Tanulmányunk a sajátos nevelési igényű (SNI) gyermekek és a szülők magyarországi iskolákban való részvételének szintje, módja és intenzitása közötti összefüggéseket vizsgálja. A gyermekközpontú oktatás és az inkluzív együttműködés elveire épülő kutatás azt vizsgálja, hogy a SNI gyermekek családjai eltérő módon vesznek-e részt az iskolai életben, mint a nem SNI gyermekek családjai, különösen akkor, ha további társadalmi-gazdasági hátrányok is fennállnak. A szakirodalom áttekintése alapján megállapítható, hogy az SNI és a nem SNI csoportok közötti összehasonlító elemzések száma korlátozott, ezért a kutatás elsősorban a szülők és az iskola közötti kapcsolatokat vizsgáló, elsősorban felnőttek szemszögéből készült tanulmányokra összpontosít. Az empirikus rész az Országos kompeteniciamérés (OKM) adatbázis másodlagos elemzését használja, a 2015-ös (6. osztály), 2017-es (8. osztály) és 2019-es (10. osztály) kohorszokból származó longitudinális tanulói szintű adatokra támaszkodva. Az összekapcsolt adatbázisban nyomonkövethető a töretlen tanulási úttal rendelkező diákok  tanulmányi pályája, lehetővé téve a háttérkérdőív öt eleméből származó szülői részvétel mutatóinak idősoros elemzését. Az eredmények arra utalnak, hogy míg a szülői részvétel általában csökken az idő múlásával, a csökkenés a többszörösen hátrányos helyzetű diákok körében meredekebb, mint a kizárólag SNI diákok körében. A házi feladatokban való segítségnyújtás tűnik a leginkább tartós részvételi formának, bár az alacsonyabb oktatási tőkével rendelkező családok esetében továbbra is korlátozott. A feltételezésekkel ellentétben a SNI diákok jelentős szülői figyelmet kapnak a középiskolában, ami rámutat a tanárok és a családok közötti konstruktív együttműködés lehetőségére. A szülői értekezleteken való részvétel azonban jelentősen alacsonyabb a hátrányos helyzetű tanulók Az adatok azt is hangsúlyozzák, hogy az SNI és a hátrányos helyzetű diákok mutatják a legmagasabb lemorzsolódási kockázatot, ami célzott beavatkozások szükségességét hangsúlyozza.