodás korban.

  • A MEGFELELŐ OKTATÁSI INTÉZMÉNY KIVÁLASZTÁSÁNÁL MEGJELENŐ TÁRSADALMI ELVÁRÁSOK
    35-47
    Megtekintések száma:
    198

    Több mint 1000 egyházi fenntartású köznevelési intézmény működik jelenleg Magyarországon, így a felekezeti oktatásügy napjainkban újra igen aktuális kérdéssé vált. Az expanzió számos okra vezethető vissza, amelyhez kiindulópontként azt az 1990-es törvényt tekinthetjük, amely a lelkiismereti és vallásszabadságról rendelkezik. Ennek eredményeképpen a rendszerváltás óta az egyház iskolafenntartó is lett, ami új kihívásokat jelent, illetve folyamatosan új elvárásokat is támaszt vele szemben. A felekezeti iskoláknak közfinanszírozású intézményként egyeztetni kell saját oktatási/nevelési küldetését az állam és az iskolaválasztók elvárásaival. Az iskolaválasztás determinánsait számos kutató vizsgálta nemzetközi és hazai szinten is (Bell 2009, Dronkers 1995, Ferenc-Séra 2001, Kertesi 2005, Korzenszky 1997). Feltételezhetjük, hogy az iskola a társadalmi mobilitás eszközeként a szülők szemében gyermekük boldogulásának lehetőségét villantja fel. Az iskolaválasztás determinánsai országonként és koronként változóak lehetnek, mégis vannak viszonylag állandónak tekinthető faktorok. Ilyenek lehetnek a lakókörnyezet, a szülők társadalmi státusza, iskolai végzettsége, vallásossága, kulturális tőkéje, hite az iskolában, mint a társadalmi mobilitás eszközében, jövőképe, illetve tájékozottságuk az iskolaválasztási lehetőségekről. Meghatározó determináns lehet továbbá a család összetétele és koherenciája.  Feltételezhetjük, hogy a felekezeti-, az állami-, alapítványi iskolákat választó iskola felhasználók motivációi eltérők lehetnek. Az is valószínűsíthető, hogy az iskola szintje – alap vagy középfok – is befolyásolja az iskolaválasztók attitüdjeit. Jelen tanulmány célja, hogy a görögkatolikus egyház által fenntartott iskolák választói körében végzett kérdőíves empirikus kutatás eredményeit ismertessem, illetve azokat tágabb értelmezési keretbe helyezve olyan társadalmi szintű összefüggéseket keressek, amelyek segíthetnek megismerni az egyházakkal, mint iskolafenntartókkal szemben megfogalmazott elvárásokat, illetve aggályokat.  

  • Autizmus spektrum zavarral korán diagnosztizált óvodás gyermekek mozgásfejlesztésének tapasztalatai szülői szemmel
    81-94
    Megtekintések száma:
    623

    A mozgás, a mozgásfejlesztés minden gyermek esetében kiemelt szerepű, hiszen a motoros és a kognitív állapot és fejlődés szoros összefüggésben áll egymással. Az óvodáskor különösen fontos időszakot ölel fel a mozgásfejlődés szempontjából, az e korban kialakult mozgásos képességek és készségek meghatározók a későbbi élet teljes időszakára vonatkoztatva. Jelen tanulmányban az autizmus spektrum zavarral élő gyermekek mozgásának sajátosságaival és a fejlesztések hatékonyságával foglalkozunk, a szülők szemszögéből vizsgálva. A személyes interjúkon alapuló vizsgálatban (n=28) olyan szülők felkeresésére került sor, akik korán diagnosztizált autizmus spektrum zavarral élő gyermeket nevelnek. Az interjú során kapott adatokat kvalitatív és kvantitatív módszerekkel elemeztük, beleértve a gyakorisági és tartalmi elemzéseket, hogy feltárjuk az ismétlődő mintázatokat és az egyéni eltéréseket. A válaszok tematikus kódolásával és kategorizálásával három fő témát azonosítottuk: 1) motoros funkciók sajátosságai, 2) korai diagnózis jelentősége: 3) Fejlődés és fejlesztő foglalkozások, melyekre vonatkozó megállapítások olvashatók a tanulmányban.

  • FOGYATÉKOSSÁGGAL ÉLŐ SZEMÉLYEK FELSŐFOKÚ TANULMÁNYAIT TÁMOGATÓ TÉNYEZŐK EGY KUTATÁS TÜKRÉBEN
    85-99
    Megtekintések száma:
    419

    A fogyatékossággal élő személyeket nagyobb mértékben érinti a szegénység kockázata más társadalmi csoportokhoz képest. Ennek egyik oka a fogyatékossággal élő személyek munkaerő-piaci helyzetével magyarázható, mivel foglalkoztatottságuk rendkívül alacsony, elsősorban társadalmi juttatások biztosítják létfenntartásukat. A megfelelő életminőség elérése egyik legfőbb garanciája a munkából származó jövedelem. Minél magasabb az iskolai végzettsége a munkavállalónak annál nagyobb az esélye annak, hogy érdeklődésének és képességeinek megfelelő munkát tud végezni. A fogyatékossággal élő személyek iskolai végzettsége azonban elmarad a többségi társadalom tagjaitól, felsőfokú végzettségük pedig különösen alacsony. Az esélyegyenlőség megvalósulása érdekében a fogyatékossággal élő személyek kedvezményeket, támogatásokat vehetnek igénybe továbbtanulásuk, valamint tanulmányaik során. A kutatás kvalitatív, féligstrukturált interjú módszerével tárja fel, hogy az egyetemi esélyegyenlőségi szolgáltatások hogyan segítik a fogyatékossággal élő hallgatók felsőfokú tanulmányait, támogatják-e álláskeresésüket, munkaerő-piaci beilleszkedésüket. A kutatás kiterjedt annak vizsgálatára is, hogy a családi háttér, illetve a korábbi (általános és közép-) iskolai tanulmányok hogyan járultak hozzá a megkérdezettek továbbtanulásához.­ A kutatási eredmények alapján megállapítható, hogy az egyetemi esélyegyenlőségi szolgáltatások eredményesen járulnak hozzá a tanulmányok sikeres befejezéséhez, illetve a további munkaerő-piaci szerepvállaláshoz. A család és a szülők, valamint az integrált keretek között folytatott tanulmányok jelentős szerepet játszanak abban, hogy a fogyatékossággal élő diákok az egyetemi továbbtanulás mellett döntenek.

  • MÉRSÉKELT INTELLEKTUÁLIS KÉPESSÉGZAVARRAL ÉLŐ TANULÓK ADAPTÍV FUNKCIONÁLÁSI SZINTJÉNEK FELMÉRÉSE A VINELAND SZOCIÁLIS ÉRETTSÉGI SKÁLA SEGÍTSÉGÉVEL
    25-38
    Megtekintések száma:
    656

    Háttér és cél:  az intellektuális képességzavarral élő személyek esetében az intellektuális működés és az adaptív magatartás jelentős korlátozottsága várható, mely jelentősen befolyásolja az egyén szociális és praktikus helyzetekhez való viszonyulását. Jelen tanulmány a mérsékelt intellektuális képeségzavarral élő fiatalok adaptív funkcionálási képességének felmérésével foglalkozik, mely vizsgálat egy összetettebb kutatás része (e kutatás a mérsékelt intellektuális képességzavarral élő tanulók adaptív funkcionálási szintjének hatását fogja vizsgálni a szülők szubjektív megterhelés érzetére vonatkozóan). Módszer: a tanulmányban mérsékelt intellektuális képességzavarral élő tanulók (n=9) adaptív funkcionális képességeinek felmérési eredményeinek bemutatására kerül sor a Vineland Szociális Érettségi Skála segítségével. Eredmények: a vizsgálatban résztvevő tanulók szociális kora jelentős mértékben elmarad az életkoruktól, különösen a kommunikáció, a szocializáció és az önirányítás terén. A vizsgálat a korábbi eredményeket (Hatos,2008; Radványi, 2001) megerősítve rávilágít arra, hogy e képességek fejlesztése elemi feladata a mérsékelt intellektuális képességzavarral élő tanulókkal foglalkozó pedagógusoknak.

  • Az alvás körülményeinek vizsgálata az óvodás korú gyermekek életében
    135-151
    Megtekintések száma:
    295

    A tanulmányban a gyermekek alvását vizsgáltuk az óvodapedagógusok és a szülők szemszögéből. A nyugodt alvás és pihenés meghatározó szerepet tölt be mindenki életében, ezért voltunk kíváncsiak hogyan valósulnak meg a körülményei az óvodás korú gyermekek családjában és az óvodában. Azt vizsgáltuk, hogy melyek az alvással összefüggő jó és rossz hatások következményei, melyek a gyermek mindennapjait befolyásolhatják. A kutatás célja az óvodás korú gyermekek alvásának megismerése, a pihenés és alvás körülményei során tapasztalható jelenségek és okainak feltárása, mind otthon és mind az óvodában. Célunk volt, hogy a kutatás világítson rá a témával kapcsolatos helytelen és elavult megoldási módokra. Az alvással összefüggő vizsgálatok által megközelíthető az óvodás korú gyerekek alvás mentálhigiénéjének létrehozása, amely során a gyermekek szükségleteinek figyelembevétele mellett segítheti a szülőket és a pedagógusokat hatékony módszerek alkalmazására.

  • Kiválasztott bibliai tanúságtételek a szülő–gyermek kapcsolatokról: teológiai és pedagógiai reflexiók
    181-190
    Megtekintések száma:
    69

    A kiválasztott bibliai tanúságtételek mély betekintést nyújtanak a szülő–gyermek kapcsolatok dinamikájába, valamint azok teológiai jelentőségébe. A teológiai értelmezés mellett ezek a szövegek feltárják a fiatalok nevelésének egészét is. A hit példamutató alakjaitól kezdve egészen azokig a történetekig, amelyek figyelmeztetésként szolgálnak az alapvető nevelési értékek elhanyagolására és a gyermekek önmagukra hagyására vonatkozóan – a következmények világosan kirajzolódnak. E tanúságtételek alapvető jelentőséggel bírnak a keresztyén lelki formáció és nevelés megértése szempontjából. A tanulmány exegézisre és teológiai reflexiókra építve vizsgálja a kiválasztott szakaszokat, azzal a céllal, hogy hozzájáruljon a mai keresztyén szülői szerepfelfogás és nevelési gyakorlat elmélyítéséhez.

  • AZ ANGOL NYELVŰ MÉDIA HASZNÁLATA KORA GYEREKKORBAN
    49-57
    Megtekintések száma:
    278

    A mai digitális világban veszélyes gyermeknek lenni. A gyerekek számára a technológia, a média tálcán kínálja az információkat, amit egy gyermek az életkori sajátosságai miatt nem minden esetben tud megfelelően értékelni. Az információ áramlását a médiaeszközök teszik lehetővé, mint a televízió, rádió, internet, tablet, telefon, számítógép, melyek használata rendkívül elterjedt napjainkban.  Az internet-szolgáltatás mára elérhető a családok számára, és IKT eszközök segítségével a gyermek anyanyelvi szinten hallhatja az idegen nyelvet, amit a vizuális-auditív ingerek tesznek élménnyé. A 21. század elején a másik központi kérdés az idegen nyelv, elsősorban az angol nyelv ismerete. A szülők gyermekük érdekeit és majdani iskolai kötelezettségeit szem előtt tartva már a korai életkorokban beíratják őket idegen nyelvű tevékenységekre, köztük óvodai angol tevékenységekre, de a szülő otthon is megismertethet egy másik nyelvet gyermekével, valamint néhány hónapos kortól nyelviskolába is járhat a gyermekkel.  Saját megfigyeléseink ösztönöztek arra, hogy érdemes a kora gyermekkor és az idegen nyelvű média kérdéseivel foglalkozni, hiszen a gyermekek életében is megjelennek az IKT-eszközök és használják is azokat. Dolgozatunkban azt mutatjuk be, hogy ezen eszközök alkalmazása már nem csak a felnőttek kiváltsága, hanem a legkisebbeké is, esetünkben a 3-7 éves gyermekeké. A médiának a nyelvi szocializációban is fontos szerepe van: az internet és IKT eszközök segíthetik az idegen nyelvek elsajátítását. Az informatika a jövő záloga, ami magával vonzza az idegen nyelv tanulásának szükségességét és új lehetőségét is. Dolgozatunkban egy, debreceni óvodákban készült empirikus kutatás eredményeit (a vizsgálat ideje: 2016. ősztől 2017 tavaszig, N=60) is megjelenik, melynek tárgya a gyermekek korai idegen-nyelv elsajátítására és a gyermekek médiahasználatára irányult. A kérőíves vizsgálat a szülőket az idegen nyelvű médiumok használatáról, tartalmáról és idejéről kérdezte, valamint a szülői attitűdöt is vizsgálta. A vizsgálatunk nem reprezentatív, de megfelelő alapot ad számunkra, hogy megismerjük a kora gyermekkori angol nyelvű médiahasználat megjelenését napjainkban.  A téma szélesebb körű reprezentatív módon történő vizsgálata is időszerűvé vált.

  • KULTURÁLIS SOKSZÍNŰSÉG ÉS KISGYERMEKKORI NEVELÉS DUBAJBAN A REGGIO EMILIA MEGKÖZELÍTÉSÉBEN
    71-80
    Megtekintések száma:
    438

    A „kultúra” kifejezés ugyan vitatott megnevezés és nincs egy mindenki által elfogadott jelentése, a társadalom minden aspektusban foglalkozik a kultúrával, legyen az mindennapi élet és a hozzá tartozó interakciók. Dilemmát jelent a kultúra és a társadalmi kulturális normák elfogadása és bemutatása legfőképpen olyan szociális környezetben, ahol multikulturalizmus van jelen, és, ahol ennek a hatása jobban is érezhető. Nemzetközi iskolákban, és főleg, olyan multikulturális társadalmi körökben mint az Egyesült Arab Emirátusok, ezek a kulturális változatosságok tisztán észrevehetőek. A világhírű és közismert Reggio Emilia szemlélet, ami sikert aratott számos nyugati országban, utat talált az Egyesült Arab Emirátusok kora gyermekkori intézményeiben is. Ez a tanulmány betekintést nyújt a Reggio Emilia megközelítés megvalósításába a multikulturális Egyesült Arab Emirátusokban, és egyidejűleg összehasonlítja azt Olaszországgal és más nyugati országgal. A cél az, hogy betekintést nyerjünk a Reggio Emilia szemlélet olyan fontos aspektusaira, mint például a tanárok mint kutatók, a gyerekek mint jogokkal rendelkező állampolgárok, a környezet jelentősége, a tananyag mint hosszútávú projekt, és végül a szülők mint partnerek az oktatásban. Továbbá, valóban jelen vannak-e a felsorolt jellemzők a Reggio Emilia óvodákban az Egyesült Arab Emirátusokban? Vagy azt kell feltételezzük, hogy a teljes és pontos implementációja nem lehetséges a Reggio képviselte szemléletnek az Egyesült Arab Emirátusok kulturális sokfélesége miatt, és az Egyesült Arab Emirátusok óvodáit csak inspirálta ez a megközelítés?

  • AZ EGYETEM PEREMÉN: A DE GYFK HALLGATÓI BÁZISÁNAK SZOCIOKULTURÁLIS HÁTTERE
    19-32
    Megtekintések száma:
    277

    Tanulmányunk alapját egy 2017-es hallgatói lekérdezés képezi, amelynek során a Debreceni Egyetem Gyermeknevelési és Felnőttképzési Karának másodéves nappali tagozatos diákjait kerestük meg kérdőívünkkel. Vizsgáltunk célja feltárni, hogy az országos és regionális jellemzőkhöz viszonyítva a hajdúböszörményi hallgatók milyen sajátosságokkal bírnak.  Eredményeink a kar hallgatói bázisának relatíve hátrányos helyzetére mutatnak rá (diplomás szülők alacsonyabb aránya, kistelepülésről érkezők magas rátája stb.), ugyanakkor kitapinthatókká válnak a belső, szakok között meghúzódó eltérések is, amelyek kapcsolatba hozhatók az egyes képzések szociokulturális hátterével, illetve a bemeneti követelmények eltéréseivel is.

  • A szerhasználat prevalenciája és következményei az ilorini egyetemisták körében
    31-43
    Megtekintések száma:
    192

     A tanulmány a szerhasználat gyakoriságát és következményeit vizsgálta a Kwara állambeli egyetemisták körében. A tanulmány azt vizsgálja, hogy az olyan moderáló változók, mint az életkor, a nem és a család típusa befolyásolják-e a válaszadók véleményét a szerhasználat elterjedtségéről és következményeiről a Kwara államban tanuló egyetemisták körében. A válaszadó 60 fő kiválasztása egyszerű, véletlenszerű mintavételi technikával történt három kiválasztott intézményből, így összesen 180 válaszadó vett részt a vizsgálatban. A vizsgálati adatok gyűjtésére a szerző által kidolgozott, „A szerhasználat prevalenciája és következményei kérdőív (PCSAQ)”-et használták, t-próba és varianciaelemzés (ANOVA) segítségével (0,05-ös szignifikanciaszinten). A tanulmány eredményei azt mutatták, hogy a Kwara állambeli egyetemisták körében leginkább elterjedt szerek a cigaretta, az alkohol és a dohány. A szerhasználat következményeiként megjelent az alacsony önbecsülés, az iskolából való kimaradás és a társadalmi elszigeteltség (azaz a másokkal való rossz kapcsolatok). A tanulmány eredményei arra is rávilágítottak, hogy az egyetemisták körében az életkor és családtípus alapján nem volt szignifikáns különbség a szerhasználat prevalenciája és következményei között, azonban a nemek alapján szignifikáns különbséget találtak. Az eredmények alapján megfogalmazott javaslatok: 1) az alapképzésben résztvevő hallgatókat a tanácsadók már a tanulmányi év elején megfelelően tájékoztassák a szerhasználattal járó veszélyekről, 2) a tanácsadók szervezzenek tájékoztató szemináriumokat és workshopokat a szerhasználat  következményeiről, 3) az iskolai tanácsadók és szülők általi oktatást már a fejlődés korai szakaszában biztosítani és megfelelően strukturálni kell a tanulók számára, és 4) a tanácsadóknak szemináriumokat kell szervezniük a kábítószerhasználat prevalenciájáról és az egyén egészségére gyakorolt következményeiről.

  • INTELLIGENS SZERETET: SZÜLŐK TEVÉKENYSÉGE A KONDUKTÍV NEVELÉS ÉRDEKÉBEN
    109-110
    Megtekintések száma:
    206

    Az áttekintett könyv:

    Graham Jo Mcguigan Chas, Maguire Gillian(Eds). (2010): Intelligent Love. Birmingham (England): Conductive Education Press. ISBN 978-0-9569948-2-0

  • A tanulói én-kép mint a sajátos nevelési igényű diákok tanulmányi teljesítményének korrelátuma Kwara Államban
    151-168
    Megtekintések száma:
    142

    A gyógypedagógia fejlődése során a hangsúly a fogyatékkal élő tanulók számára nyújtott szakmai szolgáltatások biztosításáról egy átfogóbb rendszer felé tolódott el, amely a minőségi oktatás előmozdítását célozza. Ez a tanulmány azt vizsgálta, hogy a tanulói én-kép milyen kapcsolatban áll a különleges igényű diákok tanulmányi teljesítményével Kwara államban. A kutatás leíró felmérési módszert alkalmazott. A vizsgálat teljes populációját Ilorin három helyi önkormányzati területén (Ilorin Dél, Kelet és Nyugat) élő különleges igényű diákok alkották. A kutatók egy saját tervezésű kérdőívet készítettek „A tanulói én-kép mint a különleges igényű diákok tanulmányi teljesítményének korrelátuma” (SCCASNSQ) címmel. Összesen 200 kérdőívet osztottak ki. A kutatási kérdéseket átlagpontszámok segítségével elemezték, míg a feltételezések ellenőrzésére a statisztikai elemzés során az átlag, a szórás és a Pearson-féle korrelációs együttható (PPMC) módszerét alkalmazták. A kutatás eredményei azt mutatták, hogy a tanulmányi képesség, fizikai képesség, szociális képesség, érzelmi képesség, általános önértékelési képesség és iskolai képesség befolyásolja a tanulói én-képet, mint a különleges igényű diákok tanulmányi teljesítményének korrelátumát Kwara államban. Ugyanakkor nem volt szignifikáns kapcsolat az én-kép és a tanulmányi teljesítmény között a különleges igényű diákok körében Kwara államban. Viszont szignifikáns összefüggés volt kimutatható a vallás, az iskolatípus, az életkor és az én-kép, valamint a tanulmányi teljesítmény között. A tanulmány megállapításai alapján arra a következtetésre jutott, hogy bár az én-kép nem befolyásolja közvetlenül a különleges igényű diákok tanulmányi teljesítményét Kwara államban, olyan tényezők, mint a vallás, az iskolatípus és az életkor jelentős hatással vannak mind az én-képre, mind pedig a tanulmányi eredményekre. A kutatás ajánlásai között szerepel, hogy a szülők és az oktatási ágazat egyéb szereplői erősítsék a serdülők közötti interperszonális kapcsolatokat fizikai, társas és érzelmi én-képük fejlesztésével, amelyet releváns szociális készségfejlesztő tréningekkel lehet támogatni.